Népújság, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-15 / 63. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1988. március 15., kedd KOSSUTH HÍVE VOLT Egy hevesi 48-as forradalmár A függetlenségi harc országos vezetőinek életét, tevékenységét elég jól ismerjük. Kevésbé azokét, akik szűkebb körben, egy megyén belül szol­gálták a haladás, a magyar szabadság ügyét. Egy olyan forradalmár élet­útját mutatjuk be, akinek politikai pályája a reformkortól a XIX. szá­zad végéig ívelt. Németh Albert 1820-ban született Hevesen, vagyontalan nemesi családban. Apja császári-királyi százados volt. Az ifjú Németh Albert filozófiát és jogot tanult Szombathelyen, Pesten és Pécsett, végül az egri jogakadémián fejezte be tanulmányait. 1840-ben ügyvédi vizs­gát tett, és 1844-től jegyzőként, majd szolgabíróként dolgozott megyénk­ben. Keglevich Miklós pártjában vett részt a megyék kormányellenes mozgalmaiban. Magazin mindenkinek Végigsöpört Európán a for­radalom 1848 tavaszán. A bé­csi felkelés szikrája Magyar- országot is lángra lobbantot- ta. Pest-Budán még vissz­hangzott a „Talpra, ma­gyar!’', amikor a pozsonyi országgyűlés hozzálátott a törvényhozáshoz. A 48-as tör­vények felszabadították a jobbágymilliókat, felelős mi­nisztériumot adtak, robot, dézsma, úriszék hosszú szá­zadok után, egy csapásra -a múlté lett. Az események gyorsan peregtek és 1848. jú­lius 5-én, Pesten, megnyílt az első népképviseleti ország- gyűlés. A fiatal Németh Al­bert — aki a tiszanánai vá­lasztókerületet képviselte az országgyűlésen — a kisszá­mú baloldalhoz, a gyökeres forradalmi változásokat aka­rókhoz csatlakozott, akik kö­zül a legjelesebb politikus Táncsics Mihály, Perczel Mór, Madarász László és Te­leki László volt. A rendkívül feszült hely­zetben Kossuth szeptember 4-én javasolta az országgyű­lésnek, hogy küldjön százta­gú delegációt az uralkodó­hoz. A küldöttség — amely­nek tagja volt Németh Al­bert is — másnap elindult Becsbe, hogy az ott tartóz­kodó miniszterekkel együtt megkísérelje a királyt arra kérni, hogy végre parancsol­ja haza a külföldön állomá­sozó magyar katonákat és vegye ki Horvátországot Jel­lasics kezéből. Közben vi­szont egymást érték a Pest­re btíutó rossz hírek — így például híre jött annak is, hegy az. uralkodó Jellasicsot 4-én, ünnepélyesen visszahe­lyezte báni tisztségébe —, s ezért a feszültség ezekben a napokban végül is olyan nagyra nőtt a magyar forra­dalom fővárosában, hogy a bécsi hajót, amely az ország- gyűlés és a kormány küldöt­teit hozta vissza, 10-én ak­kora tömeg fogadta a Duna- parton, amekkorát előzőleg csupán a március 15-i ese­mények tudtak megmozgat­ni. Amikor pedig kiderült, hogy a hajó utasai üres kéz­zel kényszerültek hazatérni, mert a király teljesen sem­mitmondó szavakkal bocsá­totta el őket. az egybeverő­dött emberek szervezetlenül is szenvedélyes tüntetésbe kezdtek . . . Jellasics szeptember 11-i orvtámadása után, a bécsi udvarral való nyílt összeüt­közés elkerülhetetlen volt. A továbbiakban a harcmezőkön kellett megvédeni forradal­munk vívmányait. Németh Albert is katonaruhát öltött, és a parlamenti csatározások után, valódi