Népújság, 1987. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-03 / 259. szám
NÉPÚJSÁG. 1987. november 3.. kedd 7 Ünnepi ülés a Kremlben (Folytatás a 6. oldalról) sen új nemzetközi fejlődésre való áttérés volt. Kialakult nemzetközi politikánk tő Irányvonala, amelyet jog. gal nevezünk a béke, az államok kölcsönösen előnyös együttműködése és a népek barátsága lenini irányvonalának. Külpolitikai munkánk a későbbiekben természetesen nem csupán sikerekből és eredményekből állt. Voltak tévedések is. A második világháború előtt és után is nem mindig és nem mindenben tudtuk kihasználni a kínálkozó lehetőségeket. Azt a hatalmas erkölcsi tekintélyt. amellyel a Szovjetunió a háborúból kikerült, nem tudtuk kihasználni arra. hogy megszilárdítsuk a békeszerető, demokratikus erőket, hogy megállítsuk a ..hidegháború” szervezőit. Nem volt mindig megfelelő a válaszunk az imperializmus provokatív cselekedeteire. Igen, volt, amit jobban lehetett volna csinálni, cselekedhettünk volna hatékonyabban. Mindazonáltal ebben az ünnepi pillanatban kijelenthetjük: külpolitikánk elvi vonala változatlanul tartotta azt a fő irányt, amelyet Lenin dolgozott ki és fektetett le, azaz külpolitikánk a szocializmus természetének, a békére való elvi irányultságának megfelelő volt. Döntő mértékben éppen ennek köszönhetően sikerült megakadályozni a nukleáris háború kitörését, azt, hogy az imperializmus megnyerje a „hidegháborút”. Szövetségeseinkkel együtt sikerült vereséget mérnünk a „szocializmus visszaszorítása” néven ismertté vált imperialista stratégiára. Az imperializmus kénytelen volt visszafogni világuralmi törekvéseit. Az új szakaszban éppen békepolitikánk eredményeire támaszkodhattunk az új gondolkodásmód szellemében fogant új megközelítések kidolgozásakor. A békés egymás mellett élés lenini koncepciója, természetesen, változásokon ment át. Kezdetben elsősorban azon a szükségszerűségen alapult, hogy megteremtsék a minimális külső feltételeket az új társadalom építéséhez a szocialista forradalom hazájában. A békés egymás mellett élés, mint a győztes proletariátus osztálypolitikájának folytatása, a későbbiekben — s különösképpen az atomkorszakban — az egész emberiség túlélésének feltételévé vált. Mérföldkövet jelentett a lenini gondolat fejlesztésében — ebben az irányban is — az SZKP Központi Bizottsága 1985 áprilisában tartott ülése. Az új külpolitikai koncepció részletesen kidolgozva a XXVII. kongresszuson született meg, ismeretes, a következő elképzelés: a mai világ, mély ellentmondásai, s a világot alkotó államok közötti gyökeres eltérések ellenére a kölcsönös összefüggés és kölcsönös függés világa, meghatározott egységet képező világ. Ennek oka a világgazdasági kapcsolatok nemzetközivé válása, a tudományosműszaki forradalom átfogó jellege, a tájékoztatási és híradási eszközök alapvetően új szerepe, a Föld erőforrásainak helyzete, a közös ökológiai veszély, a fejlődő világ valamennyiünket érintő, kiáltó szociális problémái. A legfontosabb ok mégis az. hogy az emberi faj túlélése kérdésessé vált, hiszen az atomfegyver megjelenése és bevezetésének fenyegető veszélye az emberi faj létét tette kétségessé. így a társadalmi fejlődés érdekeinek elsőbbségéről szóló lenini elmélet új értelmet és jelentési kapott. Az áprilisi ülés után meglehetősen világosan mindenkinek tudomására hoztuk, hogy miként képzeljük el az előrehaladást a szilárd és biztonságos béke irányában. Szándékainkat, akaratunkat-rögzítik a párt legfelsőbb fórumán. a XXVII. kongresz- szuson elfogadott határozatok. az új szerkesztésű pártprogram, a nukleáris leszerelésnek az 1986, január 15-i nyilatkozatban ismertetett programja, az új-delhi nyilatkozat, egyéb dokumentumok és a Szovjetunió vezetőinek hivatalos felszólalásai. A szocialista közösség országaival együtt számos nagy fontosságú kezdeményezést tettünk az Egyesült Nemzetek Szervezetében, így előterjesztettük a nemzetközi béke és biztonság átfogó rendszerének megteremtéséről