Népújság, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-28 / 202. szám
2. NÉPÚJSÁG, 1987. augusztus 28., péntek ENSZ-TANÁCSKOZÁS Tizenegy szocialista ország munkaokmánya Részletes gyakorlati javaslatokat tartalmazó munkaokmányt terjesztett szerdán a leszerelés és a fejlesztés ösz- szefüggéseivel foglalkozó EN SZ-tanácskozás elé 11 szocialista ország, köztük hazánk. A „Leszereléssel a fejlesztésért” című memorandum leszögezi: a szocialista országok szilárd meggyőződése. hogy a leszerelés és a fejlesztés között szoros kapcsolat áll fenn. Ez a nézet olyan új politikai gondolkodásmódot tükröz, amely elutasítja a katonai megoldásokat, és a jelenlegi oszthatatlan, egymástól kölcsönösen függő világban, a világméretű együttműködésre, egymás kölcsönös megsegítésére összpontosít. A szocialista országok békés alternatívákat állítanak szembe a katonai •programokkal. Konkrét intézkedéseket sürgetnek annak érdekében, hogy a tudományt és a technikát kizárólag békés célokra használják fel, a katonai területen folyó tudományos kutatást és fejlesztést a legnagyobb gazdasági és társadalmi problémák megoldására irányítsák át. Amikor konkrét leszerelési intézkedéseket vitatnak meg az érdekelt országok, vegyék egyúttal figyelembe azt is, milyen megtakarításokat hozhat az ilyen megállapodás. A felszabaduló eszközök egy részét az érintett államokban kell fejlesztésre fordítani, és nem szabad azokat más, katonai tervek megvalósítására felhasználni. A felszabaduló alapok többi részéből kell növelni a fejlődő országoknak nyújtott segítséget — állapítja meg a memorandum. Az így létrejövő források felhasználásának elvei közé sorolja a dokumentum azt, hogy azok egy részét közvetlenül a fejlesztés szolgálatába állítsák. A fegyverzetkorlátozásról, illetve a leszerelésről szóló megállapodásokat ki lehet egészíteni nyilatkozatokkal, amelyek meghatározzák, milyen összegek szabadulnak fel így a fejlődő országok támogatásának céljaira. Minden katonai nagyhatalomnak, így a Biztonsági Tanács öt állandó tagjának, kiegyensúlyozottan kell részt vennie az ilyen erőforrásoknak a fejlesztésbe való átirányításában. A szocialista országok megfelelő nemzetközi mechanizmus létrehozását javasolják mindennek megvalósítására. Ez a mechanizmus, amely egyúttal más, globális problémák megoldásával is foglalkozhatna érvényesíthetné a leszerelés és a fejlesztés közötti, szükség- szerű összefüggést. Szerepét egy olyan nemzetközi alap töltheti be, amelyet „Leszereléssel a fejlesztésért” néven hoznának létre, s minden ország számára nyitva állna. A dokumentum külön foglalkozik azzal, miként lehetne a hadiipart békés célok szolgálatába állítani. Ez az átalakítás teszi visszafordíthatatlanná a leszerelés folyamatát. A hadiipar kapacitásának békés célokra történő átalakítása valós, szilárd alapot teremt egyúttal a fejlődő országok megsegítésére is. A szocialista országok javasolják, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa tartson csúcsszintű találkozót, és azon vitassa meg a leszerelés és a fejlesztés összefüggését. Meg kell akadályozni azt, hogy a fejlesztés helyett továbbra is a fegyverkezés politikája érvényesüljön. Ezt a politikát meg kell fordítani, el kell érni, hogy a leszerelés a fejlesztést szolgálja — szögezi le a dokumentum. Tiltakozó jegyzék Tiltakozó jegyzéket küldött szerdán a nicaraguai külügyminiszter George Shultz amerikai külügyminiszternek, mert Reagan elnök a napokban az el'len- ' forradalmárok rádióadóját használta fel Nicaraguának szánt üzenetének ismertetésére. A „Liberación” nevű rádióadóban sugárzott Reá- gan-üzenet Washington támogatásának folytatásáról biztosította a nicaraguai ellenforradalmárokat. Miguel d’ Escoto a tiltakozó jegyzéket ismertető managuai sajtóértekezletén hangsúlyozta, fcogy a középamerikai országok csúcstalálkozóján aláírt béketerv megvalósításának legnagyobb akadálya az, hogy íaz Egyesült Államok folytatja a kontrák támogatását. Az augusztus 7-én aláírt megállapodás egyebek között sürgeti a térség törvényes kormányai ellen harcoló fegyveres szervezetek támogatásának megszüntetését. Reagan beszéde Reagan amerikai elnök állást foglalt a szovjet—amerikai kapcsolatok további javítástti, a leszerelési egyezmények megkötése mellett. Los Angelesben. szerdán mondott beszédében azonban ismét feltételeket szabott a viszony elmélyítése elé, és bár beszédének hangvétele a korábbiaknál mértéktartóbb volt. bizonyos vonatkozásokban megismételte azokat a követeléseket, amelyeket az úgynevezett Rea- gan-doktrína tartalmaz: azt sürgette, hogy a Szovjetunió fogadjon el más országokra vonatkozóan olyan politikai megoldásokat, amelyeket Washington követel. Az elnök egyúttal megerősítette a nicaraguai kontrák és más, kommunistaellenes csoportok' iránti „amerikai elkötelezettségre” vonatkozó tételeit is. Reagan beszédét ugyan valamennyi nagyobb amerikai televíziós hálózat egyenes adásban sugározta, de azt külön, zárt láncú televízión közvetítették a New York állambeli Chautauqua üdülőhelyen folyó szovjet—amerikai társadalmi konferencia résztvevőinek. A beszédet szinte az utolsó pillanatban alakították át, hogy Reagan utalhasson a Kohl kancellár által, a Pershing—1/A típusú rakétákról most bejelentett tervezetre. Az amerikai elnök erről azt mondotta, hogy bár az Egyesült Államok álláspontja szerint „harmadik ország” tulajdonában levő fegyverekről van szó, a bonni lépés „most elmozdította ezt a Szovjetunió által támasztott, mesterséges akadályt” a közepes és hadműveleti-harcászati rakéták felszámolására vonatkozó megállapodás útjából, és így „akár azonnal megköthető”. Az elnök azonban igyekezett a Szovjetunióra hárítani minden felelősséget az előrehaladás üteméért. Ezt mondotta: „A szovjet vezetőknek most meg kell mutatniuk. hogy nem csak szónoki fogás a stabilizáló megállapodásra irányuló készségről gyakran hangoztatott kijelentésük”. Az amerikai elnök a kétoldalú kapcsolatokról szólva elismerte, hogy a Szovjetunió „reális lépéseket” tett az utóbbi időkben nemcsak a leszerelés, hanem más, vitatott kérdések megoldásának előmozdítása céljából is, de egyúttal kijelentette, hogy a kapcsolatok szélesebb körű fejlesztése az általa megjelölt keretek között, vagy más szóval, az amerikai követelések teljesítése esetén képzelhető csupán el. Kijelentette, hogy a Szovjetuniónak „meg kell állítania az általa kikényszerített forradalmakat”, és — egyebek között — Washington számára^ megfelelően kell elősegítenie az afganisztáni, a nicaraguai és az angolai helyzet rendezését. Mindjárt hozzáfűzte, hogy Washington viszont továbbra is támogatni kívánja ezekben az országokban a kormányellenes erőket. Az elnök által a kapcsolatok fejlesztése elé támasztott új feltételek között szerepel az is, hogy a Szovjetuniónak nyilvánosságra kellene hoznia a fegyveres erőire és katonai költségvetésére vonatkozó. részletes adatokat. Reagan a két ország kapcsolataiban eddig bekövetkezett kedvező változásokat elsősorban saját politikája sikerének minősítette. Azt hangoztatta, hogy kormányzata ugyan nem fogadta el a korábbi álláspontot. amely a nukleáris elrettentésre és a gazdasági fékentartásra alapozta a kapcsolatokat”, de „nem fogadta el azt sem, hogy ellenséges lépésnek minősüljön, ha napfényre hozzák a demokrácia és a totalitárius rendszer közötti alapvető különbséget. Reagan — mint mondotta — reméli azt, hogy a kelet —nyugati kapcsolatokban valóban új szakasz következik be, de szerinte a „remények mellett bizonytalanságok