Népújság, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-05 / 287. szám

NÉPÚJSÁG, 1987. december 5., szombat

3.

AMÍG OTTHONNÁ VÁLIK

Egy új városrész arca

Kinek-kinek mást jelent a Csebokszári-lakótelep. A külső szemlélő sokemeletes házakat, összkomfortos lakásokat lát, aki viszont ott él, az gyakran csak a nyomasztó kulisszákra figyel, a túl sok ember együttlétére, a gyakran nehezen tűrhető sok-sok szomszédra. Egy biztos: elöbb-utóbb otthonná kell válnia, olyan hellyé, ahová szívesen megy haza mindenki. De mikor és hogyan? Erre kerestük a választ Eger Város’ Tanácsa általános elnökhelyettesével, Békési Józseffel.

Szinte fordulópont a tele. pülés történetében a Csebokszári-lakótelep felépítése. Mikor hozzákezdtek, még ötvenezres volt Eger, ezután duzzadt 65 ezresre. A beköltözők többsége az új lakótelepen vetette meg a lábát: 18 ezren élnek itt, a városiak 27 százalékát jelentik. Sokféle ember költözött ide. Nem véletlenül nehezítik az életet különböző problémák, funkcionális zavarok Továbbra is jelentős a cserélődés: a becslések

szerint 10—15 évre is szükség van ahhoz, hogy „törzslakosság” alakulhasson ki: a döntő hányad végleges otthonának tekintse ezt a környéket.

Ez a folyamat nem mejgy végbe önmagától. Olyan humán hátteret szükséges biztosítani, amely megfelel az igényeknek, A kereskedelemben. a vendéglátásban, a szolgáltatásban és a kultúrában egyaránt előre szükséges lépni. Nélkülözhetetlen a parkosítás, új játszóterek. sportpályák létesítése, összességében barátságosabb arculatot kell kialakítani a lakótelepnek.

Ez nem megy az itt lakók szemléletének, magatartásának megváltoztatása nélkül: tulajdonosi felelősséggel kell tenniük a változásokért. Annál is inkább követelmény ez, mert napjainkra felerősödött egyfajta „Csebokszári komplexus", olyan szemlélet, amely lebecsüli a körülményeket. Pedig annyi biztos hogy a lakótelepen az ösz- szes lakás összkomfortos, s több is a zöldterület, mint a város más részében. Más kérdés, hogy megfelelő program segítségével kell han. gulatos városnegyeddé alakítani Csebokszárit.

Nem árt számot vetni a jelenlegi ellátás színvonalával. A bölcsődéseket négy korszerű, modern intézmény

várja: ezekben háromszáz

kicsivel foglalkozhatnak. A lakosság összetételéből következően az apróságok felét itt tudják fogadni Egerben. Hasonló okokból négy gyermekorvosi körzet működik ezen a részen. A Kallómalom utcai felnőttrendelő sajnos zsúfolt, bár a dolgozók az üzemegészségügyi szolgálatokat is igénybe veszik. Az idősek számára két klubot rendeztek be, s építettek egy nyugdíjasok házát, amelyben kilencvenkét lakás található.

A lakótelep növekedésével párhuzamosan, feszített ütemben épültek az óvodák és az iskolák. Az előbbiek elég zsúfoltak, de a felvételi kérelmeket mind sikerült teljesíteni. Gondot az jelent, ha a gyerek nem a közelebbi intézménybe jár. A három általános és az egy középiskola sem dolgozik sokkal jobb körülmények között. Az épületek moderA lakásoknak

otthonná

kell

válniuk

(Fotó:

Perl

Márton)

nek a 3. Számú Általános Iskola kivételével. Jellemző adat. hogy a 74 tanterem mellé 43 egyéb helyiséget kellett ilyen célra igénybe venni. Felmerült, hogy a felnémeti iskola korszerűsítése és bővítése segítséget jelent, akárcsak a 12. számú iskola tetőterének beépítése. Sok a napközis, ez különösen a menzák számára jelent fokozott megterhelést. A Gép- és Műszeripari Szakközépiskola több, mint hat és fél száz tanulót fogad, itt is nehezednek a feltételek: a kollégiumi hálótermekből is tantermeket alakítottak ki.

A lakótelep oktatási intézményei közösségi feladatokat is ellátnak, mivel nincs művelődést szolgáló épület Ezért különösen a hétvégeken és a szünidőben szervezetlen a fiatalok szabadidejének eltöltése. Ennek következménye, hogy csoportokba verődve olykor közösségellenes magatartást tanúsítanak. Az új középiskola közművelődési szerepet is betölt, remélhetően javítja a helyzetet. De ezen kívül még több -lépésre van szükség: játszó- és sportterületekre, klubokra. Ezeket a lakók támogatásával lehet megvalósítani.

