Népújság, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-24 / 303. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. december 24., csütörtök BÁN ZSUZSA Várd meg a karácsonyt! A kisfiú csak valami feszültséget érzett a levegőben, nem tudta volna megmagyarázni, mi a bad. Ezt akkortájt érzékelte először, amikor elkezdték számolni a napokat karácsonyig. Ilyenkor anyu egy naptárt rajzóit neki minden évben, színes téli kép volt az elején, és huszonnégy megszámozott ablak rajta. December elsejétől minden reggel ki lehetett nyitni egy ilyen ablakot, s belül valamiyen kedves (kis kép volt. A kisfiú úgy érezte. ezzel mindig hamarabb eltelik az idő karácsonyig. Esténként számolgatta, hány becsukott ablak van még, s ezek örvendetesen fogytak, egyre fogytak. Aztán eljött a téli szünet, olyankor anyu általában szabadságot vett ki. és nekiállt a nagytakarításnak. Függönyt mosott és térítőkét vasalt, a szőnyegeket pedig együtt porolták a kisfiúval, a friss havon. Nagyon szépen megtisztultak ilyenkor. Most volt valami félelmetes a levegőben, aminek nem tudta magyarázatát adni. Az volt-e szokatlan, hogy apu olyan késő jött haza mindig, és ilyenkor alig beszélgettek anyuval? Vagy anyunak volt más az arca. mint máskor. karácsony előtt? A kisfiú már a szünet első délelőttjén kiment a kertbe hóembert csinálni, hívta anyut is. de ő nem ért rá. A gyerek figyelte a cinkéket. elnézegette a kert fáinak hótól roskadozó ágait. énekelt kicsit magában, félhalkan, mint máskor szokott. ha kint játszogatott, de ezúttal valahogy nem ment. Lehúzta a kesztyűjét, görgetett egy hólabdát, elment vele egészen a kapuig, aztán megpróbálta ösz- szébb tömöríteni, hogy rendes hóember legyen belőle. Tudta, hogy anyu figyeli az ablakon át, a konyha ablaka ugyanis a kertre nézett. és ha dolga is volt bent. azért mindig kipillantott a kisfiúra. Soha nem fázott még ennyire a keze. mint most, de nem tudta, hogy tulajdonképpen anyu nélkül olyan kedvetlen most ezzel a készülő hóemberrel. Nem akarta elszomorítani azzal, hogy félbenhagyja, végül is ő dicsekedett, hogy milyen szépet csinált. Hát most muszáj megmutatni. Fújogatta a kezeit, dermedt kis ujjait, és csak nekilódult megint, hogy befejezi a munkát. Mert ez nem öröm volt így, hanem egy kényszerű munka, amit elvállalt, talán azért, hogy anyu mosolyogjon. Olyan szomorúnak és szórakozott- nak látszik mostanában. Amikor aztán megnézte az eredményt, majdnem elpi- tyeredett, mert ez a hóember nem olyan volt, mint a korábbiak. Kisebb is, meg annyira formátlan, hogy nehezen lehetett kitalálni, minek készül. Ácsorgott a gyerek bánatosan, megnézte a művét minden oldalról, és már azon volt. hogy szétbombázza hógolyókkal, inkább ne lássa senki, milyenre sikeredett, amikor anyu váratlanul kipördült a kertbe, kezében egy kicsi piros lábassal. — Na látod, milyen kis aranyos hóembert csináltál, fiam! — mondta örömteli hangon —, tegyük a fejére ezt a kislábast, úgyis lyukas már, nem tudom ott bent használni semmire! Így tényleg jobban nézett ki egy kicsit, meg miután anyu segített szemeket, orrot. és szájat csinálni neki, már nem is különbözött a régi hóemberektől, melyeket együtt készítettek.. A gyerek jókedvre derült, és később, délután lelkesen segített süteményeket díszíteni az anyjának. Meleg volt a konyhában, és finom illatok, nagyon szerette ezeket a karácsony előtti, készülődő napokat. — Apu mikor jön haza? — kérdezte estefelé. — Nem tudom — felelte az anyja, és furcsa