Népújság, 1987. szeptember (38. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-05 / 209. szám
Mátraderecske: téglagyár (Fotó: Perl Marton) w A z égből tűhegyek milliárdjai zuhogtak alá. — Nonszensz! — mondta az asszony. Hangja azonnal elhalt, mintha a testét körbefogó, forró homok itta volna be. Kétrészes fürdőruhájának szélei mélyen vágódtak a húsába, s ettől szétszerelhető, óriási játékbabához hasonlított. Orrára ragasztott, hosszúkás levél szúrt arcából a magasba, és férje borzongva gondolt arra, hogy bárme- lyik pillanatban előmászhatna alóla valamilyen nyálkás, csiganyomot hagyó bogárszörnyűség. Fehér mezes, fiatal lány andal- gott át látómezején, és ő szinte megjegyezte: „Mintha frissen hullott hóból szitált volna magára dresszet. .de idejében megfékezte a nyelvét, és így megúszta, hogy felesége ismét legorom'bítsa egy jól irányzott idegen kifejezéssel. Hátuk mögött emeletes alpesi nyaraló emelkedett, aranyesőbokrokkal körítve. A férfi játékosan hűvös hegyekkel, mélyzöld fenyvesekkel, pisztrángsimogató, fényes vizű patakkal társította képzeletében képét, de s hét végére már beleunt, és érezte, hogy mennyire kirí a szemhatárig eltaposott sík vidékből ózondús illatot, bakancs-csikkanást tiroli vadászkalapot, havasi gyopárt és visszhangzó hollahót idéző stílusával, s azóta számba sem vette; illetve csak annyiban, hogy továbbra is sűrűn szőtt szögesdrótkerítésének tüskéire akasztotta ruháit. A móló csúcsában gyermekek labdáztak. Szivárványos permet lebegett fölöttük. A tavaszi magas vízszint iszaprétegében hosz- szú lábú, színes madár tapicskolt a sziget felé. Néhány merészebb úszó a tó közepén szelte a vizet. Hátán fekvő, nagy hasú férfi lebegett a labdázó gyermekek közelében, a bokros alatt beömlő ér áramlása lassan nyílt vízre sodorta, aztán már csak kopasz dombként égre dudorodó hasa látszott. Az alpesi házban porszívó dongott: Az asszony átfordult, hogy hátát tárja a napnak. — Megbabonáztak vagy megkukultál? — kérdezte a férjétől. — Gondolkozom. — Csak nem ... — Egy kétrészes képen... A bal felében izzó sivatag, dűnék meg minden, majd utánanézek a képes lexikonban, de a homokban virgonc, ezüstös halacskák ficánkolnak... A kép jobb felén tengermélyi táj, burjánzó növényzettel, kagylókkal, hajóronccsal és közöttük tevekaraván halad, kajla puskás, burnuszos arabokkal. ■. Megfestem! — jelentette ki határozottan, de tekintete kö- nyörgőn kutatta az asszony izzadó hátát. — Mit szólsz? — Melegem van — felelte bágyadtan az asszony —, hagyjál — — Kérlek szépen! Nem messze a parttól zöld bódé állt, sötét belsejéből üvegcsörömpölés hallatszott ki. A férfi előkereste pénztárcáját és odament. A bódé mögötti partszakaszon strandoltak a legtöbben: mintha egy hajókatasztrófa kivetett áldozatai hevernének egymás hegyén- hátán a homokban. Klszálkásodott, festéknyomokat őrző, korhadt csónak hevert a kibelezett, sárga autóbusz váza mellett, amelyben tavaly még elsősegély-szolgálat üzemelt egy szeplős orvoslány személyében. A csónakot dupla izmú bajnok kezelte, készen, hogy fuldokló után vesse magát, de csak izomza- tát csodáló kiskorú lányok jutottak osztályrészéül; őket hajókáztatta naphosszat a látóhatár mindent egybemosó homályán túl. Most a hűsítős lány volt a fő attrakció; a mentőszolgálat roncsain gyermekek fenték