Népújság, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-07 / 288. szám
Sajtónap, 1987 Értékteremtőbb feldolgozást a mezőgazdaságban December 7-e, a Vörös Újság megjelenésének évfordulója — a magyar sajtó napja —, természetes alkalom arra, hogy hazánkban az újságírás és az újságíró-társadalom helyzetére rávilágítsunk. Azok közé tartozom, akik szívesen merítenek a sajtóból, akik várakozásteli kíváncsisággal terítik maguk elé a legfrissebb lapszámokat. Akik — Ady meghatározását kölcsön véve — a sajtó éltető és munkáló funkcióját nap nap után számon tartják. Persze, ,a kérdés évről évre ismétlődik: mi történt a tavalyi sajtónapi ünnepségek, a kollegiális koccintás után? Nyugodt lélekkel állíthatom, az eltelt esztendő során szép fejlődés mutatkozott. Lapjainkra, s az újságírás minden műfajára egyaránt érvényes a fokozódó aktivitás, egyszersmind a gyors, hiteles és pontos tájékoztatásra törekvés. Változatlanul emelkedőben van a képnek, mint információhordozónak a jelentősége, szembeszökő a grafikai és tipográfiai megoldások terjedése. És talán még egyet: úgy találom, hogy lapjaink többet törődnek az olvasók szórakozási igényének kielégítésével, nőtt a szép újságok, folyóiratolt aránya. Végezetül. de távolról sem utolsósorban említem meg. hogy találkozhattam a pályán most induló, tehetséges fiatalok figyelmet keltő írásaival is. Ez jelzi, hogy van utánpótlása a magyar újságírásnak. Mint szakszervezeti tisztségviselő, örömmel látom, hogy az üzemi lapokat ma szívesebben olvassák, mint régebben, hogy a megyei lapok kelendősége úgyszólván a csúcsra jutott, és a színes folyóiratok között pedig alighanem versenyről vagy versengésről lehet már beszélni. Szívesen utalok rá, hiszen ez szakszervezetünk álláspontja: a magyar újságírás emelkedőben van. amit a fentieken kívül a 157 milliós eladott példányszám szintén kellőképpen alátámaszt. Az offenzív helyzethez képest nem kis csalódás, hogy az újságírók bér- és jövedelmi pozíciójában — több mint egy évtizede — alig-alig mutatkozik előrehaladás. Ami ma van, nem megnyugtató. Romlott az újságírók egyéni felkészülésének és továbbképzésének lehetősége, aggasztóvá vált az egészség- ügyi összkép, a mortalitás. Mint különleges szerepet betöltő értelmiségiek, sem az előképzettség, alkalmasság, hivatás anyagi elismerésében nincsenek elismert helyen, sem a foglalkozás társadalmi presztízsében. Mindez nem lankadó erőfeszítésre készteti szakszervezetünket, de az olyan tekintéllyel rendelkező társadalmi partnerszervezeteket is, mint a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a Magyar Lapkiadók Egyesülése, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége. Ezekben a napokban javában tart a lapstruktúra- elemzés. Ami eddig döntéssé érett, abban szakszervezetünk érvényesíteni tudta a tagoktól befutott kéréseket. Igaz, sok mindenben ezután lesz még döntés. Én ezekből azt tartom a legfontosabbnak, hogy a szerkesztőségeknél maradjon elegendő pénz a bérjavításra, a műszaki fejlesztésre és a munkakörülmények javítására. Szak- szervezetünk kiáll az utánpótlás megőrzéséért, a társadalmi befolyás növeléséért is. Szembenézünk azzal, hogy hogy a lapstruktúra-korsze- rűsítés szaporíthatja a szak- szervezeti érdekvédelem feladatait. Természetesen nem csak a kormányzat síkján. Ügy gondolom, az újságíró- alapszervezetek választott tisztségviselőitől is határozottabb magatartásra lesz ezután szükség, minden egyes esetben, minden egyes dolgozó ügyében. A bér-érdekvédelmet az első helyen kell tartanunk, a sok, megoldásra váró probléma között. Amikor lapstruktúra-kcrsze- rűsítésről beszélünk, ezeket nem tarthatjuk mellékesnek. Az újságírás köztudottan a legnyíltabb pályák között is az első világszerte. Nem szabad, de talán nem is lehet minden mozzanatát szabályozni. Az