Népújság, 1988. február (39. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-06 / 31. szám
... volt egyszer egy Zöldboszorka, aki elrabolta egy dolgos asszony két fiát. Vaszilissza gyermekei keresésére indul, .ló és Rossz feszül egymásnak Jevge- nyij Svarc: Elvarázsolt testvérek című darabjában, mint minden igazi mesében. A fordulatos cselekményü játékot Gáli László rendezte, szereplőit: az embereket és az állatfigurákat a Gárdonyi Géza Színház művészei keltik életre. S hogy mi a történet vége? Megmenekülnek-« a gonosz hatalmából a fiúk? A válaszra már csak néhány órát kell várni, hiszen a bemutató ma délután 3 órakor kezdődik Egerben, a Helyőrségi Klub színháztermében. (Fotó: Koncz János) Egyszer volt, hol nem volt... A bagoly, mint egy nagy tolipamacs lephuppant a fára és kuvikolni kezdett. A sötétedő, hidege erdő beleremegett a halálmadár huhogásába, amelyet könnyedén sodort a szellő. A tufába vájt barlangban, amelyet remetelaknak ismertek, megmozdult a kutya és nyüszíteni kezdett. — Félsz? A kutya a farkával csapkodta a földet. de a sírást nem hagyta abba. Keserű nyál gyűlt össze a szájában, korgó gyomorral nyújtózott és a dikóhoz ment. hol hosszú, szúrós nyelvével végignyalta a gazdája erőtlen, földre hajló kezét. — Ne hálálkodj! — mondta az ember és visszahúzta a karját a pokrócra. A bagolytól zavart álmában a papokkal akadt dolga, bamacsuhás szerzeteseket látott, akik zsolozsmázva vonulták át a hosszú, boltíves folyosón, kezükben egy- egy égő gyertyával, amelynek imbolygó lángjaiban gyönyörködött és szívta a tömjénillattal kevert viasz bódító illatát. A hajdani Pálosok kolostorát látta. amelyről annyit beszélt a háború után ittrekedt bajszos szaléziónus pap, a szent életű Bábirá'k atya. Szavai nyomán ébren is el tudta képzelni a rendházat, a régi portát, ahol a mai romok között néhány terebélyes sze- lídgesztenyefa emlékezett a régi időkre. • — Barátborsa —. ejtette ki lázas, cserepes száján a tanya nevét, amelynek hallatán a kutya a dikó előtt nyugtalankodni kezdett. A bagoly megint huhogott és. a földből kidugott kályhacső fölötti galy- lyon vert tanyát, ahol érezte a barlangból .felszálló füst melegét, látta a lámpavilágot. amelyet az ember nyújtott. — Éhen veszünk Filipó! ’Prodán János, a remetelak méltatlan lakója keserűen elkáromkodta magát és oszloppá dagadt lábát a tenyere közévette. lesegítette magát az ágyról és sán- tikálva becsukta az ajtót. Megigazította a lámpán a kormos, repedt üveget, és a lócára tette a világosságot, amelynél ij . megelevenedtek a hajdan meszelt fal penészvirágai. kiterebélyesedték, élni | kezdtek, sőt átváltoztak szarvasokká, tus- kófe.iű vadkanokká, medvékké. , A bagoly ismét huhogott. Prodán pedig lecsavarta az alsó lábszáráról a ka- catokat. a vizes ruhát, amely már száraz < és tüzes volt. mint a puskapor. öt kilométerre volt a falu. a kutya volt az egyedüli társa, meg egy mátyásmadár. amelynek tavaly felvágta a nyelvét. hogy beszélni tudjon. Egy lábon visszasántikált a fekhelyére és hosszas vizsgálgatás után megállapította. hogy terjed a gyulladása, bokától térdig oszlopvastag a lábszár és a seb. amelyet a baltája alól elszabadult tuskódairab okozott, elgennyesedett. A lámpát visszatette az asztalra és fakó. meggyötört arccal, iszonyatos fájdalmak közepette számba vette a lehetőségeket. Odakint a szél port kavart be az ajtó alatti résen, miközben a vihar füty- työs kacajjal nyomta vissza a füstöt a kályhacsőkéményből amelytől egyszerre hideg és keserű ízű lett a kőporba vájt szoba. Megszabadító segítségre nem számított, hiszen a viharban még lopni sem' jönnék az . erdőre, de ha jönnének is. elszaladnának a kiáltástól, vagy megijesztené őket a kutyaugatás. A kutya már két napja nem evett, ő maga tegnap este falta be az utolsó harapás kenyeret és a nyúlmaradékot. amelyet a múlt héten hurokkal fogott a boglya körül. A vödör alján ugyan még csillogott a víz. amely inni egy-két napig talán még elégnek látszott, de a ruhát beáztatni és a .lázát csillapítani már nem. Fája volt a barlang mögött, amely most elérhetetlen