Népújság, 1988. február (39. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-09 / 33. szám
NÉPÚJSÁG, 1988. február 9., kedd 3 30 ÉVE NAPILAP A (11/2.) ü mi három évtizedünk A hétköznapok történel- . mét éltük megyénkkel, ol- j vasóinkkal együtt, mi új- i ságirók is. Csak a mi dol- > gunk az volt. hogy írjuk ezt j a történelmet. Ezt próbál- ' tűk mi meg és hogy milyen • eredménnyel, azt döntsék el az illetékesek és a legilletéI kesebb, az olvasó! Egy dolog bizonyos: mi mindenkor nagy tisztelettel voltunk és vagyunk az olvasó iránt. Együtt örültünk a megye sikereinek és együtt ..sírtunk”, ha hibát vétettünk a megyében, ha nem a tervezettnek megfelelően alakult sorsunk. Jó dolog, nagyon jó érzés azt átélni, ihogy egy ország, agy megye, egy város népe megálmodik valamit éá azt megvalósítja. Jó érzés az, amikor a megyét járja az ember és lolyan helyeken fordul meg — legyen az város, vagy • falu —. olyan helyeken jár. hogy ha visszaidézi a ré•gít. nehezen hisz a szeméinek. És ahogy alakult, fejlődött. formálódott a meist? és lakossága, úgy és veile,, alakult fejlődött az új- Iságirás is. ? Ez a mostani kiadásunk, iapjelvben csak a sorok nap- jvilágot látnák, nagyon sze- frén.y vállalkozás, vázlatos Pillantás csak az ehe'* há! ‘rom évtizedre. Sokan. főleg1 «fiatalabb olvasóink talán nem tudják, hogy me- 'gyénknek korántsem voltak |és' ‘tiincsenek olyan sa.itóhaÍ gyornányai. mint például Szegednek, Pécsnek vagy jDebfecennek. Itt a Népújság 1949-től. a haladó elő-' dök — igen csak kis példányban rendszertelenül megjelenő lapok — őrzője és egyben a nép újságjának a megvalósítója és most már lassan a léte negyvenedik évének küszöbén nyugodtan mondhatjuk: hagyomány teremtőie és őrzője isA Népújság létrejötte óta igyekezett megfelelni az igénynek, az elvárásoknak, és ez tötobé-kevésbé sikerült is. Annák ellenére, hogy tevékenysége során voltak súrlódások, egyet nem értések. szavaikkal. vezetőkkel és megbírált, hibát vétő személyekkel. Kaptunk sok és jogos bírálatot, amit igyekeztünk jóvátenni vagy kijavítani. de volt úgy. hogy jogtalanul a presztízst féltők, vagy mundért védők, a valóság árnyoldalait rejte- getök marasztalták el az újságíró vagy a kollektíva munkáját. Hozzájárult ehhez fiatal karunk — „hol volt maga 19-ben? — mondta egyik megbírált annak, aki 26-ban született! — tapasztalatlanságunk is' kezdetben. de hozzájárult a rosszindulatú. félrevezető tájékoztatás és egyéb személyeskedő, „betartó" lépés is Mindezek mellett. vagy ezzel együtt is, érzem — és merem remélni, ez nem tűnik önelégültségnek, vagy öndicsérétnek —. hogy lapunk megtalálta helyét az országban, a megyékben megjelenő újságok között. Profiljában, hangjában kezdettől fogva egyéniségre törekedett. igyekezett és igyekszik visszatükrözni a megyében élő emberek stílusát közlési szokásait. Azt is meg merem kockáztatni, hogy olvasóink szeretik és, becsülik lapunkat. Az ő véleményük is benne van azokban az értékelésekben, amelyet irányító szerveink időnként elvégeznek- A jogos bírálat mellett az értékelők nem fukarkodtak a lap munkájának, színvonalának elismerésével. dicséretével sem. De erről tanúskodnak az olvasói levelek, amelyek egy-egy ember, család. kollektíva nevében közük velünk olykor személyes. máskor közös dolgaikat. örömeiket, bánatukat, terveiket, vagy kérnek tanácsot, olykor segítséget. ,.A Népújságot szeretem, hiányzik. ha nem tudom elolvasni.” Hány és hány ilyen, vagy hasonló levél adott újabb kedvet és lendületet a munkához is, mint ahogy serkentően hatott a hivatalos elismeréstől kezdve egy- egy köszönő olvasói levél is. A legutóbbi. 