Népújság, 1988. február (39. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-11 / 35. szám
1988. február 11., csütörtök Kilencven éve született Budapesten és az amerikai Lia Jola városában halt meg Szilárd Leó (1898-1964) fizikus és biofizikus. világhírű atomtudós. Egyetemi tanulmányait Berlinben végezte; ott doktorált, 1928-ban ott lett egyetemi magántanár, egy ideig Einstein munkatársa. 1939- től az ugyancsak emigráns olasz Fermivel az amerikai Columbia egyetemen az uránhasadás elméleti lehetőségét vizsgálta. 1940-től az első atomreaktor megteremtésén tevékenykedett. Kutatásai a fizika és a biofizika szélei területeit ölelik fel. Nevéhez fűződik az entrópia és az információ kapcsolatának vizsgálata, a. rácsreaktor szabadalma (Fermivel közösen), a vírusbiológia és az enzimhatás egyes kérdéseinek felderítése, az öregedésre és az emberi memóriára vonatkozó elméletek kidolgozása stb. 1939-ben Einstein többek között az ő kezdeményezésére hívta fel Roosevelt elnök figyelmét az uránhasádás katonai alkalmazásának lehetőségére; 1945 tavaszán viszont együtt figyelmeztették az elnököt az atombomba bevetésének szükségtelen voltára, a fegyverkezési verseny megindulásának beláthatatlan veszélyeire. 1948- tól az amerikai és a szovjet tüdősök együttműködését szorgalmazta. e verseny megakadályozására. A Nap kél: 6.58 órakor, nyugszik: 16.59 órakor. A Hold kél: 1.26 órakor, nyugszik: 9.57 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon BERTOLD, MARIETTA nevű kedves olvasóinkat! A név eredeti alakja az ógermán „Berold”, latinos formában ..Beroldus”, jelentése: „fényben úszó”. I c [időjárás Várható Időjárás ma estig: Időnként fölszakad a felhőzet. Zánoreső és többfelé hózápor várható. Megélénkül a nyugat! szél. A hőmérséklet napközben 2. 7 fokig emelkedik. Rendbontóknak a régi... Üj ruhákat terveztek a rendőrök számára, és a fővárosban már lolyamatosan cserélődik is a viselet. Gondolom, a hír teljesen közömbös a rendbontók számára, hiszen rájuk, adott esetben; változatlanul a régi „ruhát” szabják... (fesztbaum) — A SZOVJET ENERGETIKÁRÓL. Az SZMT, a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza és a Heves Megyei Területi Energiaipari Bizottság A szovjet energetika fejlődése címmel fotó- és könyvkiállítást rendezett Egerben. az SZMT székházában. A megnyitóra tegnap délután 3 órakor került sor. A résztvevőket Farkas Sándor, az SZMT vezető titkára köszöntötte, a kiállítást Mu- szin Vladiszlav Arszenyje- vics, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házának igazgatóhelyettese nyitotta meg. Az ötven színes fotót és száz könyvet február 19-ig tekinthetik meg az érdeklődők. — NAGYSZÜLŐKNEK ÉS UNOKÁKNAK. Az egri körzeti pártalapszervezetek nyugdíjasklubja „Zenés farsangi találkozót” rendez a nagyszülőknek és unokáknak február 12-én, pénteken délután 4 órakor az oktatási igazgatóság épületében, Eger, Egészségház utca 4. szám alatt. Az érdeklődőket szeretettel várja a rendezőség. — BÉKENAGYGYÜLÉS. Az Egri 3-as Számú Általános Iskola mintegy 800 tanulója részvételével békenagygyűlést rendeznek ma délután 3 órakor a csebokszári gimnázium és szakközépiskolában a CIMEA fennállásának 30. évfordulója jegyében. A gyerekek műsort adnak és békedalokat énekelnek. — SHOTOKAN A MÁTRA ALJÁN. A gyöngyösi Mátra Művelődési Központ Shoto- kán karateklubja, amely ez év január 1-jétől szakosztályként működik, várja a kezdő és haladó csoportjába 7 éves kortól a sportág iránt érdeklődők jelentkezését. Az edzések időpontja hétfőn délután 5—7 óráig és szombaton délelőtt 9—12 óráig. Az edzéseket Antal János négy- danos nagymester, európai főinstruktor, Hardi Róbert kétdanos mester, a JKA Shotokán Karate Szakág edzői bizottságának elnöke, valamint színesöves tanítványai vezetik. — FÜZESABONYI TELEFONSZAMOK. Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy jövő heti, keddi számunkban az 5. oldalon közöljük a megváltozott füzesabonyi telefonszámokat. — KERTBARÁTOKNAK. A Gyöngyösi Mátra Művelődési Központ kertbarátok köre ma délután 5 órától tartja soron következő foglalkozását. A téma a zöldség-gyümölcs szerződéses termeltetése és a felvásárlás. — DIÁKKÖRI KONFERENCIA. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem tegnap, szerdán délután 1 órától rendezte meg egyetemi tudományos diákköri konferenciáját. Három kar 104 hallgatója tizenkét szekcióban. 93 előadásban ismertette kísérleti eredményeit. EGERBEN: felnőtt betegek részére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HELYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a- patakparti portán. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.43 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. l. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi' ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. Heves, Vörös Hadsereg u. 32. Telefon: 11-831. FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak -Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti napokon 8-tól. másnap reggel 8-ig. Hétköznap a 15-577-es üzenetrögzítőn. Telefon: 10-133. A KULTÚRA NAPJA EGERBEN ÚJ KEZDEMÉNYEZÉSEK A SÜTŐIPARNÁL Film, színház, televízió Mozgalmas, programokban gazdag napot tudhatnak maguk mögött Egerben a kultúra művelői és barátai. A XX. Magyar Játékfilmszemlére az idén a megye- székhely is bekapcsolódott. Tegnap délután, 3 és 5 órakor a Prizma moziban Dob- raj/ György: Szerelem második vérig című alkotását vetítették. Az első előadás után közönségtalálkozóra várták a nézőket az Ifjúsá’ gi Házban, ahol a rendező, Újhelyi János dramaturg, illetve a szereplők közül Szilágyi Mariann, Czakó Ildikó és Epres Attila várta a kérdéseket. Ez a rendezvény volt a nyitánya annak a kiállításnak és vetítéssorozatnak, melyen a Dialóg Filmstúdió Vállalat történetét, illetve a tavalyi év moziplakátjait mutatja be a Gárdo* nyi Géza Színház és a Népújság által működtetett Múzsák Galériája. A tárlatot délután 6 órakor nyitotta meg Bacsó Béla, Kossuth- díjas filmrendező, stúdióvezető a színház előcsarnokában, ahol már gyülekezett a 7 órakor kezdődő előadásra a közönség. Ünnepi este volt ez a teátrum életében, hiszen a tévékamerák jóvoltából immár az egész ország előtt megmutathatta képességeit Beaumarchais: Figaro házassága című darabjának előadásával a fiatal társulat. Azok is részesei lehettek így a színpad varázsának, akik kevésszer vállalkoznak arra, hogy beüljenek a zsöllye, illetve az erkély karosszékeibe. Az egészséges táplálkozás jegyében IFotó: Koncz János) Úttörőházi hét Gyöngyösön A gyöngyösi Török Ignác Űttörőház a CIMEA jegyében a 3. Számú Általános Iskola közreműködésével programsorozatot rendez. A nyitó eseményre február 15-én. hétfőn délután 3 órakor kerül sor: ekkor békehangversenyt tartanak. Másnap