Népújság, 1987. szeptember (38. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-04 / 208. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. szeptember 4., péntek 3. A LEGNAGYOBB IPARÁG: A TURIZMUS Mikor építünk újabb szállodákat? A KÖZEPES MA MÁR KEVÉS Céljaink a jövőért Hogy sikerült? Hál'istennek megvan az „egs”! — hangzik el gyakran a vizsgaidőszakban ez az egyetemisták és főiskolások körében közismert kifejezés, amikor az index-szel a kezükben felvidult arccal rohannak tovább. Az „egs” tu lajdonképpen 2-es osztályzatnak felel meg, de jóval „na gyobb az értéke” ennél, sokkal többet jelent, valami olyasmit, hogy „Sikerült... ezt megúsztam!!”. Nem valami nagy teljesítmény — gondolhatnánk — pedig sokszor valóban wem lehet könnyedén egy „egs”-et megszerezni kiváltképp, ha igen magas és szigorú követelményrendszer feltételei között történik a megmérettetés. Sokunknak vannak effajta emlékképei az egyetemi vagy a főiskolai évekből. Egy a „régiek” közül, a hévízi Thermal Hotel Aqua (MTI-fotó — Czika László felv.) Nem csak minősítésként A mindennapi életben nem ismert vagy legalábbis nem megszokott az előbbi minősítés, még jelentésének tiszta formájában sem, mondjuk így, hogy „ ... ez bizony csak elégséges ...”.< Jobb szeretjük az eggyel magasabb fokozatú minősítést, semmiképpen sem 3-nak nevezve, egyszerűen csak úgy, hogy közepes. így használják legtöbbször a Magyar- országot képviselő élsportolók teljesítményét értékelvén, a gazdasági eredményeket minősítvén. vagy éppen az ország helyzetét elemezvén a nemzetközi ösz- szehasonlítások során. Sőt! — még a közepes minősítésnek is több fokozata létezik. Az I. fokozatban: „ ... sajnos elmaradtunk a közepes színvonaltól”, a II. fokozatban: „ ... vállalatunk teljesítménye nem rosszabb, mint az iparági átlag... ”, s a III. fokozatban: ,,... termésátlagunk jó közepesnek mondható...” formákban használva. Gyakran igen kedvezőnek, mintegy jótéteménynek tüntetik fel a közepes színvonalú szolgáltatásnyújtást. Nemritkán hallható, hogy a kiskereskedelmi üzlet, úgynevezett „közepes árfekvésű” termékeiből tart kiárusítást vagy a vendéglátóipari egység — mert szívügyének tekinti a kispénzű turisták, a kiránduló tanulók helyzetét — ezért törekszik a „közepes árkategóriába” tartozó készítmények kínálatának növelésére. Persze csalódnunk kell, ha azt gondoljuk, hogy azok a „közepes árak” a fogyasztó szempontjából is alacsony árakat jelentenek. Nemcsak minősítésként használjuk a „közepest”, hanem egyre inkább célként is. Arról panaszkodik a minap a szakember a rádióban. hogy téved, aki azt hiszi, hogy a „magyar nemzet — lovas nemzet” megítélés egy — a lósportnak és az idegenforgalom igényeinek is megfelelő tenyésztési hátteret jelentene. Csupán a fogathajtás területén értünk el elismerésre méltó helyezéseket. A díjlovaglásban már az is eredménynek tekinthető majd, ha föl tudunk zárkózni az európai középmezőnybe. Szintén a „középmezőnybe" kíván kerülni persze a veszteségét felszámoló termelőszövetkezet. közepes utasforgalomra számít a MÁV. örülnénk ha sikerülne Magyarországnak a fejlettség közepes színvonalát megőrizni a világ nemzeteinek élesedő versenyében. Elgondolkodtató adatok Megelégedhetünk a közepessel, nem futja többre népünk energiájából?! Azt gondolom, hogy kár lenne szerénykednünk, de kár lenne