Népújság, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-16 / 296. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVIII. évfolyam, 296. szám ARA: 1987. december 16., szerda 1,80 FORINT Költség­vetésünk A jövő évi állami költ­ségvetés tervezetéről lesz szó az Országgyűlés ma kezdődő téli ülésszakán. Érdekesség, hogy a kor­mány a közkiadások reál­értékének 7—8 százalékos megkurtítását szándékozik javasolni. Hatszázhetvenhá- rom-milliárd 508 millió fo­rintos bevétellel és 693 milliárd 878 millió forin­tos kiadással számolnak, azaz alig több, mint húsz­milliárd forintos költségve­tési hiányt tervez 1988-ra a pénzügyi tárca. Mindezt megvitatták a napokban a parlament ál­landó bizottságai. A jogi, igazgatási és igazságügyi testület véleménye, hogy az ügyészség támogatásának további 26 millió forinttal való csökkentése már ve­szélyezteti a legelemibb feladatok ellátását. Az épí­tési és közlekedési bizott­ságban azt emelték ki, hogy az utak és hidak fenntar­tására szánt pénz még a minimális állagmegóvásra is kevés lesz. Ugyancsak kevesellte a terület támo­gatásának mértékét az egészségügyi és szociális bizottság, s levelet küldtek a miniszterelnökhöz, kér­ve, növelje az előirányzott összeget. Az ipari bizottság 11 pontba foglalt észrevételei közül az egyik legfigyelem­reméltóbb: nem értenek egyet azzal, hogy a szocia­lista szektor beruházásai csökkennek. A mezőgazda- sági bizottság kifejtette ag­godalmát az ipari árak nö­vekedése miatt. A kereske­delmi, valamint az ad hoc bizottságban azt hangsú­lyozták: nem szabad en­gedni sem a fizetési mér­leg. sem a költségvetés be­terjesztett tervszámaiból. Említésre méltó, hogy el­ső ízben irányoz elő a terv egy tízmilliárd forintos tartalékot. Ehhez az ösz- szeghez csak előre nem lát­ható esetekben lehet hoz­zányúlni. Hogy végül is törvény­erőre emeli-e a parlament ezt a költségvetési terveze­tet? Aligha kétséges, hogy igen. Ezt igazolják Med- gyesi Péter pénzügyminisz­ter szavai is, aki kijelen­tette: sajnos a kevésből keveset lehet elosztani. A honatyák azt sem feledhe­tik. hogy ha egy terület a tervezettnél több támoga­tást kap. azt csak egy má­sik rovására adhatják meg. A viták végeztével az egyik képviselőnő megje­gyezte: „Olyan érzésem tá­madt. hogy mindenki csak a saját érdekeit nézi. Csak­hogy a teljes érdek, a la­kosság valahogy elsikkad. Márpedig a parlamentnek ezt kellene képviselnie...” Homa János ARANYVASÁRNAPON IS LESZ MIT VÁSÁROLNI Ha december - akkor kereskedelem Mintha kissé előrébb to­lódott volna az ünnepek előtti vásárlót láz, ami egyenesen arányos a ke­reskedelem próbatételé­vel. Az ismert okok miatt már az év második felé­től számítva nem kis ke­reslet mutatkozott — igaz, elsősorban a tartós fogyasztási cikkek, vala­mint az építőanyagok iránt. Mindennek ellené­re karácsony az idén is lesz, s bizony a szoká­sosnál is nagyobb gondot okoz a kialakult helyzet­ben, hogy mi kerüljön a fa alá. Mi jellemzi az áruellátás eddigi helyze­tét? Lesz-e, van-e ele­gendő élelmiszer? Hol szorít az a bizonyos ci­pő? Mi várható „arany- vasárnapon”? Egyebek mellett erre kerestünk választ a Heves Megyei Tanács kereskedelmi osz­tályán. Mint azt Miskolczi Lász­ló osztályvezető elöljáróban elmondta, viszonylag nyu­godt volt a fogyasztói piac. Mindez pedig annak köszön­hető, hogy a kereskedők nem nyugodtak bele abba, hogy nincs valami. A meg­szokott csatornákon kívül is igyekeztek a különböző áruféleségeket beszerezni. Mindezzel együtt adódtak feszültségek. Hiány mutatko­zik burgonyából, szilárd tü­zelőanyagból, valamint egyes tartós fogyasztási cikkekből. — Az