Népújság, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-15 / 63. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. március 15., kedd 3 fi párt újjászervezése Heves megyében 1956—1957-ben YII/2. 5 Az újjászervezéshez jelentős •' ösztönzést adott az Ideiig,lenes Központi Bizottság •1956 december 5-i határozata illetve ennek megismertetésére a december 8- án Egerben tartott megyei ikommunista aktíva. Ezen ■ központi Bizottság határozatát Földes László ismertette. Az értekezlet résztvevői itt hallottak először az ellenforradalom értékeléséről és annak négy okáról. A Megyei Ideiglenes Elnökség december 21-én, a központi határozat szellemében értékelte az újjászervezés addigi eredményeit és problémáit. Ennek során a következő elvi jelentőségű megállapításokat tette: meg kell akadályozni, hogy az 1956 előtt, a szocialista erkölcs normáinak megsértőit újra felvegyék a pártba. Lehetetlenné kell tenni, hogy a vezetés szektás személyek kezére kerüljön, akiknek tevékenysége árthat a párt tömegkapcsolatainak. Törekedni kell az értelmiség megnyerésére. Nem szabad a pártba felvenni nacionalista és az ellenforradalom alatt kompromittált személyeket. A következeikben vizsgáljuk részletesebben, hogy milyenek voltak a párt újjászervezésének megyei feltételei. Először a kedvező, majd a kedvezőtlen jelenségeket- elemezzük. 1956 novemberében a megye üzemeinek jelentős részében a dolgozók még sztrájkoltak. Ahol nem volt sztrájk, a munkások többsége ott sem dolgozott, a béreket viszont kifizették. A munkástanácsok nem a termeléssel, hanem különféle követelések megfogalmazásával foglalkoztak. December elejére valamennyi üzemben megszűnt a sztrájk. A munkások belátták, hogy a további munkabeszüntetés őket is sújtja. A termelőmunka, ha nem is teljes kapacitással, de megindult. A termelésben különösen, élenjárták a / Mátravidéki Szénbányászati Tröszthöz tartozó üzemek. Ezek elsőként elevenítették fel a szocialista munkaversenyt. Jó munkát végzett ékkor már az Egercsehi Szénbánya, a Mátravidéki Erőmű, a Gyöngyösi Váltó- és Kitércgyár is. A Megyei Ideiglenes Intéző Bizottság javaslatára az üzemekben visszaállították a teljesítménybérezést. 1957 tavaszán a munkások többsége már ennek alapján dolgozott. A termelést azonban fékezte, hogy az üzemek többsége nyersanyaghiánnyal küzdött. Zavarta a munkát az üzemek gazdasági vezetői és a munkástanácsok hatáskörének tisztázatlansága is. Falun a párt és a kormány helyes intézkedései — a beadás eltörlése, a terményfelvásárlás bevezetése stb. — jó alapot szolgáltattak arra, hogy a parasztság elfogadta az MSZMP politikáját. A parasztság termelési és munkakedve szinte jobb volt kezdetben, mint a munkásoké. A parasztság érettségét bizonyítja, hogy .1956 őszén az őszi vetéstervet a rendkívüli viszonyok ellenére 85—87 százalékban teljesítették. A szőlő- és zöldságterület 1957 tavaszán 3000 kát. holdra növekedett. Mintegy 300 holdon telepítettek az egyéni parasztok szőlőt. 1956 őszén és 1,957 tavaszán 143 mezőgazdasági termelőszövetkezetből 75 bomlott fel. A termelőszövetkezeti mozgalom életerejét bizonyítja azonban, hogy 1957. május végéig 32 felbomlott közös gazdaság alakult újjá, ekkor már 105 termelőszövetkezet dolgozott a megyében. Ezek többsége egészségesen fejlődött. Jó munkájával kitűnt a viszneki, Béke, a hatvani Petőfi és a pélyi Tiszavirág. A párt iránti korábban, megcsappant bizalom kezdett visszatérni. Nemcsak párttagok, hanem a párton- ,kívüliek is egyre többen keresték fel ügyes-bajos dolgaikkal a pártbizottságokat. A segítségkérők száma Egerben a tavasz folyamán napi 40—50-re tehető. Miután még november és december hónapokban, főleg a megye északi falvaiban a pártszervezeteket több helyen fegyveresen fenyegették az ellenforradalmárok, szinte minden helyről fegyvert követeltek a párttól. A párt újjászervezéséhez, a hatalom megszilárdításához jelentős fegyveres, később politikai és erkölcsi segítséget adott a november óta Egerben tartózkodó szovjet városparancsnokság. Az akkori megyei vezetők különösen szívükbe zárták lrunov