Népújság, 1987. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-07 / 263. szám
NBflujmq 1987. november 7., szombat Százhúsz éve született Maris Curie-Sklodowska (1867—1934) lengyel születésű, Nobel-díjas vegyész és fizikus, aki 1898-ban férjével. Pierre Curie-vei együtt felfedezte a polóniumot. majd a rádiumot. A lengyei diáklányt 1885-ben vette feleségül a párizsi professzor, Marie fizikát tanult az egyetemen, s a házasság után Madam Curie- nek megengedték, hogy férje iskolájának laboratóriumában dolgozzék. Doktori disszertációjának témájául a Becquerel- féle uránsugárzást választotta. Vizsgálatai rendkívül fáradságosak voltak, ám olyan érdekesek. hogy férje is felhagyott a kristályok tanulmányozásával, s ettől kezdve teljes erővel felesége munkájába kapcsolódott be. így fedezték fel együtt a rádiumot és a polóniumot, s ezért férjével, valamint Becquerellel megosztva elnyerte a fizikai Nobel-díjat. Férje 1906-ban közúti baleset áldozata lett. Marie Curie-Sklo- dowskát férje halála után kinevezték a Sorbonne professzorává. Tovább folytatta a nagy jelentőségű kísérleteit, és 1010- ben sikerült tisztán előállítani'1 — tíztonnányi uránércből — a rádiumot. Üjabb magas tudományos elismerésben részesült: 1911-ben a kémiai Nobel-díjjal is kitüntették. A Nap kél: 6.36 órakor, nyugszik: 16.20 órakor. A Hold kél: 16.52 órakor, nyugszik: 8.49 órakor. A NOSZF 70. évfordulója ^Időjárás Várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő lesz számottevő eső nélkül. A nyugati, északnyugati szél többfelé élénk, a Dunántúlon néha erős lesz. A hőmérséklet 7 és 12 fok között várható. Ringriasztás Az év pofonjait „mérik" a napokban az egri körcsarnokban, világ- és Európa-hírű bokszolok tálalásában. A drukkerek olykor nem feledik: nem az a legény, aki üt, hanem aki állja. Az egyikük a mär kétszer padlóra került, és rendre hátráló védencét ekképp riasztotta: — Imre vigyázz, lépcső! (budavári) — SZÜNETEL A VÍZSZOLGÁLTATÁS. A Heves Megyei Vízmű Vállalat vezetékátkötés miatt november 9- én 8—16 óráig szünetelteti a vízszolgáltatást Eger következő városrészeiben: Szépasszony-völgy utcától az Al- mási Pál, Rajner Károly utca által behatárolt területen és az Almagyar utca— Dobó utca—Dózsa Gy. tér körzetben. EGERBEN: egri és Eger környéki felnőtt betegek, valamint az Eger környéki községek gyermek betegei részére szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig az I-es kórház területén a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti porta felől. Telefon: 11-000. Az ügyelethez tartozó községek: Kerecsend, Egerszalók, Egerszólát, Makiár, Felsötárkány, Andomaktálya, Bátor. Ostoros. Novaj, Noszvaj, Demjén, Hevesaranyos. Nagytá- lya, Sikfőkút. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig az egri gyermekek részére. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szombaton reggel 7 órától 13.30 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától 20 óráig, vasárnap 8 órától 20 óráig a Technika Házában. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN : péntek délután 17 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. GYÖNGYÖSÖN: központi orvosi ügyelet szombaton 7 órától hétfő reggel 7 óráig. HELYE: Széchenyi u. 1. Telefon: 11-727. Gyöngyös körzetközpont községei: Gyöngyöspata, Gyöngyöstarján, Gyöngyösoroszi, Gyön- gyössolymos, Szűcsi, Karácsond. Telefon: 13-892. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombaton 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap 8 órától 12 óráig. HELYE: Puskin utcai gyermekrendelő. