Népújság, 1987. szeptember (38. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-05 / 209. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. szeptember 5., szombat 7. NEGYEDIK ZENÉS HATVANI SZÍNHÁZI NYÁR Élhetünk-e muzsikaszó nélkül? Akadnak, akik szerint fényűzés a zenés színház. Ügy tartják ezek a tamáskodók, hogy az igazán komoly kérdések felvetésére hivatott a teátrum. Erre szerintük alkalmasabb az emberi szó, mint a dal, a tánc. Azok, akik így vélekednek, nem gondolkodtak el a művészeti ág természetéről. Szervesen összetartozik ugyanis 'a színpad és a zene: egyik a másik nélkül szinte elképzelhetetlen. Ezért volt szerencsés a Hatvani Galéria kezdeményezése: a zenés színházi nyarak életre hívása. A debreceni társulat gazdag színpadképe (Fotó: Perl Márton) Immár negyedik alkalommal került sor erre a programra. Már az időpont megválasztása is kedvező: a nyár végén még aránylag kellemesek az esték a szabadtéri előadásokhoz, meg aztán a színházak is szívesen vállalkoznak ilyenkor vendégszereplésre. Az évad indítása előtt segítség számukra egy ilyen megméretés, a nyári pihenő után seregszemlét tarthatnak, felkészültebben vághatnak az őszi hónapokba. Nem csoda tehát, ha kialakult a fellépők és a nézők köre: egymásra találtak a hatvani Népkert szabadtéri színpadán. Évről évre hasonlóan jó színvonalon szerepel itt például a debreceni, a békéscsabai társulat vagy a Népszínház együttese. Számukra is egy nagyon várt eseménye az esztendőnek a Zagyva-parti város zenés színházi nyara. A törzs- közönség is összeállt az évek során: ismerős arcok, megszokott, kisebb közösségek tűnnek fel a nézőtéren. Minden produkció más és más oldalát mutatta meg ennek a világnak. A Népszínház Offenbach Párizsi élet című „énekes komédiáját” hozta, amely az ő értelmezésükben az operett hagyományaiban gyökerezik. Játékuk fölvetette azt, hogy ez a stílus talán túlságosan is meghatározó a zenés produkciók számára, nehezen lépik túl az együttesek saját árnyékukat, beidegződéseiket. Pedig Offenbach már a musical elődjét teremtette meg, a francia bohózat mestereinek leleményeire támaszkodva. Egészen más előzményeket vallott magáénak Szakcsi Lakatos Béla a Szi- dike lakodalmában. Ter- sánszky Józsi Jenő vígjátékát kiindulópontul választva, a cigányzene és a dzsessz ügyes ötvözésével teremtett izgalmas művet a szerző. A Józsefvárosi Színház előadása vérpezsdítőén szórakoztatónak bizonyult. Nem túlzás azt mondani, hogy ez volt az idei meglepetés: nemcsak a zene és a szöveg, de még a játék is átgondolt, ízes lett. Konter László rendező kezében megelevenedtek a helyzetek. Be- bizonyosult, hogy a színészek valósággal felülmúlják önmagukat, ha jó csapatmunka alakul ki. Emlékezetes maradt Pákozdi János, Hável László, Harmath Imre alakítása, nem is szólva a játékmesterről, a Kakuk Marcit megformáló Beregi Péterről. A debreceni Csokonai Színház társulata minden esztendőben bebizonyítja, hogy a legrangosabb együttesek között kell emlegetni. Lehár Ferenc A mosoly országa című, romantikus operettjét gazdag kivitelben és lenyűgöző módon tálalták. A legszervesebb módon kötődnek az előzményekhez, a színháztörténet nemesveretű hagyományaihoz. Mert tudják: nemcsak újítani kell, de elsajátítani is azt a színházi nyelvet, amelyet oly sok nemzedéken keresztül a művészeti ág legjobbjai alakítottak ki. Teljes és hangulatos estét teremtettek, köznapi hasonlattal, olyan volt vállalkozásuk, mint egy remek, több fogásos vacsora, gyönyörű tálalásban, kitűnő társaság körében. Az ízeket is remekül adagolták: a társulat tagjai nem próbálták egyéni