Népújság, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-31 / 257. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. október 31., szombat MEGYEI PANORÁMA NAGYFÜGEDEN ÉL EGY KRÓNIKÁS ... Bernát János tanácselnök: A társadalmi munkakedv nem lankad miklóshalmi hengersiló, amelyből a megyében csak Makiáron van még egy. — Kilencszázharmincöt- ben kaptam ajándékba az akkori Földművelésügyi Minisztériumtól, — meséli az öregember. — Én egész életemet állattenyésztéssel töltöttem. Már tizenhat évesen átvettem apámtól a kisgazdaságot, harminc kitüntetést kaptam a jószágokért. Járomba tanítottam be a tenyészbikákat, kiállításon is voltam velük ... Mikor én születtem-, anyám hajnali háromkor kelt, arató volt, félrészes a nagybandáhan. ö szedte a markot. De hála a gondviselésnek, nekem még betegségem nem volt. Az meg, hogy mindent feljegyeztem, szórakozás számomra! Igaz, reszket már a kezem, nehezen írok, de a falu egész élete benne van ebben az irkában. Nézzék csak: felírtam a családokat is. Szököéket, Siposékat. Nagy Andrásékhoz azt jegyeztem: tíz lány, két fiú, egészséges, életerős mind. A pártház 1962-ben épült, a kultúrház 71-ben, a posta hetvennégyben. — Tud a falu születéséről is? — A jászok földjének folytatásán terült el, mint királyi birtok. Postaút volt, erről tanúskodik a Bene- patak mellett lévő csárda is. Nézzék csak, felírtam: a Kökényesnél vízimalom volt, a malomkő Hajdú Jóska S mit jegyezhet fel a ma „krónikása”, 1987 őszén, Nagyfügedről? Milyen titkokat rejtenek a síkságon egymáshoz búvó házak, hogyan boldogulnak az emberek? Mit nyújt ma a falu nekik, mennyire otthonuk? Amikor betoppanunk a községi tanácsra, Bernát János elnök éppen telefonál. A gyöngyösi vízmüvet hívja: másfél napja nincs a faluban víz. leégett a szivattyú. Nagy gondban vannak. nem vitás: egyedül az ártézi . kútból nyerhetnek vizet. — Csak az óvodában kétszáz személyre főznek, gondolhatják, még a mosogatást is nehezen oldják meg, — mondja a tanácselnök. — Tegnap ugyan már szóltunk, de ma újra intézkedni kell. A napközi otthont is innen látják el. Az idősek klubjában is kell a tízórai, ebéd, uzsonna az öregeknek ... — Nem beszélve a munkahelyekről ... — Hát az itt helyben, nem sok akad. A tsz-en kívül a tímáripari szövetkezet, ez utóbbi a nőiknek nyújt elfoglaltságot. Az itt élők jelentős hányada 17— 18 kilométeres körzetben eljár dolgozni. Ki a Tho- rezba, a Gagarin Hőerőműbe, a húsiparhoz munkásjáratokkal. Akik itthon vannak, a tanácsi dolgozók, az óvoda alkalmazottjai, a pedagógusok. Az óvodában hatvan gyerek van, az iskolások százkilencvenen. A testnevelés kivételével szakképzett tanárok tanítják őket, sajnos, tornatermünk sincs, csak tornaszobánk. — Mennyiből gazdálkodhat a tanács, hogy biztosíthassa a lakók ellátását? — Az évi 8,5 millió forintból a fenntartást, a fejlesztést is fedeznünk kell. Szerencsére jó a társadalmi munkakedv, mindig számíthatunk az emberek segítségére. Nyolcszáz forint településfejlesztési hozzájárulást szavaztak meg, az összeg nagy részéből egészségügyi kombinátot szeretnénk építeni. A tervek már 'készen vannak, ha minden jól megy, 1990-re meg is valósul a körzeti és a fogorvosi rendelő, anya- és csecsemővédő és a szolgálati lakás. Igaz, a fogászati ellátás kivételével a körzeti rendelés és a tanácsadás napjainkban is biztosított, de szeretnénk korszerűbb körülményéket teremteni. Mikor búcsúzunk, mintegy végszóra megérkezik az értesítés: újra van már víz. A Budapesti Tímáripari Szövetkezet itteni részlegében kellemes meleg, zümmögnek a tűzőgépek. Juhász Ferencné telepvezető kalauzol a szabórészlegben, a cipőfelsőrész-készítő műhelyben: — Lassan tizenöt éve, hogy megkezdte tevékenységét a szövetkezet, akkoriban még munkavédelmi kesztyűket készítettek a dolgozók —, magyarázza. — Az új telephelyre 1980-ban költöztünk, azóta álltunk rá a cipőfelsőrész gyártására. Most két legnagyobb partnerünk a Duna és a Szabolcs Cipőgyár. Ebben az évben például 130 ezer pár felsőrészt szállítunk, a termelési tervünk 12 millió forint. Sokféle modellel foglalkozunk: gyermek-, női és férfiméretben, fazonban is. í— Elsősorban a helybelieknek nyújt a szövetkezet megélhetést... — A hetvennyolc dolgozónkból sokan járnak ide Holló Istvánné: Csak békesség legyen, akkor boldogul is az ember Tamazsadányból, Boconá ólról, Tarnaméráról, Kará- csondról. Két műszak van. zömében betanított munkásokkal. Most szerveztünk egy szakmunkásképző tan- folyamot: nemsokára többen elsajátítják a cipőfelsőrészkészítő szakmát... Holló Istvánné nagyfúge- di, 1975-től dolgozik a szövetkezetben : — Előbb kesztyűfordító voltam, most meózom a termékeket. A többiek teljesítménybérben dolgoznak, én mint ellenőr, órabéres vagyok. Alaposan meg kell vizsgálni ugyanis a megmunkált felsőrészeket. A fizetés? Négyezer körül, átlagban. — Mint helybelinek mi a véleménye a falu ellátásáról? — Nézze, az alapvető dolgokat helyben megkapni. Van két élelmiszerbolt, iparcikk, zöldséges. A nagyobb bevásárlást meg a városban intézik az emberek. A kenyér mindig friss, délután is van tej, de hentesárut már nem mindig kap szépet az ember. A háztartásba nekünk besegít a kert is, a miénk nyolcszáz kvadrátos. A férjem az idén ment nyugdíjba, harmincévi munka után, most otthon foglalatoskodik. Így több a szabadidőm. Nagyon szeretek olvasni, szépirodalmat, történelmi regényeket. A tévé helyett is inkább ezt az időtöltést választom, tudja, nem nagyon lehetünk elégedettek a műsorral. Mindig az a sok krimi... De ismerkedjünk meg közelebbről is a falu krónikásával, Fazekas Ivánnal. Mérgesen megugat a puli, de szerencsére nem bánt, mikor beljebb kerülünk az ámbitusos portára. A ház, az udvar kisebbfajta skanzen. Rögtön szembetűnik a Farkasné Pataki Judit: Gondolni kell az öregekre is őszi eső után . .. Fazekas Iván: Olyan nagy nyárfa volt a tanyán, hogy két lókötőfék nem érte át... Délelőtti séta az óvodásokkal udvarán megvan. A patakon 904-ben nyolc híd volt, most kettő. A századfordulón hat kutat ástak, a falu közepén lévőnél a mészárosok tartottak nagybúcsút. Aztán 1975-ben megépült a víztorony, 18 kilométeres hálózattal. — Ahogy elnézem a portát, most is munkával telnek a napok... i— Kettecskén vagyunk a feleségemmel, ellátjuk a sok aprójószágot. Tudja, én azért bírok még nyolcvan- négy évesen is dolgozni, mert megfogadom Buga doktor tanácsait. Egyébként a szomszéd faluból, Tama- örsről való, ismerem a családot is... Nagyfüged központjában kapnak helyet a boltok. Itt figyelünk fel a büfére is, ami ‘faluhelyen elég ritka. Ez ugyanis igazi vendéglátó, főznek is. Farkasné Pataki Judit üzletvezető : — Az áfésszel kötöttünk szerződést, 1984-ben. Sok az idős ember Nagyfügeden, ezért biztosítjuk nekik az ebédet. Általában elviszik. Mindennap húsos menü, huszonegy harmincért. Most fejeztük be éppen a festést, estére már teljesen készen leszünk a felújítással, a takarítással. — Egy falusi büfé afféle „szonda” is. Mi jellemző az itteni emberekre? — Dolgosak, szorgalmasak. Én már sokfelé dolgoztam, de itt duhajkodás vagy cirkusz még nem volt. Igazán kulturált, kellemes körülmények között dolgozhatunk. S vajon a fiatalok? Nekik milyen szórakozási lehetőségeik vannak? Erről egy igazán illetékes mesélt nekünk, Kis Tibor, aki most végzett Gyöngyösön, a kereskedelmi és vendéglátóipari szakiskolában: — Nem sok jóval dicsekedhetünk. Jóformán a diszkó van, de az itteniek nemigen térnek össze a szomszéd faluból átjövők- kel. A művelődési házban működik egy klub, ott tár- sasjátékozni lehet. A moziban viszont jó filmeket látni. Szórakozni leginkább Hevesre, Jászárokszállásra járnak innen a fiatalok. A focicsapatunk a járásban a középmezőnyben áll, de többnyire már családosok játszanak benne. No és nagy divat errefelé a horgászás: a tó ugyan nem szerepel a térképen, mi Szabad térnek hívjuk. Most kotorták ki, halakat telepítettek bele. Fürdeni nem lehet, a strandra Tamamérára kell menni... — Hogy tervezi, itt telepedik le? — Az még odébb van, de elképzelhető. A szakmámban el tudok helyezkedni. És hált itt születtem, szeretem ezt a falut. .. Mikes Márta A jászok földjétől a diszkóig A nyolcvannégy éves öregember „kincset” tart a kezében. Rojtos szélű, kockás füzet, rajta határozott zsinórírással: Nagyfüged, érdekességek. Maga az irka is megvan majdcsak hetvenesztendős, benne szépen, pontosan följegyezve az adatok. A gazdálkodó érdemesnek tartotta megörökíteni: a falu léleksZáma 1935-ben 3260, 1985-ben 1987 volt. A tanyasiak 1900-ban települtek ide, a hangyaszövetkezet 911-ben alakult. A templom 1738-tól 1855-ig épült; évről évre külön „rovatot” kapott az időjárás: sok eső, napsütés vagy rendes megjelöléssel. 1922-ben a spanyolbetegség két halálos áldozatot követelt, a betegek Dudás Árpád istállójában voltak elkülönítve. A falu vize a Benc-patak 1875-ben elárasztotta a kerteket, sodorta a petrencéket. Aztán több kisebb után legutóbb 1974-ben volt egy nagy árvíz, a lakókat Karácsondra költöztették. a jószágokat a tsz tanyájára menekítették. Az Cjtelepen húsz házat kellett kijavítani vagy újraépíteni. És így tovább a füzetben, mindenről pontosan, alaposan. Egy darab múlt... Az öreg krónikás nem vesztegette az idejét; Kincset tart kezében, a falu történetét. (Fotó: Perl Márton) Pihenő a szecskádban Kis Tibor: Inkább a diszkó, mint a heavy metal a divat Befutott a déli busz
