Népújság, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-04 / 286. szám

2. NÉPÚJSÁG, 1987. december 4., péntek Jubilettffli ünnepség az MMK-ban ROKONOK AZ ÖRÖKZÖLD FENYŐK FÖLDJÉRŐL Finn testvérvárosunk küldöttei Egerben Vendégeinket dr. Varjú Vilmos fogadta (Folytatás az 1. oldalról) lyettese. Ott volt Gyurkó Gézáné, a sajtóorgánum ko­rábbi felelős szerkesztőjé­nek özvegye is, akit külön megbecsüléssel köszöntöttek. Nem hiányoztak azok sem. akik az indulástól kezdve segítették a munkát. A résztvevőket Pécsi Ist­ván felelős szerkesztő kö­szöntötte, s utalt arra, hogy a mai alkotógárda nagyra értékeli az elődök örökségét, s az elkövetkező időszakban is azért munkálkodik, hogy ezt a hagyatékot gazdagítva adja majd tovább. Ezt követően Haffnerné dr. Miskolczi Margit, a me­gyei pártbizottság osztály- vezetője emlékezett az el­múlt 15 esztendőre. Kiemel­te: a lap teljesítette külde­tését, s megbirkózott a „ka­maszkorral” járó nehézsé­gekkel is. A kollektíva minden tag­jának sikereket kívánva hangsúlyozta, hogy ebben a szellemben dolgozva a jövő­ben még inkább szűkebb ha­zánk kulturális életének hű tükrévé kell válnia, serény­kedve a valódi szellemi kincsek felmutatásáért. Dr. Kovács János, a szer­kesztőbizottság elnöke, a me­gyei művelődési osztály ve­zetője ezután kitüntetéseket adott át. A Hevesi Szemle Nívódí­ját Simonyi Imre költő, dr. Szecskó Károly társszerkesz­tő, az MMK és a Hevesi Szemle Galériájáért Emlék­lapot dr. Kovács Jenő, a Mefag vezérigazgatója és Patkós Attila, az Egervin osztályvezetője kapta. Ezen­kívül jutalomban részesül­tek, illetve emléklapot vet­tek út mindazok, akik: átla­gon felüli ügybuzgalommal szolgálták a tisztes ügyet. A program dr. Kovács János pohárköszöntőjével, illetve baráti beszélgetéssel zárult. Több mint egy évtizedes múltra visszatekintő a test­vérvárosi kapcsolat Eger és a finnországbeli Pori között. Északi barátaink háromtagú delegációja a hét elején ér­kezett négynapos látoga­tásra a megyeszékhelyre. Juhani Kauset, Pauli Hap- ponent, Pirkkó Peltomot teg­nap dr. Varjú Vilmos, vá­rosi tanácselnök fogadta hivatalában, és tájékoztatta Eger város múltjáról, fonto­sabb történelmi eseményei­ről, valamint gazdasági, társadalmi életéről. Ezután került sor a hely­reállított belváros, a nyitás előtt álló céhek utcája, egy­háztörténeti építészeti mű­emlékeink bemutatására. A vendégek körében tetszésre talált a régi korok hangu­latát tükröző belvárosi há­zak, tömbbelsők rekonstruk­ciója, és elismeréssel nyi­latkoztak arról a törekvés­ről is, amelyet szűkebb ha­zánk tanúsít a fiatalok iránt. Pauli Happonen, nyugdí­jas iskolaigazgató gratulált az Ifjúsági Ház gazdag vá­lasztékot kínáló programjá­hoz, egyben reményét fejez­te ki, hogy a helyi fiata­lok élnek is ezzel a lehető­séggel. Dr. Bodó Sándor, megyei múzeumigazgató kalauzol­ta látogatóit a Dobó István Vármúzeum állandó és idő­szakos kiállításainak meg­tekintésekor. A délutáni órákban a Bazilikában or- gonahangversenyt hallgat­tak meg, majd tájvidékünk nedűit kóstolták meg az Egervin bormúzeumában. Ma, a főegyházmegyei könyvtár kultúrtörténeti kincseivel ismerkednek, ké­sőbb a keleti egzotikus vá­lasztékot kínáló egri áfész Török Bazárját keresik fel — távoli rokonaink. A dél­után az Egri Dohánygyár­ban üzemlátogatással telik. 