Népújság, 1988. február (39. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-03 / 28. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1988. február 3., szerda----------------------?-----------­EGY RENDHAGYÓ FILMKLUB „Ha figyelünk egymásra, kevesebb baj érhet” Egyik középiskolás barátom kezembe nyomott egy szórólapot, amely egy induló filmklubot hirdetett. — Már megint csak ez az elnevezés... — így töprengtem, hiszen számos példát találunk a klubmozgalom kiüre­sedésére. — Biztos levetítik a filmeket, s azután imindenki szétszéled anélkül, hogy egyetlen szót váltanának egymással a látottakról. Doho- gásomat csitította a rendhagyó tematika, s maga a cím: „Változatok a szerelemre”. „Ezer alakban rejtőzhetsz" — mondta a mottó. Műsoron szerepelt többek között a Bizalom, a Hair, a Szerelmem, Hirosima, a Szerelmesfilm stb. Ezeket a Heves Megyei Köjál egészségnevelési osz­tályának szervezésében tűzték műsorra. Izgatott a vállalkozás ... Az egri Prizma moziban Szabó István: Bizalom című alkotása pergett a vásznon. A beszélgetés már a Megyei Művelődési Központ egyik termében indult, körülbelül 20—25 érdeklődővel. Hogy mit jelentett a má­sodik világháború végén játszódó műben látható, ret­tegéssel teli világ a mai ti­zenéveseknek, azt hamaro­san megtudhattam. Pillana­tok alatt kiderült, hogy sze­rintük az alkotás alapélmé­nye a félelem volt. — A látottakban nem őrizhették meg a szereplők a ónját arcukat. Álnéven él­tek. S hogy állunk ma a bi­zalommal? — kérdeztem a résztvevőktől. — Amilyen szeretnék len­ni, olyannak mutatom ma­gam — mondja Attila. — Különböző módon viselke­dek a szülőkkel, a barátok­kal. a tanárokkal. — Szerintem sok idő kell az őszinte viszony kialakulá­sához — teszi hozzá Gábor. — Teljesen nem adhatom ki magam, mert akkor védte­lenné válók. Kifelé semle­ges arcot mutatok. Sokszor érzem, jobb, ha nem szólok semmit .. . Nyíltság, becsületesség, egyenesség, igazság... E fo­galmakról volt még szó az estén. felejteni. Főleg most, ami­kor a Földet többször is megsemmisíteni képes nuk­leáris erők halmozódtak fel. És véletlen balesetek is elő­fordulhatnak, mint például Csernobilban. — Mi lehet az egyén sze­repe mindezek megakadá­lyozásában? Tibi: — Személy szerint én, keveset tehetek a' vész­helyzetek kiküszöböléséért. Akad a filmben viszont egy jelenetser, ahol a francia nő visszaemlékezik első szerel­mére, egy német katonára. Ök ellenségek voltak, még­is megszerették egymást. Ezt nem nagyon értettem, de az egyén lehetőségeivel függ­het össze. — Szerintetek mi lehet er­re a magyarázat? Többen egyszerre, egymást kiegészítve: — Az emberek soha nem akarnak háborút; se én, se te. Az mindig „felülről” jön. Vannak olyan embercsopor­tok, akik ebből gazdagodnak meg. A vásznon látott ka­tona nem volt fasiszta. Any- nyira fiatal volt még, hogy nem lehetett ennyire rom­lott. Képes volt szeretni a francia nőt. Ez az érzés erő­sebb volt mindennél. * Már lejátszották az utolsó filmet: Saura: Carmen című alkotását, s a közönség még­sem szűnt meg. Szerdánként, délután, már vetítések nél­kül is találkozik a 20—25 fiú és lány. — Mit jelent nektek az itt eltöltött idő, miért marad­tatok együtt? — kérdezem őket. jától májusig tartó, kilenc- részes szexuálpszichológiai. pedagógiai