túláradó önbizalommal dicsekednünk. Habár az utóbbi időben egyre gyakrabban hangzik el, hogy panaszkodunk, kesergünk, siránkozunk „jó magyar szokás” szerint ahelyett, hogy merészebben cselekednénk. Mások sokkal büszkébbek eredményeikre és kis sikernek is örülnek. Legalább olyan bűn elhallgatni az eredményeket, mint túlértékelni azokat. Én azt hiszem, az a helyes, ha az eredmények mellett a hiányosságokat sem titkoljuk. A közepes is csak úgy jöhet ki átlagként, hogy a jó dolgok mellett vannak nem jók is. vagy egyenesen elégtelenek. Vegyünk elő néhány példát Illés Iván: Gazdaságunk helye és rangja a világban c. könyvéből. Magyarország a nyolcvanas évek elején — egy főre számítva — világelső volt a baromfihús-termelésben, a málnatermelésben, itt állították elő a legtöbb növényvédő szert, izzólámpát és autóbuszt, mirelit gyümölcsöt, és ki gondolná, hogy a vasút 20 millió tonnás tranzitteljesítménye a világon a legnagyobb. Ugyanakkor telefonsűrűségünk Európában hátulról a harmadik helyen áll, halálozási arányszámunk az NDK után, szintén Európában a második legmagasabb, 1983-iban és 1984-ben pedig imár a legmagasabb — miközben népességünk NSZK-val egyetemben abszolút mértékben is csökken. Az átlagot alakítók némelyike meghökkentő, ha például a MÁV létszámát az ország lakosságához viszonyítjuk, akkor a világ legnagyobb vasúttársaságának tekinthető (az összes foglalkoztatott 2,7 százalékát figyelembe véve). Más példával élve: az aktív keresők 8,2 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel, s ez az arány magasabb, mintáz NSZ’K-é, kétszerese az olasz és az osztrák aránynak. De, ha előre tekintünk és a felsőfokú oktatási intézményekbe beiskolázott fiatalok arányát vesszük alapul USA 55, Nyugat-Eu- rópa 20—30 százalék. A jelenlegi magyarországi beiskolázási aránnyal, amely 10—ill százalék, csak Romániát előzzük meg. A kiválóhoz igazítva Elegendő-e a közepes színvonal eléréséhez közepes energiát fordítanunk? Nyilvánvalóan nem! Közepes erőfeszítésekkel nem sokra megyünk. A világpiac a közepes teljesítményt nem nagyon értékeli, inkább jót. kiválót ismer el, illetve adott teljesítést rossznak, elégtelennek ítél. Tudvalevő, hogy az utóbbi 15 évben bekövetkezett cserearányromlás következtében a magyar áruk túlnyomó többsége leértékelődött. Ezen már keseregni nem érdemes. Azért az esélyért azonban, hogy korábbi helyünket megőrizzük, sokkal többet kell tennünk. A fizető- képességünk megőrzésére irányuló törekvés az export- kényszer zsákutcájába vezetett. Miközben évről évre több milliárd forintot kénytelen a költségvetés a veszteséges tevékenység támogatására fordítani, az azok által produkált termékekért egyre kevesehbet fizetnek a világpiacon. Ugyanakkor itthon hiányzik a pénz azoknak a területeknek a kiemelt támogatására, amelyek esélyt adhatnak népünknek ahhoz, hogy a rriagyar szellemet mihamarabb hasznosíthassák. Akkor bízhatunk csak a teljesítmények visz- szatartása helyett az alkotó ötletek, a tenniakarás kibontakozásában, ha céljainkat, elképzeléseinket nem a közepeshez, hanem ahol lehetőségünk van rá. a kiválóhoz igyekszünk igazítani' Dr. Demeter András főiskolai adjunktus Egy ízléses, modern szálloda városépítészeti-város- szépítési szempontból sem megvetendő, a turisták fogadásához viszont egyenesen elengedhetetlen. Épült is ilyenekből