ezredest, Judicsev és Naumov őrnagyokat. A Megyei Ideiglenes Elnökségnek november közepéig az Ideiglenes Központi Bizottsággal nem volt kapcsolata. A november 10-i első megyei apparátusi értekezleten született döntés alapján utazott fel a pártközpontba Putnoki László és Dorkó József információszerzés céljából. Itt találkoztak Kiss Károly elvtárssal, aki azt tanácsolta nekik, hogy még a nem kiérlelt központi irányítás miatt a helyi viszonyoknak megfelelően cselekedjenek. November második felétől, főleg decembertől a pártközpont és a megyei vezetés kapcsolata kiépült. A központból először Lajtai Endre, majd Szarvas Aladár és Horváth Zoltán jártak megyénkbe tájékozódni és instrukciókat adni. A párt újjászervezésének feltételei bár alapvetően kedvezőek voltak, számos tényező azonban akadályozta a szervezést. Az MSZMP Ideiglenes Megyei Elnöksége és Ideiglenes Intéző Bizottsága november elején olyan helyzetben fogott a hatalom megszilárdításához, amikor még a párt befolyása gyenge volt. Ebben a hónapiban a pártszervezőkkel még sokan azon vitatkoztak, hogy ne szervezzünk pártot, mert a dolgozók nem akarnak. Az MDP volt tagjai közül számosán még illegalitásban voltak. Több helyen, így az egri Lakatos- árugyánban, a Dohánygyárban, illegálisan fogtak hozzá a pártszervezéshez. Az Ózd és környéki ellenforradalmárok befolyása miatt november és december hónapban különösen nehéz volt a szervezés a pétervá- sári járásban. Az üzemi alapszervezetek újjászervezését főként a munkástanácsok gátolták. Egerben ezek több helyen elbocsátották azokat a munkásokat akik a .pártba beléptek. A Gyöngyösi Szerszám- és Készülékek Gyárában, a hatvani Cukorgyárban, a Selypi Cementgyárban, e tanácsok megtiltották a párt szervezését. Ezért a munkások egy ideig csak üzemen kívül tudtak összejönni. A falvakban az első időszakban ott ment nehezen a szervezőmunka, ahol még az úgynevezett forradalmi bizottságok november 4-e után is tevékenykedtek. így a hevesi járásban Alanyban, Kömlőn, Kiskörén és Tarnamérán. Nem volt könnyű a munka Gyöngyöspatán sem, ahol: „A Forradalmi Tanács nem akarja engedélyezni a oártszerve- zést és különböző röpcédulákat adtak ki azoknak a megfélemlítésére, akik a pártot szervezték”. (Folytatjuk) Szecskó Károly Könyv az emberiség lovojerol Közös jövőnk címmel jelentette meg a Mezőgazda- sági Kiadó az ENSZ Környezet és Fejlesztés Világbizottság nagyszabású tanulmányát, amely az egyesült államokbeli, angol nyelvű kiadás után, a világon másodikként, magyar nyelven látott napvilágot. Az ENSZ főtitkára 1983- ban kérte fel Gro Harlem Brundtland asszonyt, Norvégia korábbi környezeti ügyek miniszterét — a jelenlegi miniszterelnököt — hogy az ;iItala létrehozott munkacsoporttal vizsgálja meg azokat a módszereket és eszközöket, amelyek a környezet megóvására hatékony nemzetközi együttműködést tesznek lehetővé. A bizottság feladata volt az is, hogy hosszú távú piogramot dolgozzon ki a különböző gazdasági fejlettségű és eltérő társadalmi berendezkedésű országok együttműködésének biztosítására, a kölcsönösen előnyös, környezetkímélő megoldások elterjesztésére. A bizottság tagjai munkájuk során figyelembe vették az emberek, az erőforrások, a környezet és az ipari fejlődés kölcsönhatásait. Az 1987-ben elkészült tanulmányt az ENSZ őszi ülésszaka elé terjesztették. ilj tömeg- takarmány: a cukorkukorica Minőségi váltás kezdődött a tömegtakarmány-termesz- tésben a tiszai öntöző gazdaságok együttműködésének kezdeményezésére és irányi-' tásával. A terméshozamok növelésére az együttműködés olyan nemesített cukorkukcrica-faj- ta elterjesztését kezdte meg, amely egyéb hasznos tulajdonságai mellett, igen nagy zöldtömeget produkál, potenciális termőképessége a hektáronkénti száz tonnát is elérheti. Ez a cukorkukorica a felhalmozott energiát nem keményítőként a szemekben, hanem a teljes növényben, a szárakban és a levelekben, egyszerű és összetett cukrok formájában raktározza. Előnye, hogy szárazságtűrő, másodvetésre is alkalmas, s a magas cukortartalom a kora őszi fagyokig zölden tartja