is vannak”, és „a Szovjetunióval úgy kell tárgyalni, ahogy a dolgok állnak, s nem úgy, ahogy azokat szeretnénk látni”. Az elnök ismét védelmébe vette űrfegyverkezési programját, sőt azt mondotta, hogy „a hadászati védelem előnyeit kész mindenkivel, így a Szovjetunióval is megosztani”. Reagan egyik legközelebbi munkatársa, aki nevének közlése nélkül ismertette a kormányzat szempontjait Los Angelesben, még mielőtt a beszéd elhangzott volna, úgy minősítette Reagan állásfoglalását, mint „politikai filozófiája megerősítését a kelet—nyugati kapcsolatokat illetően”. A beszéd célja a magas rangú tisztségviselő szerint annak kinyilvánítása volt, hogy a kapcsolatok megjavítása „a Szovjetunió további magatartásán” múlik. A tisztségviselő egyébként, a bonni döntésről szólva, ismét kijelentette: az amerikai álláspont szerint a nyugatnémet rakéták ügye nem tartozik a genfi tárgyalások közvetlen témakörébe. (Erre egyébként Reagan is utalt beszédében.) Az amerikai kormány ugyanakkor, az elnöki tanácsadó szerint „nem gyakorolt nyomást Bonnra” az ilyen döntés érdekében. —( Külpolitikai kommentárunk )— Dél-Afrika: a sztrájk folytatódik A DÉL-AFRIKAI KÖZTÁRSASÁG fennállása óta most, 1987 derekán éli át a legnagyobb belső gazdasági viadalát. Ebből az országból, a hírhedt apartheid hazájából, nem megszokott hír a sztrájk. Érthető, hiszen a fajüldöző kisebbségi rendszer hatóságai évtizedeken át a kisebb tüntetésekre is sortüzekkel reagáltak, a rendszer és a fennálló viszonyok ellen fellépni mindig is életveszéllyel járt. Most mégis több százezer bányász szállt szembe munkaadóival, s sztrájkol immár tizennyolc napja. A kemény elnyomásra, sőt kegyetlenségre hajlamos rezsim uralma alatt e mukabeszüntetésnek különösen nagy politikai súlya van. Hiszen a bányászok nem csupán 30 százalékos béremelést, veszélyességi pótlékot követelnek, hanem emberségesebb munkakörülményekért, a bányákban érvényesülő faji megkülönböztetés eltörléséért is harcolnak. 56 hatalmas bányavállalatnál több mint háromszázezren sztrájkolnak, s a társaságok veszteségei máris dollármilliárdokban mérhetők. Ezzel magyarázható, hogy a munkáltatók nemcsak fenyegetésekkel próbálják letörni a sztrájkot, hanem alkudoznak is. A DÉL-AFRIKAI BÁNYÁKBAN dolgozók azonban bizonnyal jól látják, hogy egy ilyen óriási méretű sztrájk egy idő után súlyos válsághelyzetet teremthet a dél-afrikai gazdaságban, hiszen itt az export jelentős részét az ásványi kincsek adják, s a hosz- szú termeléskiesés még egy ilyen gazdag országot is megrendíthet gazdaságilag. EZ A SZTRÁJK NEM CSUPÁN gazdasági ügy. A pretoriai rezsim politikai kihívásként kezeli a sztrájkot, s nyilván ekként igyekszik befolyásolni'a munkaadókat. A dél-afrikai kormányzat és maga az apartheid az elmúlt pár évben mind súlyosabb válságot élt át, s ez a sztrájk igen súlyos erőpróbát jelent a kisebbségi hatalom számára. Már jó pár hete nem csupán arról van szó, hogy ebben az országban a javarészt fekete bőrű, tehát jogfosztott, bányászok a legveszedelmesebb körülmények között dolgoznak, nevetséges bérekért, hanem arról, hogy miként illeszkedik bele a bányászok szívós munkabeszüntetése az egész apartheidellenes mozgalomba. Avar Károly Börtönlázadás Olaszországban. A csendőrség zárja el a Porto Azzuró-i börtönhöz vezető utat, ahol az újfasiszta terrorista Mario Tuti 5 társával fellázadt (Népújság-telefotó — AP — MTI — KS) CSEHSZLOVÁKIA 11 tudományos haladás meggyorsítása Mottó: Hazánk és Csehszlovákia törekvései a gazdasági élet megújítására sok tekintetben hasonlóak. Ezek közé tartozik a tudományos kutatás eredményeinek gyakorlati hasznosítása. A kölcsönös tapasztalat- csere ezen a téren is mindkét ország javát szolgálja. „Le kell «mondanunk arról, ami