élelmiszer-ellátás — hallhattuk az osztályvezető­től —, jobb, mint az előző évek bármelyikében. Hús­ból, tőkehúsból és húskészít­ményekből a készletek na­gyobb forgalmat is lehetővé tettek volna. Éppen ezért erősödött a versenyszellem. — Megmutatkozik ez a mi­nőség javulásában is? Ezzel ugyanis adódtak gondok ko­rábban. — Minőségvizsgáló intéze­tek bevonásával, a NEB közreműködésével végeztünk erre vonatkozó vizsgálato­kat. Az eredmények meg­nyugtatónak mondhatóak, az­az javult a helyzet. — Tejtermékek, azon be­lül is a margarin ... ? — Nőtt az alacsony zsír­tartalmú áruféleségek érté­kesítése. ami nem nyerte meg a lakosság tetszését. Az év hátralévő részében na­gyobb lesz a választék. Ami a margarint illeti: a gyár minden évben elvégzi a há­romhetes felújítási munkála­tait. Ezúttal azonban nem voltak képesek annyi tar­talékot képezni, ami elegen­dő lett volna, s azóta sem érik utol magukat. A lakos­ság pedig érzékelte a hiányt, s rosszat sejtve mindenki azt kereste. Az ünnepekre azon­ban ez a gond is megoldó­dik. — Az ünnepek előtti idő­szak a disznóvágások sze­zonját is jelenti. — Kezdjük azzal, ami problémát okozott. Elfogyott az élelimiszercsomagoló papír, Importból a napokban je­lentős mennyiségű zsírpapír érkezik. Rizs van úgy a nagy-, mint a kiskereskede­lemben. Fűszerek igény sze­rint vásárolhatók, az után­Ez a zsúfoltság még jellemző lesz az év hátralévő napjaiban (Fotó: Szántó György) pótlás itt is biztosított. Bél­ből megfelelő az ellátás. — A burgonyáról már szóltunk. Várható-e ezen a téren valami változás? — Sem mennyiségben, sem minőségben, sem az árakban nem tudtuk kielégíteni az igényeket, összefügg ez az időjárással, mert nem ter­mett annyi, mint amit meg­szoktunk. Ugyanakkor a ter­melők egy része a későbbi, még nagyobb haszon remé­nyében készletezi a burgo­nyát. Remélhetőleg nem jön­nek be számításaik. A Zöldért ugyanis több ered­ményes akciót szervezett, s az árat mérsékelte a nagy mennyiségű lengyel és NDK import. A többi téli tárolású élelmiszer — alma, fokhagy­ma, gyökérzöldség —. az igé­nyeknek megfelelő mennyi­ségben található a tárolók­ban. — A legnagyobb kereslet a tartós fogyasztási cikkek iránt mutatkozott meg ... — Rendkívüli, ráadásul nem várt mértékben. Közel 30 százalékos volt a növeke­dés. Színes tv, bútor, fa­gyasztóládák és -szekrények, automata mosógép, ezek voltak a slágerek. De ugyan­ez mondható el a cseosemő- és gyermekruházatról is. Erősen hiányos a kínálat. Akárcsak a bőr, nemesszőr­me, s lakástextíliákból. Igaz, az utóbbi hetekben megnyi­tott árudák, mint például a Török Bazár, a Revü Konsu- mex, a Babi-Mami, a Tau­rus mintabolt, vagy a Cent­rum Áruház bővítése vala­melyest enyhített a gondo­kon. — Mit tud mondani a szénre még mindig várók­nak? — Ez a leginkább a han­gulatot befolyásoló hiány­cikk. A különböző országos és megyei intézkedések el­lenére nincs készlet. Üresek az építőanyagokat árusító telepek is. — Ebben a helyzetben mi várható a karácsonyi bevá­sárlások alkalmával? — Ügy ítéljük meg, hogy jól sikerült a felkészülés. — Az eddig felsorolt hi­ánycikkek ebből is adódtak, hogy most ez elmondható le­gyen? — Bizonyos áruféleségek­ből, így tartós fogyasztási cikkeikből nem lehetett tar­talékolni. Ugyanakkor van még választék játékokból, az aranyvasárnapra még egy­két Lego is előkerül. — Kezdjük a karácsonyi kinálatböngészdénket az élel­miszerrel. — A szokásosnál lényege­sen nagyobb árualap áll ren­delkezésre tőkehúsból. A ko­csonyahús-kínálat duplája a tavalyinak. Elegendő lesz debreceniből, s virsliből, nyers fejből viszont nem biz­tos. hogy kielégíthetőek