adottságukat bizonyítani, hanem meggyőző, együttes teljesítményt nyújtottak. Ilyen szempontból is kiemelhető Szu-Csong herceg megformálója, Hornai Horváth József, aki úgy volt egyéniség, hogy számtalan elődjének az értékeit is felvonultatta. Eddig szokatlan színfolt is megjelent a hatvani színházi nyár palettáján. Hódmezővásárhelyről két dzsesszegyüttes érkezett: a Promenade Dixieland és a Hódmezővásárhelyi Big Band. Ezt az egyszerre korszerűnek, mégis örök formabontónak számító zenei világot kitűnően tolmácsolták. Különösen a szinte tinédzser korú Promenade Dixieland keltett jó benyomást a nézőkben. Sokakat elrettentett még az új íz, remélhetően, a következő esztendők során majd megbarátkoznak ezzel a stílussal is. Az idősebbek és a fiatalok egyaránt találhatnak maguknak ebben a közegben számukra kedves hangulatokat. Az is örvendetes. hogy tovább erősödnek a kapcsolat szálai Hódmezővásárhely és Hatvan között. Ez a két település még sokat adhat egymás számára, mint ahogy ez a zenei este is bizonyította. A békéscsabaiak fellépése volt a legnagyobb csalódás idén. Mészöly Gábor Szélhámoskirály című zenés darabját hozták, amely Zerko- vitz Béla dalaival próbált a közönség szívébe f érkőzni. Az egyébként rokonszenves együttes vállalkozása nagyon ellentmondásos volt, s felvetette az ilyen jellegű produkciók összes problémáját. Mert jó szövegkönyv, szellemes alapanyag nélkül nagyon nehéz boldogulni a legkitűnőbb muzsika mellett is, s a két rész szerves kapcsolódása lehet a siker igazi kovácsa. Ilyen szempontból ellenpélda lehet a Szidi- ke lakodalma, amely szem előtt tartotta ezeket a szempontokat. összességében a közönség jól érezhette magát az előadások alatt. Ez a nyár végi szórakozás már hozzá tartozik Hatvan életéhez. Mert valójában „nem élhetünk muzsikaszó nélkül”, a színpad csodálatos világához szervesen hozzá tartozik a zene. Ezt bizonyították ez alkalommal a legjobbak, s a közönség és a szereplők is, várják a folytatást, immár az ötödik zenés hatvani színházi nyarat. Gábor László Kálnoky László emlékezete Hetvenöt évvel ezelőtt, 1912. szeptember 5-én született Egerben Kálnoky László, a huszadik századi magyar irodalom jelentős képviselője, a kiváló költő és műfordító. Születésnapja alkalmából munkásságát bizonyára méltatja majd az országos irodalmi sajtó. írásom célja csupán a jubileum alkalmából a neves költő egri éveinek és kapcsolatainak vázlatos bemutatása. Kálnoky László családja régi egri család volt. Apja. Kálnoky István vezető városi hivatalnoki állásokat töltött be. Többek között polgármester is volt, aki az ország német megszállása után lemondott hivataláról. László fia a cisztercita rend helybeli főgimnáziumában tanult 1922—1930 között. Itt is érettségizett jeles eredménnyel. Költői pályája már diákkorában indult. A gim- názium Vitkovits Mihályról elnevezett önképzőkörében tevékenykedett. Utolsóéves korában annak jegyzőjévé választották. 1930-ban egy verses műfordítását és három szonettjét méltónak találták a húszpengős pályadíjra. Az említett év őszén a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára iratkozott be, ahonnan 193,1. szeptember 24-én távozott. Ekkor a helybeli Jogakadémia hallgatója lett. Tanulmányait itt fejezte be. majd a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett doktorátust. Tanulmányainak befejezése után hivatalnok lett. 1935. július 27-én a képviselő testület városi fogalmazónak választotta meg, majd aljegyző lett. Hivatali munkája azonban nem töltötte ki teljesen életét. Versírással és műfordítással igyekezett kellemesebbé tenni a kisvárosi élet egyhangúságát. 