a leveleket? A valóság hősei SZAVAHIHETŐ történészek már régen kimutatták, hogy ama bizonyos esős március idusán, kereken száznegyven esztendővel ezelőtt, Petőfi sok helyütt elszavalta a Nemzeti dalt, csak éppen a Nemzeti Múzeum lépcsőjénél nem tette ezt, noha emléktábla hagyományozza nemzedékről nemzedékre e legendát. S nehogy azt higgyük, hogy Hatvány Lajost, akitől e ténymegállapítás származik, a legendarombolás, netán valamiféle deheroizálás szándéka vezette, mint ezt élétében, s halála után is olyan sokan állították, állítják. Hiszen egy életet szánt Petőfi munkásságának tanulmányozására, rövid életútjának minden létező dokumentumát felkutatta, s ugyancsak bajos lenne feltételezni, hogy e lelkes kutatómunkában negatív érzelmek vezették volna. Öt is és másokat is, akik nem a frazeológiában, hanem a tények következetes felkutatásában látták az igazán forradalmi cselekvést, s az 1848 49-es polgári demokratikus forradalom, illetve szabadságharc méltó megbecsülését — a realizmus igénye vezette. Mert a történelem lehet az élet ■tanítómestere, hogy a régi latinok közmondását használjuk, de kizárólag abban az esetben, ha a históriát annak láttatjuk és látjuk, ami valójában. És ez minden emlékezés értelme is. Persze, nélkülözhetetlen a kegyelet, a tisztelgés aktusa. Valóban szükség van arra. hogy nemcsak számon tartsuk elődeink teljesítményeit, hanem emberi vállalásaik, elszá- násuk merészségét is ismerjük el. Az az ünnep azonban, amely a koszorúk' elhelyezésével kimerül, amely nem több, mint egy főhajtás a hősök és a nem hősök, azaz az egyszerű cselekvő emberek emléke előtt — óhatatlanul az Ady által .emlegetett Tar- jagos Illések malmára hajtja a vizet. Frázissá alacsonyul az ünnep, amely pedig mai hétköznapjaink iránytűje is lehetne. Március 15-én pedig fel kell tennünk ezt a kérdést, s valójában feltehettük ezt az elmúlt száiharminckilenc év alatt minden évfordulón, hogy voltaképpen ki a reális politikus? S egyáltalán „forrófejű” fiatalemberek csinálták-e 1848-at, avagy megfontolt. a kor valóságos lehetőségeivel tisztában lévő politikusok? Mert Petőfiről eléggé elterjedt tévhit, hogy ösztönös „vad- zseni” volt, aki inkább érezte, mintsem tudta, hogy mit kell tennie. És „forrófejű” volt-e Kossuth Lajos, aki 1849 tavaszán — sok-sok külpolitikai érdek ellenére, nem is beszélve a belpolitikai ellenállásról —, befejezte a forradalom ügyét, s detronizál- tatta a Habsburg-házat a debreceni nemzetgyűléssel? És „forrófejű” volt-e Szemere Bertalan? És a heveskedés, az előre — nem — látás hozatta meg, például, a már Szegeden ülésező nemzetgyűléssel az akkori Európa (s talán az egész világ) első nemzetiségi törvényét? Hiszen jószerivel, elsorolhatjuk azokat az úgynevezett észérveiket, amelyek a fontolva haladás mellett szóltak, amelyek fokozottabb óvatosságra intettek, amelyek szerint inkább várni kellett volna, s jobban figyelembe venni, hogy Anglia aligha örül az európai szárazföldön egy törvényes uralkodóházzal szembeni fellépésnek, s hogy ugyan a Szent Szövetség rendszere a múlté, de az orosz cár nemcsak Napóleon ellen volt kész hadba szállni, megfékezendő a forradalmi hullám terjedését, s nemcsak saját nemesi forradalmárait lövette halomra 1825 decemberében Pétervárott, hanem kész lesz a magyar szabadságvágyaik ellen is fellépni... IGEN. VOLTAK OLYANOK, s a progresszió táborán belül, akik március 15-én Kasszandraként előre látták Világost is, sőt a kegyetlen megtorlást. Például Széchenyi István, aki olyan sokat tett azért, hogy a sárba és nyomorba töppedt Magyarország ráébredjen elmaradottságára, de a forradalmat, a gyökeres szakítást a múlttal már nem volt képes vállalni. Dehogyis akarom én Széchenyi deheroizálását: az ő tevékenysége nélkül 1848. március 15. be nem következett volna. Hiszen az a csekélyke ipari háttér, ami a magyar szabadságharc egy esztendejét életképessé tette, mindenképpen az ő műve volt. De elkövetkezett az a pillanat, amikor már kevés volt az akkori Európa legtehetségesebb és legreak- ciósabb diplomatájával, Metternich herceggel való