Népújság, 1987. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-12 / 267. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1987. november 12., csütörtök JUBILEUMI KIÁLLÍTÁS AZ MSZMP OKTATÁSI IGAZGATÓSÁGÁN Lenin alakja a szovjet képzőművészetben A nagy október hetvenedik évfordulójára a Szovjetunió Központi Lenin Múzeumának mintegy száz műalkotásából álló kiállítási anyaga érkezett hazánkba, gazdagítva a hazai jubileumi rendezvények sorát, színeit. November első napjaiban ez a grafikákból, nagyméretű olajképekből és néhány szoborból szerves egységgé rendezett gyűjtemény a Budai Várban, a Munkás- mozgalmi Múzeumban volt látható. Most két hétig az MSZMP Oktatási Igazgatóságán kap otthont. Ez a válogatás valóban csak egy szelete annak, ahogyan a szovjet festők, szobrászok. grafikusok újra meg újra megfogalmazták élményüket arról az emberről, aki hitével, lelkesedésével, elhivatottságával, akaraterejével egy adott pillanatban „kizökkentette az időt helyéről" és irányította „tíznapi" — és további történelmet —, „amely megrengette a világot". A több mint ötven grafikai ábrázolás közül M. Safran gycrs- rajza mindenképpen kiemelkedik; jelentőségével. történetiségével nem is lehet vitatkozni, hiszen 1917. október 25-én készült és a szónokló Lenint a Szmolnijban ábrázolja, abban a viharos környezetben, amikor a közös akarat ki kovácsolása elsősorban az irányítókon múlott. Safran művéről fakszimile készült és azt látja majd az egri közönség. A nagy egyéniség hatása a megnőtt évtizedekben csak erősödött. Ismert, régi híradós filmtekercsekről leolvasható vonásait, mozdulatait. tartását, ezer alakban elemezték, fogalmazták újra a művészek, akik azzal is igyekeztek hatni a felnövekvő új társadalomra, hogy Lenint, a szeretett vezért, a maga közvetlenségében, de történelmi szerepének nagy- szerűségében, a saját megélésük szerint jelenítették meg. B. Kusztogyev 1925- ben egy derűs életkép központi alakjává fogalmazza őt — Lenin a munkások között —, litográfiájával azt a légkört örökítette meg, amelyben a kortársak otthonosnak találták vezetőjüket. A. Matvejev 1960-ban nagyméretű portrét készít róla. mert a XX. kongresz- szus után újabb hangsúllyal kellett és lehetett beszélni róla. A. Poszjado 1970-ben készült szoborcsoportján — Október — elöl áll Lenin, mögötte a zászlótartó. A háttér három szereplőjének ábrázolása nyugodt, a bronz ritkán tudja jól közvetíteni a szenvedélyt. de Lenin tartásából a forradalmi extázis itt is kiolvasható. Annak ellenére, hogy az egész kiállítás egy egyéniséget idéz, a szellemet, amely 1917-et mozgatta, az alkotások sokrétűsége, az egyes művészek sajátos, egyéni beleélése kitűnő összképpé emeli ezt az ünnepre érkezett esztétikai ajándékot. S ez annál értékesebb nekünk. egrieknek, mert a pesti művészeti szemle után csak Egerben látható ez a moszkvai figyelmesség. A rendezőszervek, az MSZMP Oktatási Igazgatósága, a Heves Megyei Múzeumok Szervezete, a Heves Megyei Művelődési Központ és a Hevesi Szemle Szerkesztősége Barta Alajost, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának első titkárát kérte fel a kiállítás megnyitására. Ennek időpontja: 1987. november 13., délután három óra. A BOLZANOI HAYDN ZENEKAR HANGVERSENYÉRŐL Olasz virtuózok Egerben Magyarországi vendégszereplésük egyik állomásaként az Országos Filharmónia egri hangversenysorozatában a Bolzanoi Haydn Szimfonikus Zenekar adott legutóbb koncertet Hermann Michael vezényletével. Az együttes csaknem három évtizede alakult a majd százezres észak-olaszországi Bolzano, és a közeli kisváros Trento zenekedvelőinek támogatásával. A zenekarról első pillantásra kiderült, hogy elsőrangúan felkészült muzsikusokból áll. Két zenei kultúrkör határáról jöttek, s ez műsorválasztásukban is tükröződött. Műsorukat Rossini Selyemlétra című vígoperájának nyitányával kezdték. A hatások darab előadásánál azonnal megmutatkoztak a zenekar erényei. A