Népújság, 1988. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-23 / 19. szám

NÉPÚJSÁG, 1988. január 23., szombat

AZDASÁG — TÁRSADALOM

3.

Kilábalás és az ipar

A közvélemény-kutatók korábban rendre azt jelezték, hogy a lakosság nagy többsége valójában nincs tisztában az ország gazdasági gondjainak, bajainak súlyosságával. Politikusaink pedig azt hangsúlyozták, hogy nem is csoda: az állam — s jelesül a költségvetés — sokáig, megengedhetetlenül hosszú ideig, a lehetőség szerint átvállalta, de legalábbis enyhítette a gazdasági gondokból adódó lakossági terheket.

Napjainkra fordult a helyzet: a még oly apolitikus gondolkodású, a gazdasági élet eseményeiben tökéletesen járatlan laikus is tudja, mert egyre inkább érzi, hogy gazdaságilag, enyhén szólva is, nem vagyunk felfelé ívelő szakaszban. S mert ez ma már mindenki számára nyilvánvaló, sokasodnak a laikusok által is megfogalmazott — ám laikusnak korántsem minősíthető — kérdések: hogyan és miért jutottunk ide? A kérdésre adott, obiigát válasz sokáig úgy hangzott, hogy azért, mert jó ideig jobban éltünk. mint ahogyan élhettünk volna; mert sokáig többet fogyasztottunk el, mint ameny- nyit eloszthattunk volna. S a túlfogyasztást, a túlelosztást. a túlköltekezést jórészt külföldi hitelekkel finanszíroztuk.

Ez így igaz, azzal a nem lényegtelen párosítással — s ezzel kapcsolatban csak az utóbbi hónapokban hallani meglehetősen szűkszavú és kellőképpen óvatosan megfogalmazott célzásokat —, hogy a sokat emlegetett túlfogyasztás sem feltétlenül azonosítható a hedonista jellegű lakossági fogyasztással. Magyarán és egyszerűen: nem — és elsősorban nem — mi éltük fel családi körben azt a pénzt, amit bizony a gazdaság régóta esedékes megújtására kellett volna felhasználni.

Akkor hát mi történt? A tudományos igényű elemzésekből leszűrhető, megbízható magyarázatok még váratnak magukra — ezt is hallani újabban és egyre gyakrabban —, de azért bizonyos, s eredményeit tekintve, nem túl szerencsés kimenetelű, ám annál több pénzt felemésztő gazdálkodási melléfogásokról máris tudhatunk, mert különösebb tudományos elemzés nélkül is nyilvánvalóak. Például beruházáspolitikánk és még inkább a beruházási gyakorlatunk.

Talán még emlékezetes: a hetvenes és a nyolcvanas évtized fordulójától kezdve, s lényegében mind a mai napig, a megfontoltabb, a gazdaságosabb, s persze, a kevesebb beruházás az egyik fő követelmény. A beruházások mennyiségi csökkentését illetően nem is volt eredménytelen ez a gazdaság- politikai törekvés (annak veszélyével együtt, hogy ily módon óhatatlanul is összezsugorodik a technikailag, műszakilag egyre inkább „lepusztult” gazdaság mozgástere). De vajon emlékezetes-e még, hogy e kényszerű beruházás-visszafogás milyen időszak után következett be? Hogy az 1973-as — és minden, energiában és nyersanyagban szegény orszagot Kritikus helyzet ele állító — világpiaci árrobbanás nálunk olyan központi döntéshez vezetett, hogy a lehetőség szerint megpróbáljuk magunkat függetleníteni a külső energiapiacoktól. Vagyis pénzünk többségét energetikai és alapanyagipari beruházásokra költöttük, s a második — a hetvenes évek utolsó harmadában bekövetkező — világpiaci árrobbanás után is, tovább erőltettük e folyamatot, s a beruházási pénzek nagyobbik felét az energetikai iparág fejlesztésére koncentráltuk. A feldolgozóipar fejlesztése főleg ebben az időszakban maradt el.

