Népújság, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-24 / 71. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1988. március 24., csütörtök Kelemen Kristóf és Csiszár Elek kiállítása a Hatvani Galériában A kiállításrendezés igen­csak tanulságos módszerét gyakorolja vissza-visszaté- rően a Hatvani Galéria, ami­kor is földszinti és emele­ti termében egyidejűleg két művész alkotásait mutatja be külön-külön, s ekként lehe­tőséget teremt eltérő irány­zatok összehasonlítására, el­lentétes vagy éppen rokon­törekvések hangsúlyozására. Az ilyen alkalmak jól pél­dázzák az egyes művészeti ágak különbözőségeit, ugyan­akkor célravezetőén szolgál­ják a műfaji sajátságok szem­léltető oktatását, s a közön­séget lényeges esztétikai tör­vényszerűségek megismeré­séhez is hozzásegítik. Kelemen Kristóf biztos plasztikai készségekkel ren­delkezik, felkészültsége nem szorítkozik csupán a mintá­zásra. de kiterjed a szobor­készítés. az érmészet anyag- tani eljárásaira is; birtoká­ban van a szobrászat mes­terségbeli teendőivel, a fa­ragással. öntéssel, cizellá- lással kapcsolatos tudniva­lóknak, az egyes plasztikai válfajok statikai problémái megoldásának — a szobor­mag megszerkesztésétől a nemes anyagban való kivite­lezés sok buktatója miatt oly bonyolult folyamatáig. Ezzel a fajta szakmai jár­tassággal együtt jár, hogy formai vonatkozásban a ha­gyományos utat járja, sok évszázad művészettörténeti tapasztalataira figyelve, e ta­pasztalatokat tisztelve, ösz- szegezve alkotja körplaszti­káit. plakettjeit, érmeit. Egész alakos figurák mellett főként arcmások kerülnek ki műterméből; országszer­te, sőt külföldön is kitűnő portretistának tartják. Fej­szobrai közül hatásos válo­gatás győzi meg Hatvanban a műbarátokat szobrászunk elhihető karakterérzékéről, elmélyült emberábrázoló módszeréről. Az elmúlt év­tizedek során megmintázott arcmásai már eddig is nagy­szabású pantheonná álltak össze, ebből a sorozatból vagy két tucat közismert személyiség, neves művész vonásait, megbecsült tulaj­donságait jelenítik meg a ki­állított művek; többükről elhunytuk után Kelemen Kristóf tolmácsolásában idéz- hetők fel hitelesen munkás­ságuk értékei, Bilicsi Tiva­dar, Horusitzky Zoltán, Rád- nai György, Ruttkai Éva, Varga Nándor Lajos az ő intuitív érzékenysége nyo­mán válik továbbra is köz­életünk feledhetetlen alakí­tójává. Kelemen Kristóf úgy örökíti meg modelljeit, hogy bár nem enged a tradicio­nális igényekből, a művelő­déstörténeti hagyaték tekin­télye mégse csökkenti mű­vészetében az együttérzés közvetlenségét, s ezért nem kell lemondania a klasszi­kusok útmutatásairól, mert őszintesége kizárja azt, hogy klasszicizáljon, intellektuá­lis tájékozottsága egyúttal megóvja őt a romantikus túlzásoktól, a szubjektiviz­mus tévedéseitől. Gazdag éremmüvészetének termése megfelel annak, ami portré­it is meghatározza, e téren jellemtükröző tehetségét a sűrítés még fontosabb sze­rephez juttatja. A Hatvani Galériában lát­ható festmények megalkotó­KeleMea Kristóf: Bilicsi és Irma ja, Csiszár Elek a középnem­zedék jól ismert képviselője, az érzékletes festésmód szug- gesztív művelője, a lényegre- mutató gondolati piktúna hi­vatott gondozója. A világ­ról, a világ száz