Népújság, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-07 / 236. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. október 7., szerda 3 Becsapott vásárlók A szövetkezetiek riadtan figyelték a szomszédok készülődését. Mellettük lázasan dolgoztak a maszek lángossütő faház építésén. Baráti segítséggel néhány nap alatt el is készült a pavilon. Tulajdonosa, bár nem képzett közgazdász, azt tudta, hogy drágábban nem adhatja lángosát, mint a szomszédok, mert akkor biztosan nem szerez magának vendégeket. A finom falatok árát hajszálpontosan a szövetkezetivei azonos mértékben állapította meg. Ettől kezdve nem egy, hanem két kígyózó sorban álltak az éhes kuncsaftok. Szép környezet, beleilleszkedő épülettel A felfrissülést keresők az uszodát is látogathatják építette a háév Üdvözlet az OKISZ- üdülőből A Mátraházán mintegy két és fél hektárnyi területen felépült új OKISZ-szálldt a közelmúltban vehették birtokukba a beutaltak. Az itt pihenő 250 vendég nem csupán a természetadta lehetőségeket élvezheti, hiszen itt jól felszerelt fürdőszobás lakótereken kívül szauna, 250 kötetes könyvtár, játékterem, hangulatos presszó és társalgó és feszített vigtükrü úszómedence is biztosít kellemes időtöltést Hangulatos presszó... Ebédhez készülődik a személyzet (jobbra) (Fotó: Perl Márton) SÚLYOS MILLIÓKRÓL VAN SZÓ Az elnök bizakodik A szövetkezetiek először csak féltékenyen nézegették a maszek lángossütőt, majd aprólékosan tervezgették adminisztratív tönkretétélét. A higgadtabbak a tanácshoz készülődtek, kérve, hogy vonják vissza a kiskereskedő működési engedélyét. A harciasábbak viszont a feljelentések sorozatát, a maszek macerálását tartották célra vezetőnek. Végül az elnök bölcsen döntött, mondván: „mi kiváló, mondhatni ínycsiklandozó lángost sütünk, s ötven fillérrel olcsóbban adjuk, mint a maszek”. így is lett, s ettől kezdve a szövetkezeti bódé előtt hosszabb sor kacskaringózott. A történet bár igaz, de a régi idők gyakorlatának terméke. Manapság nem divat a közgazdaságilag is védhető, a fogyasztók érdekeit is számbavevő, tisztességes verseny. Siófok délnyugati szögletében ezt a nyáron bárki kipróbálhatta kávéivás közben. Mehetett üdülőbe, első osztályba sorolt szövetkezeti vendéglőbe, állami vendéglátó vállalat pavilonjába vagy maszek kifőzdébe, egyformán középbarna, alig iható löttyöt kapott kávé helyett. Az ital minőségében alig volt eltérés, annál inkább az árában: dupláját hat-nyolc- tíz forintért mérték az osztályba sorolástól vagy inkább a fennmaradni vagy meggazdagodni vágyás mohóságától függően. A fogyasztó kívánsága semmis, de még az üzleti tisztességnek is jócskán híján vannak a kávéfőzők. Vajon elmarasztalhatok magatartásukért? Etikai értelemben feltétlenül, de üzleti szempontból már nem ítélhetünk ilyen sommásan. Az iskolában ugyanis azt tanítják (s valóban ősrégi közgazdasági tétel), hogy az árat a keresletkínálat viszonya is befolyásolja. Siófokon, s más balatoni városokban, községekben a kereslet sokszorosa a kínálatnak. Aki megfordul a parton, tudja, hogy a fabódék előtt sokan ácsorognak sorukra várva a fekete italért vagy más, testet üdítő folyadékért. A tóparti települések nyári népessége nyolc-tízszerese a szokottnak, s a vendéglátás kiszolgáló képessége megközelítően sem igazodik a nyaralók szükségleteihez. A vendégek lélekszáma egyben kiszolgáltatottságuk egyik feltétele is. Ráadásul a nyaraló ember önfeledt, ennél fogva gyarlóbb is a szokásosnál: egy-két hetes szabadsága idején azt is elfogadja, amin év közben méltatlankodik, amiért panaszkönyvvel, hatósági bejelentéssel fenyegetőzik. Ritkán lehet látni, tapasztalni pincért rendre utasító vendéget. Pedig ez bizonyára hatásosabb, hosz- szú távon hasznosabb lenne, mint a vizsgálódásra hivatott ellenőrök tevékenysége. Az utóbbiak ugyanis a vendéglátók kicsi arányát képesek alaposan megvizsgálni, a vendég-vendéglátók kapcsolat pedig teljes mértékben szükségszerű. Saját pénztárcánk, érdekeink védelmében vállalni kellene a hibák szóvá tételét, szükséges esetben a vitát, veszekedést. Ha ezt kivétel nélkül megtennénk, s a hitvány, silány áruért, szolgáltatásért nem fizetnénk, minden szektorbeli kereskedőt kényszeríthetnénk