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szombaton 7 órától 13 óráig és 15 órától 18 óráig, vasár- és ünnepnapokon 9 órától 12 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatt. VÁMOSGYÖRKÖN: orvosi rendelőben, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Ellátandó terület: Vámosgyörk, Adács, Nagyréde, Visznek, Gyöngyöshalász. Atkár. VISONTÁN: a Thorez Bánya üzemorvosi rendelőjében, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Ellátandó terület: Visomta. Abasár, Márkáz, Detk, Nagyfüged. Mátraszentimre és a hozzá tartozó körzet egészségügyi ellátását készenléti szolgálat útján, illetve a körzeti orvos távolléte esetén Gyöngyös város ügyeleti szolgálata biztosítja. Domoszló, Kisnána és Vécs (új egészségház, Telefon: 3). községek a verpeléti összevont ügyelethez tartoznak. HATVANBAN: szombaton 8 órától hétfő reggel 8 óráig. HELYE : Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton, 6.30 órától 14 óráig, vasárnap 8.30 órától H óráig. Telefon: 11-040. HELYE: kórház GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombaton 8 órától 12 óráig, vasárnap 8 órától 10 óráig. HELYE : Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-199. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombaton 8 órától 12 óráig, vasárnap 8 órától 10 óráig. HELYE: Hatvan. Horváth M. u. 21. Telefon: 12-265. Ügyeleti időn túl gyermekek részére is a központi körzeti orvosi ügyelet biztosit ellátást. HEVES város és vonzáskörzete lakosai részére szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig Heves, Vörös Hadsereg u. 32. sz. (volt szülőotthon) alatt van. Telefon: 11-831. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton és vasárnap reggel 8 órától 12 óráig a Tanácsköztársaság tér 2—4. sz. alatt a fogorvosi rendelőben. FÜZESABONYBAN: szombaton, reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a Rákóczi u. 42. sz. alatti rendelőben. FOGORVOSI ÜGYELET Füzesabonyban: szombaton reggel 8 órától szombaton délután 2 óráig. Helye: Füzesabony, Rákóczi u. 52. Ugyanennek a körzetnek vasárnap 8-tól 20 óráig Eger, Technika Háza. Állatorvosi ügyelet: szombaton. 8 órától vasárnap 20 óráig.. Egri ügyelet: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Gyöngyösi ügyelet: Gyöngyös, Deák F. u. 17. Telefon: 13-991. Hatvani ügyelet: Hatvan Városi Tanács V. B. Vágóhídja. Telefon: 11-901. Hevesi ügyelet: Heves, Fő út 17. Telefon: Heves 11-917. Füzesabonyi ügyelet: Dormánd, tanácsháza, Dózsa Gy. u. 37. Recski ügyelet: Recsk, Kossuth L. u. 218. Telefon: Recsk 15. Tamamórai ügyelet: Lenin Mgtsz központi iroda. Tárnáméra, Boconádi út 50. Telefon: Tárnáméra 6. Az ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a területileg illetékes állatorvos ad táiékoz tatást. ÄLLATKÖRHAZI ÜGYELET: pénteken, 19 órától hétfő reggel 7.30 óráig. HELYE: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. TEGNAPRÓL —MÁRA AZ ELKISZ CSEBOKSZARI SZERVIZÉBEN Videók és számítógépek javítása Csuhaj Árpád és Csanádi György a most beérkezett DyRam videomagnók műszeres beállítását végzik Az ELKISZ Ramovill egri csebokszári szervizében a híradástechnikai berendezések szervizelésén kívül megkezdték a videomagnók és a személyi számítógépek javítását is. Amint Réti György szervizvezető elmondta, az idén háromszázezer forintot fordítottak speciális műszerekre. valamint elméleti és gyakorlati tanfolyamon vettek részt Budapesten a műszerészek. A garanciával ellátott itthon vásárolt típusokhoz megfelelő lesz az alkatrészellátás. Ezen kiviül megkezdődött a kis személyi számítógépek és tartozékainak is a szervizelése. Az egri tanárképző főiskola vendégeit fogadták a megyei pártbizottságon Az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola marxista—leninista tanszéke tudományos ülést rendez november 9-én. Az eseményre megérkezett az öt külföldi testvérintézmény képviselője. az NDK-beii Erfurtból, a csehszlovákiai Banska Bystricáról, a csu- vasiai Csebokszáriból és Vlagyimirból, valamint a lengyel Zielona Gora-ból. A külföldi pedagógiai főiskolák tanárait pénteken fogadta Kiss Sándor, a megyei pártbizottság titkára, és tájékoztatta őket a megye életéről. Új könyvtár Füzesabonyban Kitüntetések - hétfői számunkban A nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulóján megyénkben számos helyen rendeztek kitüntetésátadó ünnepséget, s a megemlékezések sora szombaton is folytatódik. Épp ezért mindazoknak a névsorát, akik kiemelkedő munkájuk elismeréseként kitüntetésben részesültek, a pontos tájékoztatás érdekében. a szerkesztőségünkbe eddig érkezettek alapján, hétfőn megjelenő számunkban adjük közre. EGERBEN Változás a forgalmi rendben Űjabb változás lesz Egerben a forgalmi rendben. Ezúttal a 25-ös számú főközlekedési út Rákóczi úti szakaszának Ráckapu tér— Ráchegy utca közötti lehajtóágát november 9-én 9 órától kétirányúsítják. Az illetékes hatóságok emiatt az ezen a részen gépjárművel közlekedők fokozott figyelmét kérik. Egy hét leforgása alatt másodszor adunk hírt könyvtáravatásról. Ezúttal Füzesabony a helyszín, ahol péntek délután adták át a nagyközség „könyvesházát”. A Rákóczi út 52. szám alatti új épületet a helyi tanács finanszírozta az Országos Közművelődési Tanács és a megyei tanács támogatásával. A nyolcmilliós beruházás kivitelezését a helyi költségvetési üzem dolgozói végezték el, a Heves Megyei Egerben a Mészöv Macky Valér utca 2. szám alatt lévő székházában főiskolai előkészítő tanfolyamot indítanak. A matematikából és a politikai gazdaságtanból felvételizni szándékozók még — NYUGDÍJASOKNAK. A Szakszervezetek Megyei Tanácsa épületében működő nyuigdíjasklubban hétfőn. 17 órától Egerben újabb foglalkozásra kerül sor. Ezúttal a családi életre nevelésről tart előadást dr. Lachata István főiskolai tanár. Tanácsi Tervező Vállalat dokumentációi alapján. A lakosság száznegyvenezer forint értékű társadalmi munkával járult hozzá az építkezéshez. Az eddig egy felvonulási épületben működő könyvtár most méltó otthont kapott. Negyvenezer kötettel, felnőtt- és gyermekrészleggel, fonotékával várja az érdeklődőket. az olvasás, a kultúra szerelmeseit. jelentkezhetnek az oktatásra. A foglalkozások november 10-től május végéig tartanak, s hetente egy nap elfoglaltságot jelentenek. Az összejövetelekre várhatóan keddenként kerül majd sor. — LOTTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 45. heti lottónyeremények a következők. 