Népújság, 1987. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-20 / 274. szám
2. NÉPÚJSÁG, 1987. november 20., péntek ATRUD A rigai nagygyűlésről Nemeth Károly Uruguayban Rigában, szovjet Lettország fővárosában szerdán csaknem tízezren vettek részt a lett vörös lövészek emlékművénél rendezett nagygyűlésen, tiltakozva a balti állam belügyeibe való washingtoni beavatkozás ellen — írja a csütörtöki Trud. Mint már arról beszámoltunk, az amerikai kongresz- szus határozatot fogadott el, amelyben november 18-át „Lettország függetlensége napjának” nyilvánította, s követelte, hogy megfigyelőt küldhessen a köztársaságba. Az Egyesült Államok kongresszusának képviselőjét természetesen nem engedték be Borisz Jelcin felmentése a moszkvai városi pártbizottság első titkári tisztéből, kinevezése az állami építési bizottság miniszteri rangú elnökhelyettesévé élénken foglalkoztatja a szovjet fővárosban dolgozó külföldi újságírókat. Erről tanúskodott Gennagyij Geraszimov külügyi szóvivő csütörtöki sajtóértekezlete is, ahol e témában sok kérdés hangzott el. Bécsben a közép-európai haderőcsökkentési tárgyalások csütörtöki ülésén felszólalt Nagy János nagykövet. a magyar küldöttség vezetője. Megelégedéssel szólt arról, hogy a leszereléssel és fegyverzetkorlátozással foglalkozó fórumok egész során előrelépés tapasztalható. Mint mondotta, ez azt mutatja, hogy ma már ismét a kedvező folyamatok határozzák meg a nemzetközi helyzet alakulását. A magyar küldöttség vezetője elemezte, miként járulhatnak hozzá a bécsi haderőcsökkentési tárgyalások e kép további javulásához. a balti köztársaságba: a TASZSZ hírügynökség a nagygyűlés résztvevőinek véleményét idézve rámutat, hogy az amerikai kongresz- szusi képviselőket mindig vendégszeretettel fogadják, mint vendégeket, de nem mint revizorokat. A nagygyűlésen szó esett arról is, hogy 1918 novemberében Ulmanisz bábkormánya csak az amerikai, brit és francia intervenciós erőknek köszönhette megalakulását. az ő lelkiismeretűket terheli 12 ezer lett munkás, paraszt, gyermek lemészárlása. A Jelcin-ügy — mondta a szóvivő — olyan epizód, amelyből nem szabad mesz- szemenő következtetéseket levonni, különösen nem a peresztrojka sorsát illetően. A fordulat időszakában, s erre a szovjet történelem forradalmi időszakai szolgáltattak is példát, lehetnek véleményeltérések, viták. A mostani esetet sem kell politikailag dramatizálni, mégha az esetleg dráma is az Megállapította, hogy a Varsói Szerződés országainak tavaly februári javaslata alapján kiutat lehetne találni a 14 éve tartó tárgyalásokon kialakult mozdulatlanságból. Nagy János hangsúlyozta: a Magyar Népköztársaság abban érdekelt, hogy a kelet—nyugati párbeszéd erősítésével magasabb szintre emelkedjék az európai államok együttműködése, mielőbb megkezdődjenek az összeurópai leszerelési tárgyalások. A magyar kormány meggyőződése, hogy ezt a bécsi haderőcsökkentési tárgyalások is előmozdíthatják — mutatott rá a nagykövet. A szovjet lap beszámolójában emlékeztet arra, hogy a különböző nyugati rádióállomások az évforduló alkalmából provokatív adásokat sugároztak, szovjetellenes megmozdulásokra szólítottak fel, nacionalista gyűlöletet szítottak. Az amerikai kongresszus a megmozdulások zászlóvivői között szerette volna látni a „Helsinki—86” elnevezésű csoportot is, de még annak alapítója, L. Grantins is a rendbontások, a provokációk megakadályozására szólította fel honfitársait a helyi televíziónak a napokban adott nyilatkozatában. egyén életében — tette hozzá Geraszimov. Egy amerikai újságíró a következő kérdést tette fel: Mihail Gorbacsov washingtoni útja előtt nem árt-e a Jelcin-ügy a szovjet vezetőről Nyugaton kialakult képnek. — Ez — mondta Geraszimov — önöktől, újságíróktól függ, attól, hogy önök miként interpretálják a történteket. Hivatalos baráti látogatásra Indiába utazott csütörtökön Nyikolaj Rizskov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, szovjet miniszterelnök. Rizskov az indiai Szovjetunió-fesztivál megnyitásán vesz részt. A szovjet kormány vezetőjét elkíséri Vlagyimir Ka- mencev miniszterelnök-helyettes, Konsztantyin Katusén. a Külgazdasági Kapcsolatok Állami Bizottságának elnöke és Julij Voroncov, a külügyminiszter első helyettese. Gorbacsov köoyve Párizsban Csütörtökön volt Mihail Gorbacsov Peresztrojka című könyvének világpremierje. A képen: egy párizsi könyvesbolt kirakatában a már eddig is nagy visszhangot kiváltott könyv francia nyelvű példányai (Népújság-telefotó: Reuter — MTI — KS) A szovjet küldöttség jelen lesz egy Lenin-emlék- kiállítás megnyitásán és egy Lenin-emlékmű felavatásán is. A szovjet politikusok megbeszéléseket folytatnak majd nemzetközi kérdésekről, továbbá a gazdasági, a kulturális és az oktatási együttműködés kérdéseiről is. A delegációt elutazásakor Lev Zajkov, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára, a moszkvai városi pártbizottság első titkára és több más hivatalos személyiség búcsúztatta. (Folytatás az 1. oldalról) Az Elnöki Tanács elnökének fogadtatására megjelent az uruguay-i kormány valamennyi tagja, köztük Enrique Iglesias, az uruT guay-i diplomácia vezetője. Az ünnepélyes fogadtatás után Németh Károly a Libériádé Palotában megtartotta első tanácskozását Julio Sanguinetti köztársasági elnökkel. Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke csütörtökön, magyar idő szerint késő este beszédet mondott az az uruguay-i nemzetgyűlésben. Magyarország és Uruguay kapcsolatáról szólva kijelentette: állásfoglalásaink és törekvéseink azonosak, vagy nagyon közel állnak egymáshoz a népek létérdekét érintő legfontosabb ügyekben, így a világ békéjének, a nemzetközi biztonságnak az erősítésében, a fegyverkezési hajsza megállításával összefüggő kérdésekben. Figyelemmel kísérjük és nagyra becsüljük —mondta Németh Károly — Uruguay nagy tekintélyű elnökének Julio Sanguinettinek, az uruguay-i kormánynak és a törvényhozó testületnek az erőfeszítéseit a békéért, a térség integrációjának a kialakításáért. a közös fellépésért a latin-amerikai országok önálló, külső beavatkozástól mentes fejlődésének biztosításáért. Németh Károly támogatásáról biztosította Uruguay törekvéseit az igazságos nemzetközi gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok megteremtéséért. Magyarországon is „aggodalommal figyeljük a köMint a Tanjug hírügynökség jelentéseiből kitűnik. csütörtökön béremelési követelésük alátámasztására sztrájkba léptek több jugoszláviai vállalat, köztük a zágrábi „Nada Dimics” konfekcióüzem, a sztrumi- cai „Zsito” ipari-mezőgazdasági kombinát, a becs" kereki bútor- valamint a fűtőtestgyár, a prilepi ,,CRN” kombinát dolgozói. A szövetségi kormány hétfőn életbe lépett árstop- és részleges bérbefagyasztási rendelete különösen a rázép-amerikai és a karibi térségben kialakult helyzetet — mondta Németh Károly. Valijuk, hogy az erőszak nem oldja meg a konfliktusokat, ellenkezőleg. A Contadora és a támogató csoport tagországaival, igy Uruguay-jal együtt mi is azt valljuk, hogy a közép-amerikai válságot tárgyalások útján, az érintett országok szuverenitásának, jogos érdekeinek tiszteletben tartásával kell rendezni. Az Elnöki Tanács elnöke