Népújság, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-29 / 255. szám

TEGNAPRÓL —MÁRA Dlefluj/aq 1987. október Százötven éve született az er­délyi Désen Paop Miklós (6837— 1880) újságíró, író és történész. 1860-ban tűnt fel mint hírlap­író, a Korunk, majd a Kolozs­vári Közlöny munkatársaként Néhánv évvel később megala­pította, és haláláig szerkesztet­te a Magyar Polgár című hala­dószellemű (később szabadelvű Dárti) politikai lapot. Egv ide­ig ö szerkesztette a Történeti Lapokat és a Hölgyfutárt is. (Utóbbi szépirodalmi lellegü kedvelt lap volt.) Elbeszélései jelentek meg budapesti és a kolozsvári lapokban, s kevésbé érdekes regényeket vígjátéko­kat. népszínműveket is írt. A többi között tagja volt a Pető­fi és a Kemény Zsigmond Tár­saságnak. Legfőbb kultúrtör'"- neti érdeme, hogy értékes ada­tokkal gazdagította a magyar irodalomtörténetet és történet- tudományt. Lefordította és 1870-ben Kolozsváron megjelen­tette Széchenyi Ein Blickiét. Történeti tanulmányai is In­kább ..korrajzok”. Közülük a legsikeresebbek: Régi képek a krónikákból. Caraffa és az ’oeriesi vértörvényszék. Az 1735-iki zendülés története stb 29., csütörtök A Nap kél: 6.22 órakor: nyugszik: 16.34 órakor. A Hold kél: 13.37 órakor, nyugszik: 22.13 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon NÁRCISZ nevű kedves olvasóinkat! S [időjárás Várható időjárás az országban ma estig: a Dunántúlon sokfelé tartósan felhős lesz az ég. Má­sutt általában kevés lesz a fel­hő. Eső nem valószínű. Napköz­ben helyenként megélénkül a délkeleti, keleti szél. Hideg idő várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 6 és 11 fok kö­zött lesz. Fogalmazás — Mit csináltok délután odahaza? — ka-pják a fo­galmazási feladatot a kis harmadikosok. Attila füzér tét, ceruzát ragad és megírja a leckét: — Délután eszem és játszom. — Ennyi a fogalmazás? — képed el másnap a taní­tó néni. A gyerek kivágja magát: — Tetszik tudni, én nem vagyok bőbeszédű ... (szalay) — EGRI IRODALMI HA­GYOMÁNYOK. A TIT JEger Városi Szervezete a Szak- szervezetek Heves Megyei Bizottságával közösen in­dított szabadegyetemi elő­adás-sorozatot Egri irodalmi hagyományok címmel. A második előadásra 29-én, csütörtökön, délután 5 óra­kor kerül sor az egri Gár­donyi Géza Gimnáziumban, ahol Huszonöt egri év cím­mel dr. Korompai János be­szél majd a neves író, Gár­donyi Géza munkásságának a megyeszékhelyhez kötődő időszakáról. BUDAPESTI VE­GYIMŰVEK NAPJA. Október 29-én dél­után, fél 3-kor Egerben, az Agroker Vállalat székházé­ban Budapesti Vegyiművek napja Heves megyében cím­mel tartanak bemutatóval egybekötött tájékoztatót. A rendezvényt az egri Agro­ker Vállalat, a Heves Me­gyei Növényvédelmi és Ag­rokémiai állomás és a Bu­dapesti Vegyiművek közö­sen szervezték. — AMATŐRÖK TÁRLATA GYÖNGYÖSÖN. A napok­ban ,nyílt meg 'a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ­ban a helyi és a mátrafü- redi kézimunkázó nők klub­jainak munkáiból díszítő művészeti Ikiállítás. A Sza­kács Józsefné népi iparmű­vész 'által vezetett csopor­tok a tájegység motívumait felelevenítő hímzéseit lát­hatják az érdeklődők. Ugyancsak a 'művelődési köz­pontban nézhetik meg a Gyöngyösi Műhely képző­művészeinek munkáit. Mindkét tárlat november 4-ig tekinthető meg