Népújság, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-08 / 186. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. augusztus 8., szombat 9 Japán művészet (A berlini Pergamon Múzeum kelet-ázsiai gyűjteményének anyagából) Cudzi Jukio, Ebédidő Bifszteket ebédelek — egy darab nedvdús, vörös húst, melyet a szomszéd mészárosnál vettem. Korábban ez tehén volt. A füvet tépte a legelőn. Este hatkor a fent említett tehén hirtelen megjelent képzeletemben mint képernyőn (színhely — a húsbolt előtti járda), és így szólt: „Ide hallgass, Cudzi Jukio! Lám, te megeszel engem, de én rád nem haragszom. Nem te vagy nekem ellenszenves, hanem a vágóhídi nyúzok, a húsipari vállalat minden dolgozója, kik vágómarhává tápláltak engem, most meg átváltoztattak hússá...” Ha így — nyugodt a lelkiismeretem. Elégedetten ízlelgetem a bifszteket. A kitűnő ebédért köszönet neked, tehén! Az ikebukurói állomás szombat délután Ikebukuróban szombat délután egy kisgyermekes asszonnyal találkoztam véletlenül. Az asszonyt nagyon szerettem valamikor, aztán meg el akartam feledni, de nem ment. Egyik kezében táska volt, a másikba buzgón kapaszkodott egy kisfiú. Ikebukuróban szombat délután ... Így lépkedtünk kettesben — azazhogy hármasban, nyilván. Minden dolgot régesrég Inegbeszéltünk. Hiábavalóságokról szólni nem volt kedvünk. Így hát hallgatagon mentünk Ikebukuróban szombat délután .. . Megebédeltünk, ahogy illik, az étteremben. Nekem egyáltalán nem volt étvágyam, ám ő mégegyszer rendelt az édességből. Kínlódva ettem — úgy tűnt, menten szétpukkadok. Az áruház élelmiszer-részlegén vásároltunk ezt-azt. Mint mindig szombatonként, az élettársa madzsan*-partira várja ismerőseit. „Vettem néhány doboz sört. vajat, laskát, füstölthúst — apróságokat Te is?" — „Hát én ugyan nem szoktam madzsant játszani. de valami ilyesmit vacsorázom én is . .." * Egy-kettőre elhatározta, hogy meg kell ismerkednem a férjével. Szabadkoztam: „Szó se róla, hagyd csak, komolyan!" — „A dolog oly rég történt, és ő nem is tudja. Különben ha tudná is, mi van abban?" — „Nem akarom és kész! Micsoda szokások! Épp ilyen ismeretségről álmodtam!” Kikísért a peronra („Elkísérlek egy kicsit — mondd, lehet?"). Álldogáltunk a megállóban. Füttyentett a helyiérdekű. Beszálltam. Becsukódtak mögöttem a ajtók. Nemsokára felgyorsult a vonat. Minden természetes. Nem történt semmi különös Ikebukuróban szombat délután .. . (Király László fordításai) Takinava Szuntaro Csodálatos dolog A tengerhez mégy — hatalmas hullámok, medúzák, kolera-mikrobák. Hegyekbe mégy — lavinák, hegyomlás, emberevő medvék. Kimégy az országútra — baleset, rablás, gyilkosságok, büntetlenül elgázolt gyalogjárók. Otthon maradsz — betörők, adószedők, értelmetlen kettős öngyilkosságok. S bárhová nézel — mindenütt földrengés, tájfun, végtelen vulkánkitörések, s ha ez nem — zavargás, államcsíny, repülő-szerencsétlenségek. Szabad kezet adtak a beteglelkűeknek — s itt van nektek az atomrobbantások folytatása! Mindezek mellett — ez ám a csodálatos dolog! — élek és egészséges vagyok, 36,6 °C a hőmérsékletem, s igyekszem fönntartani szervezetemben az egyensúlyt az izzadság és a sör között... (Király László fordítása) 1 sincs a készülék társadalmi jelentőségéről. Akinek csak éppen annyi pénze van, hogy megvegye, nem lehet illetékes a használatára! Annak úgyis csak azért kell, hogy felvágjon vele a világ előtt! Gondolkozott rajta egyáltalán, hogy ez mire vezetne? Milyen kínos lenne az előfizetőknek az. ilyen nemkívánatos kapcsolás! Ma a képernyőn már nemcsak a beszélő arca, hanem a környezet is látható, ahol a készülék tulajdonosa lakik. Azt senki nem akarhatja, hogy a képernyőn látni lehessen egyesek hanyagságát, szedett-vedeti bútorainak ócskaságát. a szemetet, a piszkot, a rendetlenséget, amelyben élnek . . . Egyébként szobalányuk van? — Szobalány?... Igen... — Azért Jtérdem. mert csak úri életvitelű családokba telepíthetünk teletávbe- szélőt. Képzelje csak el, milyen megbotránkoztató látvány lehet,- ha a ház ura, teszem azt, hálóingben megy a készülékhez, vagy az asz- szony egy szál