bajáról val­lott nézeteit azonban nem terhelik spekulatív elvonat­koztatások, mert valahány kompozícióján a szín, a fény, a képzetes tér közli a festő elképzeléseit, optikai hang- szerelésben érvel a fanyar megállapítások érvényessé­ge mellett. Nem túlzás azt állítani, hogy Csiszár Elek megnyilatkozásainak műfor­mája a groteszk, a fogalom XX. században egyetemessé bővült jelentése szerint. Ez a szemlélet mindig is a fo­nákságok leltározását vé­gezte, de nem olyan kiéle­zetten, vádlóan, mint ko­runkban. Régebben inkább az ügyefogyottság, a szélma­lomharc, a teszefoszaság ki­fejezője volt, mostanában a kiszolgáltatottság, a képte­lenség, az elidegenedés, az egzisztenciális kényszerek kritikája, több mint figyel­meztetés, olykor már kiált­ványnak is tekinthető, vala­miféle állandó készenlét, az értelem ítélő erejének bizo­nyítéka. Az átlagembernek sok öröme nem telik benne, minduntalan a hiábavalóság konzekvenciáival riasztja a töprengő elmét, a lét bizo­nyos megváltoztathatatlan- ságával szomorítja el a gya­nútlanokat. Mégis van vala­mi inspiráló az efféle ész­járást megszólaltató grotesz­kekben, nem engedi elké- nyelmesedni a hétköznapok, történelmi emlékezések, a társadalmi predesztináció szellemi szféráját, mert még az idegcsillapítókkal kö­zömbösített konformistákat is agytornára serkenti, s így a hivatalnok urak kénytele­nek kijönni a béketűrésböl. Csiszár Elek mindezt, mint vérbeli festő tudatosítja a képnézőben, finom tónusok alkalmazása mellett expresz- szív zaklatottsággal, szordí- nos kolorit ellenére feszült­séget teremtő káprázatos valőrökkel. Motivációi — jel­legük szerint — a festmény porózus faktúrájából indul­nak ki, s bár nagyjából meg­maradnak egyetlen színkép­leten belül, a sziena világo­sabb és sötétebb árnyalatai között, ám a festőiség drá­mai kínálatainak szélső ha­tárértékeit is megközelítik. Ezzel a vizuális készlettel egy húron is el lehet játszani a sorsszimfónia mementójá- nak mindahány kádenciáját. Pogány ö. Gábor Csiszár Elek: Muzsikus (balra) és Tabló (Perl Márton reprodukciói) BALBINA Tamás Menyhért új regénye Vannak írók, akiknek annyi mondandójuk van egyetlen témakörről, hogy egész életükben sem tudnak elszakadni tőle. Tamás Menyhért esetében szinte ez eleve elrendeltetettség nyomatékával van jelen, a felnevelő szűkebb népcsoport sorstörténetc. A szerző 1940-ben született Hadikfalván, onnan menekült a háború sodrában előbb Bácskába, majd Tolnába a bukovinai székelyekkel. Ennek a székely népcso­portnak művészi szempont­ból nagy szerencséje, hogy eszmélkedn; küzdő kisgyer­mekként egy leendő író is ott ült a nyikorgó szekere­ken, ott téblábolt a szülő­faluvá oly nehezen formá­lódó úi haza kis szegleté­ben. Szerencse, mert Tamás Menyhért első írásai óta konok következetességgel érzi nem kötelező, hanem elkerülhetetlen művészi fel­adatnak, hogy övéinek élet- útjáról, a különböző stá­ciókról maradandó emléket alkosson. Tette ezt versei­ben, s teszi kisregényeiben, amelyek sorában a legújabb a Balbina. Egy ritka női név a mű címe, a főhős fiatalasszony neve. akinek egy nehéz élet­szakaszát tárja elénk a re­gény az 1955—1957. közötti esztendőkből. Egy természe­tes életkörülményeiből ki­szakított, többször