napon­ta 10—12 és 14—18 óráig. — A TÖRÖK KIŰZÉSÉRŐL. A Megyei Könyvtár, a TIT Heves ’Megyei Szervezete Történeti Szakosztálya és a Dobó István Vármúzeum előadás-sorozatot rendezett Eger várának visszafogla­lása 300. évfordulója tiszte­letére. A következő találko­zóra ma délután 5 órakor kerül sor a Megyei Könyv­tár olvasótermében. Dr. Bartha János kandidátus előadásának címe: A török kiűzése Magyarországról. — TÁRSASTÁNC-BEMU­TATÓ BÉLAPÁTFALVÁN. Október 29-én, J7 órai kez­dettel a bélapátfalvi műve­lődési házban a Megyei Művelődési Központ Agria Társastánc Klubja tart bemutatót az érdeklődők­nek Botond Béla vezetésé­vel. — „MAMI ITT VAGYOK”. Az Egri Ifjúsági Házban ma délután öt órakor kis­mamák számára tart elő­adást dr. Kollár Lajos szü­lész-nőgyógyász A terhesség alatti szexuális élet cím­mel. Ugyanebben az idő­pontban egy másik rendez­vény is kezdődik az Ifjúsági Házban. A Színészközeiben című sorozat keretében Szi­ki Károllyal, a Gárdony,! Gé­za Színház művészével be­szélgethetnek az érdeklődők. EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére 1« órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-től 16.30 óráig. HE­LYE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Te­lefon : ll-ooo. _ G YERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.4» óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosz­tályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: n-727. HATVANBAN: a város lakos­sága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek la­kossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. He­ves, Vörös Hadsereg u. 32. Te­lefon: 11-831. FÜZESABONY: központi or­vosi ügyelet működik Füzes­abony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Húszéves az AB Mecman és a Finomszerelvénygyár együttműködése Bemutatkozás a győri nemzetközi konferencián Kétévenként rendeznek nemzetközi pneumatika-hid­raulika konferenciát. Ezúttal a hatodikra került sor teg­naptól három napon át Győrben, a szakszervezetek Széchenyi István Művelődé­si Központjában. Ezen a programsorozaton szakem­berek találkoznak egymás­sal. előadásokat hallgatnak meg és konzultáción vesz­nek részt, amelyek jó lehe­tőséget kínálnak az újabb ismeretek feltárására és a jövő felvázolására. A Gépipari Tudományos Egyesület automatizálási szakosztálya, a GTE egri és győri szervezete — mint rendezők arra törekedtek, hogy a hazaiakon túl a té­makörben ismert külföldi szaktekintélyeket is meghív­janak. Az elkövetkező na­pokban a magyarokon kívül a véd, osztrák, jugoszláv, csehszlovák, NSZK és NDK, szovjet, olasz előadók is je­len vannak. Szerdán Kócza Imre. az egri Finomszerelvénygyár vezérigazgatója elnökölt a konferencia nyitó, plenáris ülésén, és előadást tartott a pneumatikagyártás hazai helyzetéről. Szó esett többek között az AB Mecman és a Finomszerelvénygyár két év­tizedes együttműködéséről, annak eredményeiről és jö­vőjéről is. Ennek keretében két svéd szakember: Lei/ Janson. az AB Mecman mű­szaki. valamint Anders Hall­berg, a hidraulika igazgató­ja is előadást tartott. A pneumatikagyártásban és -kereskedelemben élen járó fincmszerelvénygyáriak nagy számban vannak jelen a konferencián. Molnár Imre műszaki igazgatóhelyettes, valamint dr. Elek István iro­davezető