Népújság, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-07 / 288. szám
vsa NÉPÚJSÁG, 1987. december 7., hétfő E gy hét... A KÉPERNYŐ ELŐTT Ügy tűnik, hogy az elmúlt napokban gondoltak ránk a műsorösszeállítók, s legalább néhány estén maradandó élményekkel ajándékoztak meg minket. Szerdán a Jacques Cousteau első hetvenöt éve című amerikai dokumentumfilm bűvölt el valameny- nyiünket. Megismerkedhettünk a csend világának, a tengerek titkainak felfedezőjével. Szenzációsnak minősíthető felvételeket láthattunk, s közben tanúi lehettünk egy átlagon felüli személyiség formálódásának, bepillantva a hivatásszeretet titkaiba is. Meggyőződésem, hogy az ilyen, s az ehhez hasonló kínálat milliók tetszését nyeri el, hiszen mindnyájunkban él a vágy — kimondva vagy bevallatlanul —, hogy hétköznapi munkálkodásunkat mások számára is gyümölcsözővé tegyük. Méghozzá úgy, hogy örömünket is leljük kenyérkereső foglalkozásunkban. Tudom: a fiatalok sem vélekednek másképp, ezért szívesen találkoznak példamutató sorsokkal. Reméljük: a jövőben egyre sűrűbbé válnak ezek az alkalmak. adásként feltérképezhetjük a siker természetrajzát. Többekkel együtt bízom abban, hogy hazai alkotóink is okulnak belőle, s a hasznosítható módszereket magyar terepen is kamatoztatják. Nem csak ínyenceknek szánták Schwajda György művének tévés adaptációját, A szent családot. A közérdekű téma méltán keltette fel sokak érdeklődését. Annál is inkább, mert időskorú rokonaiért egyikünk se tette meg a tőle telhető maximumot. Az írás nem remeklés, legfeljebb a szándéka tiszteletre méltó. Az elnagyoltság vitathatatlan, a mellékfigu- rák odavetettek, a főszereplő jellemrajza kissé hatásvadászó, a konfliktusok hat- ványozódása megkérdőjelezhető, a katarzis kétségbevonható. A szerdai vetítéskor — a kettes csatornán — mégsem zavartak senkit a negatívumok. Ez kizárólag Gobbi Hilda parádés, utánozhatat- lanul eredeti alakításának köszönhető. Vette a szerzői jelzéseket, korrigálta a tévedéseket, s olyan karakterként lépett elénk, amely hitelességével babonázta meg a nézőket. Kitűnő ötlet volt szombaton rajtoltatni az Oscar- díjas müvek láncolatát. Felér ez a napjainkban hiánycikknek számító esztétikai küldetés vállalásával is. Közben persze — s ez nagyon lényeges szempont — kikapcsolódunk, szórakozunk. RáJátékával magát az ezerarcú valóságot rendelte a celluloidszalagra. Ezekre a ritka csodákra szomjúho- zunk. Thália minden műhelyében ... Pécsi István Alapos szakismerettel — a fiatalokért A Heves Megyei Tanács ifjúsági és sportosztálya mellett ifjúság i mentálhigiénés csoport alakult meg azzal a céllal, hogy újfajta szemlélettel és módszerekkel segítse az ifjúsági korosztály szocializációját. A csoport továbbképzésére nemrégiben került sor a felsőtárkányi úttörőtáborban. A háromnapos program keretén belül szó volt a mentálhigiéné szerepéről a mindennapi életben, ennek eszközeiről, módszereiről, a személyközpontú megközelítés fontosságáról, a hátrányos és veszélyeztetett helyzet társadalmi újratermelődésének folyamatáról, az ifjúsági mentálhigiénés szolgáltatásokról, az önismereti körökről, életvezetési és lelki tanácsadásról, önsegítő csoportokról. 1988 NOVEMBERÉTŐL Magyar trikolor fog lengeni az egri vár ormán Huszonnégy kiadó — 157 mü Átéli könyvvásár újdonságai Huszonnégy kiadó 157 művet jelentet meg a hazai könyvkiadás egyik legjelentősebb kereskedelmi akcióján az idei téli könyvvásáron. A kiadványok többsége már kapható a könyvüzletekben. s a kiadók ígérete szerint karácsonyig valamennyi tervezett kötet a boltokban lesz. A kínálatot gazdagítják az országos gyermekkönyvhétre megjelenő kiadványok, amelyek szintén ezekben a napokban kerülnek a boltokba. Ezekkel együtt összesen 187 mű lát napvilágot, több mint négymillió példánybán. Viszonylag kevés kortárs szerző művét jelentették meg a kiadók; úgy látszik (karácsony előtt inkább a kipróbált értékekben, a klasz- szikusokban bíztak. Ennek ellenére a világirodalomból például Joseph Heller, Friedrich Dürrenmat, a magyarból pedig egyebek között Mészöly Miklós, Tamás Menyhért, Mándy Iván, Sza- konyi Károly új műveivel találkozhat az olvasó. Az eddigi legkelendőbb kötetek egyike Dante Isteni színjátéka, amely Salvador Dali illusztrációival jelent meg a Helikon Kiadó gondozásában. Elsősorban a Szépirodalmi Kiadó jóvoltából láttak napvilágot a régi magyar irodalom jeles képviselőinek — Vitéz János, Hel- tai Gáspár, Pázmány Péter, Bőd Péter és Besenyei György — munkái. A Corvina Kiadó Ezer év mesterművei című válogatása a honfoglalástól napjainkig tekinti át a magyar művészet fejlődését. A művelődéstörténeti munkák sorában látott napvilágot H. Balázs Éva Bécs és Pest-Buda a régi