vagy egy tucat a nyolcvanas évek elején .amikor az emlékezetes 300 millió dolláros osztrák idegenforgalmi célhitel háromnegyed részét erre — szállodaépítésre — lehetett fordítani. Azóta viszont a szállodafejlesztés berkeiben szélcsend honol. Nem azért, mintha a vállalkozások gazdaságtalanok lettek volna. Ellenkezőleg. A négy-öt éves hotelek megnyitásuk napjától kezdve igencsak látogatottak, és tekintélyes nyereséget hoznak gazdáiknak, s ami ennél is figyelemre méltóbb: nemcsak nekik, hanem az egész népgazdaságnak, azon belül is az ország külföldi konvertibilis fizetési mérlegének. Merthogy az olykor gyengélkedő mérleg egyik legbiztosabb forrása éppen a turizmus, az abból származó devizabevétel. Az idegenforgalom devizaszaldója minden esztendőben aktív: a turizmusból származó bevételek évről évre jócskán meghaladják a turizmusra fordított deviza- kiadásokat. Kevés és drága Ez vitathatatlan tény, nem is kérdőjelezi meg senki. Amiből viszont annak kellene következnie, hogy folytatódjanak a szállodaépítések. Ezt javasolják a turizmussal foglalkozó szakemberek is, akik állítják: a korábban gyors ütemben fejlesztett szállodakapacitás ma már távolról sem elégséges. Jóval több vendéget fogadhatnánk, sőt, fizető- képesebb vendégkört vonzhatnánk, ha újabb hotelekkel bővíthetnénk a külföldi turistáknak szánt kínálatot. A szakvélemények szerint nem is annyira luxusszállókat, mint inkább közepes kategóriájúakat kellene építeni, mert ma ezekből van a legnagyobb hiány. Az egyszerűbb fogadókkal, a régebbi időkből fennmaradt, alacsony komfortfokozatú, olcsóbb szállodákkal ki tudjuk szolgálni a vendégeket, akárcsak a nemrégiben Porta, irodaház, majd zöld lombok, bokorcsoportok, alattuk pedig egész kis állatsereglet őzikékkel, pávákkal, szárnyukat lebegtető vadkacsákkal. Szóval, idilli kép... A dróttal bekerített park mögött viszont annál nagyobb a mozgás, nyüzsgés, a munkazaj, ami a 97. „életévébe” lépő selypi cukorgyárat e napokban is fölveri. Nem ok nélkül. Mert a répa ugyan még országszerte a földben van, a Mátravi- déki Cukorgyárak igazgatóságán azonban már értesültünk, hogy szeptember 26- án a hatvani, 28-án pedig az itteni, selypi üzemben indul a szezon. És az idei kampány során partnergazdaságaik 15 400 hektárnyi földjéről 550 ezer tonnányi nyersanyagot remélnek, továbbá a becsült répa nagyjából fele arányban oszlik meg a gyárak között. Csökken a cukorveszteség Selypi utunk egyébként Viszló Gyula termelési osztályvezetőhöz vitt, különös figyelemmel a gyárban foemelt négy-öt csillagos hotelekkel. Közepes árú szobákat viszont a főszezonon kívül is nehezen talál a turista. A megépült szállodák földrajzi eloszlása sem ideális. Az évtized elején felhasznált pénz javát a főváros kapta, míg a balatoniak, és több tucatnyi más város, kisebb település nem tudja elhelyezni a vendégeit. Pedig Sárvár és Bük példája bizonyítja, hogy a hangulatos kisvárosok is vonzók, különösen, ha olyan gyógyszol- gáltatásokat nyújtanak, mint az említettek. Gyógyvíz pedig, mint ismeretes, az ország megannyi pontján nyerhető, s gyógyszálló építése sem csak a Nyugat-Dunán- túlon lenne kifizetődő. Totális eladósodás Az osztrák idegenforgalmi célhitel felhasználásakor ugyanis a beruházásoknál olyan pénzügyi konstrukciót alkalmaztak, amely — túlzás nélkül állítható — példa nélküli. Tekintve, hogy