S vajon emlékezetes-e, hogy az országos energiatakarékossági programról a hetvenes évek első felében gyakorlatilag szó sem volt? Sőt: inkább csak kaján hangvételű tudósí fásokat láthattunk, hallhattunk és olvashattunk a nyugati világ legfejlettebb országainak drasztikus takarékossági intézkedéseiről, a kiürült autópályákról, a közlekedési korlá tozásokról, az energiaigényes iparágak visz- szaszorításáról. Aztán persze — jócskán meg késve —. takarékosság ügyben ébredtünk mi is. s első lépésként megjelentek — emlékeznek még? — a „tojásplakátok”, a „Forgó Morgó”-filmek, s egyéb, főleg a lakossági megtakarításokra figyelmeztető — esetenként szakmailag is dilettáns, ám érdemleges eredményre aligha vezető — tanácsok.

És az eredmény? A rendkívül nagy összegű energetikai és alapanyagipari fejlesztések ellenére, saját gondjainkon aligha segíthet tünk, az energetikai világpiactól semennyire sem függetlenítettük magunkat, ám az exportra inkább képes feldolgozóipart elhanyagoltuk. Következésképpen: a már hetvenes évtized közepén is avult exportszerkezet konzerválódott; a feldolgozóipar munkáját és termékeit a világpiac könyörtelenül leértékelte, s hogy ez a feldolgozóipar vala mennyire életképes legyen, az egyre gyakoribb és egyre nagyobb dózisú költségvetési injekciókat követelt. Gyakorta csak azért, hogy a lényegében piacképtelen iparágakban dolgozó százezreknek ne kelljen állás nélkül, megélhetési lehetőség nélkül maradva, utcára kerülniük. S persze, azért is. mert az időközben sorozatban felvett — és nem mondhatni, hogy racionálisan elköltött — külföldi hitelek törlesztési kötelezettsége miatt, a végletekig elhanyagolt feldolgozóiparra egyre nyomasztóbb exportterhek hárultak.

Hát így és ezért is jutottunk oda, ahol most vagyunk, s e kényelmetlen helyzetből való kilábaláshoz nem csak az elhatározás, de legfőképpen a pénzzel finanszírozott ipari szerkezetátalakítás, mindenekelőtt pedig a feldolgozóipar fejlesztése szükségeltetik. Hogy mikor, hogyan és milyen körülmények között kerülhet erre sor, azt a most formálódó ipar- politikai koncepció hivatott eldönteni.

A z MSZMP Központi Bizottságának tavaly júliusi határozata, majd a kormányprogram igen sokrétű feladat elé állította Hatvanban is a pártvezetést. amelynek munkája természetes módon kapcsolódik a városkörnyéki települések, üzemek pártszerveinek életéhez. Ezért amikor számvetésbe fogtunk Szokodi Ferenc első titkárral, az egész területre vonatkozó információkat kértünk a leginkább fontos, egész jelenünket. jövőnket meghatározó lépésekről. Amiből kiindultunk: a pártbizottság programja. illetve annak végre- haitása a gazdasági, társadalmi kibontakozás célkitűzéseinek tükrében. Vagyis válaszkeresés arra. hogy a főbb szempontoknak — érték- elemzésen alapuló gazdálkodás. műszaki fejlesztés stb. — mennyire tudtak megfelelni a terület üzemei, szövetkezetei. s miként érvényesítették az irányelveket munkájukban a párttagok, a pártszervek.

— A kibontakozásra vonatkozó program, amelynek a területünkre vonatkozó részleteit tavaly szeptemberben hagyta jóvá a városi pártbizottság, igyekezett átfogni a gazdaság minden területét. Célul tűztük ki többek között, hogy a fejlesztéssel összefüggésben termelőegységeink. munkahelyeink találjanak módot az alkotó műszaki értelmiség ma- aasabb anyagi megbecsülésére éppen úgy, mint például a nem rubelelszámolású export növelésére. Továbbá mindenütt áttekinthetőbb szervezeti rendszer alakuljon ki. vállalatokon belül olyan önelszámoló egységeket hozzanak létre, amelyekben meghatározó a nyereségérzékeny- ség. s miközben az önállóságon belül növekszik a felelősségtudat. meglegyen az útia-módja. hogy a kisebb kollektívák is tudják mérni teljesítményüket — mondotta kérdésünkre Szokodi Ferenc. — Programiunkban szerepelt továbbá, hogy a szocialista munkaversenyt igyekezzenek mindenütt megszabadítani a formalizmustól, a sablonoktól, s miként a vállalati adó- és árreform, ugyanúgy a személyi jövedelemadó bevezetésének tapasztalatait is napirendre kell tűzniük a pártszervezeteknek. pártcsoportoknak városon. falun egyaránt. Ajánlásaink közt szerepelt még. hogy a döntési jogokat, kötelezettségeket, a szükséges hatáskörrel összhangban, át kell ruházni alsóbb szervezeti szintekre.