legjobb értelemben vett szórakoztató muzsikát játszották, köny' nyed érzelmességgel, jókedvűen, jól elhelyezett hangsúlyokkal. Beethoven C-dúr zongora- versenyét (Op. 15. No. 1.) Maria Tipo szólaltatta meg. Annak idején az alig huszonöt esztendős komponista ezzel a művével és a darab párjával, a B-dúr koncerttel készült meghódítani Bécs „zongoraországát”. Maga játszotta versenyműveit, így a mércét is önmagához szabta. A mostani est szólistája megtestesíteni látszott a beet- hoveni, markáns zongorista- egyéniséget. A hosszú bevezető után szigorú pontossággal indított, de mintha külön életet élt volna ő és a zenekar. A további tételekben fokozatosan teremtette meg azt a légkört, melyben a versenymű lényege, a párbeszéd megvalósulhat. A második (Largo) tétellel már valósággal elvarázsolta közönségét. Azért a tételek ka- denciáiban érezhető volt, hogy a művész elsősorban szólistaként tudja igazi önmagát adni. Előadása Beethoven két arcát egyaránt tükrözte: a szinte húrokat szaggató erőt éppúgy, mint a megindítóan lágy poézist. Folytatásként Petrassi 11. Concertójának előadásával a zenekar széles repertoárjáról, századunk stílusirányaiban való biztos tájékozódásáról győzte meg közönségét. Végül a „névadó” műve, Haydn D-dúr szimfóniája („Az óra” No. 101.) hangzott el. Az együttes ebben a leginkább önmagára talált. Minden részletében kidolgozott, pontos, élő, kitűnő karakterváltásokkal, fokozásokkal, temperamentummal teli előadást hallhattunk. Azaz érzésünk támadt, hogy egy szimfonikussá nőtt kamaraegyüttes játszik, és mi hallgatók is részesei vagyunk a produkciónak; elmosódnak az előadók és a hallgatóság közötti határok, megszűnnek a távolságok. Mindez nem kis részben a karmester, Hermann Michael érdeme. Működése nyomán hajlékony, érzékeny zene szólalt m.eg. Mozdulataival állandóan „értelmezte" a felhangzó dallamvilágot minden szólamcsoportra külön gondja volt. A műhelymunka során legapróbb részleteiben is kidolgozott művek előadása számára elegáns könnyedséggel valósult meg. Néha csak utalásszerű mozdulataival irányított, máskor nem törődve a kezéből elrepülő karmesteri pálcával sem, sodró lendületbe tudta hozni muzsikusait. Kiváló, fegyelmezett, derűs, zenekarának stílusát személyében képviselő karmesteregyéniség! A közönség tapsait ráadásként az együttes Mozart Figaró-nyitányának bravúros előadásával köszönte meg. Ocskay György OLÁH JÁNOS: Az idegen H/ii. A békés, salakrágta föld megadóan súnyt a napon. Hol vörös, hol fekete hepehupában sisteregve lapult a por. Az óriási ócskavas-telep fölött föl-föl búgott a villanydaru motorja. Óvatosan engedte le a csápját, markolta föl a rozsdás hulladékot, mintha attól félne, akármikor visszaejtheti őket. A gyűrött roncsok, mint a pókhálóra a bogarak. olyan bizonytalanul, s kelletlenül ragadtak rá a mágnesre. Távolban, az út végén ott komorlott a bezárt gyárkapu vasrácsa. Néhány inas ődöngött előtte, bizonytalanul káromkodtak. ibele- belerúgtak a kapuba. de csak óvatosan, nehogy leváljon a bakancsuk talpa, eltörjön a lábujjuk. Valószínű, a portással veszekedtek az imént, és most így próbálták levezetni az indulataikat. A portás rájuk se hederített. A feje olyan mozdulatlanul virított a kapu melletti üvegkalitkában, mint egy agyagszobor. Kissé ügyetlen munka: a koponya túl lapos, a homlok behorpadt. Benne volt a hanyag mester vállvonása: a célnak így is megfelel. Az inasok megunván a hiábavaló okoskodást, leültek a kerítés betonlábazatára. Egyikük, alacsony, köpcös. szőke alak, afféle hangadó típus, sört vett elő egy reklámszatyorból. Az üveget egyetlen ügyes mozdulattal a kerítés vasán nyitotta föl. Jó haverként a többieket kínálta először. Az idegen, úgy volt öltözve, mint valami elöljáró, öltöny, fehér ing, nyakkendő. messziről figyelte a jelenetet. Kissé furcsának találta. amit lát. A bezárt kapu megtorpedózásra késztette. Nem volt biztos benne, hogy őt kiengedné