Népújság, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-27 / 201. szám

2. NEMZETKÖZI É NÉPÚJSÁG, 1987. augusztus 27., csütörtök Nemzetiségi villongások Karacsiban Vlagyimir Petrovszkij nyilatkozata Vlagyimir Petrovszkij szovjet külügyminiszter- helyettes az NBC televíziós hálózatnak szerdán adott nyilatkozatában megismé­telte: a Szovjetunió véle­ménye szerint csupán az NSZK tulajdonában levő, de amerikai robbanótölte­tekkel felszerelhető Per­shing—1A típusú_ rakéták felszámolásának kérdése áll a közepes hatótávolságú és hadműveleti-harcászati rakéták teljes felszámolásá­ról szóló megállapodás út­jában. Petrovszkij még nem nyilatkozott Kohl nyugat­német kancellár legújabb kijelentéséről, amely sze­rint az NSZK az egyezmény létrejötte esetében kész a rakéták felszámolására, bí­rálta azonban a washingto­ni álláspontot, amely ^har­madik ország” birtokában levőnek minősíti a Pershin- geket, s ezért nem akarja bevonni ezt a kérdést a tár­gyalások témakörébe. A miniszterhelyettes meg­állapította: ha az akadá­lyokat felszámolják, és a megállapodást előkészítik aláírásra, sor kerülhet Mi­hail Gorbacsov amerikai út­jára Leszögezte azonban, hogy az ilyen látogatás csak akkor lehetséges, ha ahhoz valódi eredmények kapcso­lódnak — vagyis a megál­lapodás létrejötte nélkül nem valószínű a szovjet ve­zető útja. Petrovszkij szerint a je­lenlegi tervekben nem sze­repel Gorbacsov részvétele az ENSZ közgyűlésének ülésszakán. Rámutatott azon­ban. hogy a szovjet vezető legújabb javaslata szerint a Biztonsági Tanács, tagjainak csúcsszinten kellene talál - kozniok a leszerelés és a fejlődés összefüggéseinek megvitatására. Egy ilyen ér­tekezleten természetesen Gorbacsov is részt venne — hangoztatta. Amerikai rész­ről máris elutasították a szovjet javaslatot, ugyan­azzal az érveléssel, amelyre hivatkozva Washington megtagadta a részvételt az ENSZrben jelenleg folyó le­szerelési és fejlődési tanács­kozáson : a Reagan kormány szerint a két kérdés között „nem áll fenn összefüggés”. WEINBERGER-INTERJÚ Erősítés az öbölben Az Egyesült Államok és nyugat-európai szövetsége­sei katonai jelenlétük foko­zására készülnek a Perzsa- (Arab-) öbölben — jelezte Caspar Weinberger ameri­kai hadügyminiszter a Los Angeles Times című lap­nak adott interjújában. Weinberger közölte, hogy a térségbe küldendő újabb hajóknak nem kell feltétle­nül amerikai parancsnokság alatt állniuk. Az erősítés célja — mint a hadügymi­niszter közölte — a „lehető­ségek kibővítése” a térség­ben. Azt azonban nem rész­letezte, hogy pontosan mi­lyen amerikai egységeket akarnak az öbölbe irányí­tani, sem azt, hogy mely nyugat-európai országok csatlakoznának az ott-tar- tózkodó amerikai hadiha­jókhoz. A Los Angeles Times amerikai hadügyminiszté- riumi forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy je­lenleg Olaszország és Hol­landia fontolgat ilyen lépést. Ismét véres nemzetiségi villongások helyszíne volt szerdán a pakisztáni Kara- csi. Az urdu nyelvű mo- hadzsirok és a pandzsábit be­szélő patanok között kiújult összetűzésekben, jelentések szerint nyolcán vesztették életüket és hatvanon meg­sebesültek. A zavargások érintette Sah Faiszal-negyed- ben kijárási tilalmat rendel­tek el. és az utcákon a had­sereg alakulatai járőröznek. Az egymással rivalizáló két nemzetiség csoportjai kö­zött reggel robbantak ki a villongások. A zavargások futótűzként terjedtek. A szembenálló csoportok a helyszíni beszámolók szerint háromszázötven üzletet és lakóházat felgyújtottak. Az összetűzésekben és közelhar­cokban automata fegyvereket is használtak. Hivatalos forrásokból közöl­ték félő, hogy a halálos áldo­zatok száma emelkedhet, mert feltételezhetően sokan bennégtek a felgyújtott épü­letekben. Tavaly december óta már •több ízben törtek ki a kikö­tővárosban kegyetlenül véres leszámolások a mohadzsirok és a patanok között. Általános sztrájk a Fülöp-szigeteken Egynapos általános sztrájk kezdődött szerdán a Fülöp- szigetek legnagyobb váro­saiban tiltakozásul a ben­zinár 18 százalékos emelé­se miatt. A szakszervezetek és az ellenzéki pártok a til­takozó megmozdulás mel­lett döntöttek annak elle­nére, hogy Corazon Aquino kedden — az augusztus 14-i bejelentést követő országos felháborodás hatására — körülbelül a felére mérsé­kelte az áremelést. Az általános sztrájk ha­tására szerdán megbénult az élet az ország fővárosában. Nem jártak a tömegközleke­dési eszközök, s emiatt több tízezernyi dolgozó maradt el munkahelyéről. Sok helyen szünetelt a tanítás az isko. Iákban. A sztrájk miatt több vidéki nagyvárosban is súlyos helyzet alakult ki. A riadókészültségibe he­lyezett rendőrség helyen­ként gumi botokkal és víz­ágyúkkal próbálta meg szét­oszlatni a köveket dobáló tüntetőket Többet