Népújság, 1988. február (39. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-06 / 31. szám
3 NÉPÚJSÁG, 1988. február 6., szombat JERZY FICOWSKI A műtyúk, avagy a Sírásó babája Ez az a város, amelyet legjobban ismerek. A vele való meghittségem régen megszelídítette számomra, semmi rémületet nem tud bennem kelteni, amit egyetlen más városról sem mondhatok el. Ezt a várost ösztöneimmel fogom fel. nem kell megértenem vagy magyaráznom magamnak. És éppen itt. égy közönséges késő őszi napon, éppen ebben a városban ... Az irodák hivatalos óráiban. munkaidőben, az elnéptelenedett terecskén — egy tyúk lármája. Százszorosán élesebb lárma, mint egy riadt kotkodácsolás. Erőszakos szélrohamök söprögetik a porhót. A tyúk magasba emeli dús tollazatú nyakát és rikoltozik. A nyak megnyúlik ebben a rikoltozásban, megnő, egyre vékonyabb lesz. egyre csupaszabb — akár egy merev faág. Már csak időnként csapkodnak csupasz, megfeszült bőrén a rőt színű tollak. akár az utolsó őszi falevelek, amelyek nem tudnak lehullani. A tyúk futkos jobbra-balra, dobálja magát a behavazott ürességben, pillanatra elhallgat. tyúknyakát szárnya alá dugja, mintha hirtelen valamilyen mozgás nélküli helyre rejtené, saját rémületének láthatatlan falába ütve. majd újból rikoltásra nyújtja. A sarokház szöglete mögül előugrik ennek az ijedelemnek az okozója: egy másik tyúk. egy kisebb, hosszú, csapkodó ugrásaival mozogva. Ez a tyúk teljesen hangtalan. Minden egyes ugrása fokozza a másik tyúk lármáját. aki végső pontig nyújtogatja a nyakát. Még egy pillanat és .leszakad a nyaka, akár a túlságosan megfeszített parittya. Hirtelen észreveszem, hogy a hangtalan tyúk csapkodásai nem maguktól jönnek: a szélkitörések viszik erőszakkal egyik helyről a másikra. Azt is látom, hogy a hang nélküli tyúk valójában egy tyúkra hasonlító bábu, amelyet lúdtolliból. csomókból varrtak, méghozzá műlábon. a talpánál megkötözték. madzaggal. Műt.yúk ez tehát, nem engedelmeskedik a biológia előre várható törvényeinek. Mielőtt a rémület engem is meg nem merevít, el kell kapnom a műtyúkot. Vad hajszába vetem magam érte. A szél nagy lökésekkel abba az irányba viszi, ámenről a már nem látható megrémült tyúk lármájának egyre magasabbra kúszó hangját hallani. A műtyúk egyetlen lendülettel átugrik egy frissen ásott árkon, és eltűnik szemem elől a ki- hantolt föld mögött. Bent vagyok az árokban. Ki akarok belőle jutni, de megállít egy gyerek, és ezt mondja: — Maradj nyugton, állj meg! Az egész városban árkokat ásat a tanács, már egész labirintust építettek. Éppen egy ilyen árokban vagyunk. Az útkarbantartók, segédmunkások meg kábel- rakók már elmentek. És ebbe a munkába az összes sírásót bevonták a környékbeli temetőkből. Saját ásóikat használják. Maradj nyugton, hagyd békén a műtyúkot. Ez a Sírásó babája, úgysem adná neked. Jól van, békét hagyok neki. Visszavonulok. A gyerek suttogva figyelmeztet: az árkon végig járkál a sírásó. El kell bújnom, mielőtt észrevenné. Hanyatt fekszem tehát az árok fenekén — éppen egy kerámiafal mellett egy ovális nyílásnál. Olyanok ezek a falak, hogy szétválasztják néhány méterre az árkot, és valamilyen föld alatti berendezés alapját alkotják. De hogy ne lehessen hirtelen észrevenni az ovális nyíláson keresztül, a gyerek elfüggönyözi az árokban talált faldarabbal. amely ugyanolyan színű, nagyságú és alakú. A gyerek egy pillanatra odailleszti a nyíláshoz a talált agyagból égetett ovális darabot, én meg reszketek a gondolattól, hogy a közeledő Sírásó észreveszi ezt a manipulációt. Az vigasztal csak. hogy ha meg is lát engem. semmit sem fog tudni a műtyúk utáni félbeszakadt hajszámról. Persze kétes ez a vigasz: hiszen a sírásók földdel hintik be a fekvőket. Megöl tehát, földdel szórva be. nem is féltékeny bosz- szúból. hanem sírásói köte— telességből. Nem vettek