Népújság, 1988. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-13 / 10. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1988. január 13., szerda Gál Sándor köszöntése Egyetlen idő Sziki Károlynak, az egri színház színészének kalauzolásával indultunk a közelmúltban költőköszöntőbe. Utunk Kassára vezetett, egy toronyház legfelső emeletére, Gál Sándorhoz. aki nemrég töltötte be 50. évét. — Eredj Sanyi, lőjj vaddisznót — nyomott kisfia kezébe egy műanyag puskát a házigazda (maga igazi nagy vadász), ekképp teremtve lehetőséget a beszélgetésre. Mármint a kötetlen disputára, mert kedvesen bár, de határozottan ellene szegült a szabályos interjúnak. Köszöntésünket magyaros vendéglátással, kolbásszal, szalonnával, s a melléjük járó jófajta itallal viszonozta, s apránként összeálltak azok a szilánkok, melyekből kirajzolódhat legalább töredékesen a szlovákiai magyar irodalom egyik legjelesebb képviselőjének portréja. Életében, mint cseppben a tenger ott tükröződnek az elmúlt fél évszázad kelet-európai történelmének kacskaringói, melyek gondolkodó és cselekvő emberré. költővé érését kikerülhetetlenül befolyásolták. — Igen szegény közösségbe születtem, parasztemberek utódjának, akik ha akartak se nagyon tanulhattak volna, mert a háború előtt nem volt igazi js.- kola, és utána sem volt magyar nyelvű, az ötvenes évek elejéig. A Biblián, kalendáriumokon, ponyvaregényeken csiszoltam eleinte a műveltségemet, az igazi irodalommal csak tíz-tizenöt éves késéssel ismerkedtem meg — emlékezik. — Érdekes, de éppen katonakoromban pótoltam sokat a hiányokból, nagyon jó könyvtár volt a laktanyában, az időből meg éppenséggel futotta az olvasásra, így, bár sutty ókorom tel írni akartam, kézzelfogható eredmény csak az ötvenes évek közeliétől mutatkozott: ekkortájt jelentek meg az első verseim az Új ifjúságban. Ma a lakás egyik falát teljesen elborítják a könyvek. Köztük lapul az a húsz kötet is, amely eddig Gál Sándor tollából megjelent. Fele vers, fele próza, és a fiókban is fekszik még néhány kiadatlan írás: két regény, szociográfiák, riportok, novellák és egy kötetre való mese További elképzeléseiről csak annyit mond: — Ném szeretek tervezni, isten tudja mi valósul meg belőle. Egy jó műhöz, nemcsak elszánás, de szerencse is kell. ötleteim persze vannak. Meg akarom írni a katonaéveimet és arról a bölcs, és bátor szlovák tanítóházaspárról is tervezek egy könyvet, akik gyermekkoromban nagy hatással voltak rám. Harapunk, kortyintunk, s míg az asszonyok elmennek vásárolni, megnézzük az előszobát beborító trófeákat. A csordányi őz, szarvas, vaddisznó, mind a házigazda Browningjából kilőtt golyókkal találkozott. Ez is bizonyítja, hogy az íróság nem pusztán ülőfoglalkozás ... Gál Sándornak a vadászat mellett elegendő energiája marad a közéletre is. A jelenleg 90 ezer tagot számláló CSEMADOK (azaz Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesüle- te) Központi Bizottságának tagja és járási elnöke. Az ő javaslatára jött létre a Fábri Zoltán emlékét ápoló bizottság és ugyancsak ő indítványozta a Fábri-díj megalapítását is. Ezt azok kaphatják meg, akik a magyarság irodalmával, történelmével, néprajzával foglalkoznak. Az első díjazott Fonod Zoltán, aki Fábri Zoltánról írott monográfiájáért kapta az elismerést. Kitüntetéseket, okleveleket Gál Sándor is szép számmal őriaget a szekrény tetején. De még . nagyobb becsben tartja azokat az olvasói leveleket, melyeket most, születésnapjára kapott. A személyes köszöntések áradatán nincs mit csodálkozni: a költő három évtizede járja örökmozgóként az országot, és sok kedves ismerőst szerzett ez alatt. — Az ötvenes évek igazi fellendülést hozott itt a magyar kultúrának, ez az igazság, bármilyen paradoxul hangzik is. Megpezs. dűlt a színházi élet, megélénkült a könyvkiadás, sóik új arc tűnt fel. A hatvanas évek elején formá- lisabbá vált a megítélés: az irányítás megelégedett a vállveregetéssel, és nem sokat törődött a minőséggel. Mára érték és mérték viszonya ehhez képest kiegyenlítődött. mégis nehezebb, problematikusabb