17.30 órakor nyitják meg az Egri Ifjúságii Házban a finn filmhét magyarországi programját, amelyen kedves vendégeink is részt vesznek. rC Külpolitikai kommentárunk )—( Kambodzsaiak Párizsban EZT A PÁRIZS MELLETTI ;alálkozót nem csupán I létrejötte miatt kell áttörésnek nevezni, hiszen No­rodom Szihanuk herceg és Hun Sen kambodzsai mi­niszterelnök immár harmadszor tárgyal egymással. Igaz, az első két találkozó nem hozott előrelépést. Inkább az teheti ezt a mostani megbeszélést forduló­ponttá, hogy immár valóban komoly rendezési ter­vek fekszenek a tárgyalóasztalon. Szihanuk, az egy­kori államfő, akit — ha hercegi címe nem tenné ezt furcsává — európai mércével középutas polgári po­litikusnak minősíthetnénk, és Hun Sen, a Phnom Penh-i kormány vezetője éppen azon. tanakodik a herceg Párizs környéki villájában, hogy miként jö­hetne létre Kambodzsában egy „vegyes hatalom' Tehát olyan, amelyben éppúgy szerepet kaphatna a Szihanuk által képviselt áramlat, mint a kommunis­táké. A mai képlet eléggé ismert — történelmi előzmé­nyeivel együtt. A hetvenes évek közepén, a vietna­mi háború zajainak elcsitulásával nagy, halotti csend támadt Kambodzsában. A szó szoros értelmében. A hatalmat olyan politikusok vették át az országban, akikre még az ultrabaloldali jelző is igen .gyenge. Örült tömeggyilkosok lettek pár év alatt Pol Pót és társai, mivel az állítólagos új társadalom megterem­tése érdekében kiirtották vagy hárommillió honfitár­sukat — gondoljuk csak meg: egy hétmilliós ország­ban (!) —, mondván, hogy azok átnevelhetetlenek Ezt a szörnyű rendszert döntötte meg Kambodzsá­ban a ma hatalmon lévő kommunista politikusok csoportja — mint köztudott a vietnami hadsereg erejével. Saját, tisztán kambodzsai erővel ugyanis aligha lőhetett volna elkergetni Pol Potékat. Számos vietnami alakulat ott is maradt a szomszéd or­szágban, s ez azóta is szálka a világ jó néhány ál­lamának szemében. A vietnamiak azonban ugyan­csak jól látták, hogy csapataik nélkül egykönnyen elbukhatott volna a vörös khmerek által hagyott pusztaságon csak nehezen építkező új hatalom. Ak­kor pedig a Pol Pot-félék visszatérése sem elképzel­hetetlen, ami nemcsak Kambodzsa, hanem Vietnam és Laosz számára is beláthatatlan veszély. A 80-AS ÉVEK KÖZEPÉRE — a rendszer belső I megerősödésével — teremtődtek meg azok a körül­mények, amelyek eredményes alkut ígérnek az emig­ráns ellenzék nem szélsőséges köreivel. Vietnam az utóbbi időben egyre-másra viszi haza ezredeit, s tel­jesen kivonul, ha garanciát lát arra, hogy Kam­bodzsában sem szélsőjobboldali, sem szélsőbaloldali rendszer nem jön létre. Azaz olyan hatalom lesz. amely baráti marad indokínai szomszédaival. Ennek útját egyengeti most Szihanuk és Hun Sen. Persze kölcsönösen sok a feltétel, tehát most, egy tárgyalás­sal aligha lehet mindent megoldani. Az áttörést jel­zi azonban, hogy már az első napon megegyeztek az eszmecsere folytatásában. Avar Károly Selypen ülésezett megyénk országgyűlési képviselőinek csoportja (Folytatás az 1. oldalról) gazdasági élet irányítói szá­mítottak. Az elképzelésekkel szemben például nőtt a dol­lárimport, s vissza kellett szorítani fontos beruházáso­kat. Emelkedett továbbá a fogyasztás, a termelésszerke­zet változtatása pedig nem úgy jött be, ahogyan erre számítani lehetett. Létkérdés tehát, hogy 1988-ban növe­kedjen az egyensúlyi helyze­tünk, a magyar gazdaság megbízható adós legyen