Érzékletes példák

Érdekelt bennünket, hogy az irányelvek, illetve a pártbizottsági program ismeretében a helyi pártszervek hol és milyen konkrét lépésekre tettek javaslatot. így segítendő a kibontakozást. Mint az első titkár szavaiból egyértelművé vált, a pártszervek a gazdasági, társadalmi szervekkel jó összhangban. azok ajánlásaira figyelemmel készítették el saját programjukat. s ezek általában felölelték a gazdálkodás minden terrénumát.

— E tekintetben hadd szolgáljak érzékletes példákkal!

MEDDIG JUTOTTUNK ...?

Hatvan és környéke a kibontakozás útján

Beszélgetés a pártbizottság első titkárával

Horti Kossuth Tsz, mint a konzervgyár mindig hatékony nyersanyagszállító partnere, a Hatvani Lenin Tsz pedig a gabona- és hústermelési program példás megvalósítójaként vívott ki osztatlan elismerést a rossz idő járási körülmények ellenére Szóvá tettük Szokodi Ferencnek, hogy egyesek tavaly már megkongatták a lélekharangot a Csányi Bú zakalász Tsz portája felett. S ha valahol, ott igazán szükség mutatkozott a kibontakozási programból eredő elvek megvalósítására. a pártszervezet és a gazdaság vezető jó együttműködésére.

— Pártbizottságunk idő ben felfigyelt a Csányban kialakult helyzetre, megvizsgálta azt, s a megyei tanács mezőgazdasági osztálya, valamint a Teszöv támogatását bírva, élt az indokolt eset ben szükséges beavatkozás eszközével. Hogy nem oktalanul. azt az évzárás immáron tanúsítja, hiszen a csányi közös gazdaság, a kapott jeladások szerint, ha szerényen is, de nyereséges mérleget tud felmutatni tagságának a közelgő közgyűlésen.

Tagkönyvcsere — kilépőkkel

Ami a pártmunka, a pártélet egy másik, de nem kevésbé fontos jellemzője volt az utóbbi időkben, az a Központi Bizottság tag- könyvcserére vonatkozó korábbi határozata, melynek 1988. december 31-ig kell érvényt szerezni. Ismeretünk szerint Hatvanban és a vonzáskörzet községeiben 4100 tagot tartottak nyilván, akikkel a tagkönyvcsere előtt rendre elbeszélgetnek a legkülönbözőbb problémákról, kérdésekről. Ezek egyrészt az országos helyzettel, másfelől a munkahelyi körülményekkel, illetve a tagok családi, egyéni sorsával függnek össze. Beszélgetésünk zárásaként e pártfeladat eddigi tapasztalatairól kértük az első titkár véleményét.

— Hogy mi jellemzi a jórészt már lezajlott elbeszélgetéseket? A mostanig ösz- szegzett észleletek számomra örömet jelentenek, mert kiderült, hogy a párttagság nagy többségének a fantáziáját foglalkoztatják a cselekvési programunkban meghatározott helyi feladatok. Hozzáfűzöm még. hogy őszintén, kritikusan és önkritikusan teszik szóvá párttagjaink az esetleges lemaradásokat. nyílt légkörben vetik fel több helyütt a határozottabb, átgondoltabb vezetői munka szükségét. De tudok arról is például, hogy erre- amarra, javaslatokat tettek munkakörök összevonására, figyelmeztettek az ellenőrzés és a felelősségre vonás gyakorlatának fogyatékosságára, vagy éppen joggal igénylika munkahelyi demokrácia működési mechanizmusának felülvizsgálatát.