1985-ben ülésező pártértekezlet dokumentumából csupán egy idézet, a sók-sok értékelésből: .A napi 41 000 példányban árusításra kerülő N«-'- ú.iság feladatát alapvetően jól látja el. A párt testületi döntéseiről, fontos hazai és nemzetközi politikai, gazdasági. kulturális eseményről. folyamatokról megfelelően tájékoztat! A puding próbája " közismerten az. hogy megeszik. Nos, a példához hasonló a Népújság előfizetőinek. olvasóinak. olvasói táborának növekedése. Mint emlékezhetünk. 1953-ban 13 100 példány körül volt. 60-ban 15 200, 63-ban 17 700. 64-ben 18 600. 71-iben már 26 500 példányszám. 72-ben megközelítette a 30 ezret a napi megjelenés, aztán 32, 34. 38, 40 ezres, jelenleg pedig 42 000 fölötti példány jut el napról napra az olvasókhoz. Természetesen gyarapodott az újságíró gárda is. 10—12-en kezdték el annak idején a naponta megjelenő Népújság készítését. és már csak kettő dolgozik itt főállásban. A kezdő csapatból Gyurkó Géza (1982—85). a lap főmunkatársa, aki később helyettes, maid fő- szerkesztő. Márkusz László rovatvezető, Kovács Endre főmunkatárs. Somody József rovatvezető örökre itt- hag.Vo.tt bennünket: Suha Andor, aki 1962-ig volt a főszerkesztő, Papp János fő- szerkesztő (1962—82). Lá jer Miklós olvasószerkesztő Deák Rózsi munkatárs nyugdíjba vonultak, Kovács János. Kerékgyártó Lászlóné és Ádám Éva más munkahelyre kerültek, ma már csak Fazekas István főmunkatárs és Pilisy Elemér műszaki vezető tartja a frontot utolsó mohikánként. Az eltelt évek során sokan megfor- •dultak a szerkesztőségben, többen más lapokhoz mentek. voltak, akiknek el kellett. menni, voltak, akik más Pályára tértek át vagv az élők közül távoztak el. 1988. február 1-jén az impresszumban ez áll: Népújság. az MSZMP Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Kaposi Levente. Főszerkesztő-helyettes: Koós József. Felelős kiadó: Gazsó László igazgató. Az 1958. február 1-jei lap 13 ezer példányban jelent meg, a mai pedig 43 870 példányban. Érdekes ellentmondása az életnek, hogy a Népújság, ahogy múlt felette az idő, úgy fiatalodott. A szerkesztőség újságírói — 31 fő — között nincs ötvenéves, az átlagéletkor 37 év. A szerkesztőség eszköz- és technikai állománya megújhodott az évek alatt, minden feltétel adott áhhoz, hogy a jövőben még tetszetősebb, még tartalmasabb és frissebb újságot adjanak az olvasók kezébe. Ehhez várják az olvasók ötleteit, tanácsait, és. nem utolsósorban véleményüket a lapról. Ez a fiatal.