Népújság, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-16 / 296. szám
2. NÉPÚJSÁG, 1987. december 16., szerda Magyar-egyiptomi közlemény Várkonyi Péter külügyminiszter 1987. december 12—15, között, hivatalos látogatást tett az Egyiptomi Arab Köztársaságban Ahmed Eszmat Abdel-Megid miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter meghívására. A magyar diplomácia vezetőjét fogadta Hoszni Mubarak köztársasági elnök, akinek átadta, Németh Károlynak, az Elnöki Tanács elnökének írásbeli üzenetét. Ugyancsak fogadta őt Atef Szidki kormányfő. Várkonyi Péter udvariassági látogatást tett Ali Lutfinál, a Sura Tanács elnökénél. Megbeszéléseket folytatott Juszef Vali miniszterelnök-helyettessel, mezőgazdasági és talajjavítási miniszterrel és Fa- ud Szeif en-Naszr igazságügyimniszterrel. Az egyiptomi vezetőkkel folytatott szívélyes, baráti légkörű megbeszéléseken véleményt cseréltek a nemzetközi helyzetről, áttekintették a kétoldalú kapcsolatok fejlődését és az együttműködés további elmélyítésének lehetőségeit. Megállapították, hogy a két ország álláspontja a legfontosabb nemzetközi kérdésekben azonos, vagy hasonló. Üdvözölték a nemzetköz; helyzetben kibontakozó kedvezőbb tendenciákat, a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris rakéták felszámolásáról kötött szovjet—amerikai megállapodást. Kifejezték országaik szándékát, hogy a jövőben is tevékenyen hozzájárulnak a világ békéjének és biztonságának megszilárdításához, a nemzetközi együttműködés erősítéséhez, A tárgyalásokon megkülönböztetett figyelmet fordítottak a közel-keleti válságra. Egyetértettek abban, hogy a válság megoldására az ENSZ égisze alatt megtartandó nemzetközi konferencia a legalkalmasabb fórum, amelyen valamennyi érintett fél, köztük a Palesztinái Felszabadítá- si Szervezet és a Biztonsági Tanács öt állandó tagállama is részt vesz. A magyar külügyminiszter és egyiptomi tárgyalópartnerei megelégediéssel állapították meg, hogy a két ország kapcsolatai az elmúlt években minden területen egyenletesen továbbfejlődtek. A gazdasági kapcsolatok új együttműködési formákkal gazdagodtak. Kinyilvánították országaik készségét arra, hogy a még fel nem tárt lehetőségek kihasználásával további előrelépést érjenek el a kölcsönösen előnyös gazdasági-kereskedelmi kapcsolatokban, a tudomány, a kultúra, a tájékoztatás területén kialakult együttműködésben. A látogatás során aláírásra került a bűnügyi jogsegélyszerződés és az idegen- forgalmi munkaterv. Várkonyi Péter az egyiptomi politikai és társadalmi élet vezető képviselőinek előadást tartott a Magyar Népköztársaság külpolitikájáról. Várkonyi Péter magyarországi látogatásra hívta meg Ahmed Eszmat Abdel-Me- gidet, aki a meghívást köszönettel elfogadta. Shultz tájékoztatja a szövetségeseket A norvégiai látogatáson tartózkodó amerikai külügyminiszter hétfőn ismét úgy állította be a múlt héten aláírt szovjet—amerikai rakétamegállapodást, mintha az a „NATO szívós erőpolitikájának gyümölcse” lenne. „Az európai békemozgalmak vezetőinek moist már be kell látniuk: hibáztak, amikor ellenezték, hogy a NATO Pershing rákétákat és manőverező robotrepülőgépe- ket telepített Nyugat-Euró- pába” — mondta oslói sajtóértekezletén George Shultz. Fejtegetése szerint e rakéták telepítése „kényszerítette a Szovjetunióit” a közepes hatótávolságú és a hadműveleti-harcászati rakéták leszerelését előíró szerződés megkötésére. Az