észre, végig- mászok az árkon és megszököm. A külváros teljesen kihalt. alighanem az utolsó lakosok egyike vagyok, a többi mind elhagyta a várost. Még éppen beleférek az egyik közlekedési eszközbe: egy olyan általában vasútállomásokon csomagszállításra használatos szállítóeszközről van szó. Néhány véletlenül odakerült nagykabát nélküli színes ruhába öltözött ember között foglalok rajta helyet. Nesztelenül indulunk el a behavazott sima országúton, amely a folyó mellett halad. Az út egy kicsit lejt, lefelé haladunk, együtt . futva a folyóval, mintha a sodrása hajtana. A folyó zúgása helyettesíti nekünk a motort, mintegy haj- tókarral szabályozva ennek a zajnak az erősségét. Eljött az a perc. amikor visszaértem a városba, a város viszont már sehol sem volt. Csák üszkös tűzvész helye maradt belőle. tele összehordott toliakkal a levegőben -s- szétszedett dunyhák és párnacihák tollával Egy asszony szedi össze valami zsákba. Rámnéz és megszólal: — A Czaprak utcán lakom kérem szépen. A város szélén van megmenekült házunk. Nyári nadrágot rendelt az úr nálunk. Készen van. Megyek az asszony után. A magányos szabóműhely- ben megkapom a nadrágomat, amit mindezen események előtt rendeltem. Néhány centiméterrel rövidebb. Lehet, hogy nőttem egv kicsit? Megígérik, hogy alakítanak rajta: hozzávarrják a hajtókát és akkor tökéletes lesz. Fizetek, az asszony pedig a két gyerekkel együtt varr nekem az összeszedett toliból egy kis műtyúkot is TADEUSZ NOWAK Aggastyánok Bánattal a mi szívünk. Az evangéliumi aggastyánok mint a megvakult napraforgók. Csak a ló és sólyom hallgat rájuk és lepotyog kertben az alma napsütötte haldoklásukra. És akkor szétnyílik a sás szürke vízből rikolt a kánya. Bánattal telve a mi szívünk. Fehér felhők a mélybe hullnak. Bál után ledobott ruhák. És rezgőnyárfatuskó lángol, kecskéket, éles kést köt össze. Ok meg az éjből kihajolva szólnak hozzánk mint gabonából: az evangéliumban élünk keveset meg sokat láttunk s e tekintetben a kérésünk: hagyjátok hogy apostolmódra nézzünk Júdás felhőjén át Bánattal telve a mi szívünk A bölcsek szaxofont is hoztak. Ünnep van most és cirkusz. A fűben félre dinnyét raktak, szél görgeti fehér mezőben. Nehezen forog már a rokka, és újra nézünk odaátról, ahol gímszarvas farkassal táncol. Bánattal telve a mi szívünk. (Szokolay Károly fordítása) Az összeállításban szereplő müveket Szokolay Károly fordította Közel egymáshoz A lengyel és a magyar népnek nemcsak a történelme. de kultúrája és azon belül irodalma is mintegy ezer esztendőre megy vissza. Nekik is volt Anonymusuk. sőt több más krónikásuk, akik természetesen már a maguk korában sokat írtak a lengyel—magyar kapcsolatokról és a már akkor hagyományos barátságunkról. Tudjuk, hogy Balassi Bálint Lengyelországban is töltött hosszabb-rövidebb időt. azt azonban már kevesen tudják nálunk, hogy nekik is volt Balassihoz hasonló nagy reneszánsz költőjük: Jan Kocha- nowski (1530—1584). Történelmük viharaiban ők is küzdöttek irodalmukkal is a lengyel, nyelv és a lengyel nép fennmaradásáért, akárcsak a mi íróink a mienkért. Költőik közül Adam Mickie- wicz (1798—1855) és Juliusz Slowacki (1809—1849) .váltak világszerte ismertté, és a mi Petőfinkhez és Arany Jánosunkhoz mérhető a nagyságuk. A lengyel próza nagyjai is jól ismertek nálunk: Boles- law Prus (1847—1912) A fáraó című regényét sokan, olvasták. Stanislaw Wladislaw Reymont .