a szálloda igen nagy értékű objektum, megépítéséhez általában hitelt vesznek igénybe a vállalatok. Hitelt — is. Kiegészítésként saját pénzükhöz, amit számos országban városi, állami támogatással fejelnek meg. Hogyne, hiszen a majdani szállodába érkező vendégek nemcsak a szállodaipart gazdagítják, hanem fellendítik a környék kereskedelmét, vendéglátó helyeit, sportlétesítményeit, szórakozóhelyeit, egész szolgáltatóiparát. Például Ausztriában kis települések, alpesi falvak sora él meg semmi másból, csupán a turizmusból. Ez indokolja, hogy a szállodaberuházásokhoz közpénzekből is hozzájáruljanak. A nyolcvanas évek elején Magyarországon nem így történt. Sem a szálloda- vállalatok saját pénze, sem holmi állami támogatás nem járulhatott hozzá a beruházásokhoz, minek következtében a nagy értékű létesítményeket száz százalékig hitelből hozták létre. Most pedig a nagy összegű hitel visszafizetése olyan súlyos terheket ró ezekre a vállalatokra, hogy további fejlesztésekre nem marad erejük. Sőt, ahhoz, lyó. nagyarányú beruházásokra, karbantartó munkákra, amelyekkel csak igen kemény, jól összehangolt előkészület révén birkózhatnak meg az erre hivatottak, szeptember 28-ig. — Igen, ha úgy veszem, a hátralevő három hét alatt kell befejeznünk többek között a négyezer tonna napi teljesítményű toronydiffúziós állomás építését, amelyet tavaly használtan, de kedvező áron vettünk meg a brucki osztrák cukorgyártól. E munkát külső segítség nélkül, Szabó Lajos főgépész irányításával, saját szakmunkásaink végzik, mégpedig ugyanazok, akik egy esztendeje Ausztriában lebontották a tornyot — mondotta az osztályvezető. — Hogy miért van ennek a beruházásnak olyan nagy jelentősége? A dolog kézenfekvő, hiszen a brucki itoronydiffúziós állomás a nyersanyag, a répa feldolgozása során húsz százalékkal csökkenti a cukorveszteséget, ami forintra át. számítva, súlyos milliókat jelent, még akkor is, ha csak napi 3200 tonnányi répa fel.,. /ását tűzzük célul magunk elé. hogy a hiteleket kamatostul vissza tudják fizetni, és eközben a normális üzletmenet is zavartalan legyen, a vállalati jövedelem-szabályozásban különleges preferenciákat kellett nekik nyújtani. Más módon a korábbi tévedést — a száz százalékig hitelből történt nagy beruházásokat — nem lehetett ellensúlyozni. Így történhetett, hogy manapság a mégoly jó üzletmenettel büszkélkedő szállodavállalatok sem képesek a népgazdasági szempontból is szükséges fejlesztést folytatni. Igaz, mindhárom nagyvállalat próbálkozik valamilyen módon bővíteni hálózatát, s ez a mód többnyire külföldi tőkés partnerek bevonása. Így épült fel a Club Tihany üdülőfalu. osztrák és dán tőke bevonásával. A közös tulajdon azonban azt jelenti, hogy a nyereségen is osztozni kell. De számos ok miatt az ilyen lehetőségek is erősen korlátozottak. Ez is szerkezetváltás Pedig a magyar szálloda- ipar most már bővelkei dik szakismeretekben, jó szakemberekben. Olyannyira, hogy mind a HungarHotels, mind a Pannónia külföldi szállodák üzemeltetésére vállalkozik, vagyis úgy tesz szert konvertibilis bevételekre, hogy szakembereinek egy-egy csoportját elküldi Ausztriába, az NSZK-ba dolgozni. A jelenlegi szorult helyzetben Fenyegető veszély Ami a további beruházásokat, -illetve a karbantartást illeti, a szűrés javítását célzó langyos földerítőnél már