ütközetben vett részt: 1849 január végétől al- százados, majd márciustól főszázados a 17. huszárezred­nél. Dembinszky, Guyon Ri- chárd, majd Perczel Mór hadosztályában szolgáit, jú­lius közepétől pedig nemzet­őr őrnagy Heves megyében. A világosi fegyverletételt Haynau katonai önkényural­ma követte. A forradalom és szabadságharc résztvevőire halál és börtön várt, negy­venezer honvédet — írásunk főszereplőjét is — büntetés­ből közlegényként besoroztak az osztrák hadseregbe. Hazatérése után Németh hevesi birtokán gazdálkodott. A politikai életbe 1861-ben kapcsolódott be újra. Az esz­tendő nem a legjobb elője­lekkel kezdődött. Ekkor az uralkodó a három hónapja visszaállított megyei önkor­mányzati testületeket január 16-án kibocsátott, kemény hangú leiratában azzal vá­dolta. hogy „szinte minden államhatalmat magukhoz ra­gadni nem átallanak", és olyan lépésekre ragadtatják magukat, melyek „végkövet­kezéseikben forradalomra ve­zetnek’'. A Bécsbe érkező jelenté­sek szerint a legnagyobb fel­háborodással az amúgy is „anarchiára hajlónak” tekin­tett Hevesben fogadták a le­iratot. A Ferenc Józsefet „magánszeméllyé” lefokozó határozatot elsősorban Né­meth Albert, Lipcsey Péter másodalispán. Papp Pál ká­polnai postamester és Len­gyel Miklós egri kanonok követelték, hitet téve az 1849- es trónfosztás mellett is. A tavasz reményeket éb­resztett azokban, akik bíztak az ország sorsának jobbra fordulásában: tizenkét év után. 1861. április 6-án, Bu­dán, megnyílt az országgyű­lés. Az erőviszonyokat te­kintve, két irányzat, csopor­tosulás tűnt fel: a Teleki László vezette baloldal és a Deák Ferenc által irányított tábor. A baloldal politikai nézeteit jól összegezte Né­meth Albert — akit, mint 1848-ban. ismét a tiszanánai- ak választottak képviselőnek — május 22-én elmondott képviselőházi beszédében: „Az ország integritása szét- daraboltatott, nemzeti élete kifosztatott", az új „alkot­mány”, amely „bűnostorul” szolgált a magyaroknak, és „jutalomul adatott” a nemze­tiségieknek. „a rabszolgaság­nak egyenlőségét" valósítot­ta meg — hangoztatta. A magyar trón — jelentette ki —, „megürültnek” tekinten­dő. Nádor hiányában, ilyen esetben minden felségjog az országgyűlést illeti, amely csak alapkövetelései teljesí­tése esetén láthat hozzá egy, „a nemzet jelenkori helyze­téhez" alkalmazkodó királyi hitlevél kidolgozásához. Fe­renc József persze, nemhogy az őt királynak el nem isme­rők, de a mérsékelten ellen­zékiek álláspontját sem osz­totta, s az országgyűlést 1861. augusztus 22-én felosz­latta. Az ötvenes évekbelieknél is elszigeteltebb nemesi ösz- szeesküvési kísérlet történt 1864-ben. A függetlenségi mozgalom vezetője Almássy Pál (1848—49-ben Gyöngyös város országgyűlési képvise­lője) és Nedeczky István 48- as huszárszázados volt. A szervezkedést végül a beépí­tett rendőrbesúgók segítségé­vel a hatóságok hamar le­leplezték, mivel a forradal­mi helyzet hiánya miatt tu­lajdonképpen eleve bukásra volt ítélve. Vármegyénkben Almássy Pált és Németh Al­bertet katonai karhatalom­mal fogták el, és a pesti Ká- roly-kaszárnyába hurcolták. IMa a Fővárosi Tanács épü­lete.) A tiszanánai választó- kerület országgyűlési képvi­selőjét négy hónapra börtö- nözték be. A történelmi események a kiegyezést készítették elő. Ferenc József látta. hogy Schmerling nem képes a bi­rodalom gondjait megoldani, ezért leváltotta miniszterét, és 1865 decemberére össze­hívta a magyar országgyű­lést. Zömmel az 1861-es kép­viselőket választották újra. de a magyar alkukészség erő­södését mutatta, hogy Deák híveit nagyobb arányban, mint az ekkor már nem élő Teleki László követeit. Utób­biak a küldöttek alig har­madát tették ki. A börtön­ből kevéssel korábban sza­badult, feltehetően hatósági nyomás alá került Németh Albert lehetetlennek mon­dotta annak megmagyarázá­sát, miért nem fogadhatja el a tiszanánaiak által „biztos­ként” felajánlott mandátu­mot. 1867. február 17-én, az uralkodó Andrássy Gyulát kinevezte miniszterelnökké, ezzel lényegében létrejött a kiegyezés. Június 26-án. He­ves megye közgyűlése ezt ér­tékelve, „az országgyűlés ha­tározataira nézve aggodal­mát” fejezte ki. s Németh Albert, mint bizottmányi tag. javasolta, hogy a határoza­tot, pártolás végett, a többi megyének is küldjék meg. A „hevesi ügy” az országgyű­lésen is vihart kavart, s még el sem ültek 'hullámai, ami­kor, szeptember 8-án. Eger város képviselőtestülete bi­zalmi nyilatkozatot küldött Kossuth Lajosnak, kifejezve benne reményét, hogy „nem­sokára jönni fog az idő, mi­dőn önt köztünk személye­sen tisztelhetjük". Né­meth Albertet 1873-ban Hódmezővásárhely újra meg­választotta képviselőnek, is­mét elfoglalta régi helyét a szélsőbalon, melynek halálá­ig híve maradt. 1887. március 28-án hunyt el, a Heveshez tartozó Pusz- tacsászon. Megérdemelné hogy emléke ne maradjon jeltelen Hevesen. Tiszanánán és megyénkben. Vörös Dezső A Vasárnapi Újság már első jelentkezésekor sejit,- tette, hogy egyre maga­sabb színvonalú vállalko­zássá fejlődik. Ennek nem­csak az a magyarázata, hogy kitűnően képzett kol­légák állítják össze az egyes „számokat”, hanem az is, hogy előrelátóan, százezrekre, sőt milliókra gondolva szabták meg fel­adatkörüket, fogalmazták meg ars poeticájukat. Arra is maradt erejük, kitartásuk. hogy céljaikat következetesen valóra vált­sák.-Ez.* igazolta rendkívül változatos, sokszínű, igé­nyes legutóbbi programjuk is. Az irodalombarátokra gondolva készítettek in­terjút a német nyelvű Pannónia című. negyed­évenként megjelenő, Kö- zép-Kelet-Európa országai­ban is terjesztett folyóirat magyar származású, Bécs­ien élő főszerkesztőjével. A megszólaltatott okosan érvelt, a dialógusteremtés létjogosultsága mellett. Hangsúlyozta: ő és mun­katársai úgy toboroznak szerzőket. hogy tisztelik meggyőződésüket. értéke­lik .segítőkészségüket, azt a szándékot, hogy követ­kezetesen szolgálják a né­pek közti összhang nemes eszméiét. Nem feledkeztek meg március 15-ről sem. szálé László jegyzete a „kisem­berek” történelemben be­töltött szerepét taglalta. Méghozzá rendkívül tömö­ren, frappánsan emlékez­tetve arra. hogy végül is az ő hősiességük, áldozat­hozataluk formálja a min­denkori jövőt. Válogattak a hangarchí­vum anyagából is. Mind­nyájunkat lebilincselt La- tinovits Zoltán senkiével össze