A kereskedelem, a ven_ géglátás és a szolgáltatás kialakulóban van. Megépült a Kővágó téri ABC-áruház, az élelmiszerüzletek területi megoszlása megfelelő. A

legtöbb a panasz a zöldség- és gyümölcsárusításra. A

lakosság véleménye szerint iparcikkbolt kellene, hiányolják például a tejivót. a papír-írószert, a ruházati és a vegyiáru-kereskedéseket. A vásárlók és a kereskedők viszonya sem felhőtlen. Az ABC-áruházakban nem ritka a bolti lopás, ezért a vevőkkel szemben bizalmatlanok a kereskedők.

A városnegyed számára a megfelelő ellátást az Olasz utca két oldalának üzletekkel történő beépítésével szeretnék biztosítani. Egy ve- gyesiparcikk-üzletet a Csu- vas étteremmel szemben építenek.

Még hosszú évekre és sok összehangolt lépésre van szükség ahhoz, hogy a lakásokból otthon váljon. s ne csak alvó városrész legyen Csebokszári. Ehhez a tanács tervein túl a lakosság támogatása nélkülözhetetlen.

„MEGTALÁLTAM A KULCSOT MINDENKIHEZ"

Öt évtizede vasasként

Csattognak a kalapácsok a felizzított fémen az egri Mélyépítő, és Városgondozási Üzem kovácsműhelyében. A munkások közül szinte a legnagyobb erővel a már nyugdíj mellett tevékenykedő Hernádi Ferenc dolgozik. A fiatalok odasandítanak, s figyelik, mit tudnak elsajátítani az idősebb mestertől.

(Fotó: Tóth Gizella)

— Már a dédnagyapám is kovács volt — mondja Feri bácsi. — Én 14 éves koromban kerültem inasnak apám mellé, s 1939 novemberében vettem át a segédlevelemet Csendes Ferenc ipartestületi, jegyzőtől.

Ezután a katonaság időszaka kezdődött. Hernádi Ferenc a Don vidékét is megjárta, majd gyalog indult haza. Negyvenhat kilóra fogyott a hosszú út alatt, de itthon rövidesen elhelyezkedett, Csepelre ment a repülőgépgyárba. Azonban 1944-ben újra behívták, s a lengyel fronton kellett harcolnia. Onnan rövidesen hazaszökött, s ostorosi pincéjében megbújva várta a felszabadulást. Egerben még szóltak a fegyverek, mikor ő már kinyitotta műhelyét.

— 1948-ig az édesanyámnál dolgoztam, s ekkor szereztem meg a mestervizsgámat. Ennek birtokában ezután saját iparom volt. 1950-ben azonban a műhe- helyemet bezáratták, s később egy ktsz költözött oda. Ezalatt én dolgoztam a Fi- nomszerelvénygyárban és Özdon is.

Egyszer elmentek aztán Feri bácsihoz, s kérték, legyen újra önálló. Azonban ez sem tarthatott sokáig, 1961- ben az ostorosi tsz-be került. Majd jött ismét a Berva, ahol nem eredeti munkakörében dolgozott. . .

— Egy kovácsból lehet első osztályú lakatos — mondja erről —, de fordítva ez nem igaz. Egyébként a vasipar egyik területén sem esem kétségbe.

Ismét új munkahely következett: a Tamép. Majd a Vilati, ahol szintén nem maradt sokáig. Miután a KAEV-ből is eljött, a Csepel Autógyárnál helyezkedett el. Végül aztán onnan ment nyugdíjba, 1982-ben.

— Egy évig odahaza Ostoroson dolgoztam a tsz- nél. Majd idejöttem a mostani munkahelyemre, a mélyépítőkhöz. Azt kell mondanom, hogy sok munkahelyem közül ilyen rendes főnökeim még nem voltak, s úgy érzem, engem is szeretnek. Megtalálom a kulcsot mindenkihez. Szeretek dolgozni, hiszen úgy vélem, hogyha az ember leáll, akkor berozsdásodnak az izmai.

Hernádi Ferenc most is Ostoroson él feleségével és fiával, aki az egri Dobó gimnázium igazgatóhelyet» tese és a Prizma mozi vezetője.

— Szoktam segíteni a fiamnak is a moziban, helyettesítem, a jegyszedőket. Feri még nőtlen, de nekem) már hiányzik az unoka! Ezt feltétlenül írja meg!

Hat órakor indul otthonról dolgozni, s délutánjait általában Ostoroson tölti. Van tennivaló, hiszen nagy a kert, művelni kell a földet. Mostanában a hidegebb időkben hasogatni a tűzifát. Legjobban mégis a szakmáját szereti.

— Nem jönnek kovácsnak a fiatalok — panaszkodik. — Pedig ez a lelke a vasiparnak. Én már 50 éve dolgozom a szakmában, de úgy tartom magamról, hogy jó kezdő vagyok. Azt nem mondhatja senki, hogy tökéletesen ismeri ezt a mesterséget. Mindig van tanul- nivaló, de én az ismereteimet is szeretném átadni az újaknak ...

