Népújság, 1987. szeptember (38. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-08 / 211. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. szeptember 8., kedd 3 NÉLKÜLÖZHETETLENEK AZ ELLÁTÁSBAN Harminckétezer magánkiskereskedő Negyven esztendeje volt tavasszal, hogy megalakult hazánkban a Kiskereskedők Országos Szervezete, a Kisosz. Ünneplésre nem került sor, de ebből az alkalomból jelent meg — a napokban — a Kisosz évkönyve, mely átfogó képet ad a magánkereskedelem helyzetéről, megítéléséről, s bemutatja lehetőségeit a négy évtized tükrében. A szerző igyekezett — a tanulságok levonása nélkül — elmondani a történteket, összefoglalni néhány olyan gondolatot, mely a jövőben is hasznos lehet. A kiadványt elsősorban azoknak szánták, akik csak az utóbbi években választották hivatásul a magánkereskedelmet, s nincsenek az előző évtizedekről személyes tapasztalataik. 1904-ben kezdődött Természetes: a kiskereskedelem története nem azonos az érdekvédelem történetével, de a kettő szorosan összetartozik. A teljes képnek azonban az is lényeges része, hogy az első modern, országos hatáskörű érdekvédelmi szervezet 1904-ben jött létre. Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés néven. Ebbe valamennyi kereskedő beletartozott. Sándor Pál — gabonakereskedő — volt ennek a szervezetnek az elnöke, aki több mint 30 esztendeig látta el tisztségét. A felszabadulást követően a magánkereskedelem és a hozzákapcsolódó érdekvédelem története 1946 második felétől ismét nyomon követhetővé válik. Ehhez sok segítséget ad a korabeli sajtó. A könyv sokat idéz belőle. A Kereskedelmi Élet 1947. március 9-i számában például vezércikk jelent meg — Kiskereskedelem vagy egye- sületesdi címmel. Ebből megtudhatjuk, hogy elkezdődött egy új érdekvédelmi szervezet, a Kisosz kialakulása. Ez feladatául tűzte a kis. kereskedők érdekvédelmét. Azután nehéz időszak következett. Az 1957 januári Kisosz Értesítő három hasábos cikkben jelenti be: „Bővül a magán kiskereskedelem szerepe — rövidesen megkezdik az iparigazolványok kiadását”. Egy készülő rendelet kapcsán az információk mellett határozott állásfoglalással is találkozhatunk. Tény, hogy a felszabadulást követő évtizedekben voltak olyan időszakok, amikor senki sem gondolta volna: évezredünk vége felé is lesz nálunk fejlett magánkereskedelem és érdekképviseleti szerv is. A magánkereskedők többsége — még akkor is. ha csak néhány éve gyakorolja a szakmát — ismerni kívánja a múltat. És azt sem könnyű megmondani, hogy pontosan hol kezdődik a jelen. Váltakozó négy évtized A magánkereskedelem négy évtizedes múltjának bemutatása tükrözi a Kisosz tevékenységét is. A szakszervezet súlya, jelentősége és maga a szervezeti élet — a magánkereskedelemhez hasonlóan — hullámzó volt. Kezdetben a szakmai és a vidéki tagegyesületek a saját területük igazi gazdái voltak, ameddig erre lehetőségük nyílt. Aztán — 1968-ig — a hivatali funkció uralkodott bennük, érdekvédelmi jellegük csak korlátozottan érvényesült. A magánkereskedelem és a Kisosz történetében igazi fordulópontot az új gazdaság- irányítási rendszer bevezetése hozott. 