szóló tervezetet. A Varsói Szerződés tagállamai azzal a felhívással fordultak a NATO-hoz, minden európai országhoz, hogy csökkentsük az ésszerű elégséges szintre a fegyveres erőket és a fegyverzetet. Javasolták: a két szövetség katonai doktrínáit vessék össze azzal a céllal, hogy kizárólag védelmi jellegűvé tegyék őket. A Varsói Szerződés tagországai konkrét tervet dolgoztak ki a vegyi fegyverek betiltására és megsemmisítésére és aktívan törekszenek ennek megvalósítására. Kezdeményezték a fegyverzetcsökkentés hatékony ellenőrzési módszereinek megteremtését, beleértve a helyszínen történő felügyeletet is. Határozottan felléptünk az ENSZ tekintélyének erősítéséért. a nemzetközi közösség által reá és szervezeteire ruházott jogok teljes értékű és valódi fel- használásáért. Minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy az ENSZ — ez az egyetemes gépezet — teljes hatáskörrel megvitathassa és biztosíthassa minden állam érdekei egyensúlyának megteremtését, hatékonyan betölthesse béketeremtő szerepét. A legfontosabb az, hogy a békére vonatkozó elveink és szilárd álláspontunk tükröződik a gyakorlatban, minden nemzetközi téren végzett tevékenységünkben, külpolitikai és diplomáciai munkánk jellegében. Ezt a munkát a nyílt és becsületes párbeszédre való törekvés jellemzi, amely figyelembe veszi a másik fél aggodalmait, a tudományos világ eredményeit, anélkül, hogy valakit megkísérelne legyőzni vagy becsapni. Alig több mint két év elteltével tehát meggyőződéssel mondjuk: az új politikai gondolkodásmód nem csupán kinyilatkoztatás és felhívás, hanem a cselekvés. s ha úgy tetszik az élet filozófiája. Ez a filozófia a világ objektív folyamataival együtt fejlődik tovább. _ S már a hatása is érezhető. A nemzetközi fejlődésben kezdődött új szakasz e napon említésre méltó és a történelem számára fennmaradó eseményei közé tartozik az 1986 októberében Reykjavikban megtartott találkozó. A találkozó gyakorlati energiával ruházta fel az új gondolkodást, lehetővé tette számára, hogy a legkülönbözőbb társadalmi és nolitikai körökben megerősödjön, a nemzetközi politikai érintkezéseket pedig eredményesebbekké tette. Az új gondolkodásmód, általános emberi tényezőivel, az értelemre irányultságával és nyitottságával utat tört magának a nem. zetközi életben, szétzúzta a szovjetellenesség, s a kezdeményezéseinkkel és tevékenységünkkel szembeni gyanakvás sztereotipiáit. Magától értetődő, hogy azokhoz a feladatokhoz mérten, amelyeket az emberiségnek saját túlélése érdekében kell megoldania, eddig még nagyon, nagyon keveset tettünk. De az alapokat leraktuk és a változások első jelei már láthatóak. Ennek egyik meggyőző tanúbizonysága az Amerikai Egyesült Államokkal létrejött megállapodás arról, hogy a közeljövőben szerződést írunk alá a közepes hatótávolságú és a hadműveleti-harcászati rakéták ügyében. E szerződés megkötése önmagában véve is nagy jelentőségű: első ízben kerül sor a nukleáris fegyverek egész osztályának felszámolására, megtörténik az első valódi lépés a nukleáris fegyvertárak megsemmisítése felé, s a gyakorlatban bizonyosodik be, hogy bárki megkárosítása nélkül előbbre lehet lépni ebben az irányban. Ez kétségtelenül fontos sikere az új gondolkodás- módnak. Annak a törekvésünknek az eredménye, hogy az egyenlő biztonság elveit szem előtt tartva kölcsönösen elfogadható megoldásokat kutassunk fel. E szerződés megkötéséről azonban lényegében már Reykjavikban, az elnökkel megtartott második találkozónkon létre jött a megállapodás. A Szovjetunió és az Egyesült Államok legmagasabb rangú képviselőinek harmadik és negyedik találkozójától egy ilyen felelősségteljes időszakban a világ többet vár, mint annak formális megerősítését, amiről már egy évvel korábban megállapodtak. A párbeszéd puszta folytatásánál is többet vár a világ e találkozótól. Sürget az idő, és az a növekvő veszély is. amely a fegyverzetek ellenőrizhetetlenné válható tökéletesítéséből fakad. Ezért fogunk e találkozókon elszántan törekedni arra, hogy számottevően előrejussunk és konkrét eredményeket érjünk el a nukleáris veszély kiküszöbölésének kulcsfontosságú kérdésében — a hadászati támadó eszközök korlátozásának és az űrfegyverkezés megakadályozásának kérdésében. Nos, mire alapozzuk bizakodásunkat, azt a hitünket, hogy valóban lehetséges az átfogó biztonsági rendszer megteremtése? Érdemes egy kissé elidőzni ennél a kérdésnél. Megemlékezve forradalmunk 70. évfordulójáról, s figyelembe véve, hogy e forradalom nem győzött volna elméleti előkészítés nélkül, most, egy új világtörténelmi fordulópont előtt elméletileg ismét kidolgozzuk a tartós béke megteremtésének távlatait. Az új gondolkodásmód segítségével lényegében megindokoltuk az átfogó nemzetközi biztonsági rendszer megteremtésének szükségességét és lehetségességét a leszerelés feltételei között. Most be kell bizonyítanunk annak szükségességét és lehetségességét, hogy tovább haladhatunk e cél felé, és el is juthatunk oda. Fel kell tárni azon erők kölcsönhatásának törvény- szerűségeit, mely erők a harcban, az ellentmondósok közepette, az érdekek ütközésekor kiszámíthatatlan eredményeket hozhatnak. Ebben a vonatkozásban — ismét csak a lenini tanításból kiindulva, annak módszertanát felhasználva — súlyos kérdéseket kell felvetnünk. Az első ilyen kérdés az imperializmus természetére vonatkozik. Mint ismeretes, ebben rejlik a fő háborús veszély. Egy társadalmi rendszer természete a külső tényezők hatására természetesen nem változhat meg. De lehetséges-e a világ fejlődésének jeLenlegi szakaszában, a világ szerves egységének és kölcsönös függőségének új szintjén olyan hatás, amely természetének legveszélyesebb megjelenési formáit működésképtelenné tenné? Más szóval, lehet-e számítani arra, hogy annak az egységes világnak a törvény- szerűségei, amelyben az általános emberi értékek a legfontosabbak, korlátozni tudják a kapitalista rendszer egocentrikus, szűk osztályérdekeken alapuló törvényszerűségeinek romboló hatását ? Második kérdés. Ez kapcsolódik az elsőhöz: képes-e a kapitalizmus megszabadulni a militarizmustól, vagyis képes-e nélküle a gazdasági működésre és fejlődésre? S nem utópikus-e a nyugati országokhoz intézett felhívásunk, hogy készítsük el és vessük össze a gazdaság rekonverziójára, vagyis békés termelésre való átállítására vonatkozó programjainkat? Harmadik kérdés: létezhet-e a kapitalista rendszer újgyarmatosítás nélkül, amely jelenlegi életképességének egyik forrása? Más szóval, működőképes-e ez a rendszer a „harmadik világai” folytatott, beláthatatlan következményekkel terhes, egyenlőtlen csere nélkül? És ezek után még egy kérdés. Mennyire reális abban reménykedni, hogy a világot fenyegető katasztrófa veszélyének megértése — e veszély tudata, mint ismeretes, áthatja a nyugati világ vezető elitjének legfelsőbb köreit is — gyakorlati politikává válik? Hiszen bármilyen hatásosak az értelem érvei, bármily fejlett a felelősségérzet és erős az ön- fenntartás ösztöne, vannak dolgok, amelyeket semmiképp sem lehet alábecsülni, amelyeket gazdasági, következésképpen osztályérdekek határoznak ímeg. Arról van szó, hogy képes-e alkalmazni a kapitalizmus az atom- és fegyvermentes világ körülményeihez, egy új és igazságos gazdasági világrendhez, a két világrendszer szellemi értékeinek becsületes összevetéséhez? Ezek távolról sem hiábavaló kérdések. A rájuk adott választól függ. hogyan alakulnak majd az elkövetkező évtizedek történelmi eseményei. Elég feltenni e kérdések csupán némelyikét, hogy lássuk a feladat teljes komolyságát. A válaszokat az élet adja meg. A nukleáris fegyverektől mentes, biztonságos világ programjának helyessége nem csupán megkérdőjelezhetetlen tudományos megalapozottságán lesz lemérhető. Helyességét a legkülönbözőbb, új erők hatása alatt alakuló eseményeknek kell igazolniuk. A próba már folyik. Ebben is hűek vagyunk a lenini hagyományokhoz, a le- nin izmus legbenső lényegéhez — nevezetesen az elmélet