már elavult, és érvényesítenünk kell azt, ami a holnapot, a jövőt, a kilencvenes éveket, évezredünk utolsó éveit és a következő évezred kezdetét jelenti”. Ez egy azon gondolatok közül, melyek 1987 márciusában a Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának ötödik ülésén az elnökség beszámolójában elhangzottak. A holnap igénye a tudományos ismeretek új távlatait kell, hogy megnyissák. Csehszlovákia erős tudományos kutató bázissal rendelkezik. A tudományos kutatók száma állandóan növekszik. Az 1975. évi 160 ezer fővel szemben 1986-ban 196 ezren foglalkoztak kutatással. A tudományos kutatási bázisok működésére az 1981—1985. közötti időszakban évente átlagban 20 milliárd koronát fordítottak. ez az összep 1986-ban 22,5 milliárd korona volt, a nemzeti jövedelem mintegy 3,9 százaléka. Ez nagyjából megfelel annak, amit a tudományra és kutatásra más gazdaságilag fejlett országok fordítanak. A népgazdaság irányításának jelenlegi mechanizmusa sem ösztönöz eléggé a tudomány és kutatás fejlesztésére, és az elért eredmények gyakorlati alkalmazására. Az elkövetkező időszakban a csehszlovák tudomány és kutatás erejét a gazdasági fejlesztés elsődleges feladataira kívánják összpontosítani. A problémák megoldásához hozzájárul a Szovjetunió és a többi szocialista ország kutatóival való együttműködés. A nemzetközi együttműködés új formái a közös munkahelyek létesítése, valamint laboratóriumok, tudományos-termelési egyesülések és vállalatok létrehozása. így például Nyitrán 1986-ban közös csehszlovák—szovjet biotechnológiai laboratórium kezdte meg működését az állattenyésztésben. További csehszlovák—szovjet kutatóintézetek és vállalatok létrehozását is tervezik. A CSKP KB ülése rámutatott, hogy az olyan ágazatokat, mint a biotechnológia. mikroelektronika és informatika, megfelelő számú tudományos kutatóval kell biztosítani. Szakmai felkészítésükhöz széles körben fogiák alkalmazni a külföldi tanulmányutakat és tudományos rendezvényeken való részvételt. Hangsúlyozzák az információs rendszerek tökéletesítésének és a munkahelyek műszerekkel való jobb ellátásának fontosságát. A tudományos és kutató- intézetek igazgatóit és más vezetőit pályázat útján fogják kiválasztani, és a kutatókkal meghatározott időre szóló munkaszerződést kötnek, amelynek meghosszabbításáról az elért eredmények alapján döntenek. Az elkövetkező években a vállalatoknál növekedni fog a konstruktőrök, tervezők és technológusok száma. A KB nagy jelentőséget tulajdonított annak, hogy megszüntessék az egyenlősdit. A csehszlovák gazdaság, szerkezeti változásának meggyorsítására javaslatokat készítenek kevésbé gazdaságos beruházások leállítására, és néhány új építkezés elhalasztására. Az így megtakarított összegeket a gazdaságos beruházások nagyobb koncentrációjára használják fel. Nagyobb figyelmet szentelnek a rekonstrukciós és modernizálási munkálatoknak, mert ezek gazdaságosabbak, mint az új építkezések. A CSKP KB ülése megállapította, hogy a tudományos-műszaki haladás egyik fékje az, hogy a termelők nem eléggé érdekeltek termékeik megújításában, és az új technikai megoldások gyors bevezetésében. A termelés vezetői számára sokszor kényelmesebb a régi utat járni. A gazdasági mechanizmus készülő átalakítása ezen a helyzeten kíván változtatni. Ezért erősítik a vállalatok és üzemek hatáskörét és felelősségét. Azt remélik, hogy az önerőre való támaszkodás és az egyes dolgozókollektívák függése a szervezet gazdálkodásától megváltoztatja majd a tudományos-műszaki haladás alkalmazásához való viszonyt. A tudományos műszaki haladás meggyorsításához természetesen jelentősen hozzájárulhatnak a dolgozók alkotó kezdeményezései is. Ezért fontos, hogy a lehető legszélesebb teret biztosítsák. Gáti István