1939-ben a Magyar Élet kiadásában jelent meg az egri évek verstermésének gyűjteménye: Az árnyak kertje címen. A költő valószínűleg a legjobbnak ítélt költeményeit vette fel a kötetbe, s több verset elhagyott. Például az Eger című helyi lap 1931. április 19. számában két olyan vers olvasható, amely nem szerepel az első kötetében. Az egyik a Füstkísértetek, a másik a Bánat című. A két költemény első kötetének' hangulatát idézi. Verskötete élénk visszhangot váltott ki. A kritikusok a magyar költészet nagy ígéretét látták benne. Weöres Sándor például így írt róla: „Költészetének alaphangja, sóvárgás a teljesebb élet felé. Fő élménye az unalom, az egyhangú kisvárosi tengés-lengés, de élete egyhangúságát sokféle változatban, mindig . vonzóan tudja megénekelni. Rendkívül érdekes és komoly tehetségű poéta. A helyi lapban annak szerkesztője Kapor Elemér is, az elismerés hangján beszélt róla: „Komolyan Ifltó, a maga igazát kíméletlen önárulással megmondó költőt mulat be ez a kötet, s egy kultúrájában határozottan nagy formaművészt” — állapította meg. Szépen ívelő költői munkássága elismeréseként 1940 októberében, a Gárdonyi Társaság tagjává választotta. Október 26-án tartott székfoglalója néhány általa felolvasott műfordítás volt. 1941 őszén a fővárosba került. Ide szólította hivatali munkája. Távozásával Eger egy nagy tehetségű költővel lett szegényebb. Nem véletlenül írta ekkor az Eger cikkírója: „...Távozása nagy veszteség Eger város számára,, amelynek vezetésében komoly szerepre volt hivatott. De súlyos veszteség Kálnoky László, a költő távozása Eger kulturális értékállományából, ahol európai műveltséggel pallérozott, sajátos költői .értéket jelentett. Eger város közönsége őszinte sajnálattal veszi tudomásul távozását, (s ezt az érzést csak az xt biztos tudat enyhítheti, hogy" elhe- lyeztetése elő fogja segíteni képességeinek teljes kibontakozását.” A fővárosiba kerülésével egri kapcsolatai nem szakadtak meg hisz itt éltek szülei, kiket időnként meglátogatott. Egyik, 1945-ös tavaszi itt- tartózkodásakor verseket adott a március 15-én induló Nemzedékek című folyóirat szerkesztőjének, amely orgánumban a költemények napvilágot is láttak. Az Igazság című lap 1945. február 25-i számában közreadta Vezérek című költeményét, amelyben a nyilas időszak véreskezű alakjairól, Jaross Andorról, Endre Lászlóról es Baky Lászlóról rajzolt szatirikus képet. Kálnoky kapcsolatai a város vezetőivel, társadalmával a felszabadulás után hosszú időre megszakadtak. Éppen ezért volt művelődés- történeti jelentőségű az a tény, hogy az 1972-ben újjászervezett Gárdonyi Társaság díszelnökévé választotta. Az erről szóló dokumentumot a költő személyesen vette át Egerben. Bár a költő a felszabadulás után csak néha-néha fordult meg a város falai között, szülőföldjéről nem feledkezett meg. Néhány versében. így egy a halála előtti években közreadott hosszabb költeményében is ráismerünk szülővárosára. Az 1985, július 30-án elhunyt Kálnoky László élete és munkássága egri vonatkozásainak alapos és mély feltárása, feldolgozása a helyi irodalomtörténészek megtisztelő feladata. Bizonyára nem is késlekednek ezzel sokáig. Szecskó Károly Uj iskola Nyíregyházán Nyíregyházán, a Család utcán, 146 millió forintos költséggel, megépült az új egészségügyi szakközép- és szakiskola. Az intézmény két szárnya 10 640 négyzetméter alapterületű, egyikben négy előadó-, 10 szaktanterem, 12 tanterem, egy könyvtár kapott helyet. A kollégiumi szárnyban kétszáz diák részére biztosítottak teljes összkomfortot, kényelmet. A konyha és étterem