volt a hangja, de a gyerek nem láthatta az arcát, mert háttal állt neki, a tűzhely előtt. — Mostanában mindig alszom már, mire hazajön. — Sok a dolga — mondta anyu megint azon az idegen hangon. Azon az estén későn aludt el, pedig örülnie kellett volna. mert már csak három ablak volt csukva a karácsonyi naptáron. Megint ott motoszkált benne valami ismeretlentől való félelem. Aztán lecsukódtak a szemei, és nem tudta, mennyi idő után álmodott valamit. Mintha nyílott volna a szobája ajtaja, mintha apu és anyu bejöttek volna, és ott álltak az ágya előtt. Azt gondolta, apu megjött a munkából, és talán beszélgetni akar vele, szeretett volna felülni, szerette volna kinyitni a szemét, de az álom imég mindig fogva tartotta. De ez, az álom, vagy fél-ébrenlét még folytatódott, mert továbbra is hallotta szülei hangját. — Értsd meg. hogy szeretem! Már régen meg kellett volna mondanom. de hiába halogatom, a helyzet semmit nem változik. Már mindenki tudja a városban, egyedül ,te nem .. . Ez apa hangja volt. — El akarsz menni tőlünk? Most anya válaszolt, ugyanazon a fakó hangon, ahogyan délelőtt vele is beszélt. — Ne legyél ilyen teátrá- lis jó? Elhagyni! Hozzá költözöm, ez még nem jelenti azt. hogy.. — Szóval nem jelenti azt. Téged tényleg ennyire nem érdekel, mi lesz majd a fiaddal? Nem zsarolni akarlak, de ha az nem is izgat, én mit érzek, legalább a gyerek miatt gondold meg! — Meggondoltam mindent. öt akár naponta láthatom. ha te nem zárod el előlem. Egyátalán nem kell, hogy a gyerek is megszenvedje. Sőt. Talán többet is lehetek vele, mint eddig. Az anya hangja most élesebb lett, ellenségesebb. — Te igazán elhiszed, hogy az a nő majd ideenged naponta, hogy a gyereket láthasd? Félni fog, hogy visszacsábusz ide, és nem enged. Előre látom. hogy így lesz. Én nevelhetem fel apa nélkül, segítség nélkül. A gyerek szinte bénultan feküdt az ágyban. Azt gondolta álmodik, és fel szeretett volna ébredni, ahogyan már sikerült is neki néhányszor. ha rosszat álmodott. Aztán rájött, hogy tényleg a szülei hangját hallja, mert az ajtaja előtt beszélnek. — Most ideges vagy, azért beszélsz így. Nem gondolhatod komolyan, amit mondtál — hallotta megint apja hangját. — Tudod, mennyire szeretem! — Nem .. . Nem tudom. — A válasz olyan volt, mintha anyu sírt volna. — Mindenesetre, most egyre kérlek csak.. Várd meg a karácsonyt! Annyira készült rá, annyira várja. Ne kelljen megérnie, hogy éppen azon a napon nem jössz többet haza! Ügy múlt el két nap, hogy valójában nem is tudtak igazán egymásra figyelni. így azt sem vették észre, hogy a kisfiú mennyi, re megváltozott. Csendes lett. alig evett, és korán elment lefeküdni halott máskor könyörögni kellett ezért. S elérkezett a nagy nap, az asszony reggel óta a konyhában forgolódott, mint ilyenkor mindig. Ebéd után elmosogatott. aztán átment a nagyszobába feldíszíteni a fát. Meg akarta kérni a gyereket. hogy maradjon addig a saját kis szobájában, nézegessen képeskönyvet. Aztán a férje is hazaért és ajánlkozott, hogy amíg a fa elkészül, játszik a gyerekkel. De a kisszoba üres volt. S a kisfiú télikabátja, sapkája nem volt sehol. Gondolták. talán a kertben játszik. keresték, kiabáltak neki. de nem jelentkezett. Az asszony mégis nekiállt feldíszíteni a fát, bár minden kinti neszre felfigyelt. Talán a szomszédba ment át valahová a gyerek. De a férfi nemsokára azzal jött be a szobába, hogy bekopogott minden számba jöhető ismerőshöz, a kisfiú nincs sehol. Leszállt az