jellegű előadás- és beszélgetéssorozat. Fiata­lok már ezekre az estekre is rendszeresen eljártak. Ter­mészetes, hogy ebben az őket érdeklő témában ke­restük a folytatást. így me­rült fel a most megvalósult ötlet. Elértük azt, hogy ma már természetes a közösség iránti igény. Az egészségne­velés egyik fontos területe divatos műszóval a mentál­higiéné: a mindennapok egészsége. melybe a társas­kapcsolatok ápolása, a kul­turált magatartás is bele­tartozik. A kölcsönös figye­lemmel szeretnénk megelőz­ni a kisiklásokat. Ha nem közömbösek a többiek, az ifjak számára, .akkor kisebb annak a veszélye, hogy pe­rifériára. netán tévútra ke­rüljenek. Ismerve az orszá­gos statisztikákat, tudjuk, hogy mindaz, amit teszünk, csepp a tengerben. De pa­rányi lehetőségeinkről: amit egymásért tehetünk, sem mondhatunk le ... B. Szabó Pál „Teljesen nem adha­tom ki magam, mert akkor védtelenné válók" — jelenet Szabó István: Bizalom című filmjéből Erika: — A kíváncsiság hozott ide. Azelőtt csak szó­rakozni ültem be a moziba Most keresem az értékeket is. Az. is jó, hogy van kivel társalogni. Anita: — Én unatkoztam, azért jöttem el. Nem vár­tam semmit. Gondoltam: majd kibírom valahogy, te­lik az idő. Annyiszor voltam már itt és ott, és mindig olyan üresnek tűnt minden. Ami itt fogadott, az telje­sen meglepett. A múltkor például a párválasztásról, is­koláról. szülőkről, szóval mindenről vitáztunk. El­mondhattam a véleménye­met, ha cáfoltak, megvéd­hettem a magam ügyét. Éreztem, nekem is lehet igazam. Teljesen szokatlan, pezsgő hangulat volt. Nagyon jó érzés itt lenni. k — Végül is hogyan kap­csolható a Heves Megyei Kö­jál egészségnevelési osztályá­nak munkájához ez a vál­lalkozás? — kérdezzük Ka- kuk Jenövét, a Köjál nép­művelőjét. . — A mostani vállalkozást megelőzte egy, 1987 január­★ A következő találkozási lehetőség a Szerelmem. Hi­rosima vetítésén volt. — Ügy tudom, ma is szü­letnek torz csecsemők Hiro­simában — meditál az alko­tás után Attila. — Az ilyen eseményeket szerintem nem lehet és nem is szabad el­Reggeli közjáték ..Válámi rossz, i lédobott ócska rongyot, nagyságák!” A kántáló hang felverte a vasárnap reggeli lakóte­lepet. Ki igy. ki úgy nyug­tázta a telefon nélküli éb­resztőt. Volt. aki a másik oldalára fordult, és a fülére húzta a kispárnát. Mások megjegyzéseket tettek a gyermekeiknek: „Látjátok, így jár. aki inem dolgozik”. Vagy: „Munkára kellene ! őket fogni, akkor nem jár­nának ide ikoldulni”. De akadt egy-kettő, aki riasz­totta a család népét, s ug­rasztottá löket. ..Na most kapjátok /elő a régi cipőt, kinőtt blúzt, amit sajnál­tatok levinni a kukába!” L Nekem is eszembe jutott, hogy van néhány ócska ka- cotom. 'igaz. mindegyikhez Í fűz valamilyen emlék — ezért is vannak meg ezért ■ menekültek meg a kidobás- ' tói. de az is igaz. sehogyan j sem fér el ennyi holmi a la­kótelepi lakásban. Na. most eljött az ideje, hogy kidob­jam őket. 1 fíamar össze­kaptam néhány holmit. Köz­ben kinéztem az ablakon, merre járnak a kantáták. Nem siették el a dolgot. Álltak türelemmel a hosz- szú. tízemeletes épület előtt. Mondták rendületlenül a magukét, is lesték, nyílik-e az ablak, elindul-e imbo- lyogva égy-egy batyu, ami­nek oly ,izgatottan lehet gusztálni a tartalmát. Még az sem zavarta