amerikai diplomácia vezetője hatnapos körutat tesz Nyugat-Európában, hogy tájékoztassa az Egyesült Államok szövetségeseit a KHR —HHR szerződésről. Reagan jelöltje: Anthony Kennedy Reagan, amerikai elnök Anthony Kennedyt jelölte a legfelsőbb bíróság egyik tisztére. A képen: Kennedy mellett felesége és Kristin Kennedy-lány látható (Népújság-telefotó: AP — MTI — KS) Búcsúlátogatás Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke, Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke és Sarlós István, az Országgyűlés elnöke búcsúlátogatáson fogadta Milovan Zidart, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság magyarországi nagykövetét, aki a közeli napokban végleg hazautazik. ir A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Milovan Zidart, a magyar—jugoszláv kapcsolatok fejlesztésében végzett eredményes munkássága elismeréseként a Magyar Népköztársaság Zászlórendjével tüntette ki. A kitüntetést Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke adita át. A kitüntetés átadásánál jelen volt Bariig Miklós külügyminiszterhelyettes. Folytatta munkáját az RKP országos konferenciája Bukarestben kedden folytatta munkáját az RKP országos konferenciája. A küldöttek zárt tanácskozásokon, nyolc szekcióban vitatják meg a konferencia elé terjesztett dokumentumokat. Külön bizottságokban foglalkoztak az energiatermeléssel, a nyersanyagok felhasználásával, a termelési folyamatok korszerűsítésével, s az élet- színvonallal összefüggésben a fogyasztási cikkek termelésével, a lakossági szolgáltatások kérdéseivel. Ezenkívül a külkereskedelem helyzetéről, Románia nemzetközi tevékenységéről is tárgyalnak. Külön szekció foglalkozik a párt szervezési, politikai, ideológiai és nevelési kérdéseivel, valamint a tömeg- és társadalmi szervezetek feladataival. A bukaresti sajtó teljes terjedelemben ismerteti Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára, köztársasági elnök hétfőn elhangzott, mintegy hat újságoldalt megtöltő beszédét, amelyet a pártkonferencia „a párt, az egész román nép akció- programjaként” fogadott el. Az országos pártkohfe- renéiia 'ma, plenáris üléssel, Nicolae Ceausescu összefoglalójával ér véget. KOLLEKTIV TOTÓSOK FIGYELEM! Az Országos Takarékpénztár értesíti totózó ügyfeleit, hogy ez év december 30-ig vehetők még át azok a tárgynyeremények, melyeket a július-augusztus-szeptember hónapokban megrendezett kollektív totótombolán nyertek. A nyereményjegyzék Heves megyében levő valamennyi OTP-fiókban és Totó-Lottó kirendeltségben megtekinthető és a tárgynyeremények a nyertes tombola- nyereményjegy ellenében átvehetők. ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR HEVES MEGYEI IGAZGATÓSÁGA A Nemecz József Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Iskola felvételt hirdet KÖNYVELŐI állás betöltésére. Felvételhez szükséges: közgazdasági szakközépiskolai végzettség. Az állás betölthető azonnal, hosszabb időre szóló szerződéssel. Jelentkezés: az iskola gazdaságvezetőjénél. —( Külpolitikai kommentárunk )— Jogos önvédelem A SANDINISTA RENDSZER nem fogja tétlenül nézni, hogy a belső ellenzék, összefogva a fegyveres kontrákkal, megpróbálja chilei mintára megdönteni a haladó nicaraguai rendszert. Ezt Sergio Ramirez áléinak havannai látogatásakor tartott sajtóértekezletén szögezte le. Az 1973-as chilei puccs felidézése nem véletlen, Washington irányításával láthatóan most hasonló erőpróbát