szintén az előadók között szerepel. A háromnapos rendezvény- sorozat — amely pénteken zárul —, érdekessége az a kiállítás, amely jól kiegészí­ti a konferencia elméle­ti részét. Ezen a Finom­szerelvénygyár. a Danuvia. a Fleuidprogress Automatizá­lási és Rendszertechnikai Közös Vállalat, valamint az Újpesti Gépelemgyár vesz részt pneumatikus és hidrau­likus elemekkel. Norvégiából — a Bervába Megismerni az egri színészeket Színészarcok Egerben az önálló társu­lat beindulása számos intéz­ményt, iskolát sarkallt arra, hogy a város színészeit a pódiumon kívül is megis­merhessék. Ilyen elhatározás, szándék szülte a Lenkey Já­nos Honvéd Kollégium ifjú­sági klubját, hogy színész­arcok elnevezéssel találkozás­sorozatot indítsanak, mely­ben a fiatalok közvetlen is­meretséget köthetnek a mű­vészekkel ; betekintve ezál­tal a kulisszák mögé is. Az első alkalommal, 27-én Sziki Károly és Szabó Viola volt a klub vendége. Bemu­tatták a Magyar dekameron című estjüket. A műsor után kötetlen beszélgetésen ter­mészetesen a most műsoron levő Egy lócsiszár virágva­sárnapjára terelődött a szó, hiszen Sziki Károly az egyik főszereplő a drámában. A mű jobb, értőbb befogadá­sát segítő est után a kol­légista fiatalok már „be­avatva” tekintették meg a produkciót, hiszen rendsze­res bérletes látogatói ők a színháznak. A tervek szerint folytatód­nak a rendezvények. Min­dig az épp műsoron lévő darabok jeles szereplőit kí­vánják meghívni; előkészít­ve ezzel a művek jobb meg­értését. — A REPÜLÉS HÍVEINEK. Az egri Repülő Barátok Kö­re október 30-án, pénteken, délután öt órakor tartja összejövetelét Egerben. a Megyei Művelődési Köz­pontban. A Vas-, Fém és Villamos- energia-ipari Dolgozók Szak- szervezetének vendégeként hazánkban tartózkodó nor­vég mozgalmi delegáció, élén Trygve Johnsen főpénztá­rossal — gazdasági vezető­vel —, szerdán délelőtt a Finomszerelvény gyárba lá­togatott. A háromtagú va­sasszakszervezeti küldött­séget az egri vállalat köz­pontjában Vigh Endre gaz­dasági igazgató és Bakó Csa­ba vszb'titkár fogadták, tá­Mostanában sokan zsörtö­lődtek. hogy a 33-as főút füzesabonyi szakaszán lassan halad a forgalom. Nekik is jó hír, hogy a munkálatok befejeződtek, s a tegnapi mű­szaki átadást követően for­galomba is helyezték az űj felüljárót. Ezen most már leállósávval ellátott széles úton zavartalan körülmé­nyek között közlekedhetnek az autósok. A miskolci KÉV Metró által kivitelezett épít­ményre ez év februárjában adták meg az építési enge­délyt, tehát a vasút felett átívelő űj híd kilenc hóna­jékoztatták. Ezt követően a vendégek bervai üzemné­zésen is részt vettek, a pneu­matikái elemek gyártását, szerelését tanulmányozták. A Finomszerelvénygyár fel­keresése után a külföldiek Dienes Sándorné megyei szervező társaságában Eger belvárosában tettek sétát, az itteni látnivalókkal, ne­vezetességekkel ismerkedtek — majd az esti órákban el­utaztak szűkebb hazánkból. pos munka eredményeként jött létre. A tegnapi kis ünnepségen az építők képviselője. Csor­ba Barnabás építési igazga­tó adta át a betonszerkeze­tet Varga Józsefnek, a Mis­kolci Közúti Igazgatóság igazgatójának, aki röviden méltatta ennek jelentőségét. Elmondta, hogy nemcsak Füzesabonyé az öröm, hanem minden erre utazó jól jár, hiszen lényegesen