újságíró csak úgy lehet a demokrácia munkása, ha megbízunk képzettségében és felkészültségében ; ha politikus jelenlétét tesszük mérlegre — kinyitva az éppen friss lapot, elolvasva és meg is értve barátunk és kollégánk sorait. Mert az újságíró sok millió magyar állampolgár barátja, sőt családtagja, aki a kellemest és a kellemetlenf egyaránt elénk tárja, nem engedve, hogy bárki is szűk álomvilágba zárkózzék be. Magam nehezen lennék meg ilyen társak nélkül. Így várom a napilapokat, hét múltán pedig a családom által kedvelt színeseket és folyóiratokat. Hiszen az olvasás gyönyörködtet és tanít (még a fel-felbukkanó hibák is, amelyekről most ne essék szó), linfcrmál és a beszédtémák tömegét adja. A társadalom ügyeit elvállaló homo politicus közben gondokkal vívódik, magánemberként igényeinek lajstromát ellenőrzi, napi problémákkal küszködik. Tudom', kevés azt mondani, az újságírók nagy többségének igaza van. De tudnia kell az újságírónak is, hogy a szak- szervezet nem visszakozott a feltételek javításának képviselete terén. Cs. Nagy Lajos, a Nyomdß-, a Papíripar, a Sajtó és a Könyvkiadás Dolgozói Szakszervezetének főtitkára Már a szűkebb értelemben vett élelmiszeripari tevékenység is egyre jelentősebb megyénk téeszeiben. A belőle származó árbevétel a legutóbbi esztendőben az 1980. évinek csaknem kétszeresére nőtt, elérte a 656 millió forintot' — amely, a teljes termelésből való részesedést tekintve: arányában jócskán meghaladja az országos átlagot. A dinamikus fejlődés, az elért eredmény kétségkívül örvendetes a termelőszövetkezetek s szűkebb hazánk egész gazdasága számára. Az igazi megelégedéstől azonban — bármilyen furcsának tűnik is — még meglehetősen messze vagyunk. A helyzet alaposabb ismeretében ugyanis már kevésbé megnyugtató, hogy a mezőgazdasági termékek — annyit emlegetett, oly nagyon szorgalmazott — feldolgozása eléggé egyoldalú. A munka csaknem egészében — mintegy 92 százalékban — Gyöngyös térségére koncentrálódik. Itt történik például teljes egészében a borpalackozás, s majdnem ugyanilyen mértékben itt foglalkoznak a szeszfőzéssel, illetve alig kevésbé a zöldség-gyümölcsfélék tartósításával, több. mint fele részben pedig a húsiparral. Ha meg is magyarázható, hogy az egri történelmi borvidéken a szövetkezeti gaz(Fotó: Gál Gábor) Lipkovics Györgyöt, az al- debrői, mértéktartó ízléssel berendezett családi házban keressük fel. Kicsit szabadkoznunk kell a kora reggeli érkezés miatt, annál is inkább, mivel ezzel vendéglátónk délelőtti pihenését zavarjuk meg. Amikor megtudja jövetelünk célját, kis dobozkát vesz elő a szekrényből, s elénk rakja. — Nos — mondja —, ez a XII. ötéves terv élenjáró dolgozója elnevezésű kitüntetés, amelyet a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsától kaptam november 7-e alkalmából, s amelyet a fővárosban, egészen pontosan a Szakszervezeték Országos Tanácsának székházában vehettem át. — Gondolom, mindez nem kis örömöt okozott... — Nem bizony, s nem csupán nekem, hanem a családomnak, és a társaknak, a kollégáknak is. Én különben igencsak meglepődtem, amikor ellátogatott hozzám a cégünk egyik szakszervezetise, s szólt, hogy utaznom kell Budapestre. Azt sem tudtam, mit is higgyék hirtelenjében. — Milyen előzményei voltak ennek az elismerésnek? — Hát, úgy vélem, döntő szerepet az a mumkaver- seny játszott, amelyet a brigádunk hirdetett meg a bányászatban munkálkodó daságok másra hagyják, ami szőlőtőkéiken terem — állami vállalaté a főszerep ezen a téren már régóta —, azt már sokkal nehezebb megérteni, hogy, mondjuk, a Tisza mente téeszeiben, ahol az állattenyésztés aránya a megyeinél lényegesen nagyobb, az ágazathoz komolyabb húsfeldolgozás nem kapcsolódik sehol. Nincs még közös üzem sem, amely akár húst, akár pedig a tejet — mint erre az ország