Népújság, 1987. november (38. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-07 / 263. szám

4.

NÉPÚJSÁG, 1987. november 7., szombat

A népbiztos, aki Mozartot szerette

Ha azt mondjuk 70 év, az az embernél komoly, tisztes kor, ha ugyanezt az időszakot történelmi távlatból nézzük, épp hogy csak nagykorúnak lehet nevezni a szülöttet.

Ám, az elmúlt hét évtized homokóráján gyorsan futó szemek nem múltak el nyomtalanul. A legutóbbi évek szovjetunióbeli változásai nemcsak a Kreml-szakértők. hanem a humánusan, de éppen ezért baloldalian gondolkodók „vigyázó szemeit’’ is Moszkvára vetette.

Mihail Gorbacsovnak az SZKP XXVII. kongresszusán elhangzott előadói beszéde nem a rövid távon gondolkodó pragmatisták, nak, hanem a szocializmus ügyét önként, benső késztetésből és nem hivatali érdek, bői vállalók útmutatója. Napjaink vezető szovjet politikusai kitűnő érzékkel és mély meggyőződéssel ötvözik a XIX. századbeli turge- nyevi, csehovi orosz intellek- tualizmust a hittel hitt reális eredmények ösztönözte rendszer, és gondolkodásformáló szocialista forradal. misággal Eltűntek a szovjet közélet színpadáról a „ne- hogy-csak baj legyen-isták”. Jevtusenko szavaival élve egyre kevesebben vannak a kitüntetések húzta mellkasok. Megfogyatkozott azoknak a száma is, akik a szocializmus vívmányait maguknak szerették volna kisajátítani, kevesebb lett a jelszó, több a tett.

Az újat akarók útján

Előtérbe kerülnek a kiművelt emberfők, a tájékoztatás. tudomány, közgazdasági és műszaki élet területén. A szovjet sajtó méltó „munkatársa” az új, megifjodott szellemű ideológiának. Néhány gondolat csupán ízelítőnek a moszkvai lapokból: „A szocializmus műszaki fejlődésének a jövőben sem az emb'ert leigázó, hajszoló, hanem az emberi életet és létet segítő magas szintű technológiának kell lenni."

„Mostanában a piacorientált államok gigantomániája a betonmetropolisz. Minél töibb összezsúfolt ember kis helyen! Mi továbbra is támogatjuk állami költségvetésből az emberibb léptékű, kisebb de több város létezésének szükségességét. (Bárcsak nálunk is követőre találna ez a gondolat)-”

Gorbacsov ideológiája szerint a jövő szocialista forradalmát nem sajátíthatja ki, nem vélheti jussának egy- egy csoport vagy osztály. Elképzelése szerint tárt kapukkal kell ‘ fogadni az értelmiségit, a gondolkodót, a művészt, aki reprezentálhat, ja, segítheti és továbbviheti a nagy ügyet.

E szellemben dolgozik a szovjet sajtó, ahol nem is olyan régen a NOSZF klasz- szikus korszakának egy markáns arcélét. az arisztokrata származású külügyért Ge- orgij Vaszilijevics Csicserin életét mutatták be. és emlékeztek meg róla. oly módon. amely 15 évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna.

Tizenkét évig a szovjethatalom fennállásának nehéz éveiben töltötte be a külügyi népbiztos (külügyminiszter) tisztét. Csodálatosan szép sors volt az övé. írja Sz. Zomyickij. Nem dek- lasszálódott, proletarizáló- dott. kozmopolita nemes, hanem ősi orosz arisztokrata család fiaként született. E környezetből lett hivatásos forradalmár, amellett művészien zongorázott, rajongott Mozartért, és élete alkonyán szép monográfiát írt róla.

A tehetséges diplomata

1922. április 10. Genova. San Giorgio palota. 29 állam

képviselői türelmetlenül várták a szovjet küldöttség vezetőjének felszólalását. Nem sokkal korábban a nagyhatalmak képviselői követelték az ideiglenes kormány adósságainak — 18,5 milliárd

rubel — visszafizetését. a külföldieknek azt a jogát is. hogy területen kívüliséget élvezzenek a Szovjetunió területén. Az utóbbit a tőkések a gyarmati országokban élvezték csak. Ám Csicserin nemhiába töltötte álmatlanul éjszakáit. így válaszolt: Az oroszországi küldöttség a kommunizmus elveinek álláspontján kitartva elismeri, a mostani történelmi korszakban lehetővé teszi a régi rend és az új születő társadalmi rend párhuzamos létezését. A két tulajdonrendszert képviselő államok gazdasági együttműködése pa- rancsolóan szükséges az általános újjáépítés szempontjából.

A nemzetközi kapcsolatok története során, első ízben Csicserin. a genovai konferencián meghirdette a különböző államok békés egymás mellett élésének lenini eszméit. Továbbá a szovjet küldöttség javasolta a fegyverzetek általános csökkentését. (Már a húszas években!) Csicserin franciául beszélt, de tudta, hogy az angol küldöttség vezetője, Lloyd George nem bírja megfelelő szinten ezt a nyelvet, és kedvéért angolul is elismételte mondanivalóját. A nyelvi bravúr nem maradt hatás nélkül, hisz az európai kultúra letéteményeseinek önhittségével fellépő küldöttek nem vártak ekkora intelligenciát egy bolseviktói.

Csicserin az ember

M. Majszkij, a tekintélyes orosz diplomata személyes ismerőse volt a külügyi népbiztosnak. Emléknaplójában így ír róla: Markáns, eredeti személyiség. Figyelemre méltó megjelenés. magas, enyhén kopaszodó, barna hajú férfi, vörös kecskeszakál- lal. Okos, intelligens arc. Volt benne valami különleges „charmesán”, igen ő maga is különc egyéniség volt. Korábban elegáns, jól szabott öltönyöket hordó világfi, a finom ételek, kitűnő borok ínyence, később a forradalom megszállottja, egyszerű, vászonruhás tisztviselő, aki vegetáriánus koszton él, minden figyelmét az ügynek szenteli. Hogy milyen kitűnően tudott zongorázni, erről meggyőződhettem magam is. A német követségen rendezett fogadáson fellépett egy olasz zongoraművész is, aki Mozartot játszott. A bemutató után szalonkabátját fel- libbentve a háromlábú székre ült Csicserin is, és eljátszotta ugyanazt a darabot. Bemutatóját nagyobb tapséljenzés fogadta, mint a hivatásos művészét.

Idézzünk erre vonatkozóan Csicserinnek Mozart életéről szóló monográfiájából:

..Mozart nagy realista, a forradalom embere. Objektív művész. Goethe szellemi testvére. Olyan alkotó, aki dialektikusán fogja össze a?\ élet legélesebb ellentmondásait. akinek a szemében a világfájdalom elválaszthatatlan az optimista életigenléstől, akinek a munkásságában testesül meg az egyetemes élet pozitív igenlése és a fájdalom leküzdése, a fájdalom megsemmisülése nélkül. Számomra Mozart egész életemben a legjobb barát és társ volt.”

Hat évvel halála előtt mintegy visszatekintve életére így irt Nyikolaj fivérének: „Nekem ott volt a forradalom és Mozart, a forradalom a jelen. Mozart pedig a jövő ígérete■"

Soós Tamás

Mihail Gorbacsov és felesége Kádár Jánossal Budapesten

A nagy október és a jelenkor

A Szovjetunió Központi Forradalmi Múzeumának kiállítása a Munkásmozgalmi Múzeumban

Száz

nemzetiség él a

Szovjetunióban

Forradalmi

plakát

1917-ből

(Dolezsál László reprodukciói — KS)

KÜLVÁROSI SÉTA

Amerre a zöldséges- kerteket „»ácsolták"

Amikor az ember ráfordul az egri Makiári útra — kicsit még mindig olyan, mintha kilépne a városból, vagy legalábbis visszatérne valamelyest a megyszékhely előbbi korába ... összebújó régi házak, többnyire földszintes otthonok előtt nyújtózik az agyonkoptatott ba„- zaltkockás — „macskaköves” — burkolat, amit nem kell imitálni, eredeti, mint a hajdani hóstya annyi más hangulata. A csend, amit jókor délelőtt sem igen ver fel a forgalom zaja, a járdára hulló faleveleket komótosan sepregető öregek, a kölykei- től pillantásra a kapu elé kandikáló nagy hasú szoptatós kutya, meg az ablakok alatt — ki tudja honnan s hová? — eldöcögő rőzsevivő apóka. Vagy az a bezárt, elhagyott kádárműhely, amelyről talán az időközben mellé emelt, hozzásimított ikerablakos, mai lakóépület gazdái sem sokat tudnak már. Jóllehet, bizonyos, hagy sok puttony — „hátyi” — kád, dézsa, hordó készülhetett itt a hajdani mester s legényeinek kezei között, faragtak káposztasavanyítóból is egy csomót.

Valahogy még akkor is megreked a múlt a házak között, ha a többségüket átalakították, kicserélték, gépkocsival jár a szódás. aki ismerősként, szinte családtagi bizalmassággal lép a portákra, ahol csak megáll, s esküsznek mindmáig az üvegre.