őket. hogy a lakótelepi gyerekekből ösz- szeállott slepp követte tar­ka menetüket. Tagjai most tisztes távolból megálltak, néha-néha gúnyos szava­kat kiabáltak feléjük. Amikor egy-egy adag föl­det ért. hamar felkapták, egyenként nézegették a tar­talmát. Egy kiscsizmát azon­mód ráhúztak egy addig mezítláb ténfergő tízéves forma .kislány lábára. Mint­ha ráöntötték volna. A hasz­nálhatóknak — netán értéke- sithetőknek — ítélt darabok egy nagy zsákba kerültek. Amiről úgy vélték, nehéz lesz hasznosítani, azt bi­zony otthagyták a földön, vigye, aki náluk is igény­telenebb. Egyre közelebb jöttek. Megdöbbenve láttam, hogy egyik fiatal nő menet köz­ben szoptatta is gyerekét, aki még annyira sem za­vartatta magát, mint any­ja. Nem hagytak ki egyet­len házat sem. hangjuk ere­je sem lett kisebb. Ha má­ra ezt a lakótelepet kell át­fésülni. akkor ezt a lakóte­lepet kell átfésülni, meg­van ennek is a rendje. Ha bárhonnan is lehullt valami, a kántálás áradozó köszönetbe csapott át. „Az isten fizesse meg." Legyen boldog, nagyságám a család­dal együtt”. Az adakozó ked­vüket még tovább is pró­bálták fejni, megnevezett adományra ib írni: „Egy Pár forintot, ha adna. meg­áldaná az úristen". A meg­szólítottak azonban ezt már szemtelenségnek • vették, s pénz még véletlenül sem hullott alá a magasból. En­nek Persze az is oka volt. hogy — nem lévén sejtel­meik sem a rendszeresen dolgozók társadalmának bérezési szokásairól — a hónap utolsó napján kerí­tettek sort á lakótelepre. Kinek van már akkor ada­kozni való pénze? Amikor, a lakásom elé jöt- . tek. kinyitottam az első j emeleti ablakot, s ledob- I tam a szeretetcsomagot. | ..Adjon ázs úristen ezser- | annyit!" — hálálkodott a oil- I lógó tekintetű öregasszony, I aki talán a kis csapat ve- I zetője volt. Aztán szakér- I tő szemmel vizsgálni kezd- I te a ruhadarabokat. Sajnos. | elkövettem azt a hibát, hogy i; ott maradtam az ablakban, i Igy végig kellett néznem a szortírozást vagy inkább se- | lejtezést. Mert az összes f ruhadarabot kidobásra ítél- ] te. Szemrehányó tekintet- 5 tel nézett fel az ablakra. Le- 3 kiabáltam. hogy megma- gyarázzam a dolgot: % — Hát nem azt mond- I ta. hogy valami rossz, le­dobott. ócska ruhát kér?? | — Nem kelletett volna azt ilyen komolyan venni! Gőz József * A művészet története VII. kötete: A barokk Fejezetek egy stílus történetéből A zsebbe vágó, de mégis epedve várt, nagy sorozat eredetileg Barcelonában je­lent meg. E csodálatos vá­ros Katalóniá központja. A katalánok nemzeti büszkesé­gén csak a baszkoké tesz túl Spanyolhonban. Csoda-e, hogy e könyv szerint a ba­rokk stílus forrása nem Ró­ma híres II Gesú-temploma, ez csupán követője egy bi­zonyos Mária-templomnak. annak, amelyet — érdekes — katalán szerzetesek épí­tettek. A barokk tehát nem olasz találmány, hanem — talán — katalán ... Miért ne? Tény, hogy a barokk cirádát a spanyol építészek túlozták el a vég­letekig. Különösen Jósé de Churriguerára volt jellemző „a klasszikus logikától való irtózás”, ahogy a könyv ír­ja, nagy találóan. Sajátosan épülnek fel ezek a Salvat-könyvek (így hív­ják az eredeti kiadót, mely 1970 táján útjára bocsátotta ezt az akkoriban igen mu­tatósnak számító sorozatot). Kapott egy-egy fejezetet az itáliai barakk, a spanyol