Népújság, 1987. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-03 / 233. szám
1 2. NÉPÚJSÁG, 1987. október 3., szombat A gúnyneve: „Fél kiló" ... Erőszak Rióban Rio de Janeirót eddig úgy ismerte a világ, mint az egyik legszebb futball- szentély, a 200 ezer nézőt befogadó Maracana városát, vagy a csodálatos, buja karneválok. rockfesztivál ők és — néhány éve — a maratoni futóversenyek víg tengerparti városát. Mostanában azonban a hatalmas kikötővárosnak kezd olyan híre is lenni, mint Bejrutnak: naponta százával arai a halál. Az elmúlt négy hónap alatt 563 gyilkosságot követtek el Rióban, ennek egynegyedét az elmúlt tíz nap alatt. A hatóságok tehetetlenek a „halálbrigádokkal” és a szervezett alvilág erőivel szemben. A ..halálbrigádokat” még a 60-as években, többnyire volt rendőrökből alakították meg. Kezdetben a katonai junta ellenségeinek fizikai megsemmisítése volt a fő céljuk. Az elmúlt időkben a halálfejes jelvényt viselő csoportok igyekeznek felszámolni a szervezett bűnözést a hatóságok helyett. A halálbrigádok persze inem védik meg a csendőrséget az alvilág bosszújától. Néhány nappal ezelőtt börtönből való szökés közben megölték a „Fél kiló" igúnynevű fő kábítószer- csempészt, akit mint a „szegények jótevőjét!’ temettek el. Működésének fő területén, Jacarezirthóban, azóta három rendőr esett áldozatul a bosszúnak. Vajon ott is ásó-kapa ...? A világ leghosszabb házassága Japán házaspár döntötte meg a leghosszabb ideig tartó házasság rekordját. A Guinness-féle „leg”-ek könyve szerint Uenisi Hi- rokicsi és Szute 80 évvel ezelőtt fogadott egymásnak örök hűséget, ami idáig a legtartósalbb köteléknek bizonyult a Földön. A házastársak egyaránt 98 évesek. Róluk és velük együtt minden kilencedik japánról külön megemlékeztek a szigetországban, ahol az idősek tiszteletének napja: nemzeti ünnep. 13 millió 310 ezer 65 évet betöltött ember él ugyanis a Felkelő Nap Országában. A demográfiai előretekintések szerint 15 év múlva már minden hatodik japán ehhez a korcsoporthoz tartozik majd. A HÉTEN TÖRTÉNT HÉTFŐ: sevardnadze szovjet külügyminiszter Brazíliába érkezett — Bécsben a nyári szünet után folytatódtak a tárgyalások a hagyományos fegyverek csökkentéséről — A brit munkáspárt brightoni értekezletén a politikai program felülvizsgálatát határozták el KEDD; Magyar—osztrák kormányfői tárgyalások Budapesten, nyilatkozatot írt alá Grósz Károly és Franz Vranitzky világkiállítás közös megrendezéséről — Elutazott Budapestről Kenneth Kaunda zambiai államfő — Várkonyi Péter külügyminiszter felszólalt az ENSZ közgyűlésén — Mihail Gorbacsov szabadságáról visszatérve a Kremlben 300 fős francia küldöttséget fogadott SZERDA: Az amerikai szenátus megszavazta az Irán elleni embargót — A mozambiki elnök Párizsban francia segítséget kért gazdasági nehézségeik eloszlatásához — Bush amerikai al- elnök, aki a hét elején Varsóban tárgyalt, Bonn«V ban. tett villámlátogatást, majd Párizsban folytatott megbeszéléseket és megnyugtatni igyekezett a francia vezetőket a készülő amerikai- szovjet megegyezéssel kapcsolatban CSÜTÖRTÖK: A szovjet