is hazát és otthont kereső népcso­port számára felejtést és megnyugvást csak az idő hozhat. Akik átélték a tra­gikus eseményeket, azok nem felejthetnek. Az ötve­nes évek derekán még az időbeli távolság se nagy. s megvannak a befogadó tár­sadalomnak is a maga tra­gédiái. Többszörösen indo­kolt tehát, hogy Balbina s°r- Sa egybefonódik a faluéval, az pedig a Rákosi-kor vég­ső szakaszával. De magának Balbinának a sorsa is többrétű. Kétlel­kű ember, ak* lelke felét otthagyta Bukovinában, gyermekkorával együtt. S kétlelkű azért is, mert az iparosítás lázában élő or­szágban ingázó bányász fér­je azt szeretné, ha Komló­ra költöznének, az asszony­nak viszont már sok lenne ennyi változás, s ezen túl is sokasodnak gondjai. Tü­dőbeteg lesz, s amíg a gyó­gyulás hónapjai tartanak, férje elhidegül tőle, városi szeretőt tart. válni akar. vé­gül 1956 végén Nyugatra tá­vozik. Az asszony meggyó­gyul, s akad szeretője az új agronómus személyében, sőt, állapotos is lesz — ez az első terhessége — a férfi azonban megijed, nem me­ri vállalni a felelősséget. Így búcsúzunk Balbinától; egye­dül. mégis már kettesben nézi a bizonytalanságával is reményt ígérő jövőt. Közben ott kavarog a há~ zasság története körül a nép­csoport közelmúltja. mene­külése, az óhaza emlékei, Zajlik a mindennapi élet, robbannak a történelem új eseményei. Tamás Meny­hért nem eszményíti övéit; megmutatja, hogy mint min­den emberi közösségben, itt is vannak tiszta jellemek, és van néhány elbukó ember is. Az ember esendő, de egy­képp arra törekszik, hogy megmaradhasson. Ki a vi­lággá futással, ki az apa nélküli gyermek nevelésével próbál igazítani a világ fo­lyásán és a maga sorsán. Tamás Menyhért prózája költői próza, de az a lírai- sáp, amely átszövi, nem te'- szí kérdésessé az epikus meg­formálás tisztaságát. Feszes szerkezet, tömör, gazdaságos megformálásmód a sajátja. A belső szemléletet állítja a középpontba, Balbina né­zőpontját tehát, s ez telje­sen természetessé teszi nem­csak az ábrázolásmód lírai fűtöttségét, hanem azt a stí­lust is. amely fülünkbe szá­mára enyhén, igen szeretői­re méltóan archaizálható. V#sy Géw Az MMK és o Hevesi Szemle Miniszínpodón „Ez nem vicc, ez mámor” Operett- és musicalest Április 7-én. este 6 órakor várja legköze­lebb az érdeklődőket a Megyei Művelődési Köz­pont és a Hevesi Szem­le Miniszínpada. Ekkor Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor Já- szai-díjas művészek lép­nek pódiumra. Az ope­rett- és musical-össze­állítás címe; „Ez nem t’icc. ez mámor". Zongorán kísér: Szi- lassy Nelli. A hagyományokhoz híven a jegyek zömét, az országos terjesztésű közművelődési folyó­irat galériájának közös fenntartásában részt ve­vő nagyüzemek dolgo­zói kapják, viszonzás­ként a cégek anyagi se­gítségéért. Ellopták a. ii í. A tárgyalóterem zsúfolá­sig megtelt, ennek ellenére •; kint, a folyosón nagy csopor­tokban ácsorogtak a kíván­csiskodók. és várták a jó szerencsét, hátha valaki rosszul lesz az összepréselő­dött tömegben, s akkor si­kerül majd helyette bejutni a tárgyalásra. Bár a sajtó nem verte nagydobra a tör­ténteket, mégis híre ment a különös esetnek. így aztán óriási érdeklődés előzte meg a bűnpert. Az érdeklődők soraiban ott szorongtak a fővárosi napilapok tudósítói is, hiszen kétségtelen, ilyen jogi esetet még nem tárgyalt bíróság kis hazánkban. — Suhajda Béla vádlott, bűnösnek érzi magát? — kérdezte a tanácsvezető bíró. — Tisztelt bíróság, nem vagyok bűnös — hangzott a határozott válasz, és a hall­gatóság felmorajlott, vagy ahogyan régen az ország- gyűlés tanácskozásairól ír­ták a lapok, élénkség és hangzavar támadt mindkét oldalon, a jobb és bal oldali Dädsorokban — Akkor magyarázza meg, miért lopta, rabolta el a fő­nökét, vállalatuk köztiszte­letben álló igazgatóját, aki mellett maga hosszú évek óta gépkocsivezetőként dol­gozott ! — Kérem tisztelettel, vál­lalati érdekből tettem. — Nem részletezné ezt egy kicsit itt, a bíróság előtt? — Kérem tisztelettel, az úgy történt, hogy tavaly no­vemberben a főmérnök elv­társ hívatott, és azt mond­ta, hogy szigorúan bizalmas ügyről óhajt beszélni velem. Arról van szó, hogy decem­ber elején összeül az igazga­tói tanács, és olyan fontos kérdésekről dönt, amelyek a vállalat talpon maradását, a kibontakozást szolgálják. Aztán szó szerint' így for­dult hozzám: „Béluska — tetszik tudni, mindenki . így szólít a cégnél! —, maga is jól tudja, hogy szakmailag milyen gyenge képességű ember a főnök. Ha ez a pa­sas ott lesz a tanácskozá­son, aztán mindenbe bele­kotyog, mindent összekever, és megváltoztat, akkor lőt­tek a talpon maradásnak, a igazgatót gazdasági felemelkedésnek. Szóval, a tanácskozás idejé­re az öreget — tetszik tud­ni, mindenki így hívja a di­rektort! — ki kell vonni a forgalomból!” Kérem tiszte­lettel, ezt mondta a főmér­nök. Néhány nap alatt a vállalat más vezetői is meg­kerestek ugyanezzel a ké­réssel. Sőt, a főkönyvelő cél­prémiumot ígért arra az esetre, ha megteszem. — Na és? — kérdezte a bíró. — Semmi na és! Megtet­tem. Azért vagyok itt. A vádirat szerint három nap­ra elloptam az igazgató elv­társat, a vállalat dolgozóinak véleménye pedig az, hogy a cég érdekeit szolgáltam cse­lekedetemmel. — Az előzetes kihallgatá­sa során, vádlott, maga azt állította, 'hogy minden erő­szak nélkül sikerült elrabol­nia a főnökét. Igaz ez? — Kérem, én nem rabol­tam el. önként jött velem az igazgató elvtárs. — Hogy csinálta? — Egyszerűen. A főnö­kömnek mindene a vadá­szat. Vállalatunknak a Ba­laton északi oldalán van egy üdülője. Télen az igaz gató elvtárs ebből az üdülő­ből kiindulva járja be ba­rátaival a Bakony erdősé­geit. Egy mondvacsinált va­dászat ürügyén vittem le az üdülőbe. Nem volt nehéz. — Suhajda Béla, azt ma­gyarázza meg, hogyan sike­rült három napig ott tarta­ni az üdülőben az igazgatót minden erőszak nélkül? — Amikor szerdán reggel megérkeztünk, azt mondtam neki, hogy Főnök — tetszik tudni, én így szoktam szólí­tani az igazgató elvtársat! —. itt nincs semmiféle va­dászat, kitalálás az egész. A vállalat vezető beosztású ér­telmisége szervezte ezt az akciót annak érdekében, hogy maga ne legyen ott az igazgatói tanács ülésén, mert mindent csak összekever, okoskodik. Holnap estig itt­maradunk, közben lezajlik a tanácskozás, pénteken reg­gel visszautazunk Pestre, és minden a régi kerékvágás­ban megy tovább. (Folytatjuk) Kiss György Mihály

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents