Népújság, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-16 / 296. szám

Dleflüjtaq 1987. december 16., szerda IGAZODVA A FOGYASZTÓK IGÉNYEIHEZ Kenyér, péksütemény Hatvanból A Klein Ilon* szocialista brigád tagjai az ostyavágó gépnél (Fotó: Tóth Gizella) Száz éve született Gyulai Zoltán 0687—1963) Kossuth- és állami díjas fizikus, egyetemi profesz- szor. a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A kolozsvári tudományegyetemen 1913-ban szerzett matematika—fizika sza­kos tanári oklevelet. majd Tangl Károly tanársegédje lett. Az első világháborúban orosz hadifogságba került, s csak 1922-ben térhetett Jíaza. Ezután doktorált szegeden, 1924-töl pe­dig a göttingeni egyetemen folytatott tanulmányokat. Előbb Szegeden, majd 1935-től 1940-ig a debreceni egyetemen oktatott: 1940 és 1947 között a kolozsvári tudományegyetem tanára volt. majd — 1962-ig — a Budapesti Műszaki Egyetem kísérleti fi­zika tanszékének vezetője. Lét­rehozta az MTA kristálynöveke­dési tanszéki kutatócsoportját, melyet nyugalomba vonulása után is ö vezetett. Tudományos munkássága főként a kristály­növekedésre terjedt ki. Elsőként irta le az ionkristályok növeke­désével kapcsolatban a mik­roszkópos vastagságú rétegek megjelenését, s foglalkozott tű- kristályok előállításával és ta­nulmányozásával. Egyike azon magyar fizikusoknak, akik is­kolát alapítottak. Számos ta­nulmánya jelent meg a szak- folyóiratokban. — JÉGPÁLYA TÁRSADAL­MI MUNKÁBAN. Atkáron, a helyi általános iskola udva­rán elkészült a jégpálya. A szülök, pedagógusok, diákok közös összefogással alakítot­ták ki az új, reflektorral megvilágítható korcsolyapá­lyát, amely a község spor­tolási lehetőségeit bővíti. — KARÁCSONYI HANG­VERSENY. Hangulatos, gyer­tyafényes koncertre várják az érdeklődőket a Heves Vá­rosi Tanács házasságkötő termébe 18-án, pénteken dél­után 5 és este 7 órakor. A hevesi zeneiskolások műso­rában többek között Chopin-, Corelli-, Albinoni-darabok is felcsendülnek. — ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁS. Az egri kispréposti palotá­ban Kiss Roóz Ilona kera­mikusművész alkotásaiból nyílik állandó kiállítás. Az ünnepélyes megnyitót 19-én, szombaton délelőtt 11.30-kor dr. Faluvégi Lajos, nyugal­mazott miniszterelnök-he­lyettes tartja. A rendezvé­nyen közreműködik még Má- di Szabó Gábor érdemes és kiváló művész is. — LEL KI SEGÉLY MAGÁ­NYOSOKNAK. Hatvanban lelkisegély-telefcmszolgála- tot szerveznek karácsony EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HE­LYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Te­lefon: 11-000. „ GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosz­tályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakos­sága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­A Nap kél: 7.25 órakor, nyugszik: 15.54 órakor. A Hold kél: 2.17 órakor, nyugszik: 12.47 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ETELKA nevű kedves olvasóinkat! A német „adel” ,,nemes” szó­ból ered, más magyarázat sze­rint sajátos magyar név és az Attila—Etele női megfelelőjének tekinthető. ^[időjárás Várható időjárás ma estig; Számottevően csupán az észa­ki, északnyugati országrészben csökken a felhőzet. Szórványo­san hószállingózás, illetve gyen­gén szitáló eső, ónos eső vár­ható. Általában gyenge, mér­sékelt, majd délutántól a Du­nántúlon egyre élénkebb lesz a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0 és plusz s fok között, a keleti ország­rész tartósabban ködös területe­in kevéssel 0 fok alatt várható. napján. A 38-11-700 számon a