Tagadhatatlanul kedves a kép annak, aki csak ritkán téved errefelé. Kirándulás a séta, élvezet végigkopogni a kövön, meg-megállni, találgatni: hol. ki élhetett egykoron s mivel pergette napjait. A sajátos negyed határozottan kíváncsivá teszi az idegent. Érdekli, hogy milyen lehetett az öröm és a bánat a titokzatos falak mögött. mit mértek például az egykori bolthelyiségben, ahol ma a kocsma őrzi a folyamatosságot, s vajon a mostani üzletvezető ad-e hitelt, mint valaha a kedvelt zsidó szatócs. S egyáltalán: van-e még valaki, aki ilyesfélékre 'válaszolhat?

Nem sokan lehetnek — de a találomra megszólított Kiss Istvánné bizonyos, hogy eme kevésből való.

— Hóstyai vagyok — hajlik készséggel a röpke beszélgetésre — s ha nem is mindig éppen ezen a mostani helyen laktam, fél évszázada ezen a telken élek... Persze, a mi lakásunk sem ilyennek készült, eredetileg csak vályogból rakták, utána „modernizáltuk” magunk is. mint a többiek a Makiári úton. A fiunké pedig, ez a szomszéd emeletes — mutatja nem kis büszkeséggel — már a nyomát sem őrzi elődjének.

— Emlékszenek a „Zeller- várra"? — kérdem az emeletesből előkerülő fia felé is fordulva.

— Ó, hogyne! — feleli gyorsan a fiatalember. — A túloldalon lakott egyik jellegzetes kertészkedővei magam is találkoztam. Román néni még „vacsolta” a kertjét. Vagyis amolyan bányász- lapát-félével szórta a kútból húzott vizet karalábéjára, zellerére, s mindenre, amit gonddal művelt szép földjén termelt, ö és társai is újra

meg újra olyan portékával álltak elő. hogy a piaci vásárlók csak bámulták! S úgy hallottam, hogy nem csupán az egriek keresték terményeiket. hanem az ózdiak, miskolciak is. Nem úgy, mint mostanában, amikor már a mi városunkba is máshonnan szállítanak ...

— Az igazi „Zellervár” egyébként — veszi vissza a szót édesanyja — inkább a Kertész utcában volt. ahol a patakot is használhatták öntözésre. S többnyire azon a részen dívtak az egyéb szokások is. Az itteniek díszítették zellerrel, zöldséggel még a lakodalmas házakat, sátrakat is legszebb, legnagyobb vigalmaik idején! Dolgos, szorgos nép volt; aki a munkájára, mulatságára egyformán adott.

Kiss Róbert „civilben” gépkocsivezető a postánál, több más mellett ő hordja hajnalonként az újságot a nyomdából a füzesabonyi vasútállomásra. Szabadidejében azoríban szívesen tesz- vesz a földön is — mert megszokta. Most is kis kerti traktorát igazgatja éppen, valamilyen soros tennivalójához készülődik.

— Ügy látszik, egyfajta örökség ez nálunk — magyarázza. — A nagymamám nyolcvanhárom esztendősen sem tudott elszakadni attól, amit megszokott. Mi több: biciklire ülve kerekezik a határba, hogy tenyérnyi telket művelje! Miért ne lenne hát nekem kedvem ehhez az ősi foglalatossághoz .. .?

Mégis mind jobban szorongatják már a „Zellervárat", nemcsak egy-egy új épület vet árnyékot a régire. hanem ismét egész lakótelep is nyomul a sajátos világot őrző kis házak közé s kertjeikbe. így kerül las- san-lassan az ablakok alá, a járda mellé hátulról egy- egy kis veteményes, vagy virágágy, amíg az építkezéseknek útjukban nem lesznek ezek is.

Utca is született már az érdekes, nagy építményekből — Napsugár a neve —, s bizonyos, hogy sokak számára többet jelent az elsiratott bő hozamú kerteknél. Aztán az egyszerű járókelő is tud benne gyönyörködni, hiszen vitathatatlanul frissíti, színesíti a városképet, mai nevezetessége Egernek.

— 1984 nyarán kezdtük az alapozást — tájékoztat Kulisity István, a HTÉV építésvezetője —, s azóta átadtunk 286 új lakást. Csupán legutóbb, szeptember végén három lépcsőházba költözhettek a „honfoglalók”. Egy- és háromszobás otthonok ezek, 38—75 négyzetméteresig. Feltétlenül kényelmesebbek, mint amilyenekhez errefelé eddig szoktak. S még az idén további 22 tulajdonos kap kulcsot, sőt azon vagyunk, hogy sokkal többnek is legyen hasonló öröme. Aztán folytatjuk! Újabbakat szerelünk s alapozunk, hozzáláttunk a továbbiak helyének előkészítéséhez is.

Életünk változásait, lám, egyetlen városrész is menynyire tükrözi...!

Gyón! Gyula