ba­rokk. a francia „nagy szá­zad” kissé klasszicizáló, fe­gyelmezettebb barokkja. a németalföldi barokk. az angliai, közép-európai és oroszországi barokk, össze­vont fejezetben („futottak még”) és a magyar kiadó hozzáfűzött egy képek nél­küli farkincát a hazai ba­rokk művészetről, mivelhogy Közép-Európa barokkjában „nem rúgtunk labdába”. Ezenkívül kaptunk egy-egy portrét a nagy piktorokról: Caravaggióról. Velázquezről, Rubensről, Rembrandtról és Vermeerről. Valóban kor­szakalkotók voltak ők csak épp a mindenáron való szí­nes reprodukció bálványá­nak hódolva, semmit gém tud meg az olvasó a korszak sokszorosított grafikájáról — legalábbis képet nem kap róla —. vagy nem tudatosul benne az az érdekes tény, hogy a barokk „világstílus” lett, amennyiben a spanyol barokk átterjedt Latin-Ame- rikára, ott összeolvadt a he­lyi technika és az európai példa, s az indiánok, új hi­tükért lelkesedve, tollmoza- ikból rakták ki a bibliai alakok és a szentek képmá­sát... Nagyon hiányos és rend- szertelen képet kap hát az olvasó a XVII—XVIII. szá­zad nagy stílusáram la tár ól, mely a manierizmussal kez­dődött — ez az érett rene­szánsznál tárgyaltatott —, s szerves folyományként tor­kollt a rokokóba — ame­lyet viszont a XIX. századot bemutató kötethez csaptak hozzá a sorozat szerkesztői. Aki tehát amolyan komoly hozzáértővé szeretné képez­ni magát e témában, az kénytelen kézbe venni, mondjuk Kelényi György könyvét is (A barokk mű­vészete, 1985). De szükség van-e sok ezer­nyi barckkszakértőre? Aki beéri azzal, hogy kelleme­sen megírt, szakkifejezések­kel csínján bánó szöveget olvas, sőt a bőséges és né­ha a tájékozottaknak is in­formációmazsolákkal szol­gáló képaláírással is meg­elégszik, az szeretni fogja e könyvet. Mert a képek reprodukciói, ha nem is egé­szen olyanok, mint amilyen­nek újraalkotva lenniük kellene (ezt jelenti a repro­dukció), általában erősen ha­sonlítanak vászonra festett ősükre. És így módunkban áll elmerengni a részletek gaz­dagságán, például egy olyan műnél, mint a kevéssé is­mert Claudio Coello II. Ká- roly-képe: a téma az oltá- riszentség imádása, a mon­danivaló a főurak és papok arcvonásain tükröződő egyé­niség. Hogy a könyv egyötöde a spanyol barokkal és Veláz- quezzel foglalkozik, az ért­hető: eredetileg végül is spanyol olvasóknak készült. E két fejezet az, amelyet a leginkább élményszerűnek lehet nevezni. Csak az a baj, hogy az elméleti háttér ki­csit zavaros. Például a rea­lizmus fogalma tisztázatlan, holott éppen Velázquez, Zurba­rán. Ribera kapcsán lehetett volna erről beszélni. Cour­bet elődei voltak ők. s en­nek nem mond ellent, hogy különböző elméleti számí­tások. előre elkészített rész­letek segítségével építették fel képeiket. A realizmust itt mintha összekevernék az impresszionizmussal és a naturalizmussal, s aztán fel­fedeznék, hogy Diego Ve­lázquez y Silva nem volt realista festő... Játék ez a szavakkal. Jól hangzik, ha technikai szempontból Ve- lázquezt protoimpresszionis- tának nevezzük, de akkor is ugyanoda jutunk: Courbet- hoz és a klasszikus realiz­mushoz. (Corvina) Székely András Gregorio Hernandez: Krisztus siratása (Valladolid, Moseo Nacionale de Escultura) A brüsszeli Grand Place

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents