Népújság, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-07 / 288. szám

NÉPÚJSÁG, 1987. december 7., hétfő 5. Üzen a szerkesztő B. l.-né Heves: Levelének hangvételéből azt olvastuk ki, hogy nem vette nagyon szivére a sdk- sok „keresztelőt”. Az ilyen félrehállások gyakran előfor­dulnak — sajnos. Jobban óda kell, illik hegyezni a fülünket, hogy az, akit a köz megbecsült emberi " értékei miatt, az ne kényszerüljön esetleg szúrós nyelvű pá­lyatársaitól megjegyzéseket elhallgatni. „Tudatosítot­tuk” ezt az elemi figyel­mességet a szerkesztőségen belül is, és reméljük, hogy a nyomda ördöge sem tréfál majd meg bennünket a jö­vőben, s betűhelyesen jelen­nek meg a nevek, az egyéb­ként jó szándékú írásokban. ,, Disznó vény termesztő” jeligére. Bővebb információért kér­jük keresse fel levélben az Egri Mezőgazdasági Szak- munkásiképző és Szakközép- iskolát, Eger, Lenin út 132 134. „Igazság" jeligére: Ezt a közös tulajdont is a két nézőpont teszi vitás­sá. Testvérének ott van igaza, hogy az örökség ér­tékébe nem számíthat bele, amit bizonyítottan ő kor­szerűsített az ingatlanon. Tehát ha ő kéri az árat más. ha ön akarja felkí­nálni a saját tulajdoni há­nyadát megvételre. A tulaj­donközösség megszünteté­sét a bíróságtól kell kér­ni. ahol szakértő nyilatko­zata alapján döntik el, ki és hogyan köteles fizetni a másik tulajdoni részéért. A vita is hamarabb véget ér, ha az akarja magához vál­tani a másik hányadát, aki benne lakik. V. B.; Nem először írjük le: ha a férj a bántalmazáson túl, az italos életmódjával azt is „elérte”, hogy a gyerme­kek idegileg Is kezdenek le- rcmlanii, félnek, vigye szak­orvoshoz őket, az együttélés következményeit bizonyítsa papírokkal. A lakás kizáró­lagos használatáért, a gye­rekek elhelyezéséért indít­sa meg a keresetet a bíró­ságnál, mert megint csak a tapasztalatra hivatkozunk: .iyen esetben a javulás nem­igen szokott csak úgy magá­tól beállni. „Kismama" jeligére A levelében feltett kér­désekre sorrendben vála­szolunk: a. Csak az 1984. évit lehet figyelembe ven­ni, illetve ha tört éve van, ahhoz képest a megelőző 270 nap alattit, b. a baleseti já­radék külön jogcím, külön forrás, nem adható hozzá a kedvezményhez, c. A brut­tósításba ez is beszámítandó jövedelem, ama bizonyos ha­tár átlépése esetén valamics­ke adó alá fog esni. Mi most csak a leírt szövegre ad­tunk választ, de az ön prob­lémájára is vonatkozik az a szabály, hogy nincs két egy­forma eset. M. Józsefné Pétervására: iKérésének sajnos nem tu­dok eleget tenni, mivel ügyfelünk nem kívánta kö­zölni lakáscímét, ezért a hirdetéssel kapcsolatban a megadott telefonszámon ér­deklődjön. (Fotó: Szabó Sándor) Rendszer­bemutató a.SZÜV-nél A SZÜV egri és békéscsa­bai számítóközpontja közös rendszerbemutatót tartott megyeszékhelyünkön, a vál­lalat Grőnay utcai székhá­zában. Az érdeklődőknek először a sokakat foglalkoztató ál­talános forgalmi adó és a folyószámla-könyvelési meg­oldásokról adtak ismertetést. A résztvevők megtudhatták, hogyan történik többek kö­zött a gazdálkodószervek kintlevőségeinek, a szállítói követeléseknek a napra kész nyilvántartása a technika modern eszközeivel. Emellett a jelenlevők a bérbruttósítás­sal kapcsolatos programot is megtekinthettek. Több mint ötven vállalat. 