rendezik m-g ugyancsak 3 órakor az alkotónapot, majd február 18-án. csütörtökön fél 3. *4] a ..Ki miben tudós fizikából?" vetélkedőt. Városi minősítő vers- és Prózamondóverseny: a rendezvény időpontja ugyancsak csütörtök délután 3 óra. A kínálatban többek között szellemi árverés. Fele sem igaz vetélkedő szerepel, és sor kerül az úttörőtanács-titkárok találkozójára is. Manapság egyre több szó esik arról, hogy szükség n az egészséges táplálkozásra. Ennék a követelménynek kíván megfelelni a Heves Megyei Sütő- és Édesipari Vállalat is. A sajátos termékekről Nagy Lajos, a termelési osztály vezetője adott tájékoztatást. Elmondta, hogy az újonnan meghonosodott készítmények nagy része már a boltokban van. de van egykét olyan is. amely még engedélyezésre vár. Előbbiek közé tartozik a diabetikus búzakorpás kenyér. Piacra dobták már a 75 dekagrammos grazi rozskenyeret is. amelynek jó tulajdonsága. hogy alig morzsálódik. Rövidesen kapható lesz a búzakorpás, szójás zsemle. Ez. azon kívül, hogy egészséges, a gépek kapacitáski- esését is ellensúlyozni tud-- ia. Ezzel azonban pillanat- nyila^ még szójabeszerzési gondok vannak. Bajai ötlet alapján készítik a 75 dekagrammos óriás, úgynevezett kenyérkiflit. Ennek máris nagy sikere van. Ezzel és a pereccel, a januárban meglévő nyolc-kilencszázalékos fogyasztás- csökkenést is próbálják pótolni. Népszava-kiadványok Igazodva az igényekhez A Népszava Lap. és Könyvkiadó Vállalat ez év elején is gazdag könyvkínálattal jelentkezett. Olyan körteteket adott ki. amelyek reprezentálják a mai igényekhez igazodó tevékenységét. Az élet által felvetett kérdésekre válaszolva látott napvilágot a 10 kérdés a nyugdíjakról, a táppénzről; a 10 kérdés az inflációról és a megtakarításokról; A szociálpolitika jelene és jövője (Fórum-sorozat). A munkavédelem-biztonságtechnika. környezetvédelem. témaköreiből olyan kiadványokkal jelentkezett a kiadó. mint A marás és fúrás munkavédelmi követelményei (Munkaköri munkavédelmi ismeretek) vagy Útmutató a levegőtisztaság-védelmi jogszabályok végrehajtásához. A rangos szépirodalmat a Hires Könyvek sorozata reprezentálja, amelynek első kötete a Hétágú csatacsillag volt, a sorozat következő kötete Jókai Mór: Csataképek a magyar szabadságharcról című könyve. A szórakoztató irodalom kedvelőinek ajánljuk a Zimankó című ismeretterjesztő magazint, továbbá Nemere István: Lenni vagy élni című tudományos-fantasztikus regényét. — MEGFIATALODIK A MILLENNIUMI FÖLDALATTI. Akik a kisföldalattit használják, észre vehették, hogy a több mint százéves föld alatti vasút fiatalabb és szebb lett, mint valaha. A Budapesti Közlekedési Vállalat korhű csempékkel, sorban újítja fel az állomásokat. Legutóbb a Körönd, illetve a Bajza utcai állomás kapott új ruhát, de dolgoznak a Vörösmarty utcai felújításán is. TOVÁBBKÉPZÉS NÉPMŰVELŐKNEK Közművelődésünk időszerű kérdései Szerdán délelőtt Egerben, a Megyei Művelődési Központban dr. Kormos Sándor, a Művelődési Minisztérium főosztályvezetője tartott előadást népművelőknek Közművelődésünk időszerű kérdései címmel. Az esemény része annak a továbbképzésnek, amelyet az általános művelődési központok vezetőinek munkaközössége szervezett. E 10 hónapon át tartó rendezvény- sorozatnak a házigazdája, a füzesabonyi városi jogú nagyközségi tanács művelődési, egészségügyi és sport- osztálya. Nemrégiben megyénk közművelődési