Népújság, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-05 / 287. szám
2. NÉPÚJSÁG, 1987. december 5., szombat A magyar sajtó napján (Folytatás az 1. oldalról) ság .sportrovatának vezetője, a pártalapszervezet titkára, Buttinger László, a Népújság munkatársa, Szabó Sándor, az MTI fotóriportere és Honfi Gábor társadalmi tudósító. A Népszabadság Emlékplakett kitüntetést — amelynek átadója Vadászi János, a lapkiadó vállalat főkönyvelője volt — Józsa Pál, a Hatvani Lenin Tsz párt- alapszervezetének' titkára, Forgács István, a tiszanánai községi párt-alapszervezetének titkára, Nagyvári Petemé, az Egri 1-es Számú Postahivatal dolgozója, a megyei hírlaposztály szervezője és Zsiska Lászióné, a gyöngyösi postahivatal dolgozója kapta. Az ünnepségen bejelentették, hogy Szegedi Erzsébet, a Miskolci Rádió egri stúdiójának szerkesztő-riportere elnöki nívódíjban részesült a Magyar Rádió elnökétől. A Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Szakszervezeti Munkáért kitüntetés arany fokozatát adományozta Mentusz Károlynak, a Népújság gazdaságpolitikai rovatvezetőjének. A SZOT jutalmát Gyóni Gyuti, a lap főmunkatársa kapta meg. Valamennyien Budapesten, a központi ünnepségen vették át kitüntetéseiket. ★ Ugyancsak a magyar sajtó napja alkalmából két kollégánk tegnap Budapesten vett át kitüntetést. A Belügyminisztériumban Pt- lisy Elemér az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács Nívódijábin részesült. Fazekas István. lapunk főmunkatársa a polgári védelmet támogató újságírói munkája elismeréséül díszoklevelet és jutalmat kapott. Ezt dr. Berki Mihály vezérőrnagy, a Polgári Védelem országos törzsparancsnoka nyújtotta át. A HÉTEN TÖRTÉNT HÉTFŐ: A lengyelországi népszavazásra feltett két kérdésben a kormány nem kapta meg az abszolút többséget — Nadzsibullahot választották az Afgán Köztársaság elnökévé — Peking- ben bejelentették, hogy nyolc év után Kína és Laosz nagyköveteket cserél — Hafez Asszad szír államfő Romániában tárgyal — Genfben ünnepi ülésen emlékeztek meg a GATT 40. évfordulójáról KEDD: Nagy visszhangot keltett Mihail Gorbacsov interjúja, amelyet az NBC amerikai tévé- társaságnak adott — Az SZKP főtitkára Moszkvában fogadta Robert Hawke ausztrál miniszterelnököt — Jegor Ligacsov Párizsban megbeszélést folytatott Jacques Chirac miniszter- elnökkel — Az afrikai egységszervezet rendkívüli csúcsértekezletén elfogadtak egy dokumentumot, amely a földrész gazdasági problémáinak megoldására tartalmaz ajánlásokat — Bonnban Gerischer külügyminiszter fogadta Ion Stoiant. a Román KP KB titkárát SZERDA: Wojciech Jaruzelski Budapesten járt. véleménycserét folytatott Kádár Jánossal, a két ország kapcsolatai fejlesztésének 2000-ig szóló komplex programjáról szóló okmányt Kádár János és Wojciech Jaruzelski irta alá — Norodom Sziltanuk egykori kambodzsai államfővel Hun Sen miniszterelnök egy Párizs melletti kastélyban találkozott — Saint Ouenban megkezdte munkáját a Francia KP XXVI. kongresszusa. Aczél György adta át az MSZMP üdvözletét CSÜTÖRTÖK: Genfben a szovjet és az amerikai tárgyalóküldöttség kölcsönösen szóvátette a másik fél hiányos információszolgáltatását — Bukarestben jó kéthetes késéssel említést tettek a brassói megmozdulásokról — Brit—spanyol megállapodás Gibraltár légi kikötőjének használatáról — Egybehangolt pénzügyi intézkedések a dollár árfolyamának javításáért, az NSZK-ban, Nagy-Britanníában és több más nyugati országban: leszállították a kamatlábat. PÉNTEK i Koppenhágában összeültek a Közös • Piac országainak állam- kormányfői: a kp- let—nyugati viszonyról is tárgyalnak, de vitáik középpontjában az európai közösség költségvetési problémái és a mezőgazdaság kérdései állnak — Ronald Reagan tévéinterjúban kijelentette: számít arra, hogy jövőre Moszkvában a hadászati fegyverek korlátozásáról is aláírhatnak egy megállapodást — Ligacsov Párizsban átadta Mitterrand elnöknek Gorbacsov személyes üzenetét Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára a Kremlben vá- I aszol! Tom Brokaw, az NBC tv-társaság tudósítójának kérdéseire (Népújság-telefotó — TASZSZ — MTI — KS) Grósz Károly fogadta a magyar—NDK gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság német társelnökét (MTI-fotó — Népújság — KS) A vietnami—kambodzsai határnál hozzátartozók ezrei köszöntik azokat a hazatérő vietnami csapatokat, amelyeket ezekben a napokban vonnak ki Kambodzsából (Népújság-telefotó — VNA — MTI — KS) A MOGÜRT vezérigazgatója és a Generál Motors elnökhelyettese hosszú lejáratú megállapodást kötött, amely szerint magyar szállítások ellenében Opel személygépkocsikat hoz be az országba a MOGÜRT. Az ünnepélyes aláíráson jelen volt Marja! József (a képen balról a második) a Minisztertanács elnökhelyettese (Népújság-telefotó — MTI-fotó: Kiss ®. Péter) A Pekingben tárgyaló Oskar Fischer NDK-beli külügyminisztert fogadta Li Peng ügyvezető kínai miniszterelnök (Népújság-telefotó AP — MTI — KS) A Minisztertanács és a KISZ KB képviselőinek tanácskozása (Folytatás az l. oldalról) tás fejlesztését és a kiemelkedő tehetségű fiatalok érvényesülési esélyeinek javítását. Az ifjúságpolitika időszerű kérdéseiről A fiatalok élet- és munkakörülményeinek átfogó. társadalmi méretű javítása csak a stabilizációs és kibontakozási munkaprogram eredményes végrehajtásával érhető el. A KISZ azonosul a kormány munkaprogramjában szereplő célokkal, elérésük érdekében mozgósítja a fiatalokat, egyúttal jelzi, ha a végrehajtásban késlekedést, határozatlanságot tapasztal. A kormány a KISZ jelzéseire gyorsan és megfelelő nyilvánossággal válaszol. A kormány munkájában hasznosítja a KISZ „Jövőnk a téti" akciója során megfogalmazott javaslatokat. A stabilizációs időszak céljainak ismeretében szükséges az ifjúságpolitika hangsúlyainak átrendezése. Ennek érdekében 1988-ban a kormány — a KISZ KB közreműködésével — ifjúságpolitikai feladattervet készít. Ennek tartalmaznia kell a lakásgazdálkodási rendszernek a fiatalok érdekeit szem előtt tartó reformját; átfogó programot az 1990-es évek elején keresőkorba lépő nagy létszámú korosztályok munkába állására; az ifjúság cselekvési terét bővítő jogi és egyéb eszközöket; a kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok lehetőségeinek javítására irányuló törekvéseket; valamint az állami gondozattak önálló életkezdésének segítését. A KISZ KB egyetért azzal, hogy a kormány előkészíti az ifjúsági törvény korszerűsítését. A kormány és a KISZ képviselői egyetértettek abban., hogy olyan gazdaság- és szociálpolitikára van szükség, amely az elkerülhetetlen terheket nem hárítja aránytalanul a pályakezdő fiatalokra. A stabilizáció időszakában is szükség van a fiatalok helyzetét javító intézkedésekre. A kormány 1988- ban kidolgozza a családi pótlék és az ösztöndíjak reálértéke megőrzésének rendszerét és az 1989. évi tervben dönt annak bevezetéséről. A KISZ fontosnak tartja a már bejelentett szociálpolitikai döntéseket, ugyanakkor az az álláspontja, hogy a családi pótlékot gyermekenként 500 forinttal, a diákok jövedelempótlékát 210 forinttal emeljék. A kormány ez utóbbival egyetért, de továbbra is a családi pótlék 400 forintos emelését látja lehetségesnek. A kormány és a KISZ egyetért abban, hogy a bérek a teljesítmények szerint különbözzenek. A KISZ szükségesnek tartja a bértarifarendszer eltörlését. A kormány a szakszervezetekkel, a KISZ-szel és más társadalmi szervezetekkel egyeztetett álláspont kialakítására törekszik a bérreform kérdésében. A tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy 1988-ban javítani kell a pá- lyekezdő diplomások és a műszaki értelmiség anyagi és erkölcsi elismerését. A nem termelő területeken való korszerűsítés során törekedni kell arra, hogy az oktatás, a kutatás és az egészségügy feltételei ne romoljanak. A KISZ tudomásul veszi, hogy a stabilizációs időszakban az ifjúságpolitika céljaira szánt pénzeszközök a költségvetés terhére nem növelhetők. Szükség van azonban arra, hogy más területekről bizonyos összegeket ide csoportosítsanak. Iily módon lehetővé válik, hogy javuljanak a diák- és szabadidősport, valamint az ifjúsági turizmus anyagi feltételei. A Magyar