- tehetséges szerkesztőség még sok-sok szolgálatot tehet ügyünknek, lövőnknek, népünknek, olvasóinknak. Sok sikert, jó egészséget hozzá! (Vége) Papp János „Helyszíni szemlén” az autószervizben... A Gyöngyösi Városi Rendőrkapitányság közlekedési alosztályának munkatársai rendszeresen megismerkednek kihelyezett „foglalkozásokén” a korszerű technika eszközeivel, amelyek a színvonalas. hatékony rendőri munkát hivatottak segíteni. A minap „helyszíni szemle" keretében a Gyöngyösi Autószerviz Szolgáltató Kisvállalat modern diagnosztikai műszereit tanulmányozták a helyi KBT-aktivistákkal. Varga János müszakvezető a Hofmann Brekon fékhatásmérő működését ismerteti Kiss Róbert a számítógépes vezérlőegységet „mutatja be” Válik Béla főtörzsőrmesternek (Fotó: Szabó Sándor) FIATAL SZAKEMBER A KÖZÚTI ÉPÍTŐKNÉL „A körülmények követelik az újítást” Újságcikk nyomán indultunk a Közúti Építő Vállalat egri épületébe. Lapunk adta hírül: átadták az Eger Ifjú Újítója címeket. Ezt kapta meg az említett cég szervezési osztályának munkatársa. Csomós József is. A legárulkodóbb mozzanat róla falán az, ami beszélgetésünk végén történt. Kérdésemre — miszerint van-e még valami üzenete a közvéleménynek — azt válaszolta, hogy ő nem olyan típus, inkább nézzük meg a „birodalmát”. S vezetett minket a számítógépes terembe, ahol minden funkciót aprólékosan elmagyarázott. Ott tölti a nap 24 órájának jelentős részét, Vécsen él feleségével és másfél éves kislányával, s a faluból igen rossz a közlekedés Egerbe, így már fél hétkor munkahelyén található, s csak késő délután indui haza. Emiatt rövidesen Verpelétre költöznek, ahol házuk épül. A munkahelyi idő nem semmittevéssel telik, hanem állandóan azzal foglalkozik, miként lehetne könnyebbé tenni a cég munkáját. a korszerű számítógépek segítségével. Ehhez kapcsolódnak azok az újítások is, amelyekért a kitüntetést kapta. Jogos a többes szám, hiszen társai val együtt és egyedül is dolgozott korszerűsítéseken. Legfontosabb önálló munkájának a náluk működő gépek összehangolását tartja. Meséli, hogy ezt tulajdonképpen a körülmények kényszerítették ki. Egyrészt meg kellett oldani az új terminálokon a billentyűzet egyes elemeinek felcserélését, mert az eltért a szabványtól, és a beírok munkáját lassította. A nagyobb feladatot a vállalati központban közös adathordozó nélkül üzemelő komputerek összekapcsolása jelentette az adat- és programátvitel egyszerűsítése és meggyorsítása érdekében. Ezt a számítógépes hálózatot tovább szeretnék bővíteni, bevonni a kapcsolatba a salgótarjáni és gyöngyösi munkahelyeinket is. Ez a távadatátvitel nagy(Fotó: Koncz János) ban megkönnyítené tevékenységüket. Annak idején nem ismeretlenül került vállalatához, amely első munkahelye. Az édesapja még ma is itt dolgozik. s ő maga is ide került a gimnáziumi érettségi után segédmunkásnak. Egy hónap múlva tudta meg, hogy sikerült a felvételije a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemre. Ott szerezte meg matematikusi diplomáját, s jött vissza a közúthoz. Az azóta eltelt időre szívesen emlékszik, kollektíváját jó társaságnak tartja, s látszik rajta, hogy nemigen kívánkozik innen máshová. (kovács) Sem m ittevésre ká r h ózta tva (?) Néhány hónappal ezelőtt vak emberekkel készítettem riportot. Meglepett menynyire összetartanak, felelősséget éreznek egymás iránt, nyomon követik a másik sorsának alakulását. Minden bizonnyal sajátos, csak rájuk jellemző problémák is ösz- szetartják őket. Az, hogy nap mint nap ki vannak téve az emberek, bántó, olykor csak szánakozó, máskor pedig meggondolatlan megjegyzéseinek. Meg kel birkózniuk a látók számára semmiségnek tűnő, ám nekik jelentős gondokkal. Lassan már