megfogalmazni a dolgokat, mert a világ is ellentmondásosabb, összetettebb lett. Én mindvégig úgy gondoltam. hogy akkor mondhatok a legtöbbet, ha a saját közösségem dolgairól beszélek — ehhez tartom ma is magamat. Búcsúzás előtt Sziki Károly, aki egyebek mellett a határon túli líra elkötelezett tolmácsolója is. verseket kért készülő előadóestjéhez. Álljon itt most epilógus helyett, és köszönetképpen a vendéglátásért az egyik, az Egyetlen idő. nem a halálról gondolkodom hanem a halálig elvezető útról ez nem menekülés és nem is visszafordulás amit elhagytam enyém ami elhagyott él bennem az is építkezem belülről befelé teremtek otthont, tágas hazát menedéket amely megvéd e teljes idegenségben eltávolodni mindentől hogy minden jelen lehessen bennem egyetlen idő az enyém Mit is kívánhatnánk végezetül? Legyen ez az egyetlen idő minél hosszabb és termékenyebb... Koncz János Ki figyel oda...? Hallaatom la rádiót. Egy ieavzetíró a kultúra, a művészetek és a gazdasági élet összefüggéseit fejtegeti. Értőn 'világítja meg, hoav a kölcsönhatás befolyással van életünkre, közelebb visz az előttünk tornyosuló feladatok megoldásához. hiszen az érzelmileg feltöltött ember többre képes, dolgozzék bár az élet. a iszellemi és fizikai munka bármely területén. Okos szavak, bólintok rájuk! Csak iákkor . kapom fel a fejemet, amikor a kolléga Ikezdi ostorozni a szocialista brigádokat, amelyeknek a feladatvállalásaiból. teliesitéseiből mintha teljesen kiveszett volna a kulturálódás igénye. Csupán a termelésre, a több keresményre összpontosítanak. a művelődési igényük eltörpült, vagy éppen formálissá bált. Nem látják a •fától az erdőt. A pillanat forintjaitól a aazda- oabb távlatok lehetőségeit. Igen. felkapom a fejemet. mert miközben ezek az értelmes mondatok gyöngyfüzérként kapcsolódnak egymáshoz, eszembe iut 1a 'közelmúlt. Egy művészeti tanács ■ ülése, amelynek napirendjén általában megyei szintű kérdések szerepelnek ! vissza- vissza térő rendszerességgel. Titkára azonban most kritikára kényszerül. És a művészeti kérdések okán nem a gazdasági, la termelő szférát, nem a befogadót ostorozza, hanem azokat a hivatalviselőket, akik ismételten. :s ki tudja hányadszor, e délutánon is elmaradtak a fontos /témát táravaló összejövetelről, holott megyénk ■ negyed- ötödrésznyi területének hatékony kulturálódásáért tartoznak számadással. Végiggondolom a titkár szavait, s nyomukban ma- aam sem tudok imás következtetésre jutni, mint hogy e közömbösség '.mihamar duplán üt vissza. S megyénk művészeti tanácsának csonkasáaa nem csupán .önnön \tevékenysé- aét ihatárolja .szűkebbre, fosztja meg a viták ,füzében fogant jobb döntések lehetőségétől, hanem ugyanakkor érzékenyen sújtja mindazon .városok művelődésügyét. amelyeknek > első-. másod-, vagy ötöd- rendű tanácsi képviselői — bár állandó meghívottak — ezúttal sem ülnek itt az asztalnál. (Vagyis, akik most e vita szereplői, azok több város, terület népességének sorskérdéseiröl határoznak. de az érdekelt települések tisztségviselőinek a tüntető távollétében. Ez iutóbbiak viszont — egyáltalán nem lehetetlen — holnap, vagy holnapután saját ikörzetük kultúr- munkásait. Ivaav épp a iszo- cialista brigádokat marasztalják el tunyaságban, művészetek iránti igénytelen- séaben. .Mondván: azért tartunk 'benneteket, hogy jól ..muzsikáljatok." Ám jogos ez a <szekatúra. amikor a magasabb szintű vezetés előtt sem tisztázottak a megújulást ikeresö mü- vészetpolitika elvei, .módszerei. Ilehetöségei? Alic hiszem ...! De hát ki figyel oda... ? IMea különben is: az losíor fent ritkán csattan. Moldvay Győző HUMORKLUB ALAKULT EGERBEN Sándor György: Lyukasára Ismét új ötlettel állt eló az Egri Ifjúsági Ház. Ezúttal középiskolás fiataloknak szer veznek havonta humorklubot. amelynek első foglalkozása a hét elején volt. Az ismert humoralista. Sándor György adta elő nagy sikerrel Lyukasóra című műsorát. Ezt követően kötetlen beszélgetésre került sor az egri fiatalokkal. (Fűlő: Szántó György) II/2. Megérkeztek az útlevelek. Folytak a megbeszélések