szakembereinek dr. Tóth Béla, a Művelődési Minisztérium főosz- tályvezető-helyettése tartott tájékoztatót a művelődési otthonok helyzetéről, a továbblépés lehetőségeiről. A tegnapi fórumon dr. Kormos Sándor részletesen elemezte a kultúra és a gazdaság kapcsolatának jelenlegi helyzetét. Hangsúlyozta, hogy - néhány jelenség értékválságra hívja fel a figyelmünket, így például egyes kulturális intézmények nem megfelelő színvonala, a tudománytalan nézetek terjedése. Szólt az elmozdulás lehetőségeiről. Kiemelte, hogy a közművelődési munka tartalmánák javításában sokat tehetnek az intézmények, a szakemberek. Így például az egészségvédelem programjának megvalósításában a praktikus ismeretek terjesztésével, és a klasszikus humán műveltség tekintélyének visz- szaállításával is. „Óda az erotikához** Egy hatvani könyvpremier elé A közelmúltban nagy érdeklődésre számító kötet jelent meg a könyvpiacon, B. Élthes Eszter, az egykori válogatott úszó. ma orvos és jogász tollából. Címe: Óda az erotikához, avagy vitairat a szexualitás védelmében. A szerző — mellesleg Bessenyei Ferenc Kossuth- díias színművész felesége — művében kitűnő íráskészséggel és aggódó szenvedéllyel tűzi tollhegyre a szexuális élet káros kinövéseit, többek között a szabadszerelem, a művészetekben megjelent pornográfia olyan mérvű elburjánzását, amely — véleménye szerint — morális alapjaiban veszélyezteti a jelenkor társadalmát. A könyv premierjét a közeli napokban rendezi meg a Hatvani Galéria, ahol — korlátozott példányszómban — a ..vitairat” már megvásárolható, a szerző pedig február 27-én este szívesen látja mindazokat, akik érdeklődést, vitakészséget tanúsítanak a könyvében kifejtett nem mindennapi téma iránt. A könyvpremieren szerepel Bessenyei Ferenc is. programvezető r'°- dig dr. Losonci Miklós pedagógus. művészeti író lesz. Trabant L. H. Bp. 124 Trabant C. H. Bp. 16 Trabant L. Spec. Bp. 11 868 Trabant L. Spec. Db. 9 674 Trabant Combi Bp. 3 564 Trabant Combi Db. 2 800 Wartburg Standard Bp. 3 243 Wartburg Standard Db. 1 576 Wartburg Special Bp. 4 096 Wartburg Special Db. 3 190 Wartb. Spec, tolót. Bp. 11 299 Wartburg Tourist Bp. 2 708 Wartburg Tourist Db. 1 903 Skoda 105 S Bp. 11 875 y\ Merkúrtól L jelentjük Skoda 105 S Db. 8 956 Skoda 120 L Bp. 27 906 Skoda 120 L Db. 15 770 Lada 1200 Bp. 47 647 Lada 1200 Db. 34 171 Lada 1300 S Bp. 22 809 Lada 1300 S Db. 17 232 Lada Szamara Bp. 1 387 Lada Szamara Db. 521 Lada 1500 Bp. Lada 1500 Db. Lada Combi Bp. Lada Combi Db. Moszkvics Bp. Moszkvics Db. Polski Fiat 126 P Bp. Polski Fiat 126 P Db. Dacia Limousin Bp. Dacia Limousin Db. Dacia Combi Bp. Dacia Combi Db. Dácia TLX Bp. Dacia TLX Db. Zastava Bp. 15 959 11 991 739 6 224 896 584 2168 1 737 12 144 10 478 2 925 3 082 3 100 3 564 18 838 NÉPÜJSAG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE.r— Főszerkesztő-helyettes: KOOS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: GAZSÖ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon- 13-644 Telex- 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200 Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051, Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — kötvetlenül, vagy DOStautalvánvon valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20 062. — Révai nyomda Egri Gyáregység Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JOZSEFNE dr. y —-HU ISSN 0133—0705