és gyakorlat szerves egységéhez. ahhoz a megközelítéshez, amely az elméletet a gyakorlat eszközének, s a gyakorlatot az elmélet he-' lyessége ellenőrző mechanizmusának tekinti. Így cselekszünk, amikor az új gondolkodásmódot átültetjük a külpolitikai tevékenységbe, amikor helyesbítjük, pontosítjuk, s a gyakorlati politikában szerzett tapasztalatokkal gazdagítjuk ezt a gondolkodásmódot. Mire számítunk tehát, tudva, hogy a biztonságos világot a kapitalista országokkal együtt kell megteremtenünk? A II. világháború óta eltelt időszak a világgazdaságot és a világpolitikát meghatározó ellentmondások mélyreható módosulásáról tanúskodik. A gazdaságnak és a politikának azokra a változásaira gondolok, amelyek korábban elkerülhetetlenül háborúhoz, sőt, a kapitalista államok közötti világháborúhoz vezettek volna. Ma a helyzet teljesen más. Nemcsak a második világháború tanulságai, hanem a világrendszerré vált szocializmussal szembeni meggyengülés félelme is meg- engedhetetlenné tette a kapitalizmus számára, hogy belső ellentéteit a végsőkig fokozza. Az ellentétek technológiai versengéssé alakultak, és az új gyarmatosítás révén „oldódtak fel”. A világnak egyfajta új, „békés felosztása” ment végbe a „tőke” alapján — azon minta szerint, amelyet Lenin mutatott ki. Vagyis, aki az adott pillanatban erősebb, gazdagabb. annak jut a nagyobb konc. Egy sor országban a gazdasági feszültségeket — a „szovjet fenyegetésre” hivatkozva — úgy „csillapították”, hogy a pénzeszközöket átirányították a hadiipari komplexumba. Az ellentétek rendezését, az érdekek kiegyensúlyozását segítették a kapitalista gazdaság alapjaiban lezajlott technológiai és szervezési átalakulások is. De nemcsak erről van szó. Ha a múltban lehetséges volt a szocialista és kapitalista államok szövetsége a fasiszta veszéllyel szemben, akkor vajon nem lehet-e ebből bizonyos tanulságokat levonni a jelen számára, amikor az egész világ a nukleáris katasztrófa fenyegetésével, az atomenergetika biztonságának szükségességével és ökológiai veszélyekkel találja szembe magát? Mindezek teljesen valós, vészterhes dolgok, amelyeket nem elég csak felismerni. hanem gyakorlati intéz- ' kedéseket is követelnek. Továbbá: Képes-e a kapitalista gazdaság militari- zálódás nélkül fejlődni? E kérdés kapcsán eszébe jut az embernek a japán, a nyugatnémet és az olasz „gazdasági csoda”. Igaz, amikor a „csoda” véget ért, ezek az országok ismét a militariz- mushoz fordultak. Tisztázni kell azonban, hogy ez a fordulat mennyiben eredt a modern monopoltőke alapvető működési törvényeiből, és milyen szerepet játszottak benne a járulékos körülmények: az Egyesült Államok hadiipari komplexumának „fertőző példája”, a „hideg- háborús” helyzet, presztízs- meggondolások, a saját katonai erővel való rendelkezés igénye hogy a konkurensekkel számukra érthető nyelven lehessen beszélni, valamint az az óhaj. hogy a „harmadik világba” való gazdasági behatolást erőpolitikával támasszák alá. Bárhogyan történt is, sok országban sor került a modern kapitalista gazdaság minimális katonai költség- vetések mellett megvalósuló gyors fejlődésére. Ez történelmi tanulság marad. A kérdést természetesen más szemszögből, akár az ellenkező oldalról is megközelíthetjük. Az Egyesült Államok gazdasága a háború óta folyamatosan a militariz- musra orientálódott és támaszkodott. Kezdetben ez látszólag ösztönözte, de később a források ilyen, a társadalom szempontjából terméketlen. szükségtelen pocsékolása csillagászati államadóssághoz és más rendellenességekhez vezetett. Kiderült, hogy a túlzott mili- tarizálás végső soron az ország helyzetének romlásához vezet, és megrázza más országok gazdaságát is. New York-i tőzsdén és a világ más tőzsdéin nemrég kitört, majdnem hatvan éve példátlan pánik — súlyos kórtünet, komoly figyelmeztetés. A harmadik momentum — a fejlődő országokkal fenntartott egyenlőtlen, kizsákmányoló viszony. A „második” (mesterséges) természet létrehozásában elért fantasztikus