a szomszédokkal a háziállatok gondozása ügyében. Május huszonkilencedikén délután három órakor maga Ibolyka támasztotta a téglakerítés mellé a biciklijét. Értesíteni jött Márika nénit a váratlan eseményről. — Ne tessék megijedni, Józsi bácsit be kellett szállítani a kórháziba a patikából. Márika néni napokig álldogált a kórházi folyosón, amikor kiküldték. Aztán megint az ágy szélére ült, és vigasztaló szavakat keresett. — Józsikám, még van elég időnk. Nemsokára meggyógyulsz — hajtogatta í a semmibe nézve, csak úgy , magának. A temetés után bement i Ibolykához. — Előkészítettem a pénzt, í Márika néni. Csak itt kell | aláírni — mondta tapintatosan a barnára sült fiajb y. m talasszony, a papíron nyugtatva kéklakkos körmű mutatóujját. — Csak az egyik jegyet veszem vissza, Ibolykám. Én megyek — válaszolta Márika néni. Megszámolta a visszakapott összeget. Volt, aki helyeselte elhatározását. Akadt, aki lébeszélte, hogy útra keljen. Augusztusban mégis kikerült a vulkánfiber a spájz- ból. Márika átgondolta, miket visz. Otthonikát, műanyagszálas kartonruhát, nappalra a drapp fűzős szandálját, estére a sötétkék szoknyát, a blúzokat. Fürdőruhát nem készített, bár a szálló az értesítés szerint a tengerpartra nézett. Kicsit problémázott a kosztümmel. Végül lemondott róla. Megelégedett a bevált orkánkabáttal. Józsi bácsi könyveiből hármat választott. Mindenikben négyszínű volt az aláhúzás. Utazás előtti délutánján kiment a temetőbe a szerszámaival. A sír lassan süppedt. A követ hazatérte után óhajtotta fölállíttatni. A repülőtér utasai főleg középkorú emberek voltak. Hangosak, magabiztosak. Jött néhány mama vagy papa is a frissen érettségizett gyerekével. A kikötőt így hát felülről pillantotta meg, a méltóságteljesen ereszkedő repülőgép fedélzetéről. Amikor a művészi frizu- rás, mély hangú légikisasz- szony bemondta, hogy a Malév különjárata megérkezett La Valetta repülőterére, Márika néni azt is megpróbálta kitalálni, hol tarthatták fogságban utasaikat a tévéből megismert terroristák ezen a pici kis térségen. Líviának hívták a szállodai szobatársát, betöltötte a hetvenet. Reggeli előtt fölvette jól szabott fürdőruháját. Nagyot úszott a tenger- öbölben. Este pókhálószövetből viselt nadrágos együttest. Eljárt szórakozni a fiatalabbakkal. Márika reggel és vacsora után egyedül mendegélt a szép hajlású parti sétányon. Amíg nem jött el a közös kirándulás ideje, a forróság elől a hallba húzódott. A hotel távol esett Valetta kikötőjétől, és egy-két órás autóbuszútra a csodás kisvárosoktól, Józsi bácsi kedvenceitől. Egy-egy sárgás kőtömbökből épített, furcsa erké- lyü lapos tetős, új nyaralóról mégis eszébe jutott a Málta-kép, amit öregkoruktól annvjt dédelgettek otthon. A lovagok nyomát néhány emléktárgy őrizte. Kisméretű, páncélos babákat, üvegbe öntött címereket, szép mívű kapukopogtatókat lehetett vásárolni a csinos boltocskákban, a többi szuvenír között. A második hét közepén előállott a régimódi autóbusz. Elvitte a lengyel és a magyar csoportot az ezerszer látott kikötőbe, az erődítmények koszorúzta olajos vízig. Tele volt nagy fehér, piros és zöldesszürke hajókkal, mint régen. A kirándulóhajócskán angolul és németül bemondták a különböző nevezetességeket. Az impozáns székesegyházban Márika elővette táskájából a külön műanyag dobozkában őrzött, kissé megolvadt gyertyáját. A legvirágosatoib oltár előtt meggyiújtotta. A sétára kapott szabadidőben a gyülekezőhely előtt egy olajfa alatt ült, a fényesre kopott kőpadon. Akármerre nézett, csillogó kirakatokat, vásárolgató vagy bámészkodó embereket látott. A fővárosi üzle. tekben félembernagyságu páncélos lovagokat is lehetett volna kapni. Otthon az első útja a sír- ; köveshez vezetett. — Sinai úr! Mindkettőnk | nevét írja ki, azt óhajtom. Fölülre pedig, az uram ne. I ve fölé, jó mélyen vésse be ezt a fajta keresztet. Átnyújtotta a meglepő súlyos üveg levélnehezéket Sinai sírkövesnek. A teteje .. felől nézve háromszorosára nagyítva látszott az aljára festett, jókora vörös máltai 1 kereszt (Vége)