helyi mentálhigiénés cso­port pszichológusa várja a hívásokat, december 25-én délután 5-töl este 10 óráig. — KITÜNTETÉS VÉR­ADÓKNAK. Tegnap kibőví­tett ülést tartott Egerben, a lajosvárosi vöröskeresztes alapszervezet. Ez alkalom­mal a többszörös véradók­nak elismeréseket is adtak át. Varga Istvánná, a Kivá­ló Véradó kitüntetés arany, Musinszky Pál pedig bronz fokozatát vehette át. — ZENÉS DIVATBEMU­TATÓ. Az egri körcsarnok­ban új Lee Cooper-modelle­ket mutatnak be december 17-én, csütörtökön 18 órá­tól. A divatparádét Zoltán Erika és az Erotic együttes műsora színesítik. A műsort a népszerű Cintula vezeti. — GRAFIKÁK A KÓRHÁZ­BAN. A Heves Megyei Kór­ház-Rendelőintézet éttermé­ben tegnap nyílt meg Ko­lozsvári Grandpierre Miklós grafikusművész kiállítása. Az alkotóval személyesen is ta­lálkozhatott az érdeklődő kö­zönség. Az ünnepélyes meg­nyitón fellépett Wiltner Ág­nes fuvola- és Epres Attila színművész is. let Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek la­kossága részére 17 órától hol­nap reggel 8 óráig. HELYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. He­ves, Vörös Hadsereg u. 32. Te­lefon: 11-831. FÜZESABONY: központi or­vosi ügyelet működik Füzes­abony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány. Szihalom, Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN : délután 17. órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Fellép a Névtelen Nulla együttes Koncert az Egri Ifjúsági Házban Az idén augusztusban je­lent meg a Névtelen Nulla együttes első nagylemeze. S hogy nem egy tehetségte­len zenekarról van szó, bizonyítja az is, hogy az LP létrejöttében Karácsony János és az LGT is közre­működött. A fiatalok nagyon hamar megkedvelték ezt a fajta muzsikát, az érzelmes, hu­moros, s helyenként kemény hangszerelésű dallamokat. S ezzel együtt népszerűek lettek a gyulai zenészek: Hevesi Tamás (ének, gitár szintetizátor, szájdob). He­vesi Imre (basszusgitár, fu­rulya, ének), Juhász László (billentyűs hangszerek), Köles István (szaxofon), Fá­bián Tamás (dobok). Két állandó kísérőjük is van, Pethő Attila (szintetizátor) és Müller György (kongák, ütőhangszerek). öszi-téli koncertturnéjuk során Egerbe is ellátogat­nak: csütörtökön, este hét órakor találkozhat velük a közönség, az Ifjúsági Ház­ban. Gázfűtés Pétervásárán Pétervásárán bevezették a gázt: az első lépcsőben bekapcsolódott lakosok, üzemek már december 15- től ezzel fűthetnek. A töb­bi között erről esett szó a HNF pétervásári nagy­községi bizottságának ülé­sén, amely megvitatta és elfogadta a VII. ötéves terv végrehajtását segítő prog­ramot. Ebben szó esik a kormány elképzeléseinek támogatásáról, s település- fejlesztési kérdésekről is. Megfogalmazást nyert, hogy nyílt és őszinte tele­püléspolitikát kell folytat­ni, demokratikus alapokon. Nagyon fontos a szociálpo­litika: a nagycsaládok, az egyedül és nehéz anyagi körülmények között élő idősek segítése. Lényeges teendő a fogyasztók érdek- védelme, a környezetvéde­lem is. A település fejlesztésé­vel kapcsolatos tervek kö­zül a gázbevezetésen kívül kialakították az új teme­tőt, tető alá került a rava­talozó. Sok társadalmi munkával valósult meg az elképzelés. A társközségek közül megfelelően halad Váraszó és Erdőkövesd la­kosságát ellátó vízmű, amely 1988-ban egészséges ivóvizet ad. A Heves Megyei Állami Építőipari Vállalatnál az idén közel másfél millió forint jutott a segélyezési, kulturális és üdültetési ki­adásokra. A szociális gon­doskodásra fordítottak a legtöbbet. Sulyok Ernő, a vállalat szakszervezeti