nem téveszthető, csak rá jellemző, egyéni elő­adásmódja. József Attila versét, a Kopogtatás nél­küli tolmácsolta megrázó erővel, irigylendő egysze­rűséggel, látszólagos esz- köztelenséggel. Folytatódott Az újságírás mesterei sorozat. Ezúttal Faragó Vilmos, az Élet és Irodalom főszerkesztő-he­lyettese mutatkozott be, elidőzve eseményekben és megpróbáltatásokban gaz­dag pályájának lényeges állomásainál. Megemlítette az 50-es évek 'tollforgatói- nak nehézségeit, érzékel­tette az ellenforradalom utáni lendületes előbbre­lépést, s természetesen ki­kötött a jelen örömeinél és gondjainál is. Ezzel kapcsolatban kér­dezte tőle a riporter B. Ki­rály Györgyi, hogy nem .húzódozik-e „őfensége el­lenzékének” alapállásától? Rendkívül tetszett ön­vallomása, az az elkötele­zettség. amely minden va­lamire való zsurnaliszta jellemzője, s az, hogy nyílt, őszinte. kevesebb öncen­zúra nélküli tájékoztatást hirdet. Annak az ember­nek a biztonságával, hatá­rozottságával, aki tudja, hogy honnan, hová, s mi­ért, kiknek köszönhetően vezetett útja. Legalább ennyire helye­seltem a pályatársaknak szánt tanácsokat. többek között azt, hogy ehhez a hivatáshoz nélkülözhetet­len a felkészültség, az okos­ság. a tehetség, a jó szán­dékú véleményalkotás, a markáns arculat, s az eh­hez ötvöződött süláris kön­tös. De ió lenne, ha megszív­lelnék ezt az intelmet azok, akik e számos erény kö­zül eggyel sem büszkél­kedhetnek, s önhitten, min­denféle kritikai érzék nél­kül azzal áltatják magu­kat, hogy csak ők jogosul­tak a babérra, holott diszk­réten kellene távozniuk azon a jelképes hátsó aj­tón. Mert a nagy hang — s ez ősigazság —, hosszú tá­von sohasem pótolhatja ezeket a félreérthetetlen értékeket. Sem a fővárosi, sem a vidéki redukciókban! . Az I ötletgazdák pórázé gondoskodtak pihentető csemegéről is. Ocsovai Gá­bor például arról számolt be, hogy a nagyszerű pszi­choanalitikus Sigmund Freud dédunokája. Emma televíziósztárként sarlatán- kodik. Meghívott vendé­geit — pizsamában — a stúdióban elhelyezett ágyba invitálja, s ekként disku- rál velük a nyilvánosság előtt. Teszi ezt úgy. hogy — s ezt sem tagadja —, fogalma sincs zseniális ősé­nek magvas tevékenységé­ről. Nem döbbentem meg. mert koránt sincs egyedül. Ilyen vakmerő pozőrök nálunk is akadnak. Nem­csak a kultúra, hanem az élet számos frontján. Tőlünk is függ, meddig 'tart talmi tündöklésük. Addig vagy derülünk, vagy bosszankodunk. Ajánlom az előbbit... Pécsi István T. ÁGOSTON LÁSZLÓ: Egy kisgyermek panaszai Audiovizuális műsorok és vándorkiállítások A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat Természet- tudományi Stúdiója új au­diovizuális műsorokat je­lentet meg az első fél év­ben a világ hírneves nem­zeti parkjairól A műsorok az állat- és növényvilágról, a természet körforgásáról, az élővilág egymáshoz fűződő kapcso­latrendszerérői is képet ad­nak. A szórakoztatva oktató, látványos képekben bővel­kedő audiovizuális összeál­lítások többek között az észak-amerikai egyesült ál­lamokbeli Yellowstone Nem­zeti Parkot, a Colorado- fennsík természetvédelmi területeit és a japán Nikíko Nemzeti Parkot mutatják be. Hasonló