fürdőlepedőben. S mindez azért, mert nincsen szobalány a háznál! Tehát legalább egy szobalány feltétlenül szükséges! Maguknál ez tehát rendiben volna. Majd amikor a következő alkalommal jön. hozza el, kérem, a fényképét. — Hát ez meg minek? — Mert. ha csúnya, akkor nem megy a dolog. Például. ha félszemű, vagy hiányzik az orra, ragyás, vagy kiállnak a metszőfogai... Szükséges továbbá a helyiség fényképe, ahol a teletávbeszélőt el akarják helyezni ... Igen, és még valami — tette hozzá a hivatalnok: — A család összes tagjáról szerezze be a pszichoanalitikus elmeorvos szakvéleményét, s nyújtsa be hozzánk. — Micsoda?! Pszichiáterhez kell mennünk? — Na és? Nincs abban semmi! Vagy talán valami elmebetegségben szenved? — No, de kérem! Hát hülyének nézek ki?! Halványan elmosolyodott, aztán gyanakodva méregetni kezdett: — Mostanában olyan sok emberen tör ki váratlanul a dili! Annyi mindent hallani! Valaki például felállt értekezlet közben, és agyonütötte a főnökét, aztán hazarohant, és megfojtotta a feleségét a nyakkendőjével. Különben, normális tisztviselő volt, akár a többi. Aztán a kedves, szerény borbély kapja magát, és a borotvával elvágja a vendég nyakát. Az öreg mama meggyújija a függönyt; a tehetséges' egyetemistára rájön a hoppáré, és lövöldözni kezd a tanteremben; itt a közelben egy gyerek köveket rakott a sínekre. hogy kisiklassa a vonatot. ... Épp ezért annak, aki igénylést nyújt be tele- távbeszélőre — legyen látszatra akármilyen megbízható ember, legyen akár maga a miniszterelnök —, alá kell vetnie magát az elmeorvos analízisének! — Tegyük fel, hogy egy elmebetegnek van teletáv- beszélője! Mi van akkor? Hiszen a telefonhoz hasonlóan ezzel sem tudnak ártani senkinek! — Ahogy azt a magafajta laikus elképzeli! Nagy tévedés azt hinni, hogy a kétfajta készülék lényegében ugyanaz lenne. Igenis, az elmebetegek nagyon is veszélyesek! Különösen ártalmasak az exhibicionisták! Egyesek arra használták a teletávbeszélőt. hogy pornográf bemutatókat tartsanak. Társaságokat alakítottak, összeadták a pénzt, és egy teleüsvbeszélő-tárcsá- zásra megjelentek a képernyőn a titokban gyártott szeméremsértő termékek, úgy mint vibrátorok, mű.. . Félbeszakítottam hosszadalmasnak ígérkező felsorolását: — És elkapták őket? — Nem. A telefonnál lehetséges a lehallgatás, de a teletávbeszélőnél nem. Hiszen már rengeteg készülék működik, s egy képernyőre nem lehet az összes kapcsolást kivetíteni, külön-külön figyelőmonitorokból meg annyi kellene, hogy el sem férnének, különben is ki győzné körbefutkosni őket. Az ilyen titkos adásokat csak akkor lehet leleplezni, ha valaki elvéti a számot. és a téves kapcsolás ilyet hoz a képernyőiére. Ha egyáltalán bejelenti! Sajnos a legtöbben örülnek az ilyen tévedésnek, és eszük ágában sincs bejelentést tenni... De vannak még rosz- szabbak is. Felhívnak híres színésznőket, és közben buzgón felkészülnek arra. hogy amikor a mit sem sejtő leány bekapcsol, kínos meglepetés érje szegényt, ők meg közben élvezik a helyzetet .. . Mikor tovább akarta részletezni az ügyet, megint közbevágtam: — Aljas lelkűiéire vall az ilyesmi! — Igaz. igaz: ocsmányság. Na, az ilyeneket sem tudjuk elkapni. Ez a baj! — A kimerítő előadás közben letörölte homlokáról a verítéket. majd megkérdezte: — Hol is tartottunk? — Addig már elmondta, hogy kell elmeorvosi bizonyítvány. Szóval akkor eny- nyi elegendő is. igaz? — s azzal már emelkedtem is fel a székről. — Iavekszem, hamar itt leszek vele. — Mikor mondtam én, hogy ennyi elég?! — nevetett rám sunyin a hivatalnok. — Hát kell még más is? — De kell ám! — bólogatott, miközben lassan lapozgatott a kitöltött nyomtatványban. — Miért éppen tőlem követelnek ennyit?! — kiáltottam rá türelmemet vesztve. — Az előbbi kérelmezőnél elég volt a jövedelemigazolás is! — Az előbbi más eset, mint a magáé! — jött indulatba ellenfelem is; hangjából süvöltött az ellenszenv. — Ordítozni jött ide, vagy kérelmezni ?! — Ilyen a hangom, nem tehetek róla! De ki vele. milyen papírok kellenek még! Hozok akár egy egész rakást! Megszerzem mindet, de halljam gyorsan, mert nem érek