sajtó közli Mihail Gorbacsov Murmanszkban elmondott beszédét, amelyben az SZKP főtitkára kijelentette: az átalakítás kritikus szakaszba érkezett — Ojabb tartályhajókat ért támadás a Perzsa (Arab)röböl- ben PÉNTEK: Sevardnadze szovjet külügyminiszter az argentin fővárosban tárgyal — Bush ameri- rikai alelnök európai körútját befejezve Londonból. Thatcher asszonnyal volt megbeszélései után indult haza — Üj szovjet leszerelési kezdeményezés: legyen atomfegyvermentes övezet Európa északi részén, még a sarkkörön túli területeken is — Feszültség India és Pakisztán között a Kasmírban történtek miatt. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára Moszkvában tájékoztatót tart a francia közélet képviselőinek a Szovjetunióba érkezett népes csoportja előtt A két dél-koreai ellenzéki vezető, Kim Jung-sem (balról) és Kim Dae-jung kéznyújtással pecsételi meg megállapodásukat a decemberi elnökválasztáson való részvételükről (Telefotó: AP — MTI — KS) GYERTYATARTÓ - FEJJEL LEFELÉ „Bélyeggyűjtők” a CIA-nál Bár az utóbbi időben az amerikai Központi Hírszerző Hivatal, á Cl A sok furcsa manőverére derült fény a leleplezések nyomán, alighanem a nem éppen tiszta ügyletek között is egyedülálló a legújabb —. igaz, ezúttal egy „magánvállalkozással” kapcsolatos — akció: a kémügynökség kilenc alkalmazottjáról kiderült, hogy sajátos „bélyeg- gyűjtéssel" igen nagy ősz- szeget kerestek. A kémügyinökség általában egy virginiai posta- hivatalnál vásárolja meg a levelezéséhez szükséges bélyegeket. Két évvel ezelőtt egy éles szemű hírszerző észrevette: a bélyegek között valódi ritkaság akad, egy tömbnyi hibásan nyomott bélyeg. Az antik gyer- (tyatartót ábrázoló kép ugyanis fordítva került nyomásra, fejjel lefelé áll. Ebből az egydolláros bélyegből több mint 28 millió készült, ám négyszázat hibásan nyomtak, s azok véletlenül kerültek forgalomba. Ezek közül jutott az eddigi adatok szerint 95 a CIA birtokába. Az ügyes felderítő és nyolc társa jó bélyegekkel helyettesítette a hibásakat, majíd nagyrészüket haladéktalanul értékesítette egy New Yersey államban élő bélyegkereskedőnél. Nem tudni, mennyit kaptak. a kereskedő a minap 5500 dollárért adott el egyet a ritkaságok közül. Több mint 300 bélyegnek azonban az azóta lefolytatott vizsgálat nem akadt nyomára. A CIA egyelőre nem tudja, mit kezdjen a gyűjtőkkel, csupán azt közölte, hogy vizsgálatot indítottak ügyükben. A kémügynöksá- get végeredményben nem érte kár: minden bélyeget felnyaltak a borítékokra — legfeljebb nem azokat, amelyeket a „gyűjtők” felfedeztek. KÉTEZREN „TELJES MUNKAIDŐBEN .. Rotterdam tanácsi bordélya iá fa ra iá fa ra fa fa fa fa fa fa fa fa iá fa GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ, EGER 1987 88. VÁLTSON ÖN IS SZÍNHÁZBÉRLETET! AZ ÉVAD MŰSORTERVE: BÉRLETI ELŐADÁSOK: Rotterdam városi tanácsa azzal a tervvel foglalkozik, hogy saját kezelésében létesít nyilvánosházat. Hollandiában — ahol nem tiltja törvény a prostitúciót — ez lenne az első „hivatalosan létesített” ilyen intézmény. Már az utcát is kijelölték, ahol a „városi nyilvánosház” helyet kapna. A tanács a következőképpen indokolja tervét: — Rotterdam a világ leg^ SgIeIe] EJ tZ/k mi GEC EJ EJ ai aj aj aj aj aj aj aj aj aj aj nagyobb kikötője. Egyetlen kikötővárosa a világnak sem kerülte és nem kerülheti el a prostitúciót. — Rotterdamban kétezer „teljes munkaidőben” foglalkoztatott prostituáltat tartanak nyilván, közülük 200—300 kábítószeres is. A „szakma" fél vagy csökkentett munkaidőben dolgozóinak számát felbecsülni sem tudják. Hollandiában emlékezhetnek arra a tavalyi amszterdami akcióra, amelyet egy utca pár száz lakója indított. Bejelentették: ha a városi tanács nem korlátozza ott a prostituáltak és a kábítószeresek jelenlétét, otthagyják lakóhelyüket és menedékjogot kérnek a Közös Piac más tagországaiban. A rotterdami városi tanács azonban egyelőre kitart terve mellett. Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja Beaumarchais: Figaro házassága B Thomas: Charley nénje Shaw: Pygmalion Stúdióelőadások bérletszünetben: Nádas Péter: Takarítás Miller: Két hétfő emléke Rozewicz: Fehér házasság Bérletvásárlás szombat és vasárnap kivételével a szinház előcsarnokában augusztus 23— ni szeptember 11-ig de. 9—12*ig és délután 3—7 óráig, IHJ valamint a jegypénztárban szeptember 14—október |J| 14-ig, du. 2—7 óráig. Cím: 3300 EGER. Lenin tér 11. Telefon: 36 10-026 (sl A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk. EJ GJ PARKETTAVIKSZELÉSES MÓDSZERREL „Gyalog” a La Manche-on át Dán Hodes kaliforniai ügyvéd a saját lábán kelt át Angliából Franciaországba. Mivel az alagút még csak a tervrajzokon létezik, a lábára erősített 3,3 méter hosszú kajakokon csúszkált. Az egyensúlyozásban és haladásban háromméteres evező is segítette. A 34 kilométer széles La Manche-csatornán hat óra alatt „gyalogolt át”. Mozgása sífutásra és parketta- vikszelésre egyaránt emlékeztetett. A vállalkozó szellemű amerikai arra számított, hogy kűrje 10 órát is eltart majd, de csak hat órát igényelt, mivel Hodes gyakorlott vízjáró. Júliusban Gibraltárból Marokkóba rándult át, úgyszintén hat óra alatt. A La Manche sok amerikainak jelent kihívást. Ashby Harper 70 éves, nyugalmazott iskolaigazgató ugyancsak egy időben kezdett rekorddöntő vállalkozásba: megint ő szeretne lenni a legöregebb ember, aki átúszta a La Manche- cSatornát. Harper öt évvel ezelőtt már elérte ezt a megtisztelő címet, az idén nyáron a 68 éves ausztráliai Clifford Bau azonban elvette tőle. Harper most visszavág. Doverből indult. A legutóbbi hírek szerint tízórás úszás után még mindig nem volt kint a vízből. (1982-ben 13 óra 52 perc alatt úszta át a csatornát). Világesemények vonalakban Rajz: Boros Béla FRANCIAORSZÁG KATONAI KÖRÖK ELLENZIK AZ ATOM EGYEZMÍNYT HARCIAS GALL KAKAS ARAB-ÖBÖL: ÚJABB IRÁNI AKNATELEPÍTÉS BÚVÁR KURD FRANCIAORSZÁG = MADONNA IMÁDAT r-£----------------£7 W WO'O TH*r 6IRL 0 WORLD TOOR *6* O •A VÁLASZTÁSOKNÁL SEGÍTSETEK. Grósz Károly és Franz Vranitzky az ünnepélyes fogadtatás során a himnuszokat hallgatja (MTl-foté — KS) Várkonyi Péter magyar külügyminiszter Javier Pérez de Cuellárral, az ENSZ főtitkárával (Telefotó: AP — MTI — KS)