szeretne kierőszakolni a nicaraguai ellenforradalom. A közép-amerikai béke esélyei az utóbbi napokban ismét halványultak. Oscar Arias, Costa Rica elnöke a múlt hét közepén vette át Oslóban az idei Nobel-békedíjat, amelyet a nevéhez fűződő béketervvel érdemelt ki. Guatemalavárosban augusztus 7-én írta alá a térség öt államfője a tűzszünetet, nemzeti megbékélést és demokratizálást előíró okmányt. A rendelkezések végrehajtására megszabott határidőket nem sikerült betartani. Érdemi tűzszünet még egyetlen közép-amerikai államban sem valósult meg. Nicaragua tette eleddig a legtöbb lépést a belső párbeszéd útján. Érezhetően újabb és újabb nyömás hárul a sandinista vezetésre — mindenekelőtt Washingtonból —, hogy tegyen további egyoldalú engedményeket. Ortega elnök a közelmúltban belement abba is, hogy közvetett tárgyalásokra kerüljön sor a fegyveres ellenforradalom képviselőivel, noha éveiken át ennek lehetőségét a sandinista vezetés kizárta. Managuában azonban — a jelek szerint — immár úgy ítélik meg, hogy a további kompromisszumok a rendszer fennmaradását veszélyeztetnék. AZ ÁLLAMFŐ VILÁGOSÁN meghúzta a kompromisszumok határát. S azt is világossá tette, hogy Nicaragua folytatja a felkészülést az önvédelemre. A hárommillió lakosú országban már 250 ezer embert képeztek ki. Nicaragua nem mondhat le korszerű harci eszközök beszerzéséről, így légvédelme modernizálásáról sem — jelentette ki Ortega. Nem férhet kétség az önvédelmi intézkedések jogosságához. Alig egy hete, hogy lelőttek ismét egy amerikai pilóta vezette repülőgépet Nicaragua felett, s hétfőn Honduras felől újból két — ismeretlen felségjelű — gép bombázott nicaraguai határ menti települést. Az Arias-féle bóketerv aláírása óta a washingtoni törvényhozás ugyan megakadályozta, hogy a Reagan-kormány további katonai segélyekkel támogassa a kontrákat, ám a jelek szerint az észak-amerikai jobboldal ismét átvette az ellenforradalmárok „magánsegélyezését”. Sőt, az amerikai - kormányzat mintha maga is elérkezettnek látná az időt, hogy a kontrasegély ügyét előtérbe állítsa. Erre utal, hogy hétfőn Reagan nemzetbiztonsági tanácsadója, Colin Powell tábornok éles kirohanással reagált Managua nyilvánosságra hozott védelmi terveire. Szerinte ez közvetlenül fenyegetné Nicaragua szomszédainak biztonságát, sőt, ha Nicaragua korszerű szovjet fegyverekhez jutna, akkor azt Washington „súlyos ügyként” kezelné. Gennagyij Geraszimov szovjet szóvivő azonnal válaszolt a fenyegető hangnemű washingtoni állásfoglalásra. Félre nem érthető módon pontosította, hogy „ha segítséget nyújtunk Nicaraguának, ez kizárólag az ország védelmét szolgálja, s nem támadó célokat. A FESZÜLTSÉG ÉLEZŐDÉSÉT tanúsító nyilatkozatokra aligha lenne szükség, ha Washington már megfogadta volna a Nobel-békedíjas Arias elnök Oslóban is előterjesztett kérését: az Egyesült Államok szüntesse be a kontrák támogatását, hiszen a közép-amerikai béke megvalósulásának . útjában a nicaraguai ellenforradalmárok jelentik a fő akadályt. Ortutay L. Gyula Volán Tömegáru és Bányászati Fuvarozó Vállalat Visontai Üzemegysége felvételre keres: NEHÉZGÉPKEZELŐKET. Január t1-én induló tanfolyamra beiskoláz nehézgépkezelő munkakörbe. Böhler hidraulikus fúrógépre fúrómestert, illetve erre alkalmas dolgozót átképez. Kiemelt bérezéssel. Jelentkezni lehet: Volán TBF. Vállalat Visonta, északi akna. Kiss János, termelési és forgalmi osztályvezetőnél.