történelminek nevezte a magyar és az uruguay-i nép kapcsolatait. Emlékeztette hallgatóságát arra, hegy országaink több mint száz éve állnak diplomáciai viszonyban egymással. „Az idők folyamán Uruguay sok magyarnak adott új hazát. Mi őszintén reméljük, hogy elszármazott honfitársaink Uruguav hű polgáraiként a jövőben is vállalják a híd szerepét az új- és az óhaza közötti barátság és megértés szellemének erősítésében”. Beszédének végén Németh Károly síkraszállt a kereskedelmi és a gazdasági kapcsolatok bővítése, az együttműködés új formáinak kialakítása mellett. Végül megköszönve az uruguay-i képviselők figyelmét, őszintén kívánta, hegy „az országuk javát szolgáló fáradozásaikat siker koronázza, népük békésen élvezhesse munkájának gyümölcseit" ... Magyar idő szerint péntekre virradóra Sanguinetti elnök és felesége fogadást adott Németh Károly és hitvese tiszteletére. fizetéssel gazdálkodó üzemek kollektíváit érinti kedvezőtlenül, mert kimondja, hogy „a veszteséges vállalatoknál foglalkoztatottak személyi jövedelmüket az elmúlt év bruttó személyi jövedelme 90 százalékának értékében kapják meg”. A dolgozók azt hangsúlyozzák, hogy ilyen körülmények között sok munkáscsalád költségvetése nem képes elviselni a november 16-tól érvényes átlag 18 százalékos fogyasztói áremelést. Geraszimov Jelcinről BECS Magyar felszólalás Rizskov Indiába utazott Sztrájkok Jugoszláviában Tisztújítás a Mészövnél Kibővített ulest tartott a Közlekedésbiztonsági Tanács megyei elnöksége (Folytatás az 1. oldalról) sem teljes. Ügyesebb piackutatásra, jobb munkaszervezésre van szükség az üzemeknél. Egyértelműen kedvező a javulás a gazdálkodásban. ami a továbbiakban is hasonlóval biztat. A takarékszövetkezetek betétállománya lényegében a tavaly ilyenkorival azonos, a kölcsönösszegek pedig —főleg építési és személyi célokra — nőttek. A lakásszövetkezetek javították kapcsolataikat a tanácsokkal, de a költségvetések . csökkenése, például Egerben máris gondokat okoz. A mozgalom minden területén erősödtek a tagsággal összekötő láncok, de ezek még szorosabbá is fűzhetők. Az elnökhelyettes a továbbiakban a szövetség megváltozott helyzetére és szerepére utalt, az érdekvédelem erősítését hangsúlyozta. A szövetkezeteket konkrétan segítő új elemeket célszerű beépíteni a Mészöv mindennapi munkájába — mondta — főleg pedig szolgáltatások formájában kell kimutatható eredményeket elérni. A két előterjesztés felett nyitott vitában felszólalók a megfelelőbb információáramlást. az együttműködések fejlesztését, a cselekvések biztonságosabb körülményeit sürgették, új kezdeményezéseket ajánlottak követésre. A Szövosz főtitkára a végzett munka elismerése mellett a minőségvezérelt törekvésekre, a vállalkozási hajlam szélesítésére biztatott. A vita lezárása, összefoglalása után került sor a tiszt- újításra, amelynek alkalmával a Mészöv társadalmi elnöki tisztére Harmati László egri áfész-elnök kapott bizalmat, s a szövetség függetlenített — ügyvezető — titkárává választották dr. Su- mi Andrást. A nyugdíjas korba lépett eddigi elnöknek, Zachar Gábornak meleg szavakkal köszönte meg az eddig végzett — sokéves — munkát dr. Szlameniczky István, aki elismerésül egyben átadta a mozgalom tavaly alapított legmagasabb kitüntetését, a Szövosz-díjat. Érdemei további méltatása mellett jutalmazta a szövetség is a volt tisztségviselőt. Végül Barta Alajos, miközben az egész szövetkezeti mozgalom többnyire pozitív tapasztalatainak adott hangot, s a további feladatokról szólt, szintén nagyra értékelte a Mészöv búcsúzó elnökének tevékenységét, egyben pedig maga is