lesz­nek az igények. A sütő- és tejipari termékek megfelelő tartalékkal biztosítottak. Bő a választék a szokásos ün­nepi italokból, így példá­ul a pezsgőből. Szaloncukor­ból 11-féle kínálja magát. Ilyen választék még soha nem állt rendelkezésre. Déli­gyümölcsöknek viszont a ta­valyihoz képest csak a 60— 70 százaléka érkezett. Itt kell elmondanom — pedig nem­csak az élelmiszerre vonat­kozik —, hogy Egerben és Gyöngyösön a kitelepülések­kel segítik az üzletek a zsú­foltság elkerülését. — Lesz-e elegendő a fe­nyőfából? — Szám szerint igen, hi­szen 60—70 ezer darab vár­ja, hogy feldíszítsék. A mé­retnagyság azonban eltér az igényektől, s az árak is igen magasak. — Mindig nagy kérdés az ünnepi nyitva tartás. — Aranyvasárnap a váro­sokban, a kiemelt települé­seken az élelmiszerüzletek délig, a karácsonyt megelő­ző napokon pedig meghosz- szabbított nyitva tartással állnak a vásárlók rendelke­zésére. December 24-én szom­bati nyitva tartás lesz. Szil­veszter előtt a négy város­ban 18 óráig, vidéken pedig 17 óráig tartanak nyitva. Ezt azért is érdemes megjegyez­ni, mert a szocialista keres­kedelemben még soha nem látott feladat előtt állnak a dolgozók. Teljes körű leltárt kell végrehajtaniuk, még­hozzá úgy. hogy az árak szerkezete is megváltozik. Eközben a lakosság zavar­talan ellátására törekszünk, de kérjük, hogy ki-ki még az ünnepek előtt tudakolja meg pontosan az év első, s utolsó napjaira vonatkozó nyitva tartásokat. Szóval, ha december, ak­kor kereskedelem, vásárlás és tumultus. A siker nem­csak a kereskedőkön múlik. Mi magunk is könnyíteni tudunk helyzetünkön, ha nem hagyunk minden meg- vásárolnivalót az utolsó pil­lanatokra. Így felhőtlen, bol­dog ünnepek várnak ránk. Kis Szabó Ervin Várkonyi Péter hazaérkezett Egyiptomból Várkonyi Péter külügyminiszter — hivatalos látogalása befejeztével tegnap hazaérkezett az Egyiptomi Arab Köz­társaságból. A magyar diplomácia vezetőjét Ahmes Hassan Sobhy, Egyiptom budapesti nagykövetségének ideiglenes ügy­vivője fogadta a Ferihegyi repülőtéren. Izraeli kommunista vezető látogatása Szűrös Mátyás, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának titkára hétfőn fogadta David He- nint, az Izraeli Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát, aki az MSZMP KB meghívására rövid látogatá­son tartózkodott hazánkban. Az izraeli KB-titkárral meg­beszéléseket folytatott Györ- ke József, a KB külügyi osz­tályának helyettes vezetője. Véleményt cseréltek a nem­zetközi helyzet alakulásáról. Támogatásukról biztosították azokat az útkereső törekvé­seket, amelyek elősegíthetik a nukleáris fegyverektől mentes világ megteremtését, egyúttal azokat az erőfeszí­téseket is, amelyek a szocia­lista országok belső megúju­lására irányulnak. Egyetér­tettek abban, hogy az egy­másra utaltság felismerésén alapuló magatartás elvezet­hetne a közel-keleti kérdés­sel foglalkozó nemzetközi konferencia összehívásához, a konfliktusban érdekelt va­lamennyi fél, így a Palesz­tin Felszabadítást Szervezet és Izrael részvételével. En­nek révén megnyílhatna az út a konfliktus, tárgyalások útján történő békés rende­zéséhez. Ennek fő akadálya változatlanul az izraeli kor­mány elutasító álláspontja. Mindketten pozitívan ér­tékelték a baloldali és ha­ladó pártok, mozgalmak no­vemberi moszkvai kötetlen eszmecseréjének tapasztala­tait és megállapították, hogy az eszmecsere elősegítheti egy újtípusú nemzeti és nem­zetközi szintű együttműkö­dés kialakulását. Megelégedéssel nyilatkoz­tak az MSZMP és az Izraeli KP közötti kapcsolatok ala­kulásáról és megvitatták a kontaktusok továbbfejleszté­sének lehetőségeit. David Henin tegnap el­utazott Budapestről. A Magyarok Világszövetségének elnökségi ülése Bognár József akadémikus elnökletével kedden ülést tartott a Magyarok Világ- szövetségének elnöksége a szövetség Benczúr utcai szék­házában. A testület áttekintette az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége és a Magyar Fórum idei tevékenységét. Megállapította, hogy az anya­nyelvi mozgalom hazai ren­dezvényeinek látogatottsá­ga megfelelően alakult, az anyanyelvi táborok és tan­folyamok jól szolgálták a szórványmagyarság nyelvi és kulturális hagyományőrző törekvéseit. Sikeresen zajlot­tak le a külföldi magyar ér­telmiség újabb rétegeinek szakmai tanácskozásai. Ez évben a nagyvilágiban élő magyar zenetudósok, illetve marketing- és iparjogvédel­mi szakemberek találkoztak hazai kollégáikkal. Az MVSZ elfogadta a Ma­gyar Fórum eddigi elnöké­nek. dr. Havasi Zoltánnak a lemondását, köszönetét fe­jezte ki eredményes mun­kájáért. Utódjául dr. Pun- gor Ernő akadémikust, tan­székvezető egyetemi tanárt választotta meg. Sor került az MVSZ elnökségének ko­rábban bejelentett kibővíté­sére is. A Magyarok Világ- szövetsége vezető testületé­nek tagjai sorába választot­ták Cservenka Juditot, a Magyar Rádió „Szülőföl­dünk” szerkesztőségének ve­zetőjét; Pethö Tibor, nyu­galmazott főszerkesztőt, a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsa Elnökségének és Titkárságának tagját: dr. Schweitzer József fő­rabbit, az Országos Rabbi­képző Intézet igazgatóját, va­lamint Szebik Imre evangé­likus esperest, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspökhelyettesét. Az elnökség megvitatta és elfogadta Randé Jenő fő­titkárnak azt a javaslatát, hogy a Magyarok Világszö­vetsége 1988-ban emlékezzék meg a szövetség fennállásá­nak 50. évfordulójáról. A KNEB tárgyalta Kedden ülést tartott a Köz­ponti Népi Ellenőrzési Bi­zottság a szervezet szék- házában. A testület megvi­tatta és elfogadta a diákok szociális ellátásának helyze­téről készült vizsgálati je­lentést, majd értékelte a Szabölcs-Szatmár Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elmúlt ötévi munkáját. A KNEB kifejezte elismerését a megyei és a városi bi­zottságok, illetve a népi el­lenőrök eredményes tevé­kenységéért. Mint a KNEB ülésén el­hangzott, a Szabolcs-Szat- már megyei, illetve az or­szágrészben működő hét vá­rosi népi ellenőrzési bizott­ságnál 1700 népi ellenőr te­vékenykedik. A hivatásos és a társadalmi munkatársak eredményesen segítik a te­rület társadalmi és gazdaság­politikai céljainak megvaló­sítását A megye jellegének meg­felelően a vizsgálatok na­gyobb része a mezőgazda­sággal, a kereskedelemmel, illetve az oktatással, az egészségügyi és a szociális ellátással foglalkozik. A la­kosság évente mintegy 150 közérdekű bejelentéssel ke­resi fel a népi ellenőrzést. A jelzések elsősorban a tár­sadalmi tulajdon védelmére, a gazdálkodási és a pénz­ügyi fegyelem megsértésé­re, valamint a beosztással való visszaélésre hívják fel a népi ellenőrzés figyelmét. A vizsgalatok során ta­pasztalt szabálytalanságok megszüntetésére a népi el­lenőrök évente több mint 300 esetben kezdeményeznek különböző intézkedéseket, s több száz javaslattal se­gítik az ellenőrzött intéz­mények, vállalatok munká­ját. A megyei NEB ered­ményes tevékenységét mél­tatva, a Központi Népi El­lenőrzési Bizottság felhívta a figyelmet a helyszíni vizs­gálatok igényes előkészítésé­re, az ellenőrzőmunka szín­vonalának emelésére. Ezzel együtt a KNEB kiemelt fel­adatként jelölte meg, hogy a fiatalokat fokozottan von­ják be a népi ellenőrzés munkájába.

Next

/
Thumbnails
Contents