Népújság, 1987. szeptember (38. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-05 / 209. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. szeptember 5., szombat 9. ikké vált emberek szobrai vannak Ossi Sommának. Maszkok, tárgyiasult világ emberáldozatai. Viaszból, 1, fából komponált figurák. Olyanok, mint rideg tárgyak. A finn művész kiállítását a án Vármúzeum rendezte meg Egerben, az myi Géza Színház előcsarnokában. A szob- int elmondja — 1964-ben a helsinki pálya- ültött egy éjszakát, akkor érezte meg az tárgyban rejtőző szimbolikus lehetőséget, k e tárlaton készültek: Tóth Gizella munlőtt Csak nincs valami baj az egyensúlyozó szervével? — Á gyermekgondozó orvosa három napja megvizsgálta, és azt mondta, hogy nagyon jól fejlett. — A látását is megvizsgálta? — Meg. — És a fülét? — A fülét is. Meg még az orrát, a torkát, az ínyét, a fogait, a hasát, a végtagjait, és — még a fütyülőjét is. — Az nagyon jó. Az egyik herécskéje remélem, lejjebb van a másiknál? — Azt nem tudom ... — Na látod. Az orvosok mindig elfelejtik a fontossági sorrendet. De a hátát meg a csípőjét, remélem. megvizsgálta? Sok gyermeknek van baja a csípőjével, ami azután kihat a. járásra is. Anna ideges mozdulatot tett: — Kihűl az étel. — Most nem rólunk, hanem a gyermekről van szó. Odanézz, odanézz! Ahogy elengedi a szék karfáját, máris elesik! — Kihűl az ennivaló — kiabálta Anna. — Hagyd a gyereket nyugodtan játszani. — Megmontad az orvosnak kellő komolysággal, hogy nem tud még járni a gyermek? Megmontad? — Meg. Gyere enni! — Na és mit mondott? — Gúnyosan nevetett, és azt mondta: „Kedves asz~ szonyom, nem kell aggódnia. A járás ugyanolyan, mint a sízés — csak több bukás után lehet megtanulni...” — Elég pimasz volt. Legközelebb én is elmegyek veled a gyermekgondozóba. Ez komoly dolog. Itt arról van szó, hogy egy tizenegy hónapos gyerek még mindig nem tud uralkodni a lábain. Aztán egy doktorocska még képes azt mondani, hogy jól fejlett. A felcserek! Csak a gyógyszervegyészetet ismerik, de a biológiához semmit sem konyítanak. Ekkor csoda történt. A szuggesztió ereje cselekvést váltott ki. Antti Naveri lábra állt. először megtámaszkodott kicsit a faliban, azután anyja felé indult, lelkesen hajtogatva: — Mama .. . ajá ... dü- mőcse . . . A fiú még öt métert ment, aztán megállt, és átkarolta \anyja lábát. '‘Ha Anna miniszoknyájában akart volna megfogódzkodni, először fel kellett volna másznia egy székre. — Jár! — kiáltott fel Aatos. — Jár! Segítség nélkül! — Hát nem zseniális! — felelte neje gonoszkodva, ölébe vette a gyermeket, és odaült vele az étkezőasztalhoz. A férfi meg volt rendülve. Feleségét csókolgatta, mert még az étvágya is elment, egyszerre ölelgette az anyát és gyermekét; a nevelőt mint példaképet, és a nevelendőt. mint a példakép követőjét. Aatosnak minden oka megvolt arra, hogy leszögezze: a példaképek erőteljesebben hatnák, mint a tanácsok. Amikor a fiú járni látja szüleit, követi a példát, és ön- tudatlanul végrehajt . egy primitív mozgásformát. Az öröm friss mámorában Aatos végre azt is észrevette, hogy neje ledobta magáról a topott háziruhát, és igencsak könnyen van öltözve. A tavaszi divat hóbortos: minél szebben öltözik a nő, annál kevesebb ruha van rajta. Anna térdét csak szoknyájának árnya takarta. Ez a pillanat meghozta Náveriékhez is a tavaszt. — Holnap vasárnap — mondta a férfi boldogan. — Holnap kimegyünk sétálni. Méghozzá gyermekkocsi nélkül. Majd eltesszük emlékbe. Anna éppen gyümölcslevet töltött az ifjú óriás szájába, így hát nem válaszolt. Később újra evésre biztatta férjét, de az egyfolytában csak a járásról beszélt, meg a ritmus változó összhangjáról, amit semmilyen körülmények között nem szabad összetéveszteni az ütem formalizmusával. Amennyiben Aatos Näveri szívéhez a gyomrán keresztül vezetett az út, ezt az utat alighanem csak sebész használhatta, de a felesége nem. — Mi volna, Iha közben ennél is? — kérdezte Anna. — Köszönöm, máris. Az ismétlődő mozdulatok — vagyis