videoműsorok ké­szültek az őslények világá­ról, a mérgező gombákról és hazai vizeink élővilágáról. Bosszantó, mennyire nem hagyják kibontakozni az embert, ha gyerek. Pedig hát mi nagyon sokszor okosabb dolgokat műve­lünk, mint a felnőttek, itt van például a szomszéd­ban a Józsi bácsi, meg a Manci néni. Rájuk azt mondják, okos felnőttek. No hiszen... A múltkor a Józsi bácsi nagyon fá­radtan jött haza. A Manci néni is mondta, hogy alig áll a lábán. Én is voltam már így, előfordul az em­berrel. Annyit fociztunk, meg bújócskáztunk a ba­rátaimmal, hogy estére kelve alig álltam a lába­mon. Mondta is az anyu, hogy „vacsora, fürdés, az­tán mars az ágyba!” Nem mondom, én is nyűgösköd­tem egy kicsit, mert férfi ember nem szívesen isme­ri el a gyengeségét. De ezért én még soha nem verekedtem. A Józsi bácsi meg mit csinált? Az ajtóban rög­tön lehúzott a Mariska né­ninek egy akkora pofont, hogy elesett, a Józsi bá­csi, mert fáradt volt. A Mariska néni meg előkap­ta a partvist, azzal söpörte be az ágyba. Hogy aztán mi történt, nem tudom, -mert becsukták az ajtót. Másnap találkoztam a játszótéren a lányukkal, Marikával, aki azzal di­csekedett, hogy „nekem új apukám lesz. be ... e, mert az anyukám itthagyja a régit, be... e, az új apu­kám Olyan gazdag lesz, hogy még cipőt is tud ne­kem venni, be ... e!” — Az semmi, be... e — mondta a szomszéd Pisti —. az én apukám olyan gazdag, hogy a gatyáját is befizeti adóba. Az anyu­kám mondta, mert még a borravalót is bevallotta az adóMvataljna-k be . „ke . j.V — Pszt! — tette a szá­jára az ujját Jancsi bará­tom. ö már ötéves, tud­ja, hogyan kell csinálni. _ Az én anyukám cipőgyár­ban dolgozik — súgta. — Azt mondta, hogy ha sem­mivel többet nem fizet­nek. mint tavaly, akkor is össze tud lopni annyit, hogy megéljünk belőle, meg még aipőm is lesz. Még az apukámat is meg­tartjuk, pedig ő értelmi­ségi. Nagyon elkeseredtem, mert nekem az apukám, meg az anyukám is értel­miségi és mondta a nagyi, hogy büntetlen eiőéletűek. A rendőr bácsi meg azt mondta, hogy ez azt je­lenti, hogy nem szoktak lopni. Elhatároztam, hogy min­denkin segítek. Találtam a kukában egy pár cipőt, azt elvittem a Mariska néninek, és .mondtam ne­ki, hogy itt a cipő, de most már ne tessék elválni a Józsi bácsitól, mert akkor nekem új barátnőt kellene keresnem, ha el tetszik költözini a gazdag bácsihoz. A Józsi bácsi majd kipi­heni magát. A Pisti apu­ua kájának elwittem apu sza­kadt tréningnadrágját, mert nagyon szőrös a lába és csúnyán nézne ki gatya nélkül. Mondtam is neki, hogy ezt ne vallja be az adóhivatalnak. Az anyuék- nak meg megvettem Ro- dolfó bűvészkönyvét, hát­ha tanulnak valamit be­lőle. Két napja nem enged­nek le a játszótérre. Bün­tetésben vagyok. Azért, mert rendbe akartam hoz­ni az elfuserált dolgaikat?? Pedig a Kormány bácsi­nak is lenne egy-két ja­vaslatom ... No de hát ha nem hagyják az embert kibontakozni... Attól tar­tok, hogy addig nem is hagynak szóhoz jutni, míg fel nem növök. Akkor .meg már lehet, hogy nem -is akarok mondani semmit,: mert jól nevelt felnőtt leszek. Németh Albert

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents