Népújság, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-19 / 67. szám

NÉPÚJSÁG, 1988. március 19., szombat MEGYEI PANORAMA 5. Rózsaszentmártoni pillanatképek Dora János műbútorasztalos csak kifogástalan munkát ad ki ke­ze alól Lakatos Lászlóék szép kis büféjét városon is megirigyelhetnék A csípős márciusi szél tisztára söpörte a környéket, szinte hasítani lehetne az éles levegőt. Vakít a Nap, de hiába, me­legíteni még nincs ereje, a mátraalji kis faluban fázósan búj­nak össze a házak. Rózsaszentmárton. A ker­tekben még kemény a föld, de a porták előtt az aranyeső már merészen szirmot bontott. Csendes a kora délelőtt, a ter­mészet ébredezni tetszik téli ál­mából, jólesik mélyet szippan­tani a friss, ózondús légből. Szép a falu. A szélén még ki­csiny házikóival, bentebb büsz­kén magasodó családi otthona­ival. Az utcán alig néhányan, ráérősen baktatnak a boltba az emberek. Lusta macska nyújtó­zik a kertkapu előtt, amott egy borzas kutya vidámat vakkant. Jellegzetes falusi életkép, sok­százat találni hasonlót szerte ez „amulettnyi” hazában. Az igazi arc csak akkor búvik elő, ha közelebbről is megis­merkedik az ember az itt élők­kel. Mint megtudjuk, Rózsa­szentmárton a Mátraalji Szén­bányák bölcsője: 1929-ben nyitották meg az első aknát, s bár a bányát a hatvanas évek vé­gén bezárták, a település ipari jellege megmaradt. A mezőgaz­daságnak napjainkra már csak nyomai maradtak, bár a múlt század végéig a fancsalnak ne­vezett őslakosság még földmű­veléssel foglalatoskodott. Ma a munkáslakta faluban 2337-en élnek. — Sokan eljárnak dolgozni a bányászatba vagy az azzal ösz- szefüggő iparba, — mondja Szi- lasi József vb-titkár. — A Tho- rez, az ecsédi külfejtés, a petőfi- bányai gépüzem nyújt munka- lehetőséget. A Budaplast itteni telephelye százhatvan helybeli­nek ad kenyeret, főleg nőknek. Poliészter alapanyagból gyárta­nak műanyag csöveket, élelmi­szer- és vegyianyag csomagoló- kat. A bánya felszámolása óta, 1969-től működik az üzem, évi termelési értéke ma már eléri a 200 millió forintot. A Buda­pesti Asztalosipari Ktsz vállfa­üzemében pedig közel hetve­nen dolgoznak. Mint ipari település, Rózsa­szentmárton kiemelt ellátásban részesül: hat élelmiszer-, két zöldségboltja van, s megtalál­ható itt három „apák boltja” is. — Csak a húsüzlettel van gondunk, — veti fel a vb-titkár. — A régi már nagyon gyér, s hi­ába épült meg novemberben az új, még mindig nem nyitott ki. Pedig már az ittteniek szerint is igencsak illő volna. A tanács 200 ezer forintot adott, a Heves Megyei Kiskereskedelmi Válla­lat beruházásában magánsze­mély építtette. A háromfázisú áramot kellene bevezetni, de az ÉMÁSZ-tól még nem kaptunk választ, a kisker is húzódozik... Ott az a szép épület, kihaszná­latlanul. Mesterek falva — így is jelle­mezhetnénk Rózsaszentmár- tont. Szövetkezet, állami válla­lat ide nem települ, a szolgálta­tást a kisiparosok biztosítják. Négy magánkereskedő,köztük divatárús is, fodrász, kőműves, vízvezeték-szerelő s még szá­mos szakma mestere a helybeli­ek szolgálatában. A takaros ház tövében ezer­nyi szerszámmal felszerelt mű­hely, Dora János műbútorasz­talos birodalma: — Úgy hallottuk, akkurátus, precíz ember. Csakis kifogásta­lan munkát ad ki a keze alól... — Pedig már a hatvankilen­cedik évemet taposom, de ha nehezebben is megy, dolgozni csak szíwel-lélekkel érdemes. A fővárosban tanultam a szak­mát, Molnár Imre keze alatt inaskodtam, harminchétben szabadultam fel. Utána két évig segéd voltam Lőrinciben. — Itteni születésű? — Igen, hamarosan haza is jöttem, a szüleimnek segíteni. Akkoriban még nem járta jó vi­lág. Itt fellendülőben volt a bá­nyászat, csillésként, asztalos­ként is dolgoztam. Mint háza­sembert vittek el katonának, négy és fél évet lehúztam, de szerencsésen megúsztam a há­borút. Mióta nyugdíjas lettem, azóta itthon asztaloskodom. Most épp a tanács rendelésére készítettem a szociális otthon­nak egy szép edénytartót, de magam faragtam a konyhabú­torunkat is. — Sokan megkeresik ? — Ma már nem, az emberek a kisebb munkákat maguk is el­végzik, mindenki barkácsol. Meg ezek a modem bútorok mások, mint a régiek... No, azért nem unatkozom, nyulaim vannak, méheim. Jaj, azokkal meg hogy jártam. Az idén méh- mérgezés volt, nagyon megsíny­lették. Hiányos támogatást kaptunk az ecsédi termelőszö­vetkezettől... A büfében patikatisztaság, világos csempés falak, a pulton villanymelegítő, óriási kávés­termosz. Hurka, kolbász, ham­burger, hot-dog — ez a módi járja a faluban is. Bár ezt a szép kis vendéglátót városon is meg­irigyelhetnék... — Nagy a forgalom ? — Novemberben nyitottunk, újdonságba megy még az em­bereknek — mondja Lakatos László, az egyik tulajdonos. — Az átutazók is csak most kezdik felfedezni. Bár most már egyre inkább betérnek ide, van aki megspórolja a főzést, el is viszik az ebédet. Ha lehet kapni, a slá­ger a pacal, ma kolbászos lecsót tudunk kínálni. Jönnek fejken­dős öreg nénik is. Viszont sze­szes italt nem árúsítunk. Ittas emberek társaságában nem es­ne olyan jól a falat. Egyetértünk. A betérő után folytatjuk sétánkat, odébb, a szolgáltatóház előtt jól szituált idős férfi álldogál. — Nyugdíjas bányász va­gyok, harmincnyolc évet húz­tam le a föld alatt, — elegyedik szóba velünk Vincze Barnabás. — Lőmester voltam, hatvan­hétben aztán nyugdíjba vonul­tam. — Olyan régen? Nem gon­dolná az ember... — Bizony, hetvenhat éves vagyok, még ha nem is látszik meg. Most már megengedhe­tem magamnak a pihenést. Kettecskén élünk a feleségem­mel, egy gyerekünk van, Pesten lakik. Most kiballagtam ebben a szép időben, várom, hogy ki­nyisson a fodrász, nyiratkozni akarok. Vincze Barnabásnak nem kell sokáig az időt tölteni, már jön is a csinos fiatalasszony, nyitja az üzletet. Gondoljuk, mi is bekukkantunk, megnézzük, milyen is a szépség műhelye fa­lun. — Ilyen csendes, látják, ti­zenegy órakor jött az első ven­dég, lehet, hogy kettőig senki sem nyitja az ajtót megint, — tárja szét a kezét Laczik János- né. — Megéri akkor? — Nézzék, mielőtt ezt a női- férfi fodrászatot megnyitottam, tizenhat évig Petőfibányán dol­goztam a szakmámban. Ha gyér is a forgalom, nem járnék jobban üzemi betanított mun­kásként sem. Keresnék háro­mezret, talán? — Milyen errefelé a frizura divatja? — A fiatalabb lányok nemi­gen jönnek, három-négy óra, míg hazaérnek a gimnázium­ból, tanulni is kell. így hát a nőknél a hagyományos visele­tét kell kreálnom, inkább az idősebbek kedvére valót. Be­tért egyikét fiatal fiú, aki ezt a hóbortos frizurát kéri. Na, ezt a fodrászok nem szeretik. A tar­kón ugyanis jól fel kell nyírni, aztán sokára nő meg, addig nincs vendég, — neveti. — Majd húsvét előtt nagyobb lesz a for­galom. Nézelődünk a szép utcákon, egyre több az új ház. Az utak is rendezettek, tavaly négyet kor­szerűsítettek. Fejlődött a közvi­lágítás is, eddig 116 modem lámpatestet szereltek fel, s még száznegyvenet készülnek, több utcában. Megoldódott a község ivóvízellátása: a településfej­lesztési hozzájárulásból. Mint megtudjuk, szívesen fizettek családonként 800 forintot a la­kók, a falugyűlésen megegyez­tek, mire fordítsák. Ebben az évben az általános iskola kor­szerű fűtést kap, hárommillió forintot fordít rá a tanács... Arról is hallottunk, hogy na­gyon jól működő művelődési háza van Rózsaszentmárton- nak. A videósok klubjában, a fotószakkörben gyűlnek össze az emberek, az ifjabb korosz­tály a néptánccsoportba, a disz­kóklubba jár. S megalakult a fiatal házasok klubja is. Ez már Laczik Jánosné: Hűsvét előtt csak nagyobb lesz majd a for­galom...! csak azért is érdekes, mert oly sok év után ismét divatba jött a • falusi színjátszás. A közelmúlt­ban nagy sikerrel adták elő Mó­ricz darabját: Nem élhetek mu­zsikaszó nélkül. Két teltházas előadást tartottak. Búcsúzóul még betérünk Kaszás Jánosék portájára, ők az egyetlenek a környéken, akik dinnyetermesztéssel foglalkoz­nak. Az idén az andornaktályi termelőszövetkezettel kötöttek szerződést. — A jövő héten felpakolunk, útrakelünk, a család apra- nagyja, — mondja ifj. Kaszás János. — Bezárjuk a házat, egé­szen szeptemberig kinn lakunk, faházban a dinnyeföldön. Ti­zenöt hektáron gazdálkodunk, s nem mondom, van munka bő­ven. Hamarosan kezdhetjük a melegtalp elkészítését, a gyep­vágást, aztán következik az át­rakás, az ültetés. — Nem kényelmetlen a két- laki élet? — Megszoktuk már, a család minden tagjának megvan a fel­adata. A két kisgyerek is jólérzi magát a friss levegőn, az idén már visszük a tízhónapos Ádá- mot is. Van kinn egy konyha­kertünk is, megtermeljük, ami kell őszre, télre. A dinnyésélet­nek is megvan a maga romanti­kája... Mikes Márta Ha beköszönt a jó idő, Kaszáséknál a család apraja-nagyja ki­költözik a dinnyeföldre Tavaszváró... Rózsaszentmártonban is... (Fotó: Perl Márton) Vincze Barnabás nyugdíjas bányász délelőttönként szívesen sé­tálgat a faluban Tavaszváró a mesterek falvában

Next

/
Thumbnails
Contents