bizottsága titkárának tájékoztatása szerint, a munkahelyen a teljesítmény mennyiségét* és minőségét veszik tekin­tetbe a fizetések elosztása­kor, a szociális juttatásnál viszont a rászorultság, a hátrányos körülmények ja­vítása az irányadó. Nyil­vánvaló tehát, hogy a szo­ciális gondoskodásnak az ésszerűbb, hatékonyabb termelés, a jobb gazdálko­dás az alapja. A hatvani sütőipar az igé­nyeknek megfelelően, az el­múlt hónapokban túlteljesí­tette tervét. Zsemléből, kif­liből, zsemlecipóból és zsem­levekniből mintegy egyne­gyedével több készült. Iga­zodtak a fogyasztók várako­zásához, s jelentős mennyi­ségben készítenek kovászos kenyeret, amely házias ízű. Megnőtt ostyatermelésük is, melyből a határokon túlra is jut. Nemcsak Hatvant és környékét, de Szolnokot és Jászberényt is ellátják pék­süteménnyel. Az utóbbi időben javul­tak a munkakörülmények, új üzemcsarnok épült. Még szükség volna néhány dol­gozóra, hogy ne legyenek létszámgondok. Ennek elle­A munkaidőalap védelme a munkafegyelem javítása érdekében az utóbbi évek­ben több intézkedés szüle­tett. Heves Megye Taná­csának elnöke például el­rendelte a tanácsi szervek és intézmények számára a nyújtott ügyfélfogadás be­vezetését. Egy másik uta­sításában a szerdát a me­gye területén „ügyintézési nappá” nyilvánította. Emellett szabályozták a la­kosság részére szolgáltatást nyújtó szervezetek nyitva tartási idejét. Ez utóbbival Gazdag programsorozatot tudhat maga mögött ebben az esztendőben a Szervezési és Vezetési Tudományos Tár­saság Heves Megyei Szerve­zete. A tudományos egyesü­let az idén városi és üzemi szervezeteivel együtt a gaz­dasági munkaközösségekben mind nagyobb számban dol­gozók képzését, továbbkép­zését határozta el egyik leg­fontosabb céljaként. Tapasz­talat ugyanis, hogy a vállal­kozások jórészt azért szűn­nek meg, mert tagjaik tájé­kozatlanok a szabályos mű­ködés lehetőségeiről. Az adó­zásról, a nyilvántartások ve­zetéséről, a szabályozások változásairól rendezett tájé­koztató ankétok nagyszámú résztvevője, a sok kérdés bi­Az állami építők kima­gasló gazdasági eredmé­nyeket könyvelhetnek el 1987-ben. Ezért, és a kom­munista műszakok bevéte­lének felhasználásával a korábbinál nagyobb segít­séget kaptak a többgyer­mekesek, a nyugdíjasok és a gyermeküket egyedül ne­velő szülők, a téli kiadások pótlására. A szakszervezet nem várja meg a kérelme­ket, hanem „házhoz viszi” a segélyt, s ezzel megelőzi a nagyobb gondokat. Ehhez viszont szervesen hozzá­tartozik az is, hogy a vál­lalatnál — okosan, ön­zőén — különbséget tesz­nek az érdem szerinti fi­zetés és a szükség alapján megítélt szocilális juttatás között. Mika István nére javult a minőség, ke­vesebb a panasz, reklamá­ció. Szükség van viszont a kapcsolatban megállapít­ható, hogy főleg a kisebb településeken az állampol­gárok nem használják ki a megnövelt lehetőségeket. A megye minden taná­csánál megvalósult a hét­fői és a szerdai nyújtott ügyfélfogadás. valamint a szombati ügyeleti és félfo­gadási rendszer. A Közal­kalmazottak Szakszerveze­te Heves megyei titkársá­gának máj ülésén többek között erről is szó lesz. A jelek szerint a nyújtott zonyítja, hogy jól választot­ták ki témáikat az SZVT aktivistái. Novemberben pél­dául az Egri Technika Há­zában rendezett kisvállalko­zói ankétot meg kellett is­mételni, tekintettel a nagy érdeklődésre. Az új adózási eljárásokról, a szabályozás jövőre érvé­nyes változásairól csütörtö­kön Gyöngyösön, pénteken pedig Egerben rendeznek an­kétot a kisvállalkozók, gaz­dasági munkaközösségek tag­jai