Népújság, 1987. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-30 / 282. szám
k “ KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1987. november 30., hétfő Egy hét... A KÉPERNYŐ ELŐTT ■EBKHRHnHHHBBfli Megható ajándék „Kívántam romlását az Egri Töröknek” Koháry István költészetéről Sok-sok éve neves színészek léptek fel Egerben, a Megyei Művelődési Központ dísztermében. A méltán megtapsolt nagyok között — a programra már nem emlékszem, valószínűleg azért, mert elegyes értékű kínálat volt — feltűnt egy fiatal arc, felcsillant egy varázslatos adottságú ifjú megnyerő alkotói karaktere. Már akkor megcsodáltam Szegedi Molnár Géza káprázatos képességeit. Táncolt, énekelt, parodizált, s irigylendő otthonossággal mozgott a színpadon. Joggal sejtettem: szédületes karrier vár rá. Megérzésem nem csalt, hiszen később a nagyközönségben is tudatosult: ott a helye a babérra termettek kis seregében. Megértettem, hogy felvillanyozta a népszerűség, az anyagi érvényesülés gyors lehetősége. Utazott, kollégáival együtt felkereste a legapróbb művelődési házakat is, közreműködésével rangos produkciókká nemesítve az elsősorban forinttermő vállalkozásokat. Aztán közbeszólt a szeszélyes sors, az orozva támadó tragédia, leparancsolva őt a világot jelentő deszkákról. Heroikus küzdelmet kellett vívnia nemcsak létéért, hanem az elveszett harmónia újra megleléséért. Iszonyatos akaraterővel diadalmaskodott a végzet vak erőin, s már arra is fuA televízió nem hagyja magát: nézni kell. Nem féltem a külföldi adások konkurenciájától sem: hogy milyenek vagyunk, arról semmiféle határon túli program sem tudhat többet, mint mi, magunk. Csak legyen szemünk a látáshoz: ahogy a sorok között is tudunk olykor oLvasni, a képek mögött is kell látni. Itt van például a furfangos nevű Mitiök, amely fittyet hány elnevezésében tóttá akaratából, hogy ismét bemutatkozzon, méghozzá százezrek előtt, ugyanis vendégségbe hívott minket. Lakásába invitált, oda, ahová betegsége köti, oda, ahonnan azért szólhatott hozzánk. . Szerdán este találkozhattunk vele, hogy közösen pillantsunk vissza sikerekben bővelkedő pályájának legfontosabb állomásaira. Várnái Zsuzsa szerkesztő és Bilicsi Erzsébet rendező jóvoltából, nem mindennapi, ritka élményben volt részünk. tanúi lehettünk annak az üstökösszerű lobo- gásnak, amely csak a kiválasztottakat vezérli a legmagasabb ormok felé. Ráadásul közelebb kerültünk ahhoz a rendkívüli emberhez, aki nem adta fel a harcot, aki túljutott a gyötrődés szörnyű stációin, aki nem keseredett meg, aki sebzetten is csak adni akar. Másoknak. Nekünk. Ráadásul a tőle telhető legtöbbet. Kár, hogy a műsorösszeállítók nem egészen így vélekedtek, hiszen ezt a rangos, ezt a megható ajándékot a kettes csatornára parancsolták. Nemcsak ők vesztettek, hanem milliók. Legalább rájuk gondolva illene korrigálni ezt a mulasztást. Este nyolctól, az egyes adón. Ugye megteszik ... ? Pécsi István a magyar nyelv szabályainak. Ezzel is jelzi bizonyára, hogy fiatalos műsor: az ifjabb korosztályok biztosan nincsenek rászorulva az efféle kötöttségekre. Az elmúlt héten, szombaton, a budapesti l. László gimnáziumba látogatott el a stáb: a néző egyik szeme sírt, a másik nevetett a látottakon. Megismerhettünk ugyanis egy olyan kiemelkedő középiskolát, amely még a kimondott és minden eszközzel biztosított „esély- egyenlőség” idején nőtte ki magát, s néhány társával együtt vált a tehetséggondozás előfutárává. Itt a diákok magas szinten videóznak, rendszeresen járnak külföldre, beszélnek nyelveket, szert tesznek idegen- vezetői ismeretekre. Egyszóval korosztályukban jelentős előnnyel indulnak. Nem az a baj, hogy ilyen intézmények, ha hallgatólagosan is, de létrejöhettek, hanem az, hogy igazi választási lehetőségük nem volt sem a szülőknek, sem a végzős általános iskolásoknak. Ne,m hirdettek országos felvételiket az efféle