1968 után, számos jogi és gazdasági korlátozás megszüntetésével — két évtizedes szünet után —, helyreállt a szervezeti élet demokratizmusa. Egyre nagyobb szerepet kaptak a választott testületek és a társadalmi tisztségviselők. A legutóbbi két évtized időszaka jól nyomon követhető a tanácskozások jegyzőkönyveiben. A Kisosz első elnöke Kom- nenov Pál volt, majd Gerle Imre és Gyürky Rudolf következett, 1981 óta pedig Szilkovács Ernő tölti be e tisztet. Gyors növekedés A magánkereskedők száma időközben 32 ezer fölé emelkedett. A tulajdonosok mellett mintegy 8 ezer alkalmazott és 14 ezer családtag, összesen több mint 54 ezer ember dolgozott 1986 végén a magánkereskedelemben. amelynek összes (becsült) forgalma tavaly 49,4 milliárd forint volt. s részesedése a teljes kiskereskedelmi forgalomból meghaladta a 8 százalékot. Néhány adat az üzletek számának alakulásáról, ízelítőül: 1986-ban 22 230 magánkézben lévő kiskereskedelmi, és 6735 vendéglátó egység üzemelt, 1952-ben mindössze 2710 ilyen kiskereskedelmi és 20 vendéglátó üzem működött hazánkban. Napjainkra kiépültek és megszilárdultak azok az alapok, amelyek lehetővé tették az utóbbi 5—6 év kiugró ütemű növekedését ezen a téren. A szervezeti élet továbbfejlesztése, a társadalmi jelleg erősítése — éppen a megnövekedett létszám miatt is — időszerű feladattá vált. Sokat segít ebben az a kormányrendelet, amely előírja, hogy a magánkereskedőkre vonatkozó jogszabályok kibocsátásához, illetve a jogszabályok értelmezéséhez meg kell szerezni ' a Kisosz véleményét is. Sz. E. 140 éves a pest—szolnoki vasút Száznegyven éve avatták fel a Pest és a Szolnok közötti száz kilométeres vasútvonalat. Ez volt a második vasúti pálya az országban. Az első szerelvény három és fél óra alatt tette meg az utat a főváros és az alföldi megyeszékhely között. Az évforduló alkalmával a 140 évvel ezelőttihez hasonló gőzössel vontatott szerelvény érkezett Budapest Nyugati pályaudvarról Szolnokra (Fotó: Csikós Ferenc — MTI — KS) MUNKÁSFIATALOK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA TATABÁNYÁN A vitát folytatni ... Hat és fél óra. Ennyi időt töltött alvással e sorok írója a tatai KlSZ-tábor- ban három éjszaka alatt. Ez persze még nem jelentett rekordot, többen megcsodáltuk a záróünnepség résztvevői között azt a budapesti küldöttet, aki saját bevallása ^sze- rint «gy percre sem hunyta le a szemét. El tudom képzelni, hogy most van olyan olvasó, aki emiatt nem sajnál minket. Talán még azt is feltételezi, hogy nagy mulatságok vették el az időt a pihenéstől. Biztosítom őt róla, hogy volt ilyen is. Azonban azt is tanúsítom, hogy a munkásfiatalok háromnapos országos találkozóján, amelyet harmadszor rendeztek meg, kemény munka folyt reggeltől „késő éjszakáig, s az alkalmilag összeverődött beszélgetőtársak mindig folytatták akár hajnalig is a napközben megkezdett vitát. Egy bekezdést megérdemel a háttér in formációk csokra, amelyekből kiderül, mi is volt ez a rendezvény. A program a KISZ KB és a Komárom Megyei KlSZ-bi- zottság szervezésében zajlott, és egyértelmű, hogy a munka oroszlánrészét az utóbbi szervezet végezte. Több mint ezerötszáz fiatal gyűlt össze. Heves megyét hetvenen képviseltük, Szántási Rafaelnek, a KISZ Heves Megyei Bizottsága titkárának vezetésével. Foglalkozás szerint különböző szekcióüléseken vettek részt a küldöttek az építőipartól kezdve