Népújság, 1988. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-05 / 3. szám

2. NÉPÚJSÁG, 1988. január 5., kedd Sevardnadze Kabulban Kabulba érkezettt hétfőn Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter. A szovjet diplomácia vezetője — a TASZSZ hírügynökség jelen­tése szerint — munkaláto­gatást tesz az afgán fővá­rosban. Honecker levele Kohlhoz Az NDK-nak határozott érdeke fűződik ahhoz, hogy az európai nukleáris lesze­relést újabb területekx-e ter­jesszék ki — írta Erich Ho­necker, az NDK vezetője Helmut Kohl nyugatnémet kancellárhoz intézett levelé­ben, és javasolta, hogy a rövid hatótávolságú nukleá­ris rakétáknál is nullameg­oldás elérésére törekedjenek. Az NSZEP főtitkára. az NDK államtanácsának elnö­ke hétfőn, Berlinben közzé­tett levelében — amelyet de­cember 16-án nyújtottak át Bonnban — hangsúlyozta, hogy mindkét német állam­nak mindent meg kell ten­nie a közepes hatótávolságú atomrakéták felszámolásáról szóló szovjet—amerikai szer­ződés életbe lépéséért, meg­valósításáért. — Rendkívüli fontosságú — írta Honecker — az, hogy a felszámolandó, ötszáz és ötezer kilométer közötti ha­tótávolságú rakétákat ne he­lyettesítsék más fegyver- rendszerekkel. Az ötszáz ki­lométernél kisebb, rövid ha­tótávolságú atomfegyverek kérdése különösen érinti mindkét német államot. Az NDK konzultációkat folytat szövetségeseivel arról, hogy lemcndhatnának-e ezeknek a fegyvereknek a korszerűsí­téséről. „Ha az NSZK és szövetségesei ugyancsak ké­szek lennének lemondani a korszerűsítésről ezen a terü­leten, akkor az egyenlőség és az egyenlő biztonság elve alapján. lépéseket lehetne tenni az aszimmetriák lesze­relés révén történő felszá­molása érdekében, egészen egy újabb nullamegoldás el­éréséig” — mutaottt rá az NDK vezetője. Thatcher, a rekorder kormányfő Bangladesi választási bojkott Margaret Thatcher vasár­nap lett az eddigi leghosz- szabb időt folyamatosan hi­vatalban töltő, huszadik szá­zadi brit miniszterelnök. Eddig nyolc évet és 244 napot töltött el megszakítás nélkül a Downing Street 10. lakójaként a 62 éves konzer­vatív politikusnő. Ezzel a múltnak adta át Lord Her­ibert Henry Asuquith libe­rális kormányfő eddigi re­kordját, aki 1908 és 1916 között volt miniszterelnök. A bangladesi ellenzéki pártszövetségek bojkottál- iák a február végére ki­tűzött parlamenti válasz­tásokat és Ersad elnök le­mondásának kiharcolására úiabb kormányellenes meg­mozdulásokat hirdettek meg. A rendkívüli állapot tiltó rendelkezéseit figyelmen kí­vül hagyva ezek a pártok vasárnap este tömeggyűlé­seket tartottak a főváros­ban. Dakkában, hogy is­mertessék a felvonulások, tüntetések és munkabeszün­tetések úi programját. Becs­lések szerint a találkozó­kon negyvenezer ellenzéki aktivista vett részt. A gumibotokkal és könny­fakasztó gránátokkal fel­szerelt rohamrendőrök a helyszíni jelentések sze­rint több helyen is rátá­madtak a vasárnapi talál­kozók résztvevőire. Leg­kevesebb húsz ellenzéki párttag megsérült. Az államfőnek csaknem hatéves országlása alatt most először kell számol­nia azzal, hogy a jelentős ellenzéki szervezetek, fél­retéve politikai és szemé­lyi ellentéteiket, közösen lépnek fel vele szemben. Párizsi merénylet Rejtélyes eredetű és célú gyilkosság történt Párizsban. A hétfő kora hajnali órák­ban