a portás, hiába van hivatalos, egy alkalomra szóló kilépési papírja. Tudta, a gyárnak három kapuja van. Most különösen félt attól, hogy a távozási szándéka meghiúsul, nem várt nehézségekbe ütközik. Ügy érezte, képtelen volna elviselni még egy ilyen jelentéktelen kudarcot is. Amíg a másik kapu felé baktatott, sok minden megfordult a fejében, de gyökeret verni egyetlen gondolat se tudott. Ez az ismerős bizonytalanságérzés csaknem teljesen úrrá lett rajta. Minél jobban gyűlölte, annál makacsabbul tért visz- sza hozzá, az utóbbi időben már szinte naponta elővette. Ki vagyok én? Mit keresek egyáltalán ezen a világon? Ő, hogyan gyűlölte ezeket a közhelykérdéseket. mégsem tudott hátat fordítani nekik. A sarokba szorították, leköpdösték, kinevették, mint hajdan a kérges kezű, clgarettaszagú százszor bukott vagányok az osztályteremben. Ügy érezte, most is azok veszik körül. Mennyire szeretett volna, mégse sikerült soha egy szemernyit se hasonlítania hozzájuk. A villanydaru felbúgott és zörögve elejtette a terhét. Az öntödéből vastag gőzoszlop csapott fel. A köszö- rűesarnok egykedvű visítása megLapult a háttérben. A salakút közöttük kanyargód. A forduló végén már látszott a keleti kapu. Innen belülről semmiben sem különbözött a nyugatitól. Az idegenben felmerült a kétely, csak nem eltévedt? Álmodni sem könnyebb, mintha ébren tévelyegsz a világban, nem. semmivel se. Van úgy, hogy az álom súgja meg, amikor már végképp nincs tovább, hogy mit tegyél. Ha nem figyelsz rá. elveszel. A valósággal szemben az álom mindig önzetlen, minden ellenszolgáltatás nélkül segít, ha segít. Az érzékek idővel eltompulnak, a gyermeki elfogulatlanság kincsei szanaszét gurulnak a világban, és nincs az a zsugori fajankó. aki összeszedhetné, vagy akár csak megőrizhetné őket. ( Folytatjuk) BEFEJEZETLEN FORRADALOM Szovjetunió - az Egyetemi Színpadon Szokatlan műfajú darabot mutattak be október végén, november elején (három alkalommal) az Egyetemi Színpadon, a budapesti művészeti hetek programsorozatának keretében. A produkciót — rendezője: Koltay Gábor — Szilágyi Ákos irodalmár állította össze, mégpedig főként olyan szövegrészietekből, amelyek általában csak most váltak hozzáférhetővé a Szovjetunióban. Így tehát a magyar olvasók nagy része még fordításokból sem igen ismerheti azokat. Bár némelyikük azért régebben is ismert a nagyközöség előtt. Az irodalmi összeállításhoz hasonlítható előadásban elhangzanak politikusok írásai, versek, prózai művek, dokumentumok és zenei részletek is. A színpadi díszlet eléggé egyszerű, de annál érdekesebb: ágy, asztal székkel, míg középen vörös drapériás mikrofonos szónoki emelvény. Oldalt Lenin és Viszockij portréja, középen pedig vagy fél tucat Sztálín- festmény látható. A nyolc szereplő állva, vagy a díványon ülve mondja el szerepeit. az asztalnál a beszélgetések, interjúk hangzanak el, míg az emelvényről rendszerint Sztálin, valamint Zsdanov szól az emberekhez. A darabnak tulajdonképpen nincs klasszikus értelemben vett cselekménye, története. Bár az sajátos módon végigköveti a Szovjetunió (Oroszország) históriáját 1918-tól napjainkig, s az előadott részletek végül is logikus — és tudatosan vállalt — lánccá, egész- szé állnak össze. Igazi csemegét jelent Lu- nacsarszkij 1931-ben született, A sajtószabadságról című írása vagy — ugyanebből az évből Bulgakov levele, amelyet az akkori szovjet kormánynak címzett, s melyben kijelenti: abban a helyzetben lehetetlennné vált számára a művészi munka, ezért kéri, engedélyezzék számára, hogy elhagyja az országot. A szépirodalmi művek közül igen élvezetes Zoscsenko, Az agitátor című (1923) novellája, amelyben azt meséli el, miképpen tart egy városi agitátor falun, a parasztoknak előadást a repülés fejlődéséről. A második részben Lenin: Levél a kongresszushoz (1922—23) című művét hallhatjuk, melyet Lenin politikai végrendeletének is szokás nevezni. Ebben, mint