kedvezőbb körülmények között lehet ezek után megközelíteni, töb­bek között a turisták kedvelt helyeit, Hortobányot és a Ti­sza II. vízlépcsőt. SZABAD AZ ÚT! Átadták a füzesabonyi felüljárót Megújult a Lánchíd Ismét megindulhatott a közúti forgalom a Lánc­hídon. A gyalogosok csak a hónap végén használhatják a hidat — egyelőre az északi jár­dán. A Lánchíd felújítá­sa — a pályaszint alatti munkákkal — jövőre folytatódik. A képen: (Új fogakat kap a híd oroszlánja (MTI-fotó: Baric Imre — KS) Csiga, csőben sütve — Körte vörösborban — Leves rákból Francia gasztronómiai napok az Avarbair Ínyencek jól tudják, Mát- rafüreden az Avar Szálló rendszeresen szervez más népek étkezési szokásait felelevenítő gasztronómiai napokat. Ezúttal, október 30-án, pénteken kezdve, a francia táplálkozási hagyományok­kal ismerkedhetnek az ér­deklődők. Pénteken este — igaz, zárt körben — külön vacsoraestet tartanak a gall kakasosok étkeiből. A finom ennivalókhoz megfelelő mi­nőségű nedűt is választot­tak: a Gyöngyöspatai Mát­rai Egyesült Termelőszövet­kezet borait kínálják. A nagyközönségnek, más­nap, szombaton ajánlják az igazi francia ízeket. Kö­zöttük lesz rákleves, házi- nyúl-pástétom, hátszín Cafe de Paris módra, továbbá francia hagymaleves, éti csiga csőben sütve, lazac Richelier módra, körte vö­rösborban és a franciáknál elmaradhatatlan záró étek, a sajt. A gasztronómiai napok eseményein a budapesti Etoi- le étterem konyhafőnöke, Ácsbold Ferenc irányításá­val készítik el a finom fa­latokat. — PÁLYAMŰVEK BÍRÁ­LATA. A KISZ Heves Me­gyei Bizottsága mellett mű­ködő Értelmiségi Fiatalok Tanácsa pályázatot hirde­tett a megyében élő ama­tőr képzőművészek számá­ra. A beérkezett műveket szakemberek zsűrizték. A legjobb alkotásokból októ­ber 29-án, délután 16 óra­kor Egerben, gz új gimnázi­um és számviteli szakközép­iskola aulájában nyílik ki­állítás. A tárlatot Fridél Lajos, az Egri Ifjúsági Ház igazgatója nyitja meg. Ek­kor kerülnék átadásra az ÉFT által felajánlott díjak is. r\ Merkúrtól jelentjük Trab. Lim. Hyc. Bp. 1 043 Trab. Combi Hyc. Bp. 236 Trab. Lim. Spec. Bp. 10 245 Trab. Lim. Spec. Db. 8 724 Trabant Combi Bp. 3 213 Trabant Combi Db. 2 761 Wartb. Stand. Bp. 2 513 Wartb. Stand. Db. 1 355 Wartb. Spec. Bp. 3 611 Wartb. Spec. Db. 2 993 Wartb. Spec, tolót. Bp. 10 416 Wartb. Tour. Bp. 2 057 Wartb. Tour. Db. 1 509 Skoda 105 S Bp. 11 522 Skoda 105 S Db. 8 79» Skoda 120 L Bp. 27 139 Skoda 120 L Db. 15 201 Lada 1200 Bp. 47 647 Lada 1200 Db. 34 141 Lada 1300 S Bp. 19 566 Lada 1300 S Db. 15 464 Lada 1500 Bp. 15 354 Lada 1500 Db. 11 770 Lada Combi Bp. 10 763 Lada Combi Db. 5 460 Moszkvics Bp. 384 Moszkvics Db. 293 Polski Fiat 126 P Bp. 1 668 Polski Fiat 126 P Db. 1 713 FSO (P. Fiat) 1500 — 6 958 Dacia Lim. Bp. 4 257 Dacia Lim. Db. 5 686 Dacia Combi Bp. 2 605 Dacia Combi Db. 2 845 Dacia TLX Bp. 1 977 Dacia TLX Db. 2 552 Zastava Bp. 18 170 Volga Lim. — 1 297 Volga Combi — 1 113 i NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz a 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszám: 13-644. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 11-843 Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér L — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.

Next

/
Thumbnails
Contents