a tisztességes kiszolgálásra. Nehéz volna számba venni miért, de manapság az egységes fogyasztói kívánalom és fellépés csak álom. Szinte mindenki tudna példát mondani arra, hogy a kereskedővel, vendéglátóval perlekedő vásárlót éppen a sorban mögötte álló társai utasítják „rendre”, a gyorsabb távozásra. S míg ez így marad, addig a többség erősíti a kisebbséget abban, hogy hanyagságuk, tisztességtelen haszonszerzésük is elfogadható cselekedet. Persze el kell ismerni manapság sem minden kereskedő, vendéglátó illethető csalással, fogyasztót károsító magatartással, sőt többségük tisztességesen ellátja a vállalt munkáját. Amíg azonban a kereslet és kínálat mai torz aránya fennmarad a Balaton partján vagy más településeken, addig a gyors gazdagodással párosuló igénytelenség is meglehetősen csábító lehetőség lesz az erre fogékonyaknak. Éppen ezért saját érdekünkben nyugodtan kívánhatjuk: nyíljanak újabb állami, szövetkezeti üzletek, vendéglátó egységek, sokasodjanak a maszekok a Balaton párján, s mindenütt, ahol az egészséges piaci verseny feltételezi létüket. Csak így, valamint a szektorok közötti azonos kereskedelmi és közgazdasági feltételekkel érhető el, hogy a kereslet és a kínálat közelít egymáshoz, s virágzik a tisztességesen életre való, de tönkremegy a mások kárán élősködő, haszonleső kereskedő. V. F. J. Annyi mostanában az elkedvetlenedett, bizonytalankodó ember, hogy a kérdést nem udvariassági fordulatnak szántam: — Hogy érzi magát? — Köszönöm, jól. Nem panaszkodhatom. Otthon minden rendben. És van két szép unokám. Jó az ilyet hallani, de bevallom, az elnök közérzetére is kíváncsi vagyok. — Ha minden úgy megy, mint eddig, akkor az év végét is jól zárjuk — mondta Rudas Sándor, az Abasári Rákóczi Tsz elnöke. Erre már még jobban oda kellett figyelni. No, és a tavaszi fagy? Az idei szárazság? Adódtak a kérdések .azonnal. — Valósággal dédelgettük az idén is a szőlőket. Minden tőikénél megállapítottuk, mit kell vele csinálnunk ahhoz, hogy az időjárás mos- tohaságait enyhítsük, illetve kivédjük. De nem is most, hanem három évvel ezelőtt kezdődött minden. Itt valamiféle fordulatnak kell következnie, gondoltam. Nem is csalódtam a feltételezésemben- Az elnök sorolta az eseményeket. — Azután a nagyon hideg tél után arra gondoltam, mi lenne, ha a kutatókhoz fordulnánk tanácsokért? Jönnének el és elmondhatnák, mit tegyünk, hogy a szőlőinket rendbe hozhassuk? A kecskeméti intézettől meg is érkezett a beleegyező válasz, öten jöttek onnan Abasárra, százan pedig a helybeliek közül gyülekeztek a szőlőben. Sorról sorra, tőkéről tőkére járták be a táblákat. A kutatók minden egyes növénynél megálltak, és elmondták, mi az észrevételük, és mit javasolnak az ápolás módjául. De hallatták hangjukat az abasári szőlőtermesztők is. Nem voltak restek a részletek felől érdeklődni. Amikor híre ment a községben, mi történt kint a határban, a délutáni eszmecserére még többen eljöttek. mint a délelőtti határjárásra. — Magam is elcsodálkoztam, mennyi mindent kérdeztek az emberek, mi mindenre voltak kíváncsiak — emlékezett az elnök. Nagy bölcsen megjegyeztem: — Ez az a helyzet, amikor a tudomány közvetlen termelőerővé válik. — Igen, de tegyük hozzá: az abas áriak szőlőszere- tete, szorgalma és tudni- akarása is kellett ahhoz, hogy a kutatók szakmai tanácsa meghozza a gyümölcsét. Méghozzá szó szerinti ér~ telmezésben, mert az idén a tervezett mennyiséget mintegy ötven százalékkal haladják túl az eddigi szüreti összegezés szerint. Ha hozzátesszük az oltvány várható eredményét is, akkor mintegy ötmilliós tiszta nyereséget érnek el pluszban az eredeti összeghez képest. ötmilliós többletnyereség?... Ez már nem akármi. Lehet is jó hangulata az elnöknek. Az elmúlt évek még arra is ráirányították a gazdasági vezetők figyelmét, hogy melyek azok a szőlőfajták, amelyek jobban tűrik a fagyot, és a hozamuk is megfelelő- így jutottak el annak a felismeréséhez, hogy a Sárhegy oldalán a riz- lingfélék mellett a leánykát és a muskotályt érdemes telepíteni. A szükséges felújításokat már ennek megfelelően végzik a szőlőstáblákban. A cukorfok? Átlagban 17—18 között mozog. Ha lett volna több csapadék, akkor ... — De egy darabig ne essen, mert akkor a szürettel nagy gondunk lenne — jegyezte meg az elnök. — Igaz. az oltványra pedig jól jönne a csapadék. Tessék, ilyen a mezőgazdasági vezető. A legszívesebben intézkedne arra is, hogy a határ melyik részét áztassa meg a csapadék, és hová ne jusson egy szem sem. De ha már oltvány, nem hagy nyugton a kérdés: mi indokolja ott is a túlteljesítést? Ez sem köny- nyű dolog. — Most is említenem kell az új módszereket. Fekete fóliával borítottuk be a bakhátakai. Így megőriztük a talaj nedvességét, kizártuk a gyomosodást, és a meleg is megmaradt a fóliák alatt. Kevesebb lett a munka, csökkentek a költségek. Ennyi az egész? Ennyi. Mindig ilyen „egyszerű” megoldásokon múlik a jó eredmény. Csak szem kell a látáshoz és érdeklődés az újdonság iránt. Ehhez a témakörhöz tartozik még a szőlő feldolgozása és a bor értékesítése is. Változás történt itt is. Megvettek két gépet a jászberényi gyártól, amiknek segítségével meggyorsították a munkát, de a minőséget is növelték. Egyszerre 40 ezer hektoliter bort tudnak tárolni, itt sincs gondjuk. A bor értékesítését megszabó idei tervet már teljesítették. Igen ám, de mi lesz jövőre? A külföldi piac „beszűkül”. — Itthon kell a borainkat eladnunk — jelentette ki az elnök. — A tárgyalásokat már megkezdtük. Belém villan egy furcsa ellentét. Ha exportálják a bort, az itthoni áraknak egy kis hányadát kapják csak érte. Miről jó tehát a külföldi vevő? — A mennyiség miatt — válaszol az elnök. — A vásárolt tételek aránya a meghatározó. Magamban hozzáteszem; no és a bevétel gyorsasága. Melyik gazdaságnak van lehetősége arra manapság, hogy hónapokat, netán eveket várjon a jó vevőre. Kell a pénz, mert különben nincs miből fedezni a kiadásokat. Lám-lám, a szükség. mint a gazdálkodásunk egyik kerékkötője. Erről nem szoktunk sokat beszélni, pedig érdemes lenne. A jobb megoldás megtalálása okából. Szóljunk még azokról is, akik szedik a szőlőt és feldolgozzák. Itt aztán kell a munkáskéz- Van belőle elég? — Segítségre szorulunk — érkezik a válasz. — A helybeli iskolások már teljesítették a vállalásukat, most a gyöngyösi fiatalokon a sor. Csak eső ne jöjjön. Nem szüret, nem mező- gazdaság, hanem melléküzemág. Ipari tevékenység. Ilyen is van a tsz-ben. Hogy miért? Mert az emberek egy csoportjának munkát ad, biztos bevételt jelent, és a nyereséget is növeli. — Motortekercselést végzünk az ikladi gyárnak — tudjuk meg —. Szövetkezetünk nyereségállományát mintegy másfél millió forinttal növeli ez a tevékenységünk. Ez pedig nem kevés. Szegényebbek lennének az ipari tevékenység nélkül. Fordítva: nem lenne ennyi jövedelmük. — Azt mondta a beszélgetésünk elején, hogy jól érzi magát. Arra is gondol~ hatok, hogy szabadságon is volt, tehát felfrissült? — Szabadságon volíam ugyan két hétig, de ... Nem szívesen mondom, mert talán sokan furcsállják, de ezalatt én a fiamnak segítettem a házuk építésében. Ilyen az élet. Mit csináljak? De a szüret után a feleségemmel néhány napra lemegyünk Hajdúszoboszlóra. és akkor csakugyan pihenni fogunk. Bölcselkedjem? A tsz elnöke is jól tudja, hogy a pihenés, a regenerálódás nem valamiféle úri huncutság- Vagy mondjam azt, nem ő az egyetlen, aki a szabadságát is munkával tölti? Ilyenek vagyunk. Másnak mindig tudunk jó tanácsot adni. Mindezzel együtt is szívesen hallgattam egy gazdasági vezetőnek a szelíd szavait, amikből az elégedettség áradt: személyére és tisztségére vonatkozóan. Lám. nem kell mindig panaszkodni. A kulcs? Gondolkodni, látni és cselekedni kell. Ennyi a recept? Azt hiszem. G. Molnár Ferenc Új cserépgyár Békéscsabán Az idomcserépgyártó részleg, a festőberendezések üzembe helyezésével befejeződött a Dél-alföldi Tégla- és Cserépipari Vállalat békéscsabai 2. számú új gyárának építése. A mintegy 300 millió forintos beruházás eredményeképpen hazánk legkorszerűbb technológiával működő cserépgyára készült el. A nagy teljesítményű, kitűnő minőségű terméket produkáló gyárat olasz és nyugatnémet gépekkel és berendezésekkel szerelték fel, s a gyártás folyamatait japán számítógépek vezérlik. Az új gyárban évente mintegy 17 millió úgynevezett holland típusú kerámiacserepet készítenek. (MTl-fotó: B. Fazekas László — KS)