századvégen című munkája; az európai humanizmus egyik legkiemelkedőbb alakja, Rotterdami Erasmus A keresztény fejedelem neveltetése címmel írt könyve; s a középkori magyar történelem, eszmevilág és történeti folklór legjelentősebb forrása, a Képes krónika hasonmás kiadása, 147 miniatúrával. Az idei múzeumi hónap utolsó előadását úgy fejezte be a történész-előadó, hogy a török uralom katonai erőkkel való felszámolásának mintegy jelképeként, helyezzenek el december 17-én az egriek egy-egy szál szerény virágot vagy fenyőágacskát a vár „Hősök termében”, rusz- kai Dobó István jelképes sírját szimbolizáló vörösmárvány síremlékére. Legyen majd az az egriek legszebb, szivet-lelket legmelengetőbb megemlékezése, szimbóluma annak, hogy a magyar hősi helytállás városunk s hazánk békéjét mindenkor megvédelmezi mindennemű botor ellenséges támadás ellen, s a jövőben nem fogja idegen birodalom zászlaját lengetni a szél az egri vár ormán! S alig hallatszottak el e szavak, az előadáson jelen leHíven a hagyományokhoz, ebben a hónapban sem lesz hiány tárlatokban. Tizedikéig tekinthető meg a Szolnok megyei népművészek bemutatkozása. Az MMK és a Hevesi Szemle Galériájában — az Egervin aulájában — 20-áig Fodor József festményei várják az érdeklődőket, a megyei pártbizottság oktatási igazgatóságán pedig — 30-áig — Deák B. Ferenc festőművész munkái kínálnak maradandó élményeket. Huszonegyedikén, este 7 órától, az MMK és a Hevesi Szemle miniszínpadán — az intézmény dísztermében — Schütz Ila és Balázs Péter adnak műsort. Lesznek ismeretterjesztő előadások is. Kilencedikén pályaválasztási fórum segíti Vő Békési József elvtárs, a városi tanács általános elnökhelyettese, mosolygó arccal s repeső örömmel újságolta, hogy Rusztem pasának és török alattvalóinak Eger falai közül való távozása napjának 300. évfordulóján. az egri vár rekonstruált, kisebb ágyúdombján, szép mívű talapzaton, a jövőben magyar nemzeti lobogót fog lengetni a szellő. A városi tanács vb műszaki osztályán pedig Angyal Olga tanácsos asztalán már láthattuk az egri létesítmény kis makettjét. A terv Wild László munkája, s 13 méter magas, piros-fehér zöld sá- vozású zászlórúd tetejére, az évforduló délutánján kúszik fel a nemzeti trikolor, hogy az esztendő minden napján és minden órájában emlékeztesse Eger minden rendű a szülők eligazodását, 16-án pedig Zamenhof-emlékün- nepségen vehetnek részt az eszperantó hívei, 21-én a téli napfordulóról tájékoztatja a kíváncsiakat dr. Zétényi Endre. A kezdési időpont az első két esetben 17, a harmadikban pedig 18 óra. A szervezők gondoltak a közelgő karácsonyra is, 18- án. este 7 órától, karácsonyi muzsika szórakoztatja a zene szerelmeseit, 21-én, 22-én, 23-án,-28-án, 29-én és 30- án, délelőtt 9—12 óráig, szünidei játszóház nyújt ki- kapcsolódást a gyermekek számára. 12-én és 13-án, Luca-napi vigasságok címmel rendeznek ajándékvásárt, különböző műsorokat, bemutatókat és filmvetítéseket. s rangú polgárát és vendégét az egri hősök soha feledésbe nem merülhető vitéz helytállására a támadó ellenséggel szemben. De az említett előadás elhangzása nemes visszhangjaként, az egri tanulóifjúság egy-egy szál virággal is lerója tiszteletét Dobó István hadvezéri tette nagyszerűsége előtt; sőt arról is értesítési kaptunk, hogy december 17- én, a város hivatalai, üzemei. munkahelyei kis küldöttségei is elhelyezik a vár és a város 91 esztendőt felölelt oszmán hódoltság alól való megszabadulása emlékére Dobó István tetemét fedett vörösmárvány síremlék előtt az ellenség felett aratott diadal, s nem utolsósorban a béke szerény virágait. Sugár István Az Éneklő Ifjúságmozgalomban . . . Megyénk három kórusának elismerése A Kórusok Országos Tanácsa Ifjúsági Bizottsága a közelmúltban magas elismeréseket adományozott három megyénkben dolgozó együttesnek. Az Éneklő Ifjúság emlékplakettet azok a csoportok kaphatják, akik legalább öt esztendeje folyamatosan kivívták Az év kórusa címet. Ezt a kitüntetést kapta a gyöngyösi Ber- ze Nagy János Gimnázium kórusa. Holló Erzsébet vezetésével, az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola 2. Sz. Gyakorló Iskolájának zenei tagozatos énekkara Víg Jó. zsefné vezetésével, v^ilamint a karácsondi általános iskola gyermekkórusa, amelynek Tóth Antal a karnagyi LUCA-NAPI VIGASSÁGOK Mit ajánl decemberben a Megyei Művelődési Központ? J (Fotó: Szántó György) Üvegből formált remekek Az Egri Ifjúsági Ház galériájában csodálhatják meg az érdeklődők Kékesiné Sipos Judit iparművész munkáit. A Pa- rádi Üveggyár formatervezője, akinek termékei kétszer is elnyerték „Az üvegipar legszebb terméke” címet, ezúttal egyedi poharait, vázáit, gyertyatartóit és üvegszobrait állította ki Maradandó élmények