az idegenforgalomig. A tatai hatalmas területű KISZ-táborban teltek az éjszakák, az események zöme Tatabányán zajlott, ahová hosszú autóbuszkonvoj szállított bennünket nap mint nap. Szembetűnő volt, hogy nem egyértelműen ifjúmunkások verbuválódtak itt ösz- sze. A delegációk egy része fiatal értelmiségiekből, K1SZ- es dolgozókból állt, s ez a réteg határozta meg végül a rendezvény arculatát. A megbeszéléseken ők voltak a legaktívabbak, s álltak elő bírálatokkal. javaslatokkal. Kiemelkedőnek tűnt a megnyitóünnepségen Hámori Csabának, a KISZ KB első titkárának a beszéde, a közönség mégis kissé csalódottan távozott: úgy érezte, rengeteg kérdésre nem kapott részletes választ. A szónoklat azonban így is jó volt vitaindítónak, hiszen utána a szekciókban parázs felszólalások hangzottak el. Az ülésekről jegyzőkönyv készült, amelyeket a KISZ KB-nak továbbítanak. Remélhetően ez egyértelmű lesz, világosan fogalmazódnak meg a gondok. Konkrétan: most már nem a fiatalok egy része érzi jövőtlen- nek az életét, hanem a többség, s ők azok, akiknek még szerencsére, vagy sajnos, van idejük gondolkodni. Elhangzott az is, hogy értelmetlenség anélkül dolgozni, hogy nincs nyilvánosság. Tatabánya és környéke alaposan bemutatkozott. Szinte nem volt olyan gyára, üzeme, amelyet ne mutattak volna meg a résztvevőknek. Az említetteken kívül vendég volt még többek között Németh Miklós, az MSZMP KB titkára, Kapói yi László ipari miniszter és Somogyi László építési és városfejlesztési miniszter is. A kulturális programok jók voltak, minden igényt ki- elégítöek. Egyedül a 13 + 1 nevű lakodalmas zenekart zavarta le a közönség a tatai szabadtéri színpadról. Néhány emberben még az is felmerült, hogy szükséges-e egyáltalán a MOT? Szerintem igen, hiszen végül is hasznos volt a három nap. Kiderült, hogy az ország különböző tájain azonosan gondolkodnak a fiatalok, a többség tenni akar — de csak értelmes célért, s kellő megbecsülést élvezve! Amikor a Heves megyei csoport hazaérkezett, a vita még néhány ember részvételével folytatódott egy egri kerthelyiségben. De ez így törvényszerű, s mindenképpen jogos a végkövetkeztetés is: tessék ránk odafigyelni! Kovács Attila Totálkár... Karambolozott a „nyugati” vendég, totálkáros kocsijára rá sem akart nézni. Azt mondta- egri szállásadójának, hogy esze ágában sincs magával vinni a roncsautót, de ha kell: szívesen „emlékül” hagyja. A „megajándékozott” ugyan nem repesett a boldogságtól, de kapott a felkínált lehetőségen: vagy sikerül valahogy rendbe tenni, vagy legalább átment belőle egyet, s mást — alkatrésznek. A dolog azonban — mint kiderült — korántsem ilyen egyszerű. Ára van bizony még az ilyenféle vacaknak is. Méghozzá nem kevés: új értéke, a vámalap! Emberünk így utóbb inkább lemondott az üzemképtelen járműről, s úgy döntött: mégis az eredeti gazdája után küldi. Ám a határig is annyi pénzt kért a fuvarért a vasút, hogy a feladást jobb volt elfelejteni. Annál is inkább, mivel a szállítási díj, csupán egy része a követelménynek. Mellette még előírták, hogy a küldemény szabályos rögzítéséről természetesen az ügyfél köteles gondoskodni. Ráadásul pedig: még ezek után sem garantálják az „ócskavas” biztonságát. Megtörténhet, hogy útközben szétszerelik, akik hozzáférnek ... Az eset óta talán már nincs kiadó szobája az illetőnek — „ispotály” lett a helyiségből. Szigorú felügyelet mellett a gazda nyomja a vendégágyat. „Totálkáros” lett maga is... Gy. Gy. Új üdülő első turnusában Impozáns, hatalmas „sátor” feszül a mátraházi erdőségből kiszabott két és fél hektárnyi területen, néhány nap óta az Okisz legújabb üdülője is vendégeket fogad. A pompás környezetben épült többszintes pihenőházban —, amely már megjelenésével, kialakításával, berendezésével maradandó élményt jelent a beutaltaknak — az első turnus tölti a szabadságát. Az ebédlőben még meg- megcsörren a tányér, többen is az étkezéssel vannak elfoglalva — megadják a módját, nemcsak úgy, egyszerűen bekapkodják, hanem látható élvezettel kóstolgatják a feltálalt szegedi tarhonya- vagy a zeller- krém levest, a Stefánia-ser- téssültet, a Kassai töltött dagadót, a húsfelfújtat, a túrós buktát, a citromroládot és a sajtot, választásaik szerint — amikor megszólítok egy kifelé jövő családot: — Hogy ízlett a menü? — Mint eddig mindig, most is nagyon finom volt — felelik szinte egyszerre Varsitsék. Tivadar és a felesége, a másodikos ifjabb Tivadar, meg az ötesztendős Gábor. — S nagyon kellemes, kulturált a kiszolgálás kezdettől fogva. Gondolni sem mertünk volna ilyen elegáns helyre. Sőt, az igazat megvallva még szerényebbre sem — mivel az üdülőjegyet úgyszólván az utolsó pillanatban kaptuk. Csupán egyszerűbb utazást, víkendet, rövidebb nyaralást terveztünk az idén. Mondani sem kell hát, hogy roppant megörültünk a váratlan. pompás lehetőségnek. Főleg pedig, hogy nemcsak a beutaló, hanem útiköltségünk felét is a munkaadó pannonhalmi Univer Kisszövetkezet fizette ... Varsits Tivadarék először pihennek így együtt. A fiatal férj — beszéli — valamikor, ipari tanuló korában járt erre, kirándulás alkalmával, de hosszasabban még nem időzött a legendás Mátrában. Roppant boldog, hogy a Kisalföldről visszatérhetett a hegyek közé, futó ismeretségét jobban is elmélyítheti a kedves tájjal. Miközben pedig szeretteit ka- lauzolgatja sétáikon, túrákon, egy sereg újat maga is felfedez. A játszótér mellett a gyerekek külön öröme az üdülő fedett uszodája, ahol — ha úszkálni még nem is tudnak — . a közelben vásárolt úszógumival azért el-ellubickolgatnak mindennap. A délután — úgy tűnik — inkább a családos fürdőző- ké. Leginkább pedig az apróságoké. A medence csak úgy tarkállik a felfújt színes „mentőövektől”! — Elkelne, bizony elkelne egy kisebb „pancsoló” is a pöttömkéknek — mondja az úszómester, Kovács Sándor — de enélkül sem lehetünk elégedetlenek, hiszen még mennyi más helyen csak a fürdőszobákban élvezhetik a vizet, itt pedig — igaz, sajnos még most sincs egészen kész — szauna is van. Úgyhogy a következő csoportok már azt is „megkóstolhatják”! A nyíregyházi Oláh Győző — aki az érettebb korosztályt képviseli a beutaltak között — most éppen a nyár végi, ősz eleji napfürdőzéssel is beéri. Ki tudja mióta ül már a főbejárat előtti térség padján, amikor kizökkentem passziójából. — Nem, dehogy akarok már barnább lenni — mentegetőzik —, inkább a jó levegő miatt telepedtem ide a szabadba. Ez vonzott korábban a Tátrába is. Az itteni nem olyan erős, éles, de a számomra mégis többet jelent a