alkudozás. Amikor a fejlődés üteme már messze gyorsabb volt. mint az ilyen úton elérhető — minimális — haladás. Petőfi nem volt „forrófejű” fiatalember. És Arany János sem a pillanat hatása alatt írta a Nemzetőrdalt. És Kossuth Lajos sem azért folyamodott a végső eszközökhöz, tehát Közép-Kelet-Európa e távoli szögletében a köztársaság oly ismeretlen és veszedelmes (mármint a monarchikus Európa számára annyira ellenszenves) intézményének bevezetéséhez, mert az indulat elhomályosította látását. Az erőviszonyok valóban egyenlőtlenek voltak. De az sem kétséges, hogy az a Magyarország, amely 1849 derekán köztársaság lett, amely célként tűzte ki az ország lakosságának többségét alikotó nemzetiségeikkel való megbékélést és polgári együttélést — a jövő útja volt. Petőfi és Kossuth. Szemere és Teleki László világosan felismerték — mégpedig gondosan készülve a majdani történelmi szerepükre —, hogy a fejlődés útja merre vezet. Érdemes, noha a kérdés történetietlen, egyetlen pillanatra arra gondolni, hogy mi lett volna, ha . . . Mi lett volna, ha hetvan esztendővel később. 1918 azokra a reformokra építkezhet, amelyeket 1849 kezdeményezett .. . Hiszen még egy évtized sem telt el, s már Königsgratznél a Monarchia csaknem halálos tőrdöfést kapott a poroszoktól. Tizennyolc esztendővel március idusa uíén. Deák Ferenc a kiegyezést előkészítő irataiban — a korra egyáltalán nem jellemző hallatlan merészséggel — majd a detroni- záló országgyűlési nyilatkozat gondolatait idézi vissza. Majdnem szó szerint... Mert ő is tudta, hogy a lehetséges fejlődés útja nem lehet más, mint a polgári, a népességi viszonyait reálisan látó. a feudalizmustól megszabadított ország. NEM A KÉTSÉGBEESETT elszántság, nem a lendület ereje, nem is valami költői jó szándék vezette azokat, akik 1848. március 15-én, és az azt követő 17 hónapban a harcot vállalták. Ök Magyarország jövőjét érezték meg. Ha tetszik, ők voltak a reálpolitikusok, s nem azok. akik március idusába már belelátták Világos szomorú aktusát, Haynau rémuralmát, Bach korszerűtlen és rettenetes 'rendszerét. A reális politika ugyanis a jövőbe lát. Kicsit tovább, mint a holnap. A holnap- utáraba kíván tekinteni. De ehhez az szükségeltetik, hogy a tényeket ismerjük meg. Ahogyan Petőfi tanulmányozta a francia forradalom történetét, mely bibliája volt, hogy úgy ismerje valaki az ország gazdasági reáliáit, mint a Védőegyletet szervező Kossuth. S az is szükségeltetik, hogy ne a legendáknak higgyünk, kapcsolódhatnak azok bárba a múzeum lépcsőjéhez, avagy ha azt akarják elhitetni velünk, hogy 1848/49 szép álom volt csupán. Az volt a valóság. Tiszteljük a valóság hőseit. E. Fehér Pál Mirelit termékek Altaertirsáról A Pest Megyei Hűtőipari Közös Vállalat albertirsai hűtőháza idén már önállóan gazdálkodik. Feladatuk kettős: a húsipari vállalatoknak bérfagyasztást, illetve bértárolást végeznek, valamint a környező termelőszövetk ezetektől, állami gazdaságoktól a felvásárolt zöldség- és gyümölcsfélékből jó minőségű gyorsfagyasztott készterméket állítanak elő. A hoszonnégyféle termék, a belföldi piacon kívül NSZK-ba, illetve Ausztriába is eljut. Üj, nagy teljesítményű olasz csomagológépek tasakolják a zöldborsót és a zöldbabot (MTI-fotó: Kerekes Tamás — KS) Családi ház olcsón Alig két hónap alatt tető alá hozható, beköltözhető a a ráckevei Architektúra Ipari és Szolgáltató Kisszövetkezet által kidolgozott, szabadalmaztatás alatt álló csa- ládiház-típus, A favázas, cementkötésű faforgácslapokból összeszerelt 80 négyzet- méteres ház egy szakképzett szerelő irányításával akár házilag is felállítható, ily módon önköltségi ára négyzetméterenként 8—9 ezer forint. Mivel a tetőtér is beépíthető, az összes lakótér elérheti a 130 négyzetmétert. További előnye, hogy hőszigetelő képessége felülmúlja a hagyományos téglafalét. így takarékosan fűthető. Tavaly még csak 90. az idén már 500 ilyen lakóházat rendeltek, elsősorban Budapest környéki építkezők. Az Architektúra gyártási kapacitásának bővítésére együttműködési megállapodást kötött több más szövetkezettel.