Kovács Attila

ÖTVEN ESZTENDŐ A MOZGALOMBAN

Vöröskeresztesek nevelője

Bizonyára kevesen dicsekedhetnek ilyen igazolvánnyal. A pecsét 1937- ből való, a kiállítója a Magyar Vörös-Kereszt Egylet ifjúsági osztálya. Tulajdonosa azóta is lelkes tagja a mozgalomnak. Nemcsak az egészséges életért, a másokért való tenniakarás jellemzi tevékenységét, hanem azért is sokat fáradozik, hogy minél többen részt vállaljanak a fiatalok közül is ebből a társadalmi munkából. öt évtized tapasztalataival utazhatott a Vöröskereszt hét végén kezdődő VII. kongresszusára.

Az említett igazolványon Vaszil Anna — azóta No- vák Béláné dr. — neve olvasható.

— Kisiskolásként Mádon találkoztam először a vöröskeresztes mozgalommal — emlékezik. — Tanáraink a tantervi követelményeken túl igyekeztek bevonni bennünket hasznos, életkorunknak megfelelő munkába. Elsajátítottuk az elsősegély- nyújtást, magunk tartottuk rendben az intézményt és környezetét, szabadidőnkben fásítottunk, virágosí- tottunk.

Természetesen tanárként is. hivatása- mellett tovább végezte a vöröskeresztes munkát. Elsősorban annak lehetőségét kereste, hogyan szerettethetné meg másokkal ezt a nemes tevékenységet.

— Minderre beosztásaimban nagyszerű lehetőségem adódott — mondja. — A megyei tanáfs művelődési osztályán jól segíthettem az oktatási intézmények vöröskeresztes szervezeteit tartalmi feladataik ellátásában. A legtöbb iskolaigazgató megértő, hasznos munkatársnak bizonyult. Ott, ahol élmény-, érzelemgazdag

programokat teremtettek, sikeresek voltak a tanfolyamok, a vetélkedők. A humánus gondolkodás, a segítőkészség kiváló példáját nyújthattuk a gyerekeknek, akik úttörőkorban különösen fogékonyak erre. Sok kisdiáknak a pályaválasztásban is meghatározóak lettek az így szerzett tapasztalatok: sokan kerültek egészségügyi létesítményekbe orvosnak, ápolónőnek.

Később a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola alakította meg a hallgatók vöröskeresztes alapszervezetét.

— Sajátos munkaprogramot dolgoztunk ki. Szakorvosok segítségével speciális foglalkozásokat tartottunk. Ezeken szó volt a családtervezésről. a családi életre nevelésről, a káros szenvedélyek elleni küzdelemről, a betegségek megelőzésének

kérdéseiről.

Nem titkolja, mindig is szerencsésnek vallhatta magát. hiszen munkahelyein nagyban támogatták. A megyei tanácson csakúgy, mint Eger felsőfokú tanintézetében. Zöld utat kapott a főigazgatói engedély révén, s az egészségügyi szakszolgálatok képviselői sem utasították el kérését.

— Osztályvezető főorvos, szakorvos, nővér, mentetiszt egyaránt részese volt foglalkozásainknak. Kora délután, -késő este jöttek előadást tartani, ahogy a hallgatók ideje engedte. Mindezt nem egyébért, mint egy kö- szönömérfc.

Novák Béláné dr. a nevelőmunka mellett természetesen kivette a részét az egri, a megyei szervezet összehangoló. szervező feladatainak elvégzéséből is. Miként a korábbiakban, így az idén is tagja a Hevesből a kongresszusra utazó küldöttségnek. A méltó képviseleten túl persze, leginkább az tölti el örömmel, büszkeséggel, ha fáradozásának eredményét, a nemes célért való szorgoskodása folytatását látja.

— Azok az általános iskolások — beszéli élményeit —. akikkel annak idején a megye városaiban versenyeken találkoztam, ma már a felnőtt szervezetekben dolgoznak. Sok közülük vezető, falubeli vöröskeresztes titkár. Külön említhetem Si- posné Tóth Editet, aki még úttörőként kezdte ezt a mozgalmi munkát, később az egri főiskolán hallgatóként is bekapcsolódott, s jelenleg a Gárdonyi Géza Gimnázium vöröskeresztes tanárelnöke.

Az is egyfajta elismerés, hogy immár két évtizede tagja a Magyar Vöröskereszt Országos Vezetőségének. Gondolatai második hivatásáról épp ezért is figyelemre érdemesek:

— Talán közhely, de nem kerülhető el: azt végzem, amit igazán szeretek. Egyáltalán nem teher, nem fáraszt. Az életem úgy érzem, kétségkívül igazolja, mennyire fontos, mennyire döntő a gyermekkori indíttatás. Tanítványaim számára is ezt igyekeztem és igyekszem ma is átadni.

Szalay Zoltán