Népújság, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-31 / 308. szám
I Ősz és tavasz között ,,Már az év, mint homokóra fordul: elfogy az ó, most kezd fogyni az új, s mint unt homokját a homokóra, hagyja gondját az óév az újra. Mennyi munka marad végezetlen! S a gyönyörök fája megszedetlen (Részlet: Babits Mihály Ősz és Tavasz között című verséből) Perl Márton képriportja C sak az tudhatja, aki maga is átélte mit jelent, ha a régi harcostársak között egyre gyakoribb a csend, a hallgatás. Többen közülük már a háború előtt ismerték egymást, együtt bujkáltak, küzdöttek a nehéz években, aztán közösen osztottak földet, szervezték a lerombolt ország újjáépítését, csoportosan járták a falvakat, ott voltak az épülő szocialista városokban, megszenvedték a hibákat, a törvénytelenségeket, fegyvert fogtak, amikor az ellenforradalom a néphatalomra támadt, szervezték a termelőszövetkezeteket, bizakodva várták a gazdaság, a közélet, a kultúra megújulását — és most szótlanul ülnek egymással szemben. Értetlenül, tanácstalanul nézik a helyéből kifordult világot, zavarba ejtik őket a fergeteges változások. Eszmei, érzelmi elsze- ■ gényedés, az anyagiak hajszolása, a szegénység és a gazdagság ellentétei, bűnözés, fenyegetettség. Úgy érzik, távolodunk sok olyan eseménytől, amit hajdan képzeletükben dédelgettek, ’ amiért egész életükben küzdöttek. Lassan megértik: egyes megingatfhatiatlannak vélt igazságok már nem adnak eligazítást a mai világban, a történelem másképp alakult, reményeik java része hamis illúziónak bizonyult. iMit kezdhet az ember csalódottságával, és mit kezdhet vele egy egész nemzedék? Mert valljuk meg, erről van szó. Válassza a keserű lemondást álmairól, adja át magát a kiábrándulásnak, a cinizmusnak, mondván: tévedtünk, hiába küzdöttünk? Nem hozhat ez megnyugvást annak, aki valaha is hitt a forradalmi cselekvés történelmet formáló erejében. Számára a hit elvesztése nem egyszerűen életstratégiai váltás, hanem a legbenső egyensúlyt megingató veszély, az egész személyiség meghasonlásának fenyegetése. Ám a másik út sem könnyű, sőt talán még több gyötrelemmel jár: tudomásul venni azt, ami bekövetkezett, levonni a tanulságokat a történelemből’ vagyis krlitikusan végiggondolni évtizedek tapasztalatát és életelveit, számba venni, ami értékként megmaradt, és leszámolva a nosztalgiával szelektálni az illúziókat, hogy helyet teremtsünk a realitások felismerésének. Aki ezt vállalja, kínzó kérdések egész sorával kell szembenéznie.- Vajon egy életúttal a háta mögött képes léhet-e az ember erre, és ha megteszi, mire jut vele? Meg lehet-e valamit őrizni a szilárdnak hitt értékekből, a hajdan ezernyi forrásból táplált forradalmi hitből.? Egyáltalán érdemes-e alkalmazkodni ahhoz, ami van. hiszen az út, amelyen járunk, esetleg hibás, téves is. lehet? Nem az jelenti-e. önmagunk feladását, ha elfogadjuk a jelent? Feloldhatatlannak tűnő ellentmondásokkal, az emberi tartást szinte töréspróbának - kitevő dilemmákkal nem először találja magát szemben a szocialista, kommunista mozgalom. Bármennyire meghökkentő is, a történelem azt látszik igazolni, hogy nem volt még egy eszméje az emberiség fejlődésének, amelyhez annyira szorosan társult volna a hit és a bizakodás, egyszersmind a reményvesztés és a csalódás — vagyis szakadatlan kényszere a váltásnak, a megújulásnak —. mint éppen a szocializmus. Az ókor és a középkor felkelései nem követtek kiforrott eszméket, jobbára csak a súlyos elnyomástól való szabadulás vezérelte őket. Az első modern forradalmi eszmény, a polgári szabadság, egyenlőség és testvériség harcosai pedig voltaképp egyszer csalódtak igazán, amikor a megszilárdult polgári rend nem azt hozta, amit vártak tőle. Később már nem adódott lehetőség céljaik elérésének megújítására, meggátolta azt a hatalomra került burzsoázia megerősödött politikai hatalma. A polgári forradalmárok mind jobban eltávolodtak elveiktől, végül is lemondtak eszményeikről. Egyedül a szocializmus követőit „ítélte” arra a történelem, hogy a legnagyobb kataklizmák közepette sem adják fel céljaikat, vállalva a kudarcokat, a csalódásokat, ezekből okulva kitartóan keressék az utat a nagy fordulathoz, az új társadalomhoz, erőt gyűjtve, megújulva, újra és újra nekilendüljenek a küzdelemnek. A szocializmus egyik nagy próbatétele volt, amikor a várva-várt világforradalom helyett a szocialista eszme egy országban ,íjy ő 7,ed é lm es ked e 11. .Kiemeíkadő forradalmárok is vitatták, leheLe történelmi esélye a végső sikerre az ' októberi forradalomnak, van-e „joga” a forradalmi Oroszországnak, hogy kérje a nemzetközi proletariátus segítségét, miközben a világ többi országának munkásosztálya továbbra is elnyomás alatt szenved. A történelem menetének „eltérése” a tervezettől forradalmárok életpályáját törte ketté: egyesek arra a következtetésre jutottak, hogy a marxizmus végképp elvesztette érvényét, mások a 'világforradalom „nevében” fordultak szembe a nagy októberrel. De említhetnénk azt is, milyen óriási erőfeszítést követelt, mennyire embervallató próbát jelentett a kommunista mozgalom számára a stratégiai váltás az antifasiszta harc időszakában. Egyéni tragédiát okozott, amikor az egész nemzet összefogását keresve „át kellett állni” a proletárforradalomért vívott harcról a polgári demokrácia védelmére, amikor a küldetéstudat táplálta harci szellem erkölcsi magaslatáról „alá kellett szállni” a népfrontpolitika kompromisszumainak sok forradalmár szemében alacsonyabbrendű „megalkuvó” világába. És a nagy horderejű változások sora ezzel még korántsem ért véget. Olyan idők jöttek, amikor tudomásul kellett venni, hogy visszaesések, sőt válságok is lehetnek a szocializmus építésében. Meg kellett tanulni, hogyan lehet jobban figyelembe venni a nemzeti Forradalmárok illúziók nélkül sajátosságokat. Alkalmazkodni kellett ahhoz a történelmi helyzethez, hogy a világforradalmi folyamat nemcsak eltérő módszereket, megoldásokat produkálhat, hanem a szocializmushoz vezető utak is lényegesen különbözhetnek. A történelem a lenini gondolat érvényességét igazolta: a szocialista forradalmároknak minden helyzetben „ki kellett kínlódniuk” a reális, a használható válaszokat a szocializmus nagy kérdéseire. Bebizonyosodott: nincs örökérvényű válasz, nem létezik mindig és mindenhol érvényesíthető recept — s ez ránk nézve is igaznak bizonyult. A szocialista Magyarország hatalmas változást hozott népünk életében, de az első küzdelmes évek után .már birkózni kellett a személyi kultusz, a dogma- tizrnus, a torzulások ellentmondásaival, s nem sokkal később úrrá kellett lenni a visszavert ellenforradalmi támadás • okozta zűrzavaron. A nehéz harcok árán megújult politika lehetett képes a hatalom megszilárdítására, a mezőgazdaság szocialista átszervezésére, a gazdaságirányítás