Népújság, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-05 / 287. szám

Figaro

győzött

Beaumarchais: Figaro házassága című darabjának megrendezésével Valló Péter visszatért az egri közönséghez. A Gárdonyi Géza Színház művészei tegnap este mutatták be nagy sikerrel a helyzet- komikumban bővelkedő, napjainkban is érvényes gondolatokkal megtűzdelt, pergő vígjátékot.

(Fntó: Koncz János)

A gépsorok közti, olajitatta aszfalt- utat festett, sárga csík szegélyezi. Itt áll, kezében kihajtott jegyzettömb. Az esztergapadnál, félig háttal, középkorú férfi; menetet vág, kicsit ráhajlik a forgó darabra, úgy figyeli a késről le- pördülő forgácsokat. Amikor új darabol fog fel,, egy pillantást vet hátra. Soha nem beszéltek egymással, mégis mindent tudnak a másikról, amit kell.

Az időelemző, kezében a stopperral azért áll itt, hogy mérje a műveleti részidőket: mennyi megy el a darabcserére, mennyi a méretre esztergálásra, mennyi a menetvágásra. Aztán ennek alapján fent, a technológiai osztályon módosítják a normát. Az esztergályos tudja, legfeljebb a műveletek közti holtidőket elnyújtva lehet kicsit csalni, mert ha egyszer beállította az előtolást, a gép mindig ugyanannyi idő alatt teszi a dolgát. Ha csak el nem ég a lapka, vagy nem anyaghibás a félkészdarab.

Az időelemzőt ez a szemvillanás megzavarja. „Mi van öcsi, azt hiszed, behúzol a csőbe?” — érzi az esztergályos tekintetéből, bár az is lehet, a középkorú férfi enyhén bandzsít, attól ilyen kaján az arckifejezése. Nem kellene érzékenykednie, hiszen tíz perc múlva már a másik gép mögött áll meg, s kezdi újra a méréseket.

A szakma megszerzése után ő is évekig dolgozott egy öreg marógépen, tudja, mi az ilyen kivénhedt gépeken hozni a normát. Közben esti tagozaton elkezdte a műszaki főiskolát, és tavaly felvitték a technológiai osztályra időelemzőnek.

— Tudja, milyen késeket kaptunk ezen a héten? — mordul hátra az esztergályos, s a fémládáibla ejti a kész munkadarabot. — A lapkák a harmadik menet után lepattantak, mert nincsenek jól felforrasztva. Inkább ezért szólhatna — nem teszi hozzá: ahelyett, hogy itt álldogál.

— Az üzemvezetőnek mondták?

Az esztergályos legyint. Az időelemző behajtja a spirálfüzetét. Ügy látszik, ez már mindig így lesz; lerí róla a „jöttment- ség”.

Amikor azon a marógépen dolgozott, sejtette, ez minden kezdőnek amolyan próbaféle az üzemben: ha sikerül megszelídíteni a kikopott, mormogó gépet, akkor jobb masinába kerülhet. A többiek ugratták, s ő csak komoran végezte a dolgát. Aztán jött egy új fiú az üzemrészíbe, drótkefe üstökű legény, s azt is ilyen matuzsálemi gépre rakták, és kötekedni kezdtek vele, de az elsőre olyan káromkodásba tört ki, hogy az ugratok rögtön abbahagyták. Neki is ezt kellett volna tennie akkor, de nem

tette; otthon az apja semmire sem volt olyan kényes, mint a durva szóra. „Pénzügyi szakember vagyak” — szokta mondani az öreg, ha valaki érdeklődött a foglalkozása után, de ő rájött, ez csak fontoskodás, aktakukac, könyvelő az öreg. Vfalamikor, n háború alatt elvégzett vagy három szemesztert a jogon, aztán kénytelen volt abbahagyni az egyetemet. Talán ezért remélte annyira, hogy a fia majd jogra megy; de neki igazából nem volt kedve hozzá, meg a túljelentkezés is olyan nagy, hogy végül szomorú arccal — nehogy az öreg felelőtlenséggel vádolja —, de valójában megkönnyebbülve jelentette be otthon az elutasítást. És szakmát szerzett, forgácsolót. Az apjta — ebben már biztos — soha nem bocsátja meg ezt a lépését

Indult a másik géphez. Ahol két közle- kedőút keresztezte egymást, vasállványokon jókora tengelyek sorakoztak, a közeli- esztergáról lekerült darabok. Az állvány rácsain keresztül visszanézett az otthagyott gépre; a középkorú esztergályos lehajolt, a kis szekrényénél matatott, kivett valamit, lopva körülnézett. Az időelemző látta: ugyanolyan darabot, amilyen negyedóránként lekerül a gépéről. Bele is dobta a fémládába, a többi közé.

Már a következő esztergagépnél kellett volna mérnie. De miért dugta a szekrényébe az az ember a menetes orsót? Hiszen másra nem használhatja, nem érdemes kivinnie a gyárból. Előre dolgozna? Mert tudja, hogy ők időnként megjelennek mérni, s akkor szándékosan lassabban végzi a munkáját, nehogy megint leszorítsák a normákat? Valószínűleg. Viszont a megszokott teljesítményt hozni akarja, ezért az előregyártott orsók közül elővesz egyet. De ezt megtehette volna a műszak végén is

A időelemző elszégyellte magát. Ez a lopva cselekvés csak játék; hadd higgye ő. hogy kileste a titkot, ám az esztergályos inkább a tudomására akarta hozni: akárhogy figyelhetik, akkor is túljár a „kékköpenyesek” eszén — ahogy az egész technológiai osztályt hívják a gyárban.