iskolákba, hanem részben a körzeti „beiskolázás” véletlenje, vagy ilyen-olyan összeköttetés segítette be a tanítványokat ide. Újonnan a kétnyelvű gimnáziumok szakítottak ezzel a „nemes hagyománnyal”, csak kérdés az, hogy mennyi idő alatt változhatnak valóban az „elitképzés” bázisaivá, a tehetségeket mind magas szintre juttatva. Ismétlem: szerencsés dolog, hogy ilyen alma materek kialakultak, a számukra nem kedvező széljárás ellenére is. Legalább most, amikor az új oktatási törvény szárnyait bontogatja, már fel tudjuk mutatni: íme, itt az önállóság gyümölcse. Csak hát ezek az iskolák korábban emelkedtek ki, s nem a verseny bontakoztatta ki képességeiket. Ilyen-olyan előnyök jóvoltából, - esetleg földrajzi elhelyezkedésük miatt váltak ugródeszkává az ott tanulók számára. Ha a „közös kalapból” valóban egyenlő feltételek mellett részesedhettek volna a tantestületek, egy-egy „kiugrás” húzóerőnek bizonyul a többiek számára. De gazdaságunk szabályozódnak problémái szinte tükörképet találtak az oktatásban, s néhány ilyen középiskolán túl siralmas kép fogadja az objektív szemmel szétnézőt. Jó volt látni a budapesti I. László gimnázium okos, felnőttes, mindentudó diákjait. De sajnos, csak nagyítóval lehet máshol ilyen sok, ennyire képzett fiatalt találni. E képek mögött föí- sejlett, hogy milyen válságokkal is küzd iskolarendszerünk, mennyi megoldandó gondja van. Mert bizony, ha törpefenyők között feltűnik egy jegenye, még jobban észrevesszük, hogy mi- ilyen kicsik is a többiek. Gábor László ni í. Eger 1687-es ostrománál jelen van egy harmincnyolc esztendős magyar főúr, Fülek egykori főkapitánya, aki előzőleg bő három esztendőt raboskodott „Munkács kővárában” Thököly Imre foglyaként. A neve Koháry István, akit nemcsak a história tart számon, hanem az irodalomtörténet is, mégpedig „a magyarországi udvari szellemű barokk líra” be- tetőzőjeként. (Varga Imre.) A közel tízezer verssorra tehető Koháry-életmű tehát mai ítélet szerint is a barokk korszak irodalmának fontos fejezete, ami némiképp még fel is értékelhető, ha tudjuk, hogy az ifjú arisztokrata — saját és családja szándékai szerint — nem poétának,, hanem katonának készült, s a költészetet legfeljebb kedvtelésből, unaloműző célzattal művelte — ha valóban művelte — ma ismert, kényszerhelyzet szülte munkáinak napvilágra jöttét megelőzően. Mindjárt 1637.-ben ui. Bécs odahagyásának esztendejében Fülek kapitánya lett, s így vállalt feladata „a végek őrzése, a törökkel való csatározás” volt. Talán nem tévedünk, ha feltételezzük : komolyabb költői kísérletekre nem is igen gondolt volna, ha — a később az általa is megénekelt — „forgandó szerencse” kegyesebb hozzá: azaz: 1682- ben nem esik Thököly fogságába, majd pedig — 1687- ben — Eger ostrománál nem sebesül meg súlyosan. Versei legjavát 1682-től 1686-ig tartó, Munkács várában töltött fogsága idején, s 1687 után, egri sebesülését követően írta. A Rákóczj-szabad- ságharc éveiben (kuruc csapatok dúlták fel birtokait, s kényszerítették azok elhagyására), majd öreg korában írott költeményei valójában az előző alkotói periódusok utórezgései, egészében egyfajta epilógus. Az említett pályaszakaszok verstermését vizsgálva úgy tűnik, a legjobb Ko. háry-művek a Thököly-fog- ság, s az Eger alatti sebesülés idején íródtak, tehát olyan élethelyzetekben, amikor a személyiség számára a poézis bizonyult az egyetlen és értelmes életcélnak. Némi rugalmassággal azt is mondhatnánk: e nehéz szituációk élményei juttatták el a felismeréshez, hogy a szó- művészet eszközeivel egy olyan világot teremthet, amely kizárólagosan csak az övé, s amely épp ezért ellensúlyozni képes a rideg valóság, a börtön megpróbál^ tatásait. Egészen bizonyos, hogy Koháryná! a börtönben megélt élethelyzetek szabadították fel a poéta eru- ditus, a tudós költő inven- ciózusságát, s ösztönözték a barokk líra eszköztárának színes és