messzeségnek tűnt. — Meg kell dögleni! Elfújta a lámpát, hogy ne fogyassza a petróleumot, aztán bebújt a pokróc alá. és aludni próbált, de a lázas fájdalom csak' bódult szendergést engedett, miközben furcsa, tüzes karikákat látott a sötétben. Megint érezte a csuhás barátok fággyúgyertyáinak illatát, hallotta azso-. lozsmájukat. értette a gvargyián könyörgését. látta a keresztet osztó, felé nyújr tott puha. fehér kezét: — Irgalmazz uram bűnös szolgádnak! Távoli csengettyűszóra figyelt, az orrát csavarta az erős tömjénszag. majd láncok csörögtek és ököllel hátba lökte a börtönőr. később a gyerekképű bíró ítélete jutott el a füléig: — Hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosságért nyolc év, öt hónapra ítéli a bíróság ... A bagoly elrepült a száraz gallyról, huhogását otthagyta rossz emléknek, egy egér felszaiadt az asztalra, sebtében öszszeszedett néhány morzsát, megrágta a tenyérnyi szalonnabőrt és boldogságában még cincogni is elfelejtett, hogy enni hívja folyton éhes népes rokonságát. Kipattant a szeméből a gyötrő álomkép, lázas volt és mint két tűzgolyó égett a szeme, összetapadt a szája á szomjúságtól. minit a szenvedő Jézusnak az Olajfák hegyén, majd keservesen feltá- pászkodott. lámpát gyújtott és magához szólította a kutyát. — Itthagylak Filipó! Felakasztom magam. hogy megrövidítsem a szenvedésemet. nekem elhiheted, hogy számomra ez az egyetlen szabadulás. Hajnalban a madarat kiengedem, ajtót nyitok neked is. és nem mondhatjátok majd. hogy r°ssz gazdátok voltam... A tűzhelyen elhamvadt a parázs és csak a barlang természetes, párás melege adott egy kis enyheséget az ablak felől áramló hideg ellen. A kutyának elmondott testamentumban láthatóan megnyugodott. leszámolt, hányt-vetett. sikertelen életével, megromlott, magtalan há- zásságával, vétkeivel is. amelyeket sohasem tagadott, hiszen szándékai szerint mindig hajlott volna a kegyes, jó szóra, csupán a véghezvitel volt pogány. — Az istenfélelem segítene rajtad! — mondta mindig az anyja. Legénykorában, egyszer meg is eskette a pap előtt, hogy többet nem csavarog, nem iszik. Szabadságról álmodott mindig és végtére börtönbe jutott, aztán pedig csupán a láncra kötött kutya, kurta szabadságában volt része, hiába próbálta húzni, tépni a láncot. Sárgán, lázasan villogott a szeme a Piros szemhéjak alatt, cserepes szája kimondott minden szót hiszen itt a remetelakban megszokta, hogy nincs egyedül, a kutya és a madár figyelmesen hallgatták beszédét. Az ágy alá nyúlt, előhúzta a kötelet, hogy önmaga hóhérja legyen, átvizsgálta, nem szakadt-e meg valahol, elvégre egy ember nem kis teher, és micsoda szégyen lenne, ha — Isten ne adja — leszakadna a kötélről. Mondhatnák, hogy ez a világcsavargó ördögremetéje még meghalni sem tudott tisztességesen ... Elfújta a lámpát, de meglepődve vette észre, hogy már megvirradf. egy rés- nyire nyitva az ajtó és a kutyának hűlt helye. — Megszökött? Megdöbbenésében távoli zajokat hallott. amelyek nem hasonlítottak lázas álmaihoz. később fegyverek dörrentek. köpök csaholtak, emberek lármáztak és egy közeli lövés után ismerősen vonítani kezdett egy kutya. A hangzavar közeledett. kettétörve a hajnali erdő csendjét.' — Vigyázz! Szalad a disznó... Bicegve az ajtóhoz ment. ahol pá’linka- szagú. hangos néppel volt tele a gesztenyés udvar, és egy ismerős hajtó a karjai közé dobta a zsákmányt: — Itt a kutyád! Mindenáron meg akart dögleni. Magához ölelte a még meleg állatot és a képükbe köpte a szót: — Ezért még megfizet valaki! Gúnyos röhej támadt. — Kóbor kutyának kijár egy golyó! Az ismerős legény elmenőben bekukkantott a házba. A mátyás, mintha erre várt volna, szárnyával verte a kalitkát ! és kiabálni kezdett: t— Se pénz, se bagó ... ■ Az ember élnevette magát. — Mennyiért adod? — Ha visszajössz megbeszéljük ... — ■ lcsendesedett megint az erdő. pu- | .j— ha. néma köd ülte meg a világot, I L~ újabb vihart ígértek az alacsonyan járó felhők, a szél tétován bolyongott a hájnali derengésben, de senki sem akadt, aki utat mutatott volna neki. .. Senki! Szalay István cÁz ördiuf remetéje