más helyein számos jó példa akad — a legkülönféleképpen hasznosítaná. Más dolog, hogy a húsfeldolgozáson sem egészen azt kell értenünk, mint gondolnánk. Negyvenhét százalékban ugyanis csupán bélüzemi tevékenység — a viszne- ki szövetkezet vállalkozásában — ami ugyan fontos, terméke a piacon keresett — de mégsem egészen a sokkal szélesebb körben sóvárgott ízletes készítmények sorát jelenti. Aztán gond az is, hogy lényegében csak a íarnamérai húsüzem a számottevőbb, a többi nyolc téeszé jelentéktelenebb. Még inkább probléma, hogy a legnagyobb üzem kapacitásának kihasználása sem sikerül úgy, mint kívánatos lenne. Az olyan nagy szeszfőzdék is, mint a nagyrédei és a visontli, képtelenek a folyamatos munkára, alapkollektívák részére a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulójának tiszteletére. A felhívásunkhoz szinte azonnyomban csatlakozott még öt brigád, így aztán rövidesen egy országos mozgalom bontakozhatott ki. — Minthogy ön áll a brigádjuk élén, kérem mutassa be a csapatot. — A Szeptember 6. szocialista brigádban negyvenhármán vagyunk. Egyébiránt annak a hajdani tatabányai véres összecsapás- inak az emlékére vettük fél ezt a nevet, amely a bányásznapot megünnepelni akaró bányászok és a csendőrök között zajlott le. Ez a gárda közvetlenül a szén kitermelésével foglalatoskodik, vagyis az emberek zöme kotrógépeken ténykedik. Nem kis feladat hárul hát ránk, de igyékszünk maximálisan eleget tenni a mindennapi kötelezettségeknek. — Miféle felajánlást tettek a munkaversenyben? — Több dolgot is vállaltunk. Így például azt, hogy — amennyire ez csak tőlünk telik — javítjuk az általunk kitermelt szén minőségét, továbbá növeljük ennek mennyiségét. Aztán azt is terveztük, hogy vendégül látunk két'három olyan szovjetunióbeli bányászt, akilk valamelyik ottani külfejtésen dolgoznak. Ez — sajnos — nem sikerült, ám mégis járt nálunk egy szovjet szakszervezeti csoport. — Ügy tudom, már jó néhány cím a tarsolyukban van ... anyaghiány miatt az egyik évente 6, a másik 2 hónapos leállásra kényszerül. A borpalackozást a szűkülő piaci lehetőségek fékezik. S a pé- tervásári szövetkezet sava- nyítójának fejlődése elé szintén a kereslet csökkenése vet gátat: a hideg eljárással tartósított árukat a fogyasztók az utóbbi időkben valahogy kevésbé kedvelik. Ilyen-olyan okok miatt több tsz is túladott üzemén. A hatvani például a helyi áfésznek engedte át húsfeldolgozóját, a pélyi híres pékségben pedig vállalat folytatja tovább a munkát. Elgondolkodtató, hogy megyénk közös gazdaságai nem élnek jobban a lehetőségeikkel, nem törekednek még inkább adottságaik kihasználására. Hiszen közismert, hogy a mezőgazdasági termékek feldolgozása, az élelmiszeripari tevékenység összességében jól jövedelmez, árbevétel-arányos nyeresége nagyobb, mint általában. Csak biztatni lehet hát a többieket is olyasfélére, amit például a tarnaméraj téesz tervez — az eddiginél határozottabban törekszik berendezésének jobb kamatoztatására húsüzemében, s választékbővítéshez kíván fejlesztést megvalósítani — vagy éppenséggel amire a viszneki termelőszövetke— Valóban így igaz, cseppet sem kell szégyenkeznünk, ha kissé visszapillantunk. Voltunk már a vállalat kiváló brigádja, a szénbányászat kiváló brigádja, s — ha jól emlékszem — 1983-tól folyamatosan arany- koszorút érdemeltünk ki. — ön mióta van a cégnél? — Immár 17 esztendeje. Ez volt az első munkahelyem. Igaz, műszerésziként kerültem ide, de utóbb elsajátítottam ezt a mesterséget. Nem könnyű, de szívesen csinálom. Aldébrői vagyok, most is naponta busszal utazom Visontára. Nincs messze, jószerivel hamarabb érünk be, mint a gyöngyösiek. — Család, gyerekek? — A feleségem itt, illetve Tófaluban az idősek klubjának a vezetője. Két gyermekünk van, a lányom 12 esztendős, a fiam pedig éppen ma