ismeretlen tettesek agyonlőtték a nyílt utcán Siegfried Wielsputz 31 éves nyugatnémet attasét, majd elmenekültek. A diplomata kabátzsebében a kurd nem­zeti felszabadítási front egyik röpiratát találták a nyomzók, de a francia kurd bizottság szóvivője erélyesen cáfolta, hogy az ő művük lenne az akció. EDDIG KETTEN HALTAK MEG AIDS-mérleg az NDK-ból Ulrich Schneidewind, az NDK egészségügyi minisz­terhelyettese a Neues De­utschland hét végi számá­ban megjelent interjújá­ban közölte, hogy az NDK- ban tartózkodó. AIDS-ben megbetegedett, vagy fertő­zött külföldi személyeket az illető ország diplomá­ciai képviseletével egyet­értésre jutva. hazaküldik. Az AIDS terjedése az NDK-ban — mondta a mi­niszterhelyettes — továbbra is viszonylag korlátozott. Eddig négy személy bete­gedett meg — közülük ket­tő meghalt — a szerzett immunhiányos betegségben és 35 NDK-állampolgár fertőződött meg. Ezenkívül több — szám szerint meg nem nevezett — AIDS-fer- tőzött külföldi állampolgár tartózkodik még az ország­ban. Az NDK legjobb szak­emberei bevonásával ku­tatási programot indított az AIDS leküzdése érde­kében és számos külföldi — elsősorban több nyugat­német — kutatóintézettel jó együttműködést alakítottak ki — közölte az NDK egész­ségügyi miniszterhelyettese. —( Külpolitikai kommentárunk )— Miniszter az öbölnéí FRANK CARLUCCI, az Egyesült Államok új had­ügyminisztere a íöldikeregségnek napjainkban egyik legneuralgikusabb térségébe, a Perzsa- vagy más­képpen Arab-öbölhöz látogatott. A nemzetközi köz­véleménynek több oka is van arra, hogy a szoká­sosnál is nagyobb figyelemmel kísérje ezt a kör­utat. Az egyik ok az, hogy a politikában is sokszor ér­vényes az a régi megállapítás, amely szerint ,,a stí­lus az ember”. Carlucoi útja alighanem alkalmas lesz bizonyos összehasonlításokra is elődjével, Cas­par Weinbergerrel kapcsolatban. A ..Bicska Maxi­nak” nevezett Weinberger közismerten a szovjet- amerikai enyhülés első számú „áldozata”: a rend­szeressé vált csúcstalálkozóik idején egyszerűen tarthatatlan volt az a szélsőséges, kiélezett magatar­tás — és ennek valamennyi, mindig a durvaság ha­tárát súroló stílusjegye —, amit Weinberger képvi­selt. A Gorbacsov-látogatás küszöbén kikényszsrítetl hadügyminiszter-váltásról minden kommentátornak az volt a véleménye, hogy Carlucci új, hajlékonyabb vonalvezetést testesíthet meg elődje „nagy dorong” politikájával szemben. Miivel az öbölmenti körút bi­zonyos értelemben a State Department, az amerikai külügyminisztérium új főnökének „premierje” lesz, érthető, hogy az utazást kísérő figyelem ezúttal túl­nő a meglátogatott sáv önmagában is nagy „helyi értékén”. Nem mindegy, hogyan kezeli Carlucci az öbölben állomásozó amerikai flottaegységek rendeltetését és jellegét. Ez a hatalmas katonai erő ugyanis bár­melyik pillanatban nem a feszültség enyhítésének, hanem eszkalációjának (fokozatos növelésének) esz­köze lehet. £s legalább ennyire nem mindegy, mit mond (és hogyan mondja) a miniszter a meglátoga­tott országokban. Szaúd-Arábiában. Kuvaitban, Bah­rainben és Ománban. Ezek az országok a két harcoló fél közül az ugyan­csak arab Ira'kot támogatják a nem arab Iránnal szemben. Ez szívük joga, de más kérdés, hogy egy nagyhatalom, vagyis az Egyesült Államok jó szol­gálatot tesz-e a béke