a külkapcsolatban, s e célok érdekében lesz szükség a vállalati, a lakossági pénz­bőség megszüntetésére, a műszaki fejlesztésre. A képviselőcsoport elnöké­nek szavait követően Maróti Sándor, a Heves Megyei Ta­nács általános elnökhelyette­sének tájékoztatójával is­merkedtek meg az ülés részt­vevői. Ez voltaképpen a ta­nácsi gazdálkodás lehetősé­geit taglalta a megváltozott pénzügyi helyzetben, s a mö­göttünk hagyott évek ta­pasztalataiból kiindulva vá­zolta fel az 1988-as esztendő kilátásait, a gazdasági hely­zet megváltoztatásának fel­tételeit. A következő év tanácsi gazdálkodásának lehetősé­geiről szólva konkrét ada­tokkal is szolgált a képvi­selőknek Maróti Sándor. Így megtudtuk, hogy Hevesben a megye fejlesztésére fordít1 ható pénzelőirányzat 34—35 százalékkal csökken, ami 300 millió forint mínuszt jelent a tervezettel szemben. A működési költség csökkenté­sénél ugyanakkor 1,5—2 szá­zalék a javaslat. Valamelyest pozitívumként értékelhetjük viszont, hogy a tanácsi gaz­daságót érintő általános for­galmi adó viselése növeli a költségvetés nagyságrendjét, oda visszajuttat bizonyos pénzösszeget. A tájékoztatóhoz több or­szággyűlési képviselő, illetve vendég fűzött észrevételt. Dr. Puskás Sándor hangsú­lyozta, hogy a korábbinál erőteljesebben kell a gazda­ságra koncentrálnunk. de legalább ennyire szükséges az is, hogy céljaink tisztá­zottak legyenek, a közvéle­ményt pedig mindig és min­den kérdésben kellően tájé­koztassuk. Árvái Lászlóné a lakásgazdálkodás helyzetét érintve, követelményként fo­galmazta meg, hogy annak megoldásában számítani kel­lene a Hazafias Népfront, a családsegítő egyesületek és egyéb szervek, intézmények segítő munkájára. Barta Alajos képviselő, hoz­zászólásában arról beszélt, hogy új kormányprogramun­kat, s általában a kibontako­zás ügyét többféle érzülettel fogadják a polgárok. Ezzel, mint természetes jelenséggel kell számolnunk, s éppen a pártszervezetekre, a párt­munkásokra vár a feladat, hogy törekvéseink iránt bi­zalmat keltsenek környeze­tükben, a szélesebb dolgozó tömegekben. A képviselői csoport tag­jai ezt követően tájékozta­tást hallgattak meg a Mát- ravidéki Cukorgyárak Vál­lalat igazgatója, Hrabecz Mátyás részéről, majd Den­ke Sándor igazgató a selypi gyáregység közeli szezonzá­rásáról adott számot. Moldvay Győző Pj A Debreceni Baromfifeldolgozó Vállalat O | | december hónapban csirkecomb- és pulyka-| 1 I—I alsócomb-vásárt tart, j==j kedvezményes áron, amíg a készlet tart. Ennek megfelelően az: pi előhűtött csirkecomb 92,— Ft/kg helyett O □ 80,- Ft/kg □ Polietilén tasakba csomagolt fagyasztott csirkecomb 90,- Ft/kg helyett 78,- Ft/kg Fagyasztott csirkecomb tálcán 93,— Ft/kg helyett 81,— Ft/kg, Pulykaalsócomb 50,— Ft/kg helyett 36,- Ft/kg, p Pulykaalsócomb szeletelve 75,- Ft/kg helyett 50,— Ft/kg P fogyasztói áron kerül forgalomba. II ^mmmmnmmcP A Csőszerelőipari Vállalat 5. Sz. Szerelőipari Üzeme felvételre keres ács-állványozó szakmunkásokat, jelentkezés: személyesen CSŐSZER Budapest, Bukta Tibor fő-építésvezetőnél. Universal Szerviz ISZ Autósbolt MNB: 350-34377 lenyomató bélyegzőnk 1987. december 1-jén elveszett, használata érvénytelen. Az ÉM. Tüzép Vállalat 301. sz. egri telepe felvesz kereskedelmi végzettséggel ÁRUKIADÓKAT.. Jelentkezni lehet Tüzép-telep Eger, Kistályai út. Telefon: 10-224, 13-176

Next

/
Thumbnails
Contents