egyelőre ezeradagos, de szükség esetén bővíthető. Az iskolai szárnyban kapott helyet a 36-szor 18 méteres tornaterem. Az előadótermeket videó- lánc köti össze, minden előadóteremben vannak vetítőgépek, képmagnó és a legkorszerűbb oktatóeszközök. A következő tanévet már itt, a minden igényt kielégítő iskolában kezdhetik a diákok. (Kép és szöveg: Jávor László) Mindennapi nyelvünk Pénzről folyik a szó...?! Mai 'nyelvhasználatunkban szinte a leggyakrabban olvasható és hallható nyelvi forma a pénz szóalak. Igen változatos jelentéstartalommal és használati értékkel vállal megnevező szerepet. Az sem véletlen, hogy éppen napjainkban egyre bővülőben van szócsaládja is. Társadalmi és gazdasági életünk mai helyzetére vonatkozólag sokat mondanak például a legutóbbi években jelentkező szóösszetételek : pénzeszköz, pénzellátás, pénzforgalom, pénzforrás, pénzromlás, pénzhiány, pénzszűke, pénzdíjas (versenyek), pénzügyi (lehetőség), csúszópénz, hálapénz stb. Szóban és írásban egyre gyakrabban jelentkeznek olyan szólásformák, amelyekben a kulcsszerepet a pénz szó és alakváltozatai vállalják: A pénz pénzt fial, dől hozzá a pénz, felveti a pénz, pénz áll a házhoz, csúnya lánynak is szép a pénze, olvasva jó a pénz, sokat tud a pénz; észből, pénzből áll a kereskedés, minden pénzt megér, aki pénzes, kényes; a bőrük alatt is pénz van, a péznek nincs szaga, megéri a pénzét stb. Általában azt tapasztaljuk, hogy e felsorakoztatott szólásokat a sajtó hasábjain megjelent közleményekben, riportokban igen kifejező nyelvi eszközként használják fel. A fontoskodó, szakszerűsködő nyelvi formálás azonban néhány szóösszetételt felesleges gyakorisággal használ fel. Különösen feltűnő, hogy egyesek alig élnek a pénz szóalakkal, helyette használják a pénzeszköz, a pénzfeltétel összetételeket. Garmadával olvashatjuk pl. az ilyen megnyilatkozásokat: A létesítmények nem valósulhattak meg a pénzeszközök, a pénzfeltételek hiánya miatt. A pénz szó és szócsaládja mai nyelvhasználatunkban egészen szokatlan és merész képzettársításra késztető átvitt értelemmel is nyelvi szerephez jut. Brüll Mária tanulmányának a címe is erre utal: Pénzköltészet. Kis kötetében olvasható pénzrendszer, pénzmozgás, pénztulajdonos, pénzvilág, pénzláb (az egységnyi súlyú nemesfémből verhető érmék száma) megnevezések azt példázzák, hogy a pénzzel kapcsolatos fogalmak és használati értékek egyre változnak, s olyan szóösszetételek is keletkeznek, amelyek a fogalmi tartalmakra utaló szerepek mellett sajátos érzelmi és hangulati kifejező erőt képviselnek. Legjellemzőbben példázza ezt a hálapénz szóösszetétel életútja mai nyelvihasználatunkban. A hétköznapi szóhasználatban már polgárjogot nyert szóalak az orvos és a beteg emberi kapcsolatának minőségére vonatkozólag nemcsak fogalmi értékében mond sokat, hanem merész ívű áthallásokkal megmozgatja érzelmi rezdüléseinket is. Ezért olvastuk szívesen ezt a versrészletet: „A díjbeszedő bekaszí- rozott minden csillagot, s nem fogadta el életem hálapénznek” (Gutái Magda: Hálapénz). Hogy a pénz, mint sajátos értékmérést és csereeszközt megnevező nyelvi forma megmozgatja a hétköznapok emberének nyelvi fantáziáját is, azok a nyelvi lelemények tanúsítják, amelyek a humor jegyében fogantak és olykor rosszalló felhangokkal színezve helyettesítik a pénz szóalakot, elsősorban a fesztelen, a bizalmas és tréfás beszédhelyzetekben: lóvé, dohány, guba, korpa, leves, lé, zsozsó stb. A pénz szerepkörének bemutatásával azt a célt kívántuk szolgálni, hogy ráirányítsuk a figyelmet nyelvi eszköztárunk színes és gazdag világára. Dr. Bakos József