korszerűsítésére, a szocialista állam továbbfejlesztésére. Mára azonban talán már sokan elfeledték: , a maguk idejében ezek a lépések is éles vitát váltottak ki. Sokszor teljésen járatlan úton haladtunk, nem mindig láttuk pontosan, mi lesz a dolgok kimenetele. Nemegyszer hibáztunk, visszavonulót fújtunk, s arra is volt példa, hogy átalakítottuk a terveket, megváltoztattuk elképzeléseinket. Ügy tűnik, a kommunisták, a forradalmárok azt már megtanulták, milyen károkat okoz a szocializmusnak a volunta- rizmus, a fejlődés ütemének irreális gyorsítása. A normális ütemű haladás már senkiben . sem' kelt csalódást, kiábrándulást. A történelem azonban nem csak *a tempó tekintetében makacs, a megalapozatlan minőségi váltásokat sem engedi. Ha a gazdálkodás adott szerkezete felett eljárt az idő, tartalékai kimerülőben vannak, és minőségileg magasabb színvonalú, rugalmasabb szerkezetre van szükség a fejlődés hez, azonnal előtűnnek a gyenge pontok, lelepleződnek a látszatmegoldások. Mivel az ilyen természetű változás átformálja az éctéktudatot is, hiszen egy új struktúrához kell a társadalomnak politikai intézkedéseivel is .sokoldalúan alkalmazkodnia, súlyos értékzavarokhoz, elbizonytalanodáshoz, sőt válságtudathoz vezethet, ha az új minőség nincs pontosan körvonalazva !ha (feltételeinek megteremtésében, ki- fejlesztésében késlekedünk. Napjainkban voltaképpen ezzel a problémával küszködünk, elsősorban ez teszi próbára a társadalom tűrőképességét, az emberek bizalmát, cselekvőkészségét. Működőképesebbé kell tennünk gazdaságunkat, hatékonyabbá gazdálkodásunkat, s olyanná politika: intézményrendszerünket, amely megfelelő keretet ad a társadalom alkotó energiái! felszabadító újfajta érdekegységnek. De nemcsak a mi feladatunk ez, hanem valamennyi szocialista országé, alapvetően ez a célja a Szovjetunióban zajló peresztrojkának, a kínai reformnak, a többi baráti állam gazdasági-társadalmi törekvésének. A szocializmus harcosainak ma mindenekelőtt azt kell „kikínlódniuk”, hogyan lehet dinamikusabbá, fejlődőképesebbé, nagyobb teljesítményűvé terini a szocialista gazdaságot, s ennek révén az egész szocialista rendszert. Társadalmunk jóléte, munkánk minőségi színvonalának emelése a tét — nem kár tehát az illúziókért. Nélkülözhetetlen a történelmi helyzetet és feladatot megértő valóságtudat, a jól működő, kifinomult realitásérzék. Kár azonban az áldozat- készséget, a bizakodást, a tenniakarást ért minden veszteségért, a késlekedés, a bizonytalanság, a retrográd tendenciák okozta hit- és hitelvesztésért. A válságos idők kihívására természetszerűen válaszolunk az objektív okok feltárásával. Elemzések készülnek arról, miben hibáztunk, mit nem ismertünk fel időben, hol kell változtatnunk. Kiszámítjuk, mekkora volt az anyagi kísértés, de nem készül kimutatás az emberi személyiséget ért károkról, a tudati és érzelmi fedezet megcsappanó; sáról. A történelem azonban e tekintetben is „következetes”, általában be szokta hajtani ezt a tartozást is. Amikor már minden világos és tiszta, minden együtt áll és eljött a cselekvés ideje, számot kell vetnünk a morális örökséggel. Mert támaszkodnunk kell valakire, elsősorban azokra, akik meggyőződéssel ügyünk mellett állnak, és a forradalmi realitások ismeretében hittel, áldozatkészséggel vállalják a közösségért való cselekvést. Egy egész ország sínylené meg, ha közülük sokan hallgatnának. Bodó- Károly