megszokják. hogy egyesek a vakvezető kutyákat kiutálják mellőlük, hogy az autóbuszon csak elvétve mondják be a következő megállóhely nevét, hogy gyakran hosszú percekig ácsorognak a zebra mellett, míg valakinek eszébe jut átkísérni őket a másik oldalra. Ezekkel az „apróságokkal” hovatovább megtanulnak együtt élni, vagy legalábbis egyre kevesebbet bosszankodni miattuk. Egy valamit azonban nem tudnak megtanulni: a semmittevést. Pedig úgy tűnik egy-két üzem — talán csak előítéletek (?) miatt — megpróbálja őket leszoktatni a munkáról... Nemrégiben telefonon hívott fel vak ismerősöm. Elmondta: társukat ismét elutasították egy munkahelyről. Az eset. folyamatában szinte kísértetiesen hasonlít előző történetekre. A gyengén látó megtudja, hogy megüresedett egy hely valamelyik vállalat telefonközpontjában. (Többek között ezt a szakmát is Oktatják a látási problémákkal küszködő embereknek.) Jelentkezik, mert a kétezer forint körüli segélyből nem egykönnyen tud megélni, szüksége van a pénzre. Elutasítják... A Vakok és Gyengénlá- tok Országos Szövetségének megyei csoportja támogatót keres az ügyhöz — a pártbizottság, illetve a tanácsi fórum segítségét kéri. A munkát kereső újra kopogtat a vállalati igazgató szobájának ajtaján... A hangnem ezúttal más, majdhogynem kedves. megértő. Majd jön a hideg zuhany. Ha felveszik, az ebédjegyek árának beszedése is rá hárul . .. Majdnem százezres tétel.. . Számára megoldhatatlan feladat a rengeteg bankót külön-külön kitapintani, elszámolást készíteni . . . Hogy tudna például összesítőt írni, amikor nem lát... ? ! Az igazgató pedig — vagy mindegy kicsoda, mert lehet, hogy épp a személyzetisre vagy másra bízzák a munkaerő szervezését — mossa kezeit, ő megpróbálta a tőle telhetőt, igazán segítőkésznek mutatkozott. csak hát az ebédjegy. . . Azt is intézni kell valakinek ... Az ügy jelentőségét különösen növeli, hogy több munkahely leépíti a dolgozói létszámot, és egyre nehezebb lesz megfelelő állásokat kínálni a jelentkezőknek. De egy biztos: nem azt kell ilyenkor sújtani — rendeletre vagy egyébre hivatkozva —, akinek egyébként is az átlagosnál több nehézséggel kell szembenézni. Hiába, a Vakok és Gyengénlátők Országos Szövetsége legfeljebb csak kérhet — követelni nincs módja. Hivatkozhatnánk a paragrafusokra is. Például a Munka Törvénykönyve egyik pontja szerint: „...nem foglalkoztatható csökkent munkaképességűek munkába állását a tanácsok kötelesek elősegíteni..Amikor egyik jogász ismerősömnek említettem ezt a pontot — a magam igaza mögé állítva, bizonyításul — kiigazított: a jog nyelve szerint elősegíteni — nem jelent konkrét segítségnyújtást. Mi marad hát? Továbbra is beletörődve bólintani? Ismét elölről kezdeni a kilincsel- getést? Tűrni a megaláztatásokat? összehúzni a nadrágszíjat? Megélni a szűkös segélyből? Vagy hivatkozni emberségre, türelemre? Hogyan bizonyítsák be így ezek az emberek, hogy érnek annyit, mint a minden szempontból egészséges társaik? Mivel mutassák meg, hogy szeretnek, akarnak dolgozni? A válaszadás, a konkrét cselekvés nem csak az újságíró dolga. Ám, ha szavaira — amelyeket fentebb tolmácsolt az érintettek kérésére, támogatására — valóban odafigyelnek, az már elmozdulás a tanácstalanságból ! Az emberség jele ... Doros Judit