1 üzem, intézmény számítástechniká­val foglalkozó szakembere volt kíváncsi a bemutatóra. VISSZHANG Az autósmorálról A Népújság november 19-1 számában olvashattunk ve­zércikket Szilvás István tol­lából az autósmorálról. A tapasztalataim nekem is a legrosszabbak. Gyakran áll­tam meg én is az utakon „tehetetlenkedő”, segítségre váró emberek mellett. Leg­többjüknek alkatrészt is tud­tam kölcsönözni, a megsza­kítókalapácstól kezdve, a tartalékgyűrűkig. A hála, s a köszönet természetesen so­hasem marad el, de az ígé­ret sem, hogy nevemre, cí­memre megküldik a kölcsön­zött szerkentyűket — mond­ván, én is kerülhetek ha­sonló helyzetbe. Az autós „kollégák” azonban összeté­vesztenek a karácsonyi an­gyallal, mert eddig még sen­kinek sem jutott eszébe visz- szajuttatni a műszaki cik­keket. Mozgássérült, leszáza­lékolt nyugdíjas, vagyok, se­gítek bárkin, ha tudok de nem ilyen viszonzást várok. Dobrovits Mária Mindennapos bosszúságok a 3-as postánál Módosítottak - de nem az igényekhez igazodva Lapunk november 26-i, csütörtöki számának utolsó oldalán közöltünk egy hírta postahivatalok nyitva tartá­sáról, amelyben az állt, hogy a Miskolci Postaigazgatóság a szolgáltatások javítása ér­dekében, az igényekhez iga­zodóan, Egerben, a 2-es és a 3-as számú hivatal nyitva tartási rendjét. megváltoztat­ja, miszerint az ott dolgo­zók hétfőn 10—19 óráig, keddtől péntekig pedig 10— 18 óráig állnak az ügyfelek rendelkezésére. Az információ megjelenése óta, nap mint nap telefonál­tak felháborodott emberek szerkesztőségünk olvasószol­gálatához. S hogy kisebb faj­ta „háború” dúl az egri 3- as, Lenin úti posta dolgozói és ügyfelei között, azt az is bizonyítja, hogy e rövid idő alatt már két panaszkönyv telt meg az észrevételekkel. Sokan — sajnos — a négy asszonyon töltik ki mérgü­ket. nyomdafestéket nem tű­rő hangnemben beszélnek velük, fenyegetőznek — őket hibáztatva mindenért. Vala­ki bosszúból fekete spray- vel lefújta a nyitva tartási rendet rögzítő táblát. A pos­ta alkalmazottai kétségbe­esetten fordultak, sőt három­száz aláírással levelet intéz­tek az illetékesekhez, egye­lőre azonban segítséget nem kaptak. Eljuttatták panaszu­kat szerkesztőségünkhöz is. Ebből idézünk most: „Fele­lősséggel kijelentjük, hogy az egri 3-as számú postahivatal környékén senki sem végzett felmérést, vagyis a módosí­tott nyitva tartás nem az »igényekhez igazodóan- tör­tént. A terület tanácstagja és az ügyfelek szerint sem hall­gattak meg senkit ezzel kap­csolatban. A hivatalnak reg­gel 8-tól már nagy pénz- és egyéb forgalma van. Itt fi­zetik be az autók vizsgadí­ját, itt vásárolják meg az il­letékbélyegeket, sokan távira­tot. levelet szeretnének fel­adni, telefont lebonyolítani. Vidéki és egri kiskereskedők a Füszértnél és a Vas- vili Depóban csak úgy kap­ják meg az árut, ha 10 óráig a kifizetett csekket visszavi­szik. A vállalatok reggel hozzák a csomagokat, mert utána a kocsik vidékre men­nek. Az itt levő ABC-áru- házaknak is a reggeli nyit­va tartási rend volna a meg­felelő. Nem értjük, hogy a posta és a helyi tanács ille­tékesei, a lakosság megkér­dezése nélkül, miért ragasz­kodnak a módosításhoz. Ar­ról már nem is beszélve, hogy mi. valamennyien csa­ládanyák, az új munkaidőt nehezen tudjuk összeegyez­tetni otthoni dolgainkkal.” Az új nyitva tartási rend tehát a 3-as számú posta- hivatalnál nem vált be, ész­szerűbb lenne — a gyakor­lat lis ezt diktálja — vissza­állítani a 8 órai kezdést; a köz- és a magánérdek egy­ként ezt kívánja. (szüle) Halmentés a kiskörei tározón Az elmúlt évekhez hason­lóan ezekben a hónapok­ban mintegy 210 centiméter - .rel csökkentik a Tisza II. víztározó vízszintjét Kis­körénél, A poroszlói és a sarud i térségben a munka­gödrök, a holtágak, a morot- vák egyre jobban feltöltőd­nek, eliszaposodnak. A víz- szint csökkenésével a halak élettere is veszélybe kerül, különösen, ha vástag jég bo­rítja a tavat. A MOHOSZ kirendeltsége a Kötivizig- gel közösen rendszeresen vízmintát vesz a legkritiku­sabb helyeken, területéken. Levegőztetéssel, szivattyú­zással és lékeléssel védik majd a halakat. Azokon a helyeken, ahol erre lehető­ség van, úgynevezett men­tőhalászatot tartanak a kár megelőzése érdekében. Saj­nos