ünnepli a hatodik születésnapját. — Vágyak? — Pillanatnyilag a szüleim házában élünlk. Most építjük a saját otthonunkat. Nagyon szeretném, ha az elkövetkező év első felében már az új helyre költözhetnénk. S van még egy másik kívánságom is ... Jó lenne, ha a szénbányászat is megvalósítaná a saját kibontakozási programját, azaz létrejönnének azok az új módszerek, amelyek mind jobb és jobb eredményekhez vezetnek. Mert így nem csupán az egyének járnának jól. hanem a kisebb és nagyobb közösségek is. (sárhegyi) zet vállalkozik. Tudnii(lik, hogy: takarmányozási célra feldolgozza még az állati hulladékot, a bélüzemi mellékterméket is. Hiszen az ilyenféle közvetett hasznosítás is rendkívül fontos. Az abrak állatot nevel, húst termel, végső soron szintén az emberi fogyasztást szolgálja, az ellátást javítja. Egyszóval akár a viszneki példát is lehetne követni, mondjuk megyénk északi térségében. További ösztönző lehet mások számára is a szépen fejlődő nagyrédei hűtőipari tevékenység, vagy az újabb reményekkel kecsegtető domoszlói hasonló, de kisebb próbálkozás. Bizonyos, hogy az egykori pélyi téeszcipónak akadnának még társai, amelyek még mindig állnák a versenyt. Jól lehetne kereskedni a természetes alapanyagú cikkek hosszú sorával. Vagy —, hogy a piackutatást is- emlegessük — még oly kiváló borainknak is kell bizony a „cégér”: Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az élelmiszer- termelésben igenis van fantázia, s ha lesz elég fantázia ahhoz is, hogy hogyan lehetne még inkább profitálni a megyében megtermelt cikkekből — feltétlenül tovább gyarapodhati+ik termelőszövetkezeteink VAGYONVÉDELEM Kollektív ellenőrzés szükséges (Tudósítónktól) : A Heves Megyei Állami Építőipari Vállalatnál csökkent a közvagyont károsító bűncselekmények száma. Ha figyelembe vesszük, hogy a korábbi évben 276 ezer forint volt az okozott kár, akkor a csökkenés minden forintjának lehet örülni. Ha azonban magára a jelenségre figyelünk, tehát arra, hogy még százezreket tesz ki a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett vétség, akkor a vagyonvédelemmel jobban kell törődni. A cégnél azzal is hozzájárulhatnak az eredményes gazdálkodáshoz, a jövedelemhez, ha sajátjuknak érzik a közvagyont, nem tűrik a rongálást, megóvják értékeiket. Ez pedig ma, amikor a népgazdaság hiányzó forintjai és az élet- színvonal közötti szoros ösz- szefüggés mind nyilvánvalóbb, a vállalati közvélemény érdeklődésére nagyon is számot tartó probléma. Az idei év krónikájához hozzátartozik, hogy a népi ellenőrzés általában eredményesnek nyilvánította a vállalat vagyonvédelmét. Néhány éve már felsőbb párt- határozat is kötelezővé teszi a gazdasági vezetők számára a vagyonvédelemről való fokozott gondoskodást. Az eredmény nem is marad el, ám a vállalati közvélemény megítélése túlságosan is liberális azok iránt is, akiknek mulasztásai lehetőséget adnak másoknak a közvagyon fosztogatására. A rendészék. a társadalmi aktívák, a legjobb brigád- tagok igyekezete kevés. Kollektív kontroll szükséges a közvagyon védelmére. Mika István „Szuperautó” 2000 lóerő, 9000 cm^-es motor, közel 500 km/óra végsebesség a jellemzői annak a „szuperkocsinak”, amelyet a technikai sportok kedvelői a III. magyar versenyautó-kiállításon, a Budapest Sportcsarnokban láthattak (MTI-fotó: Pataki Gábor — KS) Cy. Gy. KITÜNTETÉS A SZOVJETUNIÓBÓL Egy brigád s egy munkaverseny Egy aknásztechnikus a Mátraalji Szénbányák Thorez Bányaüzeméből. Egy olyan kis kollektíva vezetője, amely ismertté tette magát hazánkban. Mert az általuk kigondolt akció híre mindenfelé eljutott. Foglalkozott vele a rádió, a televízió, s lapunkban is beszámoltunk a kezdeményezésről Az akkori reményteljes ötlet mára valósággá vált, s az ezzel kapcsolatos események sora újabb fejezettel gazdagodott.