tudvalevő, Lenin óva int attól. hogy Sztálin továbbra is a párt főtitkára maradjon, s ezt goromba, erőszakos magatartásával indokolja. Megdöbbentő, hogy Lenin zseniális (és baljós) sejtelmeit szinte szó szerint igazolta az idő. Ezt követően — újból a vörös drapériás emelvényről — Sztálin esküjét halljuk — Lenin halálakor (1924). A nézőtéren ülők jó ötven év távlatából számba vehetik mi teljesült valójában ebből az esküből.. . A darabban ezután a harmincas évek következnek, ez az időszak Sztálin totális uralmának bevezetése. A részletekben olyan nevek fordulnak elő, mint Trockij, Buharin, Kamenyev, Zinov- jev és a többiek. Az ördögi gépezet minden politikái ellenfelét — és minden másképpen gondolkodót — megsemmisít: mindenféle értelemben. Rendkívül kifejező Buharin börtönben írt levele 1937-ből. A pártvezetés jövendő nemzedékének című, egyik utolsó írása nem sokkal kivégzése előtt keletkezett. Ezt egyébként úgy ismerhette meg a világ, hogy Buharin felesége — megőrizve az utókornak a levél tartalmát — szó szerint megtanulta azt. A levél megrendítő: elmondja benne, hogy ő személy szerint úgy érzi, tehetetlen az ördögi gépezettel szemben, de bízik abban, hogy az idő, a történelem megmutatja az ö ártatlanságát, leleplezi a kor kegyetlenségét. A levélből kiderül az is, hogy bár az akkori pártvezetés őt fizikailag is megsemmisíti, ő mégsem csalódik az eszmében, majd így fejezi be: meggyőződésem, hogy a pártvezetés eljövendő nemzedéke tisztáz majd engem a vádak alól. A műsorban részleteket ismerhetünk meg egy 1939-es szovjet tankönyvből, amelyben az olvasható, hogy a trockista-buharinista banda a nyugati hatalmaknak, köztük a náci Németországnak kémkedett, ezzel elárulták népüket, hazájukat. S mindezt arról a Buharinról, akit Lenin — a már említett végrendeletben — méltán nevezett a bolsevik párt legnagyobb teoretikusának. A legsötétebb éveket — a színpadon — egy gitárral előadott dal zárja le. A női hang a börtönben arról énekel, hogy ő bár nem tudja, miért ül a cellában, de Sztálinnak bizonyára mindenben igaza van ... A darabban az olvadás évei következnek, amit az is jelez, hogy a fél tucat Sztálin-portrét kiviszik a színpadról. Ekkor hallhatjuk Jevtusenko Sietős önéletrajz című írásának (1959) részletét, amely Sztálin temetéséről tudósít. A történetben napjaink eseményei jönnek: átépítés, glasznoszty, az új gondolkodás. Rendkívül érdekesek a magyarul nem mindig megtalálható interjúk, többek között — Szaharovval, Falinnal és Jevtusenkóval. Vázlatosan így festettek az elmúlt hetven év eseményei ebben a rendhagyó színdarabban az eddig jórészt ismeretlen anyagok tükrében. Az előadás végén egyébként megfogalmazódnak azok a kételyek is, amelyek megkérdőjelezik a változások lehetséges sikereit. Az összeállítás legfőbb értéke nyilvánvalóan az, hogy a nézők megismerhették ezeket a szövegeket, vagy például Viszockij dalait, s mindez már önmagában is biztosította a sikert. A jelek szerint egyébként a szovjet vezetés készen áll arra. hogy további tabutémákat, személyeket, irodalmi alkotásokat tegyen hozzáférhetővé. Minderre igen jó alkalmat ad a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója, vagy éppen Öuharin születésének közelgő centenáriuma. A múlt tisztázását nyilvánvalóan a szovjet történészeknek, politikusoknak kell elvégezniük elsősorban. Kétségtelen azonban, hogy mindennek nemcsak a Szovjetunió története, hanem a szocializmus fejlődése szempontjából is alapvető jelentősége van. Havas András Látszólag távol eső fogalmak, mivel a videót azzal szokták vádolni, hogy elvonja a fiatalokat a mozgástól. A Magyar Televízió által alapított Televideo Kiadó most mégis arra törekszik. hogy az MTV archívumából forgalomba hozzon olyan kazettáikat, amelyek segítik az egészségmegőrzést. Szerepel az ajánlatban gyermekeknek szánt vidám animációs film csakúgy, mint Szentágotai professzor emlékezetes sorozata. Video és egészség