nem minden területre tudnak eljutni, ezért kérik a horgászok segítségét a lé­keléshez, a szellőztetéshez, továbbá azt is, hogy közöljék a MOHOSZ'kirendeltség- gel, ha a tározón halmen­tést végeztek. (Ál) állatbarátok? A gyerekeknek ajándékozott és agyondédelgetett kutyuskák bi­zony gyorsan megnőnek, s a szűk lakótelepi lakásokból gaz­dáik a szerencsétleneket kito­loncolják az utcára. Az így járt ebek aztán összefognak, mint a farkasok, bordába verődve járják az utcákat. Behorpadt ol­daluk. kiálló bordájuk bizonyít­ja, hogy éhesek. Szemétgyűjtő konténerek, kukatartályok körül őgyelegnek, jó falatokat remélve. A tél beálltával talán még az emberekre is veszélyesek lesz­nek. Az éjszakai órákban pedig valódi kutyaszerenádot adnak, félbeszakítva ezzel az alvók nyu­galmát. Nem felelőtlenség a» olyan állattartás, amelynek a vége kínzás? Volt gazdáik ho­gyan éreznék magukat, ha a négylábúak sorsára jutnának? Ezeken a kérdéseken kellene el­gondolkodni sok ál-állatbarát­nak, mielőtt szűk lakásukban eb­tartásra szánják magukat! H. Búzás Ágoston A GONDOKRÓL ÉS A FELADATOKRÓL Falugyűlés Poroszlón A községpolitikai munka helyzetéről, a gondokról, a feladatokról tájékoztatták a lakosságot Poroszlón a nem­régen tartott falugyűlésen. Kurucz Tamás tanácselnök beszámolójából megtudták az érdeklődők, hogy a VII. ötéves tervidőszakra mint­egy 167 közérdekű javaslat vetődött föl, aminek a meg­valósítása a jövőben új po­litikai és gazdasági környe­zetben történik. Szó volt az előző falugyűlésen felvetett gondokról, valamint a tele­pülésfejlesztési hozzájáru­lásból megvalósítandó fel­adatokról: az orvosi rendelő építéséről, a vízhálózat bő­vítéséről, útépítésről, jár­dafelújításról, A község alapvetően mezőgazdasági jellegű település, így. meg­határozó a háztáji és a ki­segítő gazdaságok szerepe. A takarmányellátást a ter­melőszövetkezet és a GMV boltja biztosítja. Szó volt a lakosság szolgáltatási igé­nyének kielégítéséről, a ke­reskedelmi hálózat fejlesz­téséről, továbbá, arról is, hogy az öregek napközi ott­honát bővítik, a községet megfelelő ivóvízzel látják el és korszerűsítik a köz- világítást. Jelentős előrelé­pés volt — hangzott az el­nöki beszámolóból — a sze­méttárolók rendbetétele. Még ebben az évben elkez­dik egy közös hórgászpihe- nő és sátorverőhely építését. Kurucz Tamás megköszön­te Nagy Endréné ország- gyűlési képviselő munkáját, aki minden nagyobb fejlesz­tés előkészítésében részt vett. Végezetül a jövő eszten­dő feladatainak sikeres végrehajtásához a tanácsel­nök a lakosság segítségét kérte. Fejes Kálmán Poroszló Köszönet a Bösendorferért A balatoni általános isko­la tanulói boldogam köszönik meg azt a Bösendorfer zon­gorát, amelyet Pápai András egri fuvarozó ajándékozott iskolájuknak. Sok-sok éves vágyunk valósult meg párt­fogónk nemes célú adomá­nya által. Így lehetőség nyílt számunkra arra, hogy isko­lánkban az ének-zene okta­tás eredményesebb, színvo­nalasabb legyen, örülünk, hogy vannak még olyan em­berek, akik önzetlenül sze­reznek boldogságot mások­nak. A Verpeléti Dózsa Mgtsz ipari üzeme felvételre keres: — szakképzett hegesztőt — érvényes hegesztővizsgával rendelkező géplakatost- valamint betanított munkára köszörűst. Jelentkezni lehet a tsz ipari fő-ágazat- vezetőjénél személyesen vagy telefonon. Verpelét, Dózsa Gy. u. 3. Telefon: 06-36-10-033 Értesítjük a lakosságot, hogy Eger Észak - Bélapátfalva 120 kV-os távvezeték Bélapát- folva-Almár közötti szakaszon elkészült. 1987. december 9-én feszültség alá helyezzük. A vezeték megközelítése TILOS és élet- veszélyes! ÉMÁSZ Vállalat Egri üzemigazgatósága Miktós-nafti Mikulások A balatoni általános iskola nevelői és százötven diákja

Next

/
Thumbnails
Contents