hazainál. Külön is felpezsdít, valósággal újjáteremt. Sétálgatok is sokat a feleségemmel s a városunkból jött ismerőseinkkel, barátainkkal, olykor pedig kocsival a távolabbi részeket is felkeressük. Voltunk már például Bükkszéken, s elmegyünk még néhány helyre, biztosan. Feketéné Balogh Mária kultúrfelelőssel az élen, autóbuszos nagyobb csoport érkezik „haza” a napi közös túráról. — Kékestetőn. Párádon, Sasváron jártunk — hallom tőle —, megmutattam mindent, ami csak érdekes, s maradandó látnivaló. Most pedig, ha nem veszi rossz néven: már sietek is tovább. Lenn, az épület mögött ugyanis kezdődik a lengő- tekeverseny! A kirándulókkal tartott a nászutaspár, a budapesti Takács László és hitvese. A férj gépkocsivezető, a feleség varrónő a „Sashalom” Ruházati Kisszövetkezetben. Közös munkahelyükön sarjadt, érett házassággá a szerelmük, s ifjúságuk minden báját magukkal hozták. — Sokat mászkálunk, többnyire részt veszünk a kollektív utazgatásokon is, nem hagyjuk ki az egri—szilvásvárad! buszos kirándulást sem — csiviteli az asszonyka. — Kitűnően éreztük magunkat az ismerkedési esten, s biztosan ugyanígy lesz a búcsúmulatságon is. Csak az a kár, hogy nincs közben is legalább egy-egy kis zene, tánc. Vetítés eddig még nem volt, így a tv-vel pótoljuk a filmet. Mi is kölcsönöztünk magunknak itt egy kis készüléket. Igaz, ez nem színes, mint amilyenek a társalgókban vannak, de sokkal kényelmesebb ... Vizi János üdülőigazgató — aki a SZOT hajdúszobosz- lói egységeiben tanulta s gyakorolta mindeddig a szakmáját — már hosszú ideje csaknem megkettőzi a műszakjait. Egyrészt, hogy az átadás, másrészt pedig már az első turnus kiszolgálása sikerüljön. S noha a nehezén túl van — nem panaszkodnak az ellátásra vagy a programokra — még most sem nyugodt. Ha lakályosak is a — még a hűtő- szekrényeket sem nélkülöző, s külön-külön fürdőhelyiséggel is ellátott, a nagyobb családok számára összenyitható — szobák, remekel az élelmezésvezető Répái Géza, a szakács Fabó István vagy a cukrász Nováki István, s kedvesek a felszolgálók, a takarítók, jó néhány dolog hiányzik. Imitt-amott tervezői, kivitelezői hibák okoznak hosszússágot, maga is szívesen látná, ha a szaunát használhatnák, a kuglizók nemcsak a lengőtekével játszhatnának, hanem igazi, automata pályán próbálhatnák ki ügyességüket, netalán pedig mások akár teniszezhetnének. Aztán jó lenne, ha mielőbb lekerülne a „hiánycikkek” listájáról például a kondicionálóterem, a hölgyeknek annyira hiányzó fodrászat vagy a mindenki részéről keresett bazár. Kétségtelen haladás, hogy újság már az első tónusban van, de ugyanígy elkelne a képeslap meg a legszükségesebb különféle napicikk is. S természetesen egyetért azzal is, hogy legalább valamiféle halkabb gépzene legyen a hangulatos — egyébként olcsó presz- szóban. Hallgatni és táncolni rá, persze. Mert az üdüléshez ez is hozzátartozik. Amikor pedig mindezeket szóba hozza, hangsúlyozza: csakis a beutaltakra gondol. Az a céljuk, hovy a Mátra új ékessége elsősorban az itt üdülőket szolgálja. A „szabad kapacitást” — az étkezéssel egybekapcsolt szálláslehetőséget — ugyan értékesítik, de egyéb bekó- válygó látogató előtt bezárják a kaput. Mi tagadás, irigylem, akik jegyet kapnak ide ... Gyóni Gyula