feneküket. A közelben úszólecke folyt; békányi kölykök figyelték sírásra torzult arccal mesterüket, aki pillangómozdulatokkal kanalazta a levegőt, mintha a napkorongot akarta volna leütni az égről, később a mély vízben úszókra hívta fel tanítványai figyelmét: tízen is szelték tempósan a tavat. A hátán libegő férfi olybá tűnt meredő hasával, mint egy hatalmas műanyag hordó. A kocsiparkoló felől vánszorgó, sóhajtásnyi szellő ben. zinlbqzt szitált. A delelőn átforduló nap az asszonyra tolta az alpesi villa árnyékát. Amikor férje visszatért a négy üveg Coca-Colával, kipakolt a strandtáskájából, felszeletelte a kőkemény kenyeret, retket pucolt és meghámozta a felvágottat. Aztán csak bámulták ebédjüket reménytelenül, undorodva... — Első és utolsó nyaram, amit így töltök! — fakadt ki az asszony szinte sírva. — Láttál egyetlen ismerőst itt? Ugye a jobb emberek messzire elkerülik az ilyen szomorú helyeket! Életemben nem szenvedtem és untam magam ennyire, mint most... — Unod magad? — kérdezte kajánul a férfi. — Saját magad? — Unatkozom — helyesbített a felesége. Istenem, istenem... És ki kell tartsunk, ha fene fenét eszik, akkor is, vagy rajtunk röhög majd mindenki otthon. Ha kibírunk itt még egy hetet, azt mesélünk majd otthon, amit akarunk! Mintha külföldön nyaraltunk volna, Olaszországiban! — Pedig, ha akarod, akár ma is haza . . . — Persze, hogy akarom! — vágott a férje szavába az asszony. — De lehetetlen! Ha most hazamegyünk, ki hiszi el, hogy hét nap alatt megjártuk az olasz tengerpartokat. — Akkor maradunk — mondta unottan a férfi. — Csak idejében mondd meg hogy hol jártunk, nehogy lebőgesselek . . . Más nincs? — mutatott a felvágottra. — Konzervhal. — Blöööeeee... — mímelt hányingert a férfi. Az alpesi ház ablakában napraforgómintás pongyolában középkorú nő jelent meg. Fehér kendőt tartott a kezében, látszott, hogy integetni készül vele. Hunyorogva kutatta a móló közönségét, aztán a hűsítős bódé körül ácsorgókat vette szemügyre. Ingerülten hátra szólt valakinek a szobába: — Sehol sem látom! Jó lesz, fiam, ha kimegy p strandra és megkeresi. Az fir néha úgy viselkedik, akár egy gyermek, tudhatja! Na! Indul, vágy kezdősebességre vár, tramp- li? ! — Boldogabbnak képzeltem őket — suttogta férjének az asszony. — Ilyen ház, s akkor.. . — Nagyobb kutya nagyobb bajjal jár — vihogott a férje. Az ebédidő lecsillapította a lubickolókat, csak a hátán libegő, nagy hasú férfi maradt továbbra is vízen Dombnyi hasa úgy rajzolódott ki a láthatár kékes falára, mint egy kis tengeralattjáró tornya. Valahonnan sirály közelítette meg, majd felhúzott az el- veszejtő magasba. A kerítés tövében eszegető házaspár egyre súlyosabban érezte nyaralásuk mártíromságát. — Vagy mit szólsz ehhez? — kérdezte tele szájjal a férfi. — Képzelj el az előtérben egy modern várost, reklámok, fények, fertő meg minden, mögötte modoros hegység ama- ga biblikus kietlenségében, s fölötte áttetsző., megfeszített Krisztus, amint egyik kezét kitépi a szögből és eltakarja vele a szemét.. — Engem fess meg ezen a parton, amint eltakarom a szemem! — De én komolyan beszélek — méltatlainl* kodott a férfi. — Én is!'