reményeinek akkor, ha — mint a Weinberger-korszakban tette, még a hírhedt fegy­verbotrány ellenére is — szintén ezt teszi. LEHET, SŐT, VALÓSZÍNŰ, hogy egy kiegyensú­lyozottabb, mindkét fél szempontjából jobban figye­lembe vevő politika nagyobb esélyekkel kecsegtet­ne. Erre utalhatott Velajati iráni külügyminiszter, aki kijelentette — és aligha véletlenül éppen Car­lucci körútja előtt —■, hogy „Irán kész a párbe­szédre”. Harmat Endre 1987: a botrányok éve Az esemény, amely miatt az elmúlt évet a történelemkönyvekben feljegyzik majd. nem kétséges: a washingtoni csúcs, Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan találko­zója a Fehér Házban és a rakétaszerződés. A béke és az atomfegyvermentcs világ felé tett első lépés volt? A konfrontáció időszakának vége? — Reméljük csak. s miközben visszagondolunk az elbúcsúztatott óesztendőre, átlapozva a színesebb ese­mények krónikáját, utólag megállapíthatjuk: 1987 a botrányok éve is volt. Kisebb-nagyobb skanda­lumoké, amelyek, a televízió jóvoltából, ma már családi otthonunkba hozzák a világ szörnyűségeit, meghökkentő, megdöbbentő furcsaságait. Tőzsdeválság, öbölháború, iráni fegyverszállítási bot­rány és kongresszusi meg­hallgatás — minden a sze­münk előtt zajlik, élő adás­ban. Alig egy éve, január­ban, például a kamerák előtt, egyenes adósban lőtte szájba magát Budd Dwyer, Pennsylvania állam költség- vetési hivatalának vezetője, akiről a sajtóleleplezések a nyilvánosság elé tárták: ke­nőpénzért juttatott zsíros megrendeléseket. Koponyája milliók szeme láttára repült darabokra, és a színes kép­ernyők vöröse igazi vér volt ezúttal. Hol a határa a te­levízió hatalmának és a kép­ernyő erkölcsének, felelőssé­gének? Vagy akár csak a jó ízlésnek? — tették fel utá­na a kérdést sokan. Válasz nincs egyelőre. Botrány volt, nem is ki­csi, amikor ama üzelmekre derült fény, amelyeket a Fehér Ház alagsorából a nemzetbiztonsági tanács egy addig névtelen tisztviselője folytatott, világpolitikát csi­nálva: amerikai fegyvereket adott el Iránnak, túszok ki­szabadítása reményében, majd a befolyt pénzzel a nicaraguai kormány ellen harcoló zsoldosokat támogat­ta. A tisztviselő Oliver North alezredes, persze, főnökei tudtával és jóváhagyásával cselekedte mindezt, meg­szegve érvényes törvényeket, megkerülve a törvényhozást. A szálak az elnökig vezet­tek: vagy tudott róla, vagy hanyagnak, alkalmatlannak bizonyult. Ám a véletlen el­vágta a szálakat: Casey CIA-főnök agytumorban meghalt, mielőtt sorsdöntő vallomását megtehette vol­na. A halálos ágyán egy új­ságírónak elmondott titkok még nyilvánosságra kerül­hetnek ugyan, s Damoklesz- kardként ott függnek az el­nök és hívei feje fölött. De az is lehet, hogy blöff és üz­leti reklámfogás az egész, a halálos ágyon elmondott tit­kok nem is léteznek. North alezredesből azonban a nyil­vános meghallgatást közve­títő kamerák nemzeti hőst, igazi moxihőst csináltok: „Hazám érdekében és szol­gálatában szegtem tör­vényt ...” — mondta büsz­kén, rezzenéstelen, nyílt te­kintettel a honatyák szemé­be. S a közvélemény az ő pártjára állt a józan ésszel és felelősséggel szemben. Elgondolkodtató. S valójá­ban nem tudjuk, mi a na­gyobb botrány: a politikai gátlástalanság vagy az a ma­nipulált közvélemény, amely így reagál. Az sem volt kisebb