Különben, mint említettem, az elbeszélgetések lassan befejeződnek területünkön, s én az általános tapasztalatok közt tartom számon, hogy a párttagok meghatározó többsége egyetért, támogatja a KB júliusi állásfoglalását. az annak alapján megfogalmazott kormány- programot. Azonban egy kis türelmetlenséget is tapasztalni amiatt, hogy a végrehajtás folyamatában kevésnek tartják a kézzel fogható változásokat! Ezekre oda kell figyelnünk, s természetes módon beépülnek a tag- könyvcserével kapcsolatos összegzésbe azon ténnyel együtt, hogy öt százalék kilép sorainkból. Okkal, joggal? Az indíttatás gyökere bennük van. a mi dolgunk pedig, hogy további életüket ugyanolyan segítőkészen figyeljük, mint tettük eddig ... Moldvay Győző

Vértes Csaba

/

Korszerű technika a Váci Kötöttárugyárban

A Váci Kötöttárugyár 20 millió forintos beruházása lehetővé teszi az időigényes szabásminták szériázási munkáinak automatikus tervezését.

A spanyol gyártmányú Investronika komp uteres szériázó és teritéktervező berendezés segítségével a tervezés és rajzolás ideje a (elére csökkenthető, és a jobb anyagkihasználás nyomán évi 15—20 millió forint takarítható meg.

(MTl-fotó: Honéczy Barnabás — KSl

(Fotó: Szabó Sándor)

Az apci Qualitál Vállalatnál egyértelmű döntés született a járműipari öntvények arányának 15—20 százalékos emelésére, amivel tőkés exportjukat kívánják növelni. Ezzel párhuzamosán fokozzák a munkadarabok feldolgozottsági szintjét, s vele azok értékét. Ugyancsak a Qualitálnál tervbe vették az eneraiatakarékosabb öntödei kemencék kialakítását, szorosabbra fűzik kapcsolatukat a kutató és fejlesztő vállalatokkal. felsőoktatási intézményekkel, s rátérnek a számitógépes irányítási rendszerre, ami részben már meg is van. Ami konzervgyárunkat illeti? Itt fokozzák a dolgozók anyagi érdekeltségét. s hogy helyes úton járnak, ezt a tavalyi egyesülést követő lényeges jövedelemnövekedés bizonyítja. Ha pedig befejeződnek a folyó beruházások. világ- színvonalon tudják előállítani egyik legfontosabb terméküket. a paradicsompürét. Az említett jövedelemnövekedésről még csak annyit, hogy a munkaidőalap kihasználását is biztosítva, az átlagon felüli teljesítményt öt- nyolcszáz forint célprémiummal ismeri el a vállalat. És hogy a selypi. hatvani cukorgyár se maradjon ki a sorból, itt jegyzem meg: az üzemi pártszervezeteknek nem kevés részük van abban. miszerint a technológiai és a tárolási veszteségek csökkentésével a kampány végére kevesebb nyersanyagból is biztosítani tudták a tervezett 65 ezer tonnányi cukormennyiség előállítását — folytatta szavait Szokodi Ferenc. — Egyébként az emlékezetes párthatározatok nyomán felerősödött mozgalmi munka hatékonyan jelen volt a területre vonatkozó cselekvési programok előkészítésében. és már 1987 utolsó negyedében olyan kiugró eredményekhez vezetett, amelyek az egész esztendőre meghatározott tervek realizálását hozták maeukkal.

Tizenegy milliárd értékű termék

Természetesen kértük a városi pártbizottság első titkárát. hogy iménti megállapítását tegye szemléletesebbé. illetve néhány fontosabb adalékkal bizonyítson.

— íme, a bizonyságok sora! Negyvennél több gazdálkodóegységünk tizenegy milliárd forint termelési értéket állított elő tavaly, ezen belül az ipar három-, a mezőgaz. daság közel ötszázalékos fejlődést ért el. A terület tőkés exportértéke ugyanakkor megközelítette a kilencszáz millió forintot, ami az előző. az 1986-os esztendőhöz viszonyítva, hatvankét százalék növekedést mutat. E kiemelkedő teljesítményben főként a már említett apci Qualitálnak, a petőfibányai Vegyépszernek, a Dunaplast lőrinci telepének, s a selypi Csőszernek van nagy érdeme, s dicséretes az a piackutató munka is, ami e teljesítményeket megelőzte. Kívülük a Duna Cipőgyár hatvani egységét, s a Domesti- ca Háziipari Szövetkezet 131 százalékos tőkés exportját tartom figyelemre méltónak. Ám, hogy a mezőgazdaságról se feledkezzünk meg, a