este, mire rátaláltak. Egy kihalt park megjegesedett ösvényén csúszkált. Az anyja sírt, és magához ölelte, apja megkérdezte, miért szökött el? A gyerek hallgatott egy ideig, aztán csendesen azt mondta: — Mert én nem akartam megvárni a karácsonyt... FRA ANGELICO: Királyok imádása Tiziano: A szent család és egy LÁSZLÓ GYULA BETLEHEME Mifelénk, a külvárosban karácsony táján annyi volt a betlehemes, hogy ha valaki csak úgy találomra elhajít egy követ, bizonyos, hogy egy kenderkóc szakál- lú öreget, vagy egy ócska ingbe bújtatott angyalt talál el. Arrafelé nemigen jutott a gyerekeknek cukorkára. így aztán sok mindennel próbálkoztunk, hogy megszerezzük a rávalót. Ilyen pénzszerzési lehetőség volt karácsony előtt a bet- lehemezés. Egyszer engem is elkapott a láz, és néhányadma- gammal neki láttam betlehemet csinálni. A ragasztóhoz, a csirizhez szükséges kevéske lisztet elcsentük hazulról, de a házikóhoz karton is kellett, s a jászolt a kisjézussal, a papírból kivágható Máriát, Józsefet és a békésen kérődző bartao- kat nem adták ingyen. Azt venni kellett. Hogyan, honnan kapartuk össze a szükséges pénzt, ma mór nem tudnám megmondani, de hogy nem lehetett könnyű, abban a felnőtteknek is szűkös világban, az bizonyos. Miközben a betlehem elkészítésén buzgól- kodtunk, azzal vigasztaltuk, biztattuk magunkat, hogy amit kiadtunk, többszörösen visszatérül, s már tervezgettük is, mire költjük majd, amit keresünk Napokig csak a betlehemmel voltunk elfoglalva. Oldalait fényes, fehér papírral vontuk be, a tetejét barnával, az ablakokra színes celofánt ügyeskedtünk. Belül is kicsinosítottuk. Elhelyeztünk benne mindent, úgy ahogyan az meg vagyon írva. Igazán jól mutatott. Hát még amikor a gyertyát is meggyújtottuk, és a színes ablakon át néztük a jászolban fekvő kisdedet, meg az üdvözlésükre odaséreglett pásztorokat és a háromkirályokat. Nagyon meg voltunk vele elégedve. Látva, hogy milyen jól sikerült, anyám is megnyhült, pedig előzőleg többször is megszidott az utálatos csiriz miatt, hogy mindent összekenünk vele.-T- Szép — ismerte el. Kö- zelhajölva sorra végignézegette a bentlévőket, majd rám emelte a tekintetét. — Aztán hová akartok menni vele? — Mindenhova — mondtam. — Bőven van időnk karácsonyig bejárni a környéket. Elmosolyodott. — Olyan ez, mintha koldulnátok. — Ugyan, édesanyám — kaptam fel a fejem. — Mások is betlehemeznek. — Neked azért nem kellene. Vagy nem a pénz miatt mész? — De azért. — Na látod. Más lenne, ha vallásosságból tennéd. De így .,. Elgondolkoztatott. amit mondott. Sok igazság volt benne, de nem szegte kedvünket, készülődtünk a másnapra. A szöveget tudtuk. Annyiszor hallottuk már. tanulni se kellett. A mondókáknak különben sem volt egységes, leírt szövegük, a szájhagyomány tartotta fenn. ezt módosít- gatták, alakítgatták, kedvük szerint a betlehemezők. Az egyik csoport hosszabban, a másik rövidebben adta elő Jézus születésének történetét, rögtönzésekkel, tréfákkal, bolondozással tarkítva a szent énekeket. Négyen vagy öten lehettünk. Csupa fiú. Lány is kellett volna angyalnak, de egyik se jött velünk. Így mivel lányos képem volt, én lettem az angyal. Kicsit ugyan mutált a hangom, de a kabátomra húzott hálóinggel egészen elfogadható angyal voltam. A pásztorok, meg az öreg öltözéke sem okozott gondot. Elnyűtt, ócska gönc keresetlenül is akadt a háznál. Estébe hajlott már a délután. mire beöltöztünk, s az Mozaik a XI. századból Késő gótikus r Benozzo Gozzoli freskójának ré