bot­rány egyesek szemében, hogy II. János Pál pápa, hivatalos látogatáson Chilében, paro- lázott és tárgyalt Pinochet diktátorral, aki tízezreket kí- noztatott meg, végeztetett ki, stadionba terelve — űzött állatokként — a másként gondolkodókat. S a katolikus egyházfő — hiába kérte er­re tüntető tömeg — egyetlen szóval sem ítélte el a kato­nai diktatúrát. Vagy mit mondjunk Pri­mo Levi olasz író öngyil­kosságáról? Reményvesztet­ten kibukott a mélybe, egy torinói bérház lépcsőházi fo­lyosójáról, egy olyan ember, aki megjárta a náci kon­centrációs tábort és mara­dandó művében bélyegezte meg a zsidók elleni népir­tást, az embertelenséget. Negyven évvel később, 1987- ben zárult be előtte végleg a kör. Vajon miért? Nem zárult be azonban, bár egy ideig úgy látszott, Gary Hart szenátor útja, no­ha egy másik, világgá kür­tőit botrány hőse lett, aka­ratlan. Elnökjelöltségre pá­lyázva barátnőt tartani, há­zasságot törni — ez megen­gedhetetlen az álpuritán amerikai közfelfogás szerint. Az azonban nem, hogy heti­lapokban és a tévében ti­tokban felvett fotókat tárja­nak milliók elé: Hart szená­tor csókolózik Donna Rice fotómodellel. Hol a határ közélet és magánélet között, mit jelent a közélet erkölcsi tisztasága? — vetődnek fel az újabb kérdések. S válasz, legalábbis megnyugtató, nincs ezekre sem. A világcsúcsot alighanem mégis Staller Ilona alias Cic- ciolina (Husika) pornósztár és vetkőzőnő képviselővé választatása jelenti e téren. Kissé herva­dó, de ma is vonzó kebleit e távolra szakadt hazánk lá­nya az olasz képviselőház honvédelmi bizottságában mutogatja jelenleg. Hol van a határa a parlamenti in­tézményrendszer lejáratásá­nak? — kérdezték olasz po­litikai szociológusok és jóér­zésű állampolgárok. Botrány azonban akadt még jócskán az elmúlt év­ben. Egy vakmerő nyugat­német fiatalember sport­repülőn a moszkvai Vörös térig repül — utána repül­nek a szovjet légvédelem pa­rancsnokai is. A náci hábo­rús bűnökkel vádolt osztrák Kurt Waldheimet államelnök­ké választják és Rudolf Hess, az utolsó náci háborús bű­nös temetésén újfasiszta su­hancok lendítik karjukat „Sieg Heil”-re. Elhúzódó világbotrány a hetedik éve tartó iraki—irá­ni háború, s hogy az öböl­ben nyugati hadihajók nyu­gati fegyvergyártók által ké­szített — és olajért eladott — aknákra futnak. De egész világra kiható esemény a New York-i tőzsde zuhanása is. 1929 újra? Volt. aki et­től tartott. A Wall Streeten tüntető hippik arra biztatták a tőzsdevilág urait: „Jump!” (Ugorjatok!). A tőzsdekrach mégsem oly pusztító, mint hatvan évvel ezelőtt. Sokan Tönkrementek ugyan, de mindössze egyetlen az ön­gyilkos. és egy másik halá­los áldozat egy tőzsdeügy­nök, akit lelőtt tönkrement megbízója. S vajon botrány-e a sze­gény országok 1000 milliárd dollárt meghaladó adóssága, amely már-már kezelhetet­len? Botrány-e a 200 száza­lékos infláció a szomszédos Jugoszláviában ? Az Agro- komerc hamis váltói min­denesetre a botránykróniká­hoz tartoznak. Az. hogy egy másik szomszédos országban sorban állnak az élelmiszer- boltok szegényes kínálata előtt, és egy lakásban egy villanykörte éghet csak — már valószínűleg nem szá­mít annak. Bízzunk az új év­ben (no és a televízióban). Szállítani fogja a bortányo- kat idén is ... Magyar Péter

Next

/
Thumbnails
Contents