számára, ahol az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hiva­tal megyei igazgatóságának vezetői tartanak tájékoztató­kat. Gyöngyösön a hatvani és hevesi körzetben dolgo­zókat is várják, a rendez­Ez év szeptemberétől mű­ködik Budapesten a Lakás- inform Betéti Társulás. Most olyan hírek kaptak szárny­ra, hogy megyeszékhelyün­kön is nyílik irodájuk. Hogy igaz-e a hír, arról érdeklőd­tünk Eisel András igazgató­nál. Elmondta, hogy január el­sején kezdi meg munkáját ez az új egri szolgáltatás. Tevékenységük tulajdonkép­pen azonos lesz a budapes­tivel. Tehát elsősorban a magánlakás-építtetők szá­mára nyújtanak majd se­gítséget. A megrendelők ki­kérhetik véleményüket a tervezésről és kérés esetén ezt a munkát el ,is látja a Lakinform. Ezen kívül fog­lalkoznak tanácsadással is ingyenesen. gépkocsipark felújítására, hogy a szállítás időben meg­történjék. ügyfélfogadási idő félfor galma nem számottevő, a legtöbben 17 óráig keresik fel a hivatalt. A szakemberek szerint az ügyintézési fegyelem, a munkaidővel való racioná­lis gazdálkodás területen méfe komoly tartalékok vannak. A vélemények szerint a tanácsi szervek, illetve a gazdálkodó szerve­zetek munkaidőalapjának védelmét elsősorban a gaz­dasági kényszer és az érdek oldaláról kell ésszerűsíteni. vény a Volán kultúrházában lesz. Az Egri Technika Házá­ban péntekre tervezett an­két meghívóit a füzesabo­nyi körzetben dolgozó vál­lalkozók kapták, de termé­szetesen a helyszínen is le­het jelentkezni. Nagy igény mutatkozik a vállalatok, szövetkezetek ré­széről dolgozóik számára, a munkahelyen rendezendő tá­jékoztatókra is. Mint dr. Ko­vács Sándor, az SZVT me­gyei társelnöke elmondta, több mint negyven munka­helyre látogatnak el az adó­ügyi szakemberek, hogy se­gítséget adjanak a jövő év­ben bekövetkező szabályozó- változásokra való felkészü­léshez. Heves Megye Tanácsának műszaki osztályával már a kezdetektől jó kapcsolatban állnak, így válhatott valóra az, hogy az országban elő­ször itt jött létre ilyen iro­da. Ez majd a vár alatt, a Kossuth Lajos utcában les» megtalálható. A kezdeti pró­bálkozók vásárolhatnak terv­katalógusokat, de egészen az építési engedélyezésig tud­nak majd segíteni a gyakor­latban és az elméletben egy­aránt. Kiemelkedő szolgál­tatásuk, hogy állandó tá­jékoztatást tudnak majd ad­ni a megyében lévő építési lehetőségekről. A Lakinform a későbbiek folyamán az egész országra szeretné kiterjeszteni háló­zatát. Értelme o napnak Az autóbuszon mellettem három kisdiák beszélget: — Fogadjunk, hogy ma megint kikészítjük Bős két. Tegnap is egész órán üvöltött, azt hittem, egyből idegrohamot kap ... — Aha! Nem lehet velünk bírni, olyan rendetlenek vagyunk! — toldja meg a másik ... Közben elégedetten, csillogó szemekkel, ragyogó arccdl, büszkén összemosolyognak ... (doros) Szociális gondoskodás Lakinform-iroda nyílik Egerben MtG vannak tartalékok A munkaidőalap védelméről AZ SZVT SZÁMVETÉSE Segítség a kisvállalkozóknak NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VADÁSZI JANOS — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3.sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 003-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszáin: 13-644. Gyöhgyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: lí-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 11-843 Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR).Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062.— Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.

Next

/
Thumbnails
Contents