Dél körül ért vissza az irodába. Amikor nyílt az ajtó, főnöke egyetlen mozdulattal belökte az íróasztalfiókját, és szigorúan nézett rá.

— Á, te vagy az? — azzal újra kihúzta a fiókot, és bicskájára feltűzött egy kolbászdarabkát meg egy zöldpaprikaszeletet. A főnöknek még két éve van hátra a nyugdíjig, háromóránként akkurátusán a jobb felső fiókjából falatozni szokott, hideget, amit a felesége csomagol: disznósajtot, szalonnát, kolbászt, mikor mit.

— "No, hogyan jártál?

— A szokásos.

De hallgatása valamit sejtethetett, mert a főnök csak nem hagyta abba:

— Történt valami?

— Nem. Illetve: nem csak most. Mindennap történik valami. Például az, hogy csak mi gondoljuk, a norma úgy hat a melósra, ahogy hisszük.

— Ezt meg hogyan érted? Hát éppen ezért kell karbantartani a normát...

— A lónak a ... — félbe hagyta, pedig a kifejezés; „karbantartani”, kihozta a sodrából.

— Nyögd már ki, mi a bajod — és a főnök most már valóban a helyére dörrentet- te a fiókot.

— Az esztergályos a mi „karbantartott normánk” mellett előredolgozik, amikor bír, s előveszi a munkadarabot, amikor kell vagy lazítani akar. Hát ennyit ér á mi fi- gyelgetésünk.

— Na és? Ezért szoktunk lefaragni a mért időkből. Mert tudjuk, hogy ezekben rátartás van . ..

„Rátartás, hogy miket, ki nem találnak” — röhögni lett volna kedve. „Ha rátartás, akkor van rátarti esztergályos is ...”

— Unom ezt a spicliskedést — mondta aztán.

— Te megőrültél — mondta a főnök, szeme elkerekedett, hogy az időelemző legszívesebben egy tükröt tartott volna elébe: „Nézd meg, milyen vagy!”

— Sose voltam józanabb. Visszamegyek a forgácsolóba, gépre!

— Most, a főiskola befejezése előtt?

— Miért, lent úgyis többet keresnék.

Néhány hétig úgy tettek, mintha a beszélgetés el. sem hangzott volna. Az egyik reggel a főnök kibökte:

— Hallottad? Oj, számjegyrvezérlésű gépet kap a forgácsolórészleg.

— Egyet? Hárommal az egész üzemrész

teljesítményét hozhatnánk. A pontosságáról nem is beszélve.

— Egyelőre egyre futja a keret. Mondd, értesz te ezekhez a masinákhoz?

— Tanultunk róla a főiskolán, de nem dolgoztam dajtuk.

— Akkor is te vagy az egyetlen, aki bármit is tud róluk. Meg a szerelők a gyártó cégtől, akik most beállítják.

— Leszaladhatok megnézni?

— Menj.

Az időelemző végigügetett a betonúton, szétcsapta a forgácsolóüzem ajtaját helyettesítő műbőr lebernyeget, amelyen a targoncák is megállás nélkül nyomakodhattak át l?ét öreg esztergapad helyén, friss betontalapzaton ott állt a sárga, fényes új gép, kapcsolószekrénye mint valami műszer- pult, kirítt az olajoszöld régi esztergagépek közül. Oldalából még csövek, huzalok lógtak ki, két idegen-overallos szerelő ügyködött körülötte.

Az időelemző megtapogatta a gépet, lehajolt, belekukucskált.

— Hát ezt majd figyelheti — mondta mögötte egy hang.

A múltkori esztergályos. Bandzsa szemében kötekedő fény.

— Vagy ebbe a figyelést is beleprogramozták már?

— Ért maga ehhez? — kérdezte az időelemző élesen, mert nem tudta, mire akar kilyukadni amaz.

— Nem értek hozzá, bár ezt is meg lehet tanulni. Az én reumámnak is inkább ilyen kellene már, ahol csak a gombokat kell nyomogatni.

Magába szállt: hány éve álldogálhat ez az ember a huzatos műhelyben, a gépe mellett? Húsz, talán harminc? Inkább az utóbbi járhat közel az igazsághoz. Akkor meg akár a piszkálódást sem sajnálhatja tőle.

Felfrissülve ért vissza az irodába.

— Főnök, én komolyan mondtam azt a múltkor .. .

— Gondoltam — mondta a főnöke. — Pedig azt hittem, hogy egyszer te ülsz ide, a helyemre.

— Na, ne vicceljen már, azért még nem kell búcsúzni.

— Hát tőled, azt hiszem, elbúcsúzhatunk. Feltéve, ha sikerül a forgácsolórészleg vezetőjével elfogadtatni, hogy egyedül te értesz a géphez.

A

z időelemző már látta magát a halkan duruzsoló új gép mellett. Kell néhány hét, míg kiismeri. Ha átpillant a csarnok másik sarkába, ott lesz az a kancsalító. Majd nézhetik egymást.

De azért az a mondat, a reumáról, úgy lopakodott körülötte, mint egy lerázhatat- fan kóbor kutya.

MARAFKÓ LÁSZLÓ:

IDŐ