(1867—1925) Parasztok című regénye is közismert. Ha csak a legnagyobb prózaíróikat említjük meg, nem maradhat ki a sorból Henryk Sienkiewicz sem (1846—1916). Mintha nagyobb lenne az egyensúly a lengyel irodalomban a líra és a próza között világirodalmi szinten, mint a magyar irodalomban. Ami viszont mai modern lírájukat illeti, gazdagságuk, igazi, nagy tehetségekben való sokszínűségük a magyar líráéhoz hasonlóan zavarba- ejtően érdekes. Lengyel költők verseit olvasva önkéntelenül merülnek fel bennünk párhuzamok egy-egy lengyel és magyar poéta között: nem tudjuk a második világháborúban tragikusan elhunyt. Varsó felszabadításáért harcoló Krzysztof Kamii Ba- czynski verseit anélkül olvasni, hogy a mi Radnótink ne jutna eszünkbe (annak ellenére, hogy utóbbi nem fegyverrel a kezében esett el). Ugyanígy készen nyújtják a hasonlóságot a mai lengyel lírában Jerzy Hara- symowicz és Kormos István vagy Bella István (de még mások is) vagy Tadeusz Nowak és Nagy László. És hány meg hány más hasonlóságot lehet felfedezni! Ügy látszik! a közös múlt. a hasonló jelen gondjai-bajai. örömei és csodálkozásai sok hasonló költőegyéniséget virágoztat- nak ki a lengyel síkság vagy a lengyel Kárpátok és a Kárpát-medence magyarlakta területeinek hegvein-völ- gyein. A véletlen hasonlóságokon túlmenően az egymás iránti érdeklődés, egymás kultúrájának megismerése és értékelése, becsülése is nagy hagyományokra tekint visz- sza. Alig van még olyan ország a körülöttünk élő népek között, ahol annyira becsülik a magyar irodalmat, képzőművészetet, filmművészetet. mint Lengyelországban. ------~ A mai lengyel próza irányzatai is igen sokarcúak. Éppen ezért itt is. akárcsak a mai lengyel lírában, szinte lehetetlen ilyen rövid formában körültekintő képet nyújtani. Éppen ezért elégedjünk meg csupán egy kis ízelítővel. Jerzy Ficowski novelláját olvasva, mintha Krúdy és Gelléri Andor Endre világába egyszerre csöppennénk bele. olyan varázslatos álomvilággal van itt dolgunk. Az olvasó képzeletére bízzuk, hogy igazat adjon nekünk. A krakkói egyetem A Wawel STEFÁNIA GRODZIENSKA A magányosok Vasárnap délután a magányos emberek otthon ülnek és rádiót hallgatnak. A magányosok vasárnap ' délután mindent meghallgatnak sorjában a rádióban. Ahogy jön. A falurádió műsorát, szórakoztató zenét, a lengyel rádiószínházat. A lengyel rádiószínház akkor hatja meg a magányosokat legjobban. amikor olyan színészek játszanak benne, akik már meghaltak. A halott hangja mindenki más hangjánál közelebb van a magányosokhoz. Mindazok, akik valamikor játszottak, most meg — gondolja magában a magányos — most rászednek a hangjukkal, azzal ámítanak, hogy itt vannak velem, valójában azonban az emberek közt játszanak, és minden' esetben valahol máshol lehet őket megtalálni. Valahol máshol, nem a magányos otthonában. A magányos otthonában felhangzik azoknak a hangja. akikét felvették valamikor. azután pedig a fennmaradók megőrizték egy dobozban a hangszalaggal. Az elhunyt előadók hangja igazi, mert meghaltak-e, ha valahol vannak, most éppen itt. a magányosok lakásában ? Itt vagyok én például egy magányos. Ülök a fotelban a rádió mellett, körülöttem meg Kunina. Buczynska. Zabczynski, Jarkowska. Gorczynska, Melika. Zerwerza- wicz. Tessék kérem, helyet foglalni. parancsolnak kávét? — Köszönjük, el vagyunk foglalva, nem hallja, asszonyom. hogy játsszunk? Nincs arra időnk, hogy kávézzunk. Csak eljátsszuk szerepünket a lengyel rádiószínházban. Semmi egyebet nem tudunk csinálni. — De hátha mégis? Talán vailamelyikőjük kivételt tesz velem, és személyesen meglátogat? Nagyon kérem! Különben sem szabad ennyire agyondolgoznia magát! Van ilyen mondás — magam is gyakran idézem — hogy ..majd kipihenem magam a sírban.” Önök meg még utána is dolgoznak, és méghozzá milyen keményen! önt például már másodszor hallom a héten. — Mit csináljak? Valóban fárasztó, de őszintén szólva elégedett vagyok. amiért gyakran játszhatok. Legalább az ön rádiójában. Nem. nem volt ez csalódás. Előttem ült e néhány éve halott színésznő, akinek a hangját épp egy perce hallottam Bolero típusú készülékemből. — Jaj hogy örülök, hogy meglátogatott! Talán egy kis konyakót? — Köszönöm, sohasem iszom, amikor dolgozom, és még hátravan a végső forSzokoldy Károly