rá. Gyerünk! Ki vele! — Most már nem törődtem a többiekkel, hanem kieresztettem a hangomat. A hivatalnok azonban egy vállrándítással elintézett. — Nagyon téved, ha azt hiszi, hogy rögtön kap teletávbeszélőt, hozhat akármilyen igazolásokat! — Micsoda?! Hát mikor kapok?! — Attól függ .. . Két év múlva, esetleg beletelik három is ... Most már tényleg kihozott a sodromból, hát rá- rivalltam: — Miért tart ilyen sokáig? — Azért tart sokáig, mert sokáig tart. — Ez nem magyarázat! Az okát kérem. Az okát ! ! ! A hivatalnok rosszindulatúan rám villantotta szemét. és sercintett egyet. — Sok a kérvényező, tudja... És itt nálunk az részesül előnyben, aki nem csinál jeleneteket. Jöjjön legközelebb, de akkor szedje össze magát. — Hogy beszélsz velem, te taknyos! Minek hordod úgy fenn az orrod! — Ne törődjön azzal, hanem menjen a dolgára — szólt, és gúnyosan vigyorgott őrjöngésemen. — Teletávbeszélőt pedig sohasem kap! Ne féljen, jól megjegyeztem a nevét! A magafajtának sohasem adunk engedélyt. — Na szépen vagyunk! Hát azt hiszed, te vagy a telekultúra őrzőangyala?! Amióta hallgatlak, te gazember, tudom, hogy mást se akarsz, mint mindenbe beleütni az orrodat! Tudod te, mi az a hatásköri túllépés?! — Márpedig itt minden az én felelősségemre történik. Ha a magafajta szélhámosok készülékhez jutnak, azt rajtam kérik számon! Én, kérem,, a közösség érdekeit képviselem! — Te?! Képmutató semmirekellő! Feldúlod a családok nyugalmát! Te vagy a kéjenc, te csirkefogó! Kell a fenének a képes telefonod! Dögölj meg az átkozott masináddal együtt! — Na, most már elég! Takarodjon innen! Feltart mindenkit, nem érek rá magával vesződni. — Megyek mindjárt, megyek én! De előbb, még van egy indiszkrét kérdésem! Hogy hívnak te piszok! A nevedet! Mondd meg a nevedet ! ! ! — Minek az magának? — Ne törődj vele, az én dolgom. Te már megjegyezted az enyémet, de most én is meg akarom tudni a tiédet! Erre a képembe nevetett és közölte: — Úgy hívnak, hogy a „teletávbeszélő-kér- vények átvétele. Cím: Postahivatal.” — Na, majd adok én neked! — S azzal átnyúltam az asztal felett, és elkaptam a grabancát a mellén, felemeltem a székről_ majd visszavágtam. — Ez a tied, nesze! Nem kell a képes telefonod! Azzal hazamentem. Otthon kérdi a feleségem: — No, mi történt? — összevesztem a hivatalnokkal. Én oda többé be nem teszem a lábam! — Ha nem, hát nem. Nem is kell... A férfiak már csak ilyenek ... Nem hagytam annyiban a megjegyzését: — Ez mit akar jelenteni? — Semmit, csak azt, hogy a férfiak minden csip-csup dolog miatt feldúlják magukat. Most hallottam a szomszédasszonytól. Náluk is előbb a férje ment el a hivatalba, s azzal jött visz- sza, hogy összekapott a tisztviselővel. Másnap elment a szomszédasszony is, s rögtön megkapta a kiutalást. Tiszta időpocsékolás férfit odaküldeni. — Szóval így bírálják el ezt odafenn! Na, most már mindegy, a nevünk fel van írva. minden hiába ... — Holnap magam megyek — fejezte be a diskurzust a feleségem. Úgy is lett. Másnap ő ment el — üres kézzel, egy szál igazolás nélkül —. mindent elintézett,.egy nap alatt elintézte az egészet, mert másnapra már beszerelték az új készüléket a lakásba. Azóta a feleségem egész nap a képtelefon előtt gubbaszt, hogy teljesen átadja magát a barátnőivé] folytatott eszmecserének. Szólok hozzá, meg se hallja. Ha nagyon zajongok. kaphatok egy rendreutasíitó pillantást a képernyőről. Nem számít, bármilyen sürgős is a dolgom, le nem szállna a készülékről; gyorsabban elintézem, ha magam járok utána. Képtelenség kivárni, hogy hitvesem abbahagyja a képtelefonálást. És nemcsak hogy meg- hányja-veti barátnőivel a dolgok állását, de képernyőről választja ki a bevásá- rolnivalót is. Csak a szépségápoló szalonba megy el hetente egyszer néhány órára, máskülönben ki sem mozdul a lakásból a gép mellől. Mit tehetne a magamfajta szegény férfiú? Tudomásul veszi, hogy ismét megjelent valami, amivel gyötörhetik. Ha ez így megy tovább, az asszonyoknak egyre szebb, kényelmesebb lesz az élet — nekünk, férfiaknak tehát végleg befellegzett. * Hazard kockajáték (Zahemszky László fordítása)