Diáksport Szövetség pénzügyi támogatását az ÁISH többszörösére növeli. A kormány továbbra is lehetőséget biztosít arra, hogy a költségvetés ifjúság- politikai célú pénzeszközei egy részének felhasználásáról a KISZ KB döntsön, illetve támogatja, hogy a KISZ-szervezetek közösségi célú munkavállalással saját forráshoz jussanak. Egyetért azzal, hogy a Központi Ifjúsági Alap működése legyen nyilvános, és pénzeszközeit a KISZ KB egyetértésével használják fel. A kormány és a KISZ egyetért abban, hogy a munkaviszonnyal nem rendelkező pályakezdők is átképzési támogatásban részesüljenek. A szakképzési formákat úgy kell bővíteni, hogy a gimnáziumot végzettek modern ügyviteli és informatikai ismereteket (számítástechnika, ügyviteltechnika) szerezzenek. Szükséges a szakmunkásképzés korszerűsítése. A KISZ KB vállalja, hogy részt vesz a nyelvtudás, a számítástechnika, az anyanyelvi és az életmódkultúra fejlesztésében és a korszerű tananyag kialakításában, A lakáspolitika korszerűsítéséről A kormány hasznosnak ítéli a KISZ-nek a lakás- gazdálkodás átfogó továbbfejlesztése érdekében eddig végzett munkáját. Számít a KISZ javaslataira, egyetért azzal, hogy ezeket megfelelő előkészítés után a KISZ vitára bocsátja. A kormány 1988-ban a megállapodásos lakásárak alakulását fokozott figyelemmel kíséri. Szükséges, hogy az ifjúsági takarékbetét 1988. évi kamatai elérjék a lakásárak indokolható növekedési ütemét. A felsőoktatás korszerűsítéséről és a tehetségek gondozásáról A KISZ szükségesnek tartja 1988-ban a felsőoktatás anyagi ellátottsága reálértékének megőrzését, a következő években pedig annak dinamikus növelését. A kormány ezt L988-ban biztosítani nem tudja, ugyanakkor indokoltnak tartja a következő években a népgazdaság teljesítményéhez igazodóan a felsőoktatás költségvetési támogatásának növelését. Létre kell hozni a felső- oktatási fejlesztési alapot. A kormány képviselői egyetértettek azzal, hogy annak felhasználásában, a támogatás szempontjainak kialakításában a KISZ is részt vesz. A készülő felsőoktatási program kidolgozása során a kormány számít a KISZ támogató közreműködésére, javaslataira és véleményére. A tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy a 90-es évek közepétől az egyetemi diploma feltétele a középfokú nyelvvizsga legyen. A kormány megvizsgálja annak lehetőségét, hogy ezt 1988-ban meghirdessék. Az egyetemi-főiskolai hallgatók nyelvtanulásának ösztönzése céljából a kormány megvizsgálja annak feltételeit, hogy a legalább középfokú nyelvvizsgával rendelkező hallgatók anyagi érdekeltségét megterem tőek. A kormány keresi az új képzési formák: nyitott egyetem, távoktatás, térítés- képzés, az általános poszt- raduális oktatás bevezetésének lehetőséget. Egyetértés volt abban, hogy az egyetemi és főiskolai hallgatók jogállásának rendezése keretében 1988-ban megszüntessék a munkavállalásukkal kapcsolatos kötöttségeket és lehetővé tegyék, hogy a munkaviszonyban állókkal azonos módon vállalhassanak anyagi felelősséget kölcsönzésnél, hitelfelvételnél, A kormány — a jelenlegi költségvetési feltételek mellett — a KISZ bevonásával módosítja a felsőoktatási ösztöndíj-elosztás rendszerét, eltörli a társadalmi ösztöndíjak felső határát, hogy a teljesítmény honorálásának elve jobban érvényesüljön. A kiemelkedő tehetségű és tudású fiatalok támogatása érdekében a KISZ javasolja, hogy — a kormány biztosítson elkülönített keretet az Országos Ösztöndíj Tanács által meghirdetett külföldi ösztöndíjakból; — a minisztériumok mellett fiatal szakemberekből álló konzultatív csoportokat hozzanak létre; — a kormány és a KISZ alapítson közös ösztöndíjat tehetséges fiatal szakemberek támogatására. Az indításhoz a kormány 10 millió forintot és megfelelő valutakeretet, a KISZ KB pedig kétmillió forintot juttasson; — bővüljön az ifjúsági nemzetközi szakmai cserék lehetősége. A kormány képviselői egyetértettek e célokkal, és megvizsgálják a javaslatok teljesítésének lehetőségét. A kormány és a KISZ képviselői megállapodtak abban, hogy hasonló megbeszélésre évente sor kerül. (MTI)