5 találatos szelvény nem volt, a 4 talála- tosokra 357 954 Ft-ot, a hármasokra 1340 Ft-ot, a kettesekre 40 Ft-ot fizetnek. Felvételi előkészítő a Meszöv-ben EGY HÉT ESZPERANTÓ Intenzív nyelvtanfolyam Felsőtárkányban Sokan panaszolják, hogy azért nem tudnak nyelvet tanulni, mert nincs rá elegendő idejük. Rájuk is gondolva szerveztek egyhetes intenzív eszperantó nyelvtanfolyamot a felsötárkányi Há~ mán Kató Vezetőképző Táborban. A kurzuson a tanárokkal együtt ötvenketten vettek részt az ország minden tájáról. Hétfőn kezdődött a program, s a hallgatók reggeltől estig eszperantóval foglalkoztak. Megismerkedtek a teljes nyelvtannal, s több száz szót sajátítottak el. Hogy az egyhangúság ne vegye el a tanulási kedvet, az órákat sokféleképpen színesítették. Többek között dalokat is tanítottak, s videó- vetítés lis segítette a munkát. A kurzus elvégzői az egyhetes foglalkozássorozat után vasárnap utaznak haza. Burgonyavásár Egerben Egerben a hétvégén az- alábbiak szerint alakultak a szabadpiaci árak: a tojás 2,80, a burgonya 16, a sárgarépa 18, a zöldség 28, a fejes káposzta 7, a kelkáposzta 10, a karfiol 40. a paprika 30, a paradicsom 20 —48, az alma 10—12, a körte 36, a mák 150, a dióbél 240, a bab 60, a lencse 75, a fokhagyma 120, a vöröshagyma 16 forint. Gyöngyösön a tojás 2,50, a burgonya 14, a sárgarépa 12— 20, a zöldség 15—25, a vöröshagyma 15, a fejes káposzta 7, a kelkáposzta 15, a karfiol 40, a paradicsom 16—20, a paprika 30, az uborka 40, a fokhagyma 120, a paraj és a sóska 30, az alma 18, a körte 30, a dió 60 —70. a bab 80, a mák 150 forintért kapható. Hatvanban: a tojás 2,60, a burgonya 15, a sárgarépa 10, a zöldség 20, a vöröshagyma 14, a fejes káposzta 7, a kelkáposzta 8, a karfiol 25, a. paradicsom 15, a paprika 20, a fokhagyma 120, a sóska 20, az alma és a körte 15, a szőlő 20, a dió 50. a bab 60, a mák 140 forintba kerül. Hevesen: a tojás 2,30, a burgonya 13, a sárgarépa 10, a zöldség 15, a vöröshagyma 12. a fejes káposzta 6—7, a kelkáposzta 8, a karalábé 3, a karfiol 20, a paradicsom 15—20, a paprika 14—20, a fokhagyma 130. a gomba 100, az alma 14, a körte 20, a mák 140 forint. Zöldért árai: a tojás 2,70, a burgonya 9,50, a sárgarépa 8, a zöldség 20, a fejes káposzta * 7, a kelkáposzta 10, a paprika 24, a paradicsom 20, az alma 10, a körte 28, a savanyúkáposzta 20. a mák 150, a bab 80, a karalá- bé 10, a fokhagyma 130, a vöröshagyma 16 forintba kerül. A hét vége asztalára Horto- bágyi sajtoslepényt ajánlunk. Hat deka füstölt szalonnát apró kockákra vágya üvegesre pirítunk és leszűrjük. Zsírjával megkenünk egy zománctepsit, és megszórjuk reszelt sajttal elkevert zsemlemorzsával. Közben két tojássárgáját két deci tejföllel simára keverünk, kevés törött borssal és paprikával fűszerezzük, majd hozzáteszünk egy pár apró kockára vágott debreceni kolbászt, húsz deka reszelt sajtot, a szalonna tepertőjét, a habbá vert tojásfehérjét. Rászórunk 8 deka lisztet, majd összekeverjük, és egyenletesen szétterítjük a kimorzsá- zott edényben. Tetejét megszórjuk még 5 deka reszelt Hajdú sajttal, olvasztott vajjal meglocsoljuk, és lassú tűzön addig sütjük, míg a teteje pirosas, ropogós nem lesz. Melegen tálaljuk, tetejére szórt apróra vágott metélőhagymával. Jó étvágyat kívánunk! — NYILVÁNOS TÉVÉFELVÉTEL. Nádas Péter: Takarítás című drámájának nyilvános tévéfelvétele lesz ma 'két alkalommal is a Gárdonyi Géza Színház Stúdiószínpadán, a Megyei Művelődési Központban. Az előadások 14. illetve 18 órakor kezdődnek. NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelőskiadó: VADÁSZI JÁNOS — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszám: 13-644. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 11-843 Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkózbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062.— Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705. Bukucs József a Commodore 64 számítógépet ellenőrzi (Fotó; Szántó György)