Népújság, 1988. február (39. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-06 / 31. szám
fw JW 9 N ÉPÚJSÁG, 1988. február 6„ szombat A Wawel téglából rakott tornya A Mária és a Szent Adalbert-templom a krakkói főtérenT ■ ódon hangulatú poznani házsorok iárnap délutánra dulat —. mutatott rá a rádióra. — Egyébként nem sürgetem. A csevegésnek azonban szívből örülök. Mondta. igazán nagyon fontos, hogy játsszon? — A legeslegfontosabb. Melyik színésznőnek nem fontos? — Csakugyan. Csupán arra gondoltam. hogy önben ... a szituációk, ha szabad így fejeznem ki magam, nem kapcsolódnak olyan erősen az ilyen dolgokhoz. — Tudja, hogy van ez. asszonyom? — háborodott fel a halott. — Maga szerint mire kell helyeznem a hangsúlyt? Tegnap az egyik kolléganőm megint lemarhá- zott. Neki jó, mert az a rendező. aki felkarolta. már előtte meghalt, és most a repertoárt a továbbiakban is az ő szempontjai szerint egészítik ki. Az én igazgatóm meg, a szegény, sajnos miég él. így hát énrám senki nem gondol. Csak mellékszerepeket játszom. — Azt jelenti ez, hogy ön a régi kollégái közt él, de nincsenek mindnyájan együtt? Hiszen önök odaát meg vannak osztva, és hibáik meg érdemeik szerint irányították Önöket — hogy úgy mondjam — két különböző tartózkodási helyre... — A mennyországra m©g a pokolra gondol? Ez egyáltalán nem így van ahogy elképzelik. Nem létezik ez a két hely. Egyetlen másvilág van csak mindenki számára. — Na és a bűn és büntetés kérdése? Az érdemé és a megjutalmazásé? — Ó hát ez egyszerű: ebben a közös túlvilágban az egyes emberek nemléte különbözőképpen alakul: az egyiknek mennyország lesz, a másiknak pokol. Ki mit érdemelt. Sokkal kegyetlenebb büntetés a bűnösöknek az. ha azok között szerencsétlen. akik maguk is tudják, hogy a szerencsétlenséget érdemlik. — Ha szabad kérdeznem... ön meg van elégedve az ottlétével ? ■— Megelégedve? ön nyilván tréfál. Hát nem látja, milyen rosszul nézek ki? Reszket a kezem az idegességtől. Néha már szeretnék leszokni a nemlétről. — De hát miért? — Túl sokan vagyunk mi színésznők, újabbak halnak meg, és mindegyik játszani akar. A darabokban, kevés a női szerep, mert állandóan háborús színműveket mutatnak be. Csupa férfiszereposztás. Nem fogja nekem elhinni. de már arra sem emlékszem. mikor alakítottam valami tisztességes szerepet. Még jó, ha valaki kap valamit ... — Miket beszél! Hiszen ott is vannak olyasfélék... — Mentsen isten, semmi erkölcstelenség nem jár az eszemben. A férfiakról beszélek. Egyébként a földön már évek óta a feleségek nyüzsögnek, nem a szeretők. De mit számít ez, a sajtó is jól érti a dolgát, a háborgásban. Csak azért reszkessen, hogy egyetlen varsói kritikus se hunyjon el. Szépen néznénk ki akkor. Bízzuk magunkat a jó szerencsére. — Csakugyan nehéz sors jutott Önnek. — Hát élet ez? Többet is mondok magának. Szezonkezdéskor mindig kell. hogy felmondások legyenek. Hát hogy ne idegeskedjünk ilyen körülmények között? A színésznő elsírta magát. — Jaj. hogy sajnálom, kedves hölgyem ... De hát mivel érdemelte ki a poklot? — A poklot? miket beszél! Hiszen ez a mennyország ! — Akkor mi jelentené az ön számára a poklot? — Az. ha nem lehetnék színésznő. A rádióban éppen véget ért a műsor. A; színésznő felállt. — Vissza kell mennem, mert közeleg egy programom. Köszönöm, hogy elbeszélgetett velem. Viszontlátásra a szokott időben. Toppanjon csak be hozzám >— szólt, és a varázsszemen át belebújt „Bolero” készülékembe. Feltehetően idejében visz- szaért. mert egy perc múlva a hangszóróból elhalt a hangja: Eltűnődtem vasárnap délután. Vajon a mennyország vagy a pokol lesz az osztályrészem, KRZYSZTOF KAMIL BACZINSKI Holtak kiáltása A föld tüzesoszlop. Ostor csap. Időt nem tudó kő zuhan s évek görcs-koporsóiban vaktában lelket farag. A fegyenc éj hogy kiabál, füst fojt a ferde ég alól, bitók jaja mint daru szól fejjel s kézzel telt kutaknál. S mikor csizmák robaja dong anya, fiú, hitves arcába, minden halott az élők bátyja, kik szántják a haza-sírmezőt. Hisz van ajkunk — egy késszúrás, a rettegéstől már szederjes, van szemülik — haláljajjal teljes, célozz vele: csak bűnt találsz. Van szívünk: pöröly pörölye, ő pörgeti a földet körbe, gyorsabb, mint fecske éles röpte, sasszárny — sasként tud csapni le. üres szemünk könnyel tele 0 föld, ússz tova mezőiddel, amíg szabadságig jutunk el, — ostromolja midőnk keze — Hit hanfva lesz az. De emeljünk vasházat — éljen álmunk, népünk. MARYLA WOLSKA Hivoaató Mikor a párás, fullasztó éjjel hódító mákonyt Jjint szerteszéjjel, ködből nagy szemű rémület felszáll nedves völgyben, mély szurdokoknál, öröm-rózsáért, hasztalan útra jössz-e velem ma? Forró nap után nem hűlő völgybe, tű-özönnel telt fenyőerdőbe, június éjjel, mely titkait 3 túrja, amikor karcsú, gyantás törzsek közt legrövidebb éj álmokat öntöz, Szentivánéjjel csendjébe, útra jössz-e velem ma? Harmatesőt a lombról lerázni, megbabonázott fenyvest bejárni, haraszt-sűrűkbe, rejtelmesekbe, június éjjel, mely titkait szórja, s bár egy álmunk se teljesedik be, eltévelyedni, nem lelni nyomra, , jössz-e velem ma? Adam Mickiewicz A varrai Barbakan Stanislaw Wladyslaw Heymour