jó munkát kívánt az újonnan megválasztottaknak. Az év első félévének közlekedésbiztonsági helyzetéről, az MKBT féléves munkájáról tanácskozott Pálinkás Ferenc elnökletével a Heves Megyei Közlekedés- biztonsági Tanács kibővített elnöksége tegnap Egerben. Az írásos beszámoló a testület hatékony megelőző, nevelő tevékenységét, a közlekedési morál kedvező alakulását igazolandó, arról szólt, hogy lényegesen csökkent megyénkben ez idő alatt a személyi sérüléses balesetek száma, 17,6 százalékkal kevesebben haltak meg, vagy szenvedtek sérülést az utakon, mint az előző évben. Egerben — ahol az összes baleset 41,2 százaléka történt — a helyzet 34 százalékkal javult! Dr. Jónás Pál r. alezredes, az MKBT ügyvezető elnöke, a napirend előadója szóbeli kiegészítésében mégsem ezt, a félév utáni kedvező állapotot idézte fel, hanem arra hívta fel a figyelmet: az október rácáfolt a reményekre, és a most beköszöntő téli időjárás veszélyei tovább ronthatják a baleseti helyzetünket. Annak ellenére, hogy októberben fokozott közúti ellenőrzések voltak — 67i2_6 gépjárművet ellenőriztek, 213 szabálysértési eljárást kezdeményeztek, félezernél több helyszíni bírságot róttak ki — súlyos és halálos balesetek is történtek. Ez1 is azt igazolja, hogy nincs mindig arányban a szigor és oktató-nevelő munka a balesetek alakulásával. Kürtösi Károly, a megyei pártbizottság osztályvezetője hozzászólásában a tanács irányítóinak és aktíváinak odaadással és hozzáértéssel végzett munkáját dicsérte, mert'a gépjárművek számának rohamos növekedésével szemben Heves megyében sikerült a balesetek számának mérséklését elérni. Saját tapasztalatai alapján is szólt arról, hogy sok a tiltó jelzést figyelmen kívül hagyó, az erőszakosan előző gépjárművezető, és ezzel tovább veszélyeztetik az ártatlan közlekedőket. Keme- nes Miklós r. alezredes, az QiKBT képviseletében mondott köszönetét az MKBT valamennyi tisztségviselőjének és aktívájának munkájáért. Megemlítette, hogy idén a hazai 3,4 millió jármű mellett tizenhét millió (!) külföldi gépjármű közlekedett az országutakon, s az ilyen nagy mértékű zsúfoltság ellenére a közlekedés biztonsága az év első három negyedévében jónak mondható. Rózsa Gyula, az értékelő-elemző szakbizottság vezetője a Statisztikai Hivatalnál tizenegy évre visz- szamenőleg összegyűjtött baleseti adatainak hasznosítására tett javaslatokat, és többek között arról szólt, hogy 210 olyan közlekedési csomópont alakult ki, ahol az indokoltnál is több a baleset. A továbbiakban Gál András r. alezredes a költség- vetés alakulásáról, Bohák Pál r. őrnagy a Heves Városi KBT tevékenységéről, Huszár Mihály r. őrnagy, az MKBT titkára a KRESZ- parkokról, Karácsony Zoltán a Mátra Volán forgalombiztonsági helyzetéről tájékoztatott. Megnyílt a Török Bazár Egerben (Folytatás az 1. oldalról) nak ^z életre hívására. Ezt követően dr. Szlameniczky István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Szövosz főtitkára adta át a vásárlóknak az érdekes árukínálattal ellátott üzletet. Elmondta, hogy felejtesse velünk ez a létesítmény történelmi kellemetlenségeinket, okozzon nagyon sok örömet. ★ A Török Bazárral szembeni Várkapu étteremben is avatásra készültek a tegnapi nap folyamán. Az étterem különtermében ugyanis Szezám elnevezéssel éjszakai szórakozóhelyet nyitottak. Mint azt Fitala Endre üzletigazgatótól megtudtuk, a kulturált szórakoztatás körülményeinek megteremtésére törekedtek. Kizárólag másodosztályú árak Szerepelnek az ital- és az étlapon, mert hogy az éjjel 2-ig nyitva tartó bánban Egerben, egyedülállóan akár vacsorázni is lehet.