változatos alkalmazására, amelyet már bácsi diákként a jezsuiták gimnáziumában kötelező penzumként megtanult. Mert nem szabad elfelednünk: Koháry valóban poéta erű- ditus volt. mégpedig a szónak barokk kori értelmében, aki már a bécsi ta- nulcévek idején tudta mindazt, amit a barokk kor poétikája a költői mesterséggel kapcsolatosan előírt, az arisz- totelészi költészettanból kölcsönzött és a kor igényeihez hasonlított imitáció kötelező elvét éppúgy, mint az ugyancsak antik gyökerű retorikai alakzatokat, avagy a műformák ismeretét. Fel kell tételeznünk ezt mindenképp, hisz aki a bölcseleti stúdiumokat oly magabiztos fölényességgel zárta le a „Bétsi Universitásban”, mint Koháry tette, annak a fent mondott diszciplína, tehát a költészettan szabályait is eminens szinten kellett tudnia. Erudíciója természetesen nem csupán a poézis színpompás terepeire, s a költészettan, valamint a bölcselet szférájára korlátozódott, legalább oly jel ismerte a barokk kor képzőművészetének alapelveit és gyakorlatát, miként amazokat. Az is e jártasság és képzettség jeleként tartható számon, hogy emblémákat készített, s hogy szentantali kastélyának átépítésekor a barokk szimbolika számos elemét felhasználtatta, s egy a kápolna ékitésére szánt festmény megkomponálásához is maga adhatta az instrukciókat a kép alkotójának. Még mindig az erudíció- nál maradva, szólnunk kell Koháry antikvitásképéről is. Műveiből hosszan idézhetők az antik mitológia beható ismeretét dokumentáló motívumok, de van példa arra is, hogy jól ismerte a klasz- szikus költészet mestereit. Vergiliust, Horatiust és mindenekelőtt Ovidiust, akinek közvetítésével az antik históriákat megismerte. S mert a barokk kor világképében antikvitás és keresztény mitológia jól megfér egymással, meg kell említenünk a költő teológiai-egyháztörténe- ti jártasságát is. Megint csak verssorok sokaságát idézhetnék annak illusztrálásaként, mily tüzetesek voltak Ko- hárynak a keresztény tanításokkal kapcsolatos ismeretei. A Biblia motívumanyaga éppúgy jelen van képeinek világában, mint a Má- ria-kultusz, vagy éppen a szentek életével kapcsolatos legendák. Mindezek után pedig az már csak természetes, hogy verseiben is e sajátos, a pogány mitológia s a keresztény hitvilág végleteiből fakadó feszültség lesz meghatározó: az antikvitás, pompát, világi szépségeket kifejező strófák váltakoznak a barokk túlvilág apokaliptikus képeivel. Másként fogalmazva: reneszánsz hedonizmus, humanista erű, díció vegyül nála a barokk világszemlélettel, mely nem egyéb, mint a barokk kori ember mentalitásának jellemző kifejeződése. Ezek alapján lesz érthető a költészetében tetten érhető pompakedvelés, az udvari életforma fényűzése, hol a terített asztalon .. Császár- madár, fogoly, s húros madár, igen szépen sütve Fájd s Fáczán, függ... az pál- czán, aprón ispékelve, nagya a Túzoknak, snepf fürj s pacsirtának, tálakra tetíz- ve ...”; hol a „... gyenge abroszokra, s hímmel vart formákra” virágot hintenek; hol „drága kő pohárokbán” „lotombergi bor”, „finum Tokai”, „mézes mályi” csillog s az „Ételt az Asztalnok, s italt az Pohárnok” rendeli „jó karban”, majd „muzsikások” jönnek, hogy „... kedvünket újiesák, s örömre fordicsák, a szomorúságról / nagy szép vígasságra, hozzák mulatságra terhes gond- gyainkrúl.” De így lesz érthető és magyarázható a Ko- háry-versekben az idő változásának, a „múlandóság- motívumnak” gyakori felbukkanása, „az aszkézis, a múlandóság hangsúlyozása", sőt, a halálkép gyakori megjelenítése, mely utóbbi a barokk líra közismerten kedvelt témája. (Folytatjuk) Lőkös István Látni a képek mögött • • Otvösremekek A Képcsarnok Vállalat egri Rudnay-terméberi november közepén rendezett kiállítást Bartha Ag- o nes ötvösművész alkotásaiból. A különleges zománc faliképekből, tükrökből és az egyedi tervezésű féldrágaküves ékszerekből ad ízelítőt fotósunk, Tóth Gizella.