a láb felemelése, majd leengedése — ritmikusan tagolódnak. A ritmus meghatározott tagoltságot és rendezettséget teremt. A járás tehát ösztönös, motorikus cselekvés. A földön a nehézkedés törvénye hat rá, a . .. — A levegőben pedig a súlytalanságé — tette hozzá Anna. — Helyesen mondod, drágám, helyesen. Egyébként, mondd, hallottad már, hogy egy asztronauta űrsétát tett? — Hallottam. A mai lapban meg azt olvashatod, hogy egy síugró a svájci Alpokban síléccel indult sétálni. Holnapután temetik. A pszichológus komótosan evéshez látott. A vereség sem keserű, ha nem szívjuk mel/lre. Finn népdalok és balladák A finn népdal az érzéseket, gondolatokat, eseményeket születésük pillanatában ragadja meg és szólaltatja meg. A magyar, ha dalt kérnek tőle, előlép egy kész dallal. A finn beáll a megadott helyzetbe, és dalt készít róla. A síző haláláról szóló népdal először is finn helyzetet ragad meg — a síző halál másutt nem képzelhető el, mint Finnországban. És a gondolatmenet is teljesen finn. Arról, hogy a dal meglévő, létező eseményekről szól, legmeggyőzőbb ének a Nincs időm énekelni című dal, melyben a szerző arról panaszkodik, hogy sok a dolga, nincs ideje olyan csip-csup ügyekkel törődni, mint az énekmondás. És közben arról, hogy nincs ideje, és arról, hogy mit csinál éneklés helyett, nagyszerű éneket mond! És éneket hallunk arról, hogy az énekes honnan kapja, honnan szedi éneke anyagát: gyönge gyephalmokról, hol a levelek végén várták a szavak, hogy leszakítsák őket; a szél' hozta szemközt a dalokat hullámok hátán libegtek — mindezt az énekes csomóba kötötte, és ideadja a hallgatók elé. Vall itt a nincstelen fiú szegénységéről. a nagv módban nevelkedett lány rossz házasságáról, az énekesnő férje és anyja haláláról. Egyszóval mindenről, ami körülveszi, ami foglalkoztatja, ami szenvedélyt szít benne, ami gondolatot csihol belőle. A névtelen énekmondók mellett akad neves is, méghozzá a világ legnagyobb népi énekmondónője: Larin Paraske. Kelet-Karjalában született, ahol Elias Lönnrot és a többi gyűjtő a legszebb finn ősi dalokat és hősi énekeket lejegyezte. Larin Paraske asszonyra Adolf Neo- vius bukkant rá gyűjitőútja során 1887. májusában. Hét év alatt 1200 runót mondott tollba Neoviusnak. Neovius szem- és füiltanúja volt a nagy énekmondónő férje halálának. akit a költő feleség maga siratott el. A siratóéneknek ez a kelet-karjalai típusa ősibb a Kanteletar — Daltündér — darabjainál: ritmusa oldott, benne semmi feszesség, semmi szabály. S ha mégis művészibb hatású mint az ismert siratóénekeink; elsősorban gazdag alli- teráció-rendszere egyszerűségében is monumentális felépítése miatt. Ugyanő elsiratta édesanyját is, a jól ismert kalevalai verssorokban .. . Képes Géza Dal az énekmondásról Kerül föld a földmívesnek füves rét a futtatónak, sík mező a sétálónak, víz annak, kit visz a csónak; a dalosnak dal csörgedez, ének száll az énekeshez. Szó a szóhoz kapcsolódik. Egyik szóhoz más fonódik. Erdőből fa hamarabb elfogy, erdőből fa, kő a földből, mintsem szók a szép dalokból, mintsem dalok a nótafáról. Egyik szóból más szó ered, szikra száll ki, szül nagy tüzet, terjed a dal, teljesedik, ének közben édescdik. A száj arról szívesen szól, mi a szívben mcgszülemlik. Nem kell nézni: hova, merre? Mondja a dal maga: merre. Bolond, aki szót szaporít, botladozik sortól sorig, víz viszi a szót szájába, nyál viszi tovább nyelvére. Dülöngözik az ilyen dal, hamar odébbáll, ki ilyet hall; Nem botlik a bölcs, nem bóklász. tanult dalos tudja a nótát: szavak szépen összeállnak, varázsigék verssé válnak. A szókat a száj dobja ki, nyelv hegyéről fürgén futnak, mint jó hátasló lábai, mint szilaj mén lábszárai. A bölcs biztos a kezdésben, be is végzi idejében. Hosszú vers rossz dalosra vall, hogyha rövid, úgy szép a dal: jobban a szívünkben marad, hogyha hamar félbeszakad. Lám a vízesés sem önti minden vizét egyszerre ki; ügyes dalos szintén ügyel: nem mond mindent egy szuszra el. (Képes Géza fordítása)