— emelte fel hangját az asszony. Társaság haladt el mellettük, s az asszony előrehajolt, hogy eltakarja testével szerény ebédjüket. Férje éppen szalámikarika után nyúlt; keze ütközött felesége mellével. — Megőrültél ? ! — Az őrület a zsenialitás édestestvére — felelte a férfi, de a szalámikarikát nem eresztette el. — Köszönöm. Fülsértő nyikorgással kinyílt az alpesi villa kapuja, és lengén öltözött, földibarna parasztasszony sietett ki rajta. — Olyan, mint Maria Sabina, a mexikói vajákos asszony! — Aki hallucinogén gombával gyógyít? — fitogtatta jól értesültségét az asszony. — Nyolcvanhét éves már, tudtad? — Maria Salbina ... — mélázott a férfi. — Megfestem, amint tíz ujja helyén tíz gomba nő... Kormos gombák, karmos gombák, és spórától duzzadnak az emlői.. . — Engem fess meg, amint szétesem az unalomtól! — Ha majd cserepeidben látlak — mosolygott a férfi. MÁTYÁS B. FERENC: Nyaralás rangon alul Verébforma madár penderült a közelükbe, és mohón, lüktető beggyel leste a homokra hulló morzsákat. A túlpartról langyos szél szabadult a tóra, elhessentette a benzinbűzt. s lassan, állhatatosan tolta maga előtt a vízen sziesztázó férfit, akit úgy tartott fenn búbos hasa, mint az asszír harcosokat bőr- tömlőjük, amikor átúszták a Tigrist. Az égből újra előbukkant a sirály," előbb csak akkora volt, mint egy szitakötő, de hamarosan kinőtt az egyre apadó távolságból, teljes nagyszerűségében széttárt szárnyaival, torpedó alakú testével, ívelt csőrével, és röptében lecsapva végigszántott a vízből kidomborodott pocákon. A férfi fel sem vette, csak a szárnyak szelében felborzolt víz repedt egyre táguló körkörös barázdákra körülötte. — A madarak barátja — lelkendezett a férj. — Micsoda idegzet! — áLmélkodctt a felesége. — És mekkora az a madár! Akár egy kap- pan ... Vajon mikor jutunk mi még kap- panhoz? .. . — Én már hozzájutottam — nézett gyűlölködve férjére az asszony —, de jobb, ha nem is beszélünk rólad! A sirály közben a pocakra záródó kört írt le. majd győztes, vijjogással rátelepedett. Felkapta fejét, csőre megvillant, mint a hüvelyéből előrántott gyilok, s amikor lecsapott vele, a bódé mögötti, zsúfolt fövenyen kiáltozni kezdtek a strandolok. Néhányan a vízbe vetették magukat, és gyors tempóban a libegő test felé úsztak. A sirály bevárta őket, csak akkor emelkedett a levegőbe, amikor az úszók verte hullámzás átfordította a testet. Az alpesi ház ablakából sikoly szakadt, és hamarosan feltűnt Maria Sabina jajveszé- kelve, ahogy illik. — Hogy lehet ilyen unalmasan elpusztulni? — Egén. . . — felelte a férj. — Jellemző! — És méltó ehhez az unalmas helyhez. . . Nyomorú környezet, nyomorú halál.. . Hát, szívem, jövőre külföldön nyaralunk! Valahol, ahol barlangok is vannak, mert van egy remek ötletem! Festek egy barlangot, ami egy ember gyomrába nyílik és sirályok röpködnek benne, mint a denevérek. Mit szólsz? — Fesd meg előbb .. . — Egen. . . \Csak egy jó barlang kéne 771171- tának... Majd külföldön — biztatta az asszony mosolyogva. — Majd külföldön, drágám, ott lyukasabbak! — Milyenek? — hökkent meg a férje. ‘ Akarom mondani: tágasabbak, meg minden ... Külföldiek ... — Nonszensz! — vágta rá diadalmasan a férfi; állta felesége tekintetét, aki hirtelenjében nem talált megsemmisítő idegen kifejezésre. s a sírás környékezte meg. Közben már kihúzták a puiffadt tetemet, s a strandolok álmélkodva állták körül, mint valami hal külön legess éget. A . /-S sós vizű tó közben hangtalanul ásított unalmában.