újdonságok ellenére a fejlett kapitalizmus nem volt képes és ma sem képes meglenni a fejlődő országok tartalékai nélkül. Ez — objektív valóság. A történelmileg kialakult nemzetközi gazdasági kapcsolatok felszámolására tett kísérletek veszélyesek, és nem biztosítanak kiutat a gondokból. Zsákutcába vezet az idegen erőforrások újgyarmatosító módszerekkel történő felhasználása, a multinacionális vállalatok önkényuralma, az eladósodás, a milliárdos, nyilvánvalóan kifizethetetlen tartozások is. Mindez súlyos problémákat szül a kapitalista országokon belül is. Igen sokféle spekuláció létezik: lényegük viszont ugyanaz — a harmadik világ országait tennék egyfajta bűnbakká a nehézségekért. többek között a vezető nyugati országokban végbemenő életszínvonalcsökkenésért is. Néha kísérletek történnek a nemzeti egység soviniszta alapon történő megteremtésére; arra, hogy megpróbálják a munkásságot partnerként bevonni más országok kizsákmányolásába; elérni, hogy a munkások megbékéljenek az új „kapitalista modernizáció” politikájával. Az ilyen, s az ehhez hasonló kísérletek nem szüntetik meg magát az alapproblémát, csak néha ideiglenesen tompítják az élét. Az egyenlőtlen csere továbbra is megmarad és végső soron robbanáshoz vezethet. E lehetőséggel. úgy tűnik, ma már kezdenek számot vetni egyes nyugati vezetők. A kiutat viszont egyelőre csak a tüneti kezelésben keresik. Napjaink nemzetközi gazdasági kapcsolatainak újszerűségét. a végbemenő politikai folyamatok lényegét még nem mértük fel teljes egészében. De ebben az irányban kell haladnunk, mivel a végbemenő folyamatok objektív törvényszerűségekként jelentkeznek. Két út lehetséges: vagy a csőd, vagy az új gazdasági világrend kialakítására irányuló közös törekvés, amelynek során egyformán figyelembe kell venni minden egyes fél érdekeit. Az ilyen világrend kialakításához vezető út úgy tűnik a „leszerelés a fejlődés érdekében” koncepció megvalósítása révén rajzolódik ki. Ily módon a harmadik kérdésre adandó válasz keresése közben azt látjuk: a helyzet nem tűnik megoldhatatlannak. Az ellentétek ebben a szférában módosulhatnak. Ennek érdekében viszont tisztában kell lenni a realitásokkal és az új gondolkodásmód szellemében kell cselekedni. Ez megkönnyíti a biztonságosabb világ megteremtése felé vezető utat. Egyszóval ezen a téren is történelmi választás előtt állunk, amelyet az egységes világ, és egymással összefüggő törvényszerűségei diktálnak. Van még egy döntő fontosságú körülmény. A mai világ szerves összetevője a szocializmus, amelynek története 70 éve kezdődött, s amely világrendszerré válva meghatározta a XX. század arculatát. A szocializmus napjainkban fejlődésének új szakaszába lép, újfent bizonyítva a benne rejlő lehetőségeket. Könnyű belátni, hogy a békés egymás mellett élésnek milyen hatalmas tartalékai rejlenek csupán a Szovjetunióban folyó átalakításban. Lehetővé téve a legfontosabb gazdasági mutatók terén a világszínvonal elérését, az átalakítás képessé teszi a világ e hatalmas és gazdag országát arra, hogy korábban nem tan pasztáit módon kapcsolódjék be az erőforrások és a munka nemzetközi megosztásába. Az ország hatalmas tudományos-technikai és termelési potenciálja a világ- gazdasági kapcsolatok eddiginél lényegesen jelentősebb részévé válik. Mindez alapvető módon bővíti és meg erősíti a béke és a nemzetközi biztonság átfogó rendszerének anyagi hátterét. Ez a másik nagyon fontos vonása az átalakításnak, ez határozza meg a helyét a modern civilizáció életében. A béke javát szolgáló objektív folyamatokat befolyásolni fogja az osztályharc, és a társadalmi ellentétek más megnyilvánulásai. A munkásmozgalom élenjáró erői keresik az utat az osztály-harc magasabb politikai szintre emeléséhez. A munkásmozgalomnak nagyon bonyolult, új és változó körülmények között kell tevékenykednie. Újszerűén vetődnek fel nemcsak a tömegek gazdasági érdekeinek és jogainak védelmével kapcsolatos kérdések, hanem a (Folytatás a 8. oldalon)