hasznosították az ugyancsak Bruckból hozott forrázót. s jelenleg egy nagyobb teljesítményű, a nem cukor- anyag kiválasztását szolgáló I-es „szaturáción" dolgoznak több üzemi gmk tagjai, Tóth Ferenc és Csák József vezetésével. A szűrőállomáson pedig már megtörtént a 14 zagysűrítő-szűrő teljesítményének növelését célzó átalakítás. míg a cukor-, illetve a nyersoldalakon Jan- csó István és Győri Béla műszakvezetők tartják kézben a kampányindítással ösz- szefüggő előkészületeket. — Ám az említett tisztes munka, a nagy erőfeszítés ellenére, pillanatnyilag külső tényezők veszélyeztetik az új kampány teljes sikerét — toldotta meg szavait Viszló Gyula. — Az ioncserés szörpkezelés bevezetése forog kockán amiatt, hogy a Vegyép- szer salgótarjáni gyára a július 31-ei határidő ellenére most, szeptember elején sem szállította le az ioncseez igencsak ésszerű lépés, ám minden tekintetben jóval kifizetődőbb lenne, ha a szaktudást határainkon belül kamatoztathatnák. Egyelőre nincs döntés arról. hogy állami támogatással, netán újabb külföldi hitel felvételével ismét fejleszthető lenne a hazai szállodaipar. Pedig amikor a gazdaság, a termelés struktúrájának korszerűsítéséről beszélünk, akkor igencsak gondolhatnánk erre az ágazatra is. Hiszen a turizmus révén az áruexport átlagánál gazdaságosabban jutunk korvertibilis deviza- bevételekhez, és a turizmus útján másként exportáL- 'hatatlan szolgáltatásokat lehet kemény valutáért értékesíteni. (Gondoljunk a gyógyászati szolgáltatásokra, vagy akár csak azokra a szállodai, vendéglői szolgáltatásokra, amelyeket a turisták itt-tartózkodásuk idején ugyanúgy igénybe vesznek, mint a fodrászszalont, az autójavítót, a taxit. Ezek egyikét sem lőhetne más módon exportálni.) S ha azt kutatjuk, hogy a jövőben is lesz-e elég fantázia a turizmusban, vagyis hogy perspektivikusnak ne- vezhető-e ez az ágazat, akkor elég, ha a legkompe- tensebbre, az idegenforgalmi világszervezetre hivatkozunk. A WTO prognózisa szerint ugyanis az ezredfordulóra éppen a turizmus lesz a világ legnagyobb iparága;. G. Zs. rélőket! Ilyenformán a tizenöt millió forint értékű beruházás „munkába állítása’' eleve csúszni fog, egyben jelentős tervezett bevételtől fosztja meg a gyárat. Jobb pozícióban A nagymérvű megújhodás részleteibe mélyedve tudtuk meg azt is Selypen, hogy a technológiai vonalon három éve elkezdett, Siemens gyártmányú folyamatirányítás az idén tovább folyik. Ennek eredményeként a toronydiffúziónál, a szörpkezelésnél és a nyersoldal bizonyos részében, az idei kampány alatt már ezzel „vezérlik” a technológiai folyamatot. Különben azt sem érdektelen papírra vetnünk, hogy az idézett karbantartás, illetve többirányú beruházás költségei igen magasak ebben az évben. Értékük együttesen 120 millió forintra rúg. Viszont e ráfordítással — miként az osztályvezető is megjegyezte — a selypi gyár, az ország 12 üzemét tekintve. igen megerősíti pozícióját. Ugyanakkor Viszló Gyula mindezzel egyenértékűnek tartja, hogy az egész rekonstrukciót — tervezéstől a kivitelig — a gyár dolgozói, gazdasági munkaközösségei oldják meg. Baki legfeljebb akkor következhet be — lásd a salgótarjáni „vegyép- szereseket” —, amikor külső, speciális feladat megoldására kényszerül szerződni a szakmai irányítás. Moldvay Győző KAMPÁNY ELŐTT SELYPEN: Sok befektetés a több cukor reményében