közülük barikádok emelése miatt le­tartóztattak. Az általános sztrájk az el­ső komolyabb gazdasági próbatétel Aquino elnök számára azóta, hogy 18 hó­nappal ezelőtt hatalomra került. Dél-afrikai bányászok Johannesburgban tüntetnek a bá­nyászok kamarájának épülete előtt, hogy támogatásukról biztosítsák a szakszervezet vezetőit a tulajdonosok képvise­lőivel folytatott bértárgyalásokon (Népújság-telefotó — AP — MTI — KS) A MÁTRA VOLÁN EGRI ÜZEMEGYSÉGE, FELVESZ D-kategóriás jogosítvánnyal rendelkező, büntetlen előéletű GÉPJÁRMŰVEZETŐKET HELYI JÁRATI AUTÓBUSZOKRA. Kereseti lehetőség: a gyakorlati időtől és a teljesítménytől függően 8000—10 000 Ft/hó. D-kategóriával nem rendelkező gépjárművezetők részére — megfelelő létszámú jelentkezés ésetén — D-kategóriás tanfolyamot indítunk. Jelentkezési feltétel: 2 éves gépjárművezetői gyakorlat, valamint büntetlen előélet. Jelentkezni lehet: EGER, Lenin út 194. Márton István fődiszpécser. Juttatások: Heves megye területén ingyenes utazás, családtagoknak utazási kedvezmény. Több megye területén szakszerelő- és építőipari szolgáltatást végző vállalat Heves megyei ágazatához keresünk KIRENDELTSÉGVEZETŐKET közép- vagy felsőfokú, lehetőleg építőipari végzettséggel. Jelentkezéseket Hatvan és Heves városokból várunk. Pályázatokat „Perspektíva” jeligére a kiadóba kérjük. Eger, Pf. 23 Spanyol-francia csúcs Több, mint négy órát tár­gyalt kedd délután a dél­nyugat-franciaországi Sous- ionban, a francia államfő nyaralójában Felipe Gonzá- lez spanyol miniszterelnök és Francois Mitterrand fran­cia köztársasági elnök. Gon­zález kedden érkezett rövid látogatásra Franciaországba. A tanácskozás befejezté­vel tartott sajtóértekezleten a két politikus közölte, hogy mindenekelőtt a nyugat- európai országok katonai együttműködésének elmé­lyítéséről volt szó, s ele­mezték egy új nyugat-euró­pai katonai struktúra létre­hozásának lehetőségeit. Francois Mitterrand ezzel összefüggésben kijelentette, hogy a közös francia—nyu­gatnémet dandár létrehozá­sa az első lépés lenne az új katonai struktúra megte­remtésének útján. iBelipe González hangsú­lyozta, hogy kormánya ér­deklődik a francia—nyugat­német elgondolás iránt, majd állást foglalt a nyu­gat-európai országok poli­tikai integrációjának erősí­tése mellett. González és Mitterrand azt is megvitatta, hogy a két ország miként működhetne még szorosabban együtt a baszk szakadárok elleni harcban. —( Külpolitikai kommentárunk )— Elosztó illúziók HA LETT VOLNA VALAMILYEN, bármilyen so­vány illúzió Washington karibi politikájának alaku­lásáról (bár a tájékozottabb szakértők körében ed­dig sem a felhőtlen optimizmus volt a jellemző), ak­kor mostanra az a kevéske is eloszolhatott. A jelek szerint ugyanis, hiába fogadták el az érintett kö­zép-amerikai államok elnökei átfogó rendezési ter­vet a hónap elején, s hiába biztosította azt azóta támogatásáról a válságban régóta közvetítő Conta- dora-csoport, az amerikai kormányzat magatartása hajszálnyit sem változott az ügyben. Sőt, a legfrissebb hírek alapján még visszafelé is kanyarodták egy kicsit a fehér házi állásfoglalások. Nemcsak a kontráknak juttatandó pótlólagos segély­milliókról esik egyre több szó (sőt, felmerült annak szándéka is, hogy az újabb, kiegészítő összegeket, esetleg törvényhozási jóváhagyás nélkül is folyó­sítanák), hanem feltűnést keltő rádióüzenet hang­zott el Reagan elnöktől is, amelyben — ha kétségek éltek volna a nicaraguai ellenforradalmárok egyes vezetőiben — további változatlan támogatásáról biz­tosította a Managua ellen harcoló csoportokat. A tervek szerint az elnök ma személyesen is találkoz­ni fog a kontrák katonai és politikai képviselőivel, hogy a szoros kapcsolatok fennmaradását kellően szemléltethesse. Nem sok reményt kínál tehát az események ala­kulása a sandinista kormányzat számára, hiába ta­núsított a nicaraguai vezetés igen konstruktív ma­gatartást a rendezési tárgyalásokon. Súlyos gondok forrása (a diplomáciai és katonai szféra mellett) a gazdasági helyzet is, legutóbb például az ország kő­olaj tartalékainak kiapadása miatt adtak ki Mana- guában drámai hangú jelentést. Mégis, hiába dik­tálná esetleg a hevesebb politikusoknak az ellen­kezőjét a történtek logikája — a sandinista vezetés következetesen ragaszkodik a létrejött békeokmány előírásaihoz. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy épp Nicaraguában alakult meg az a nemzeti megbékélési bizottság, amely a rendezési terv ellen­őrzésére, a tűzszünet létrejöttének figyelemmel kí­sérésére hivatott. MINDEHHEZ AZONBAN arra is szüks’ég lenne, hogy a maga részéről Washington is teljesítse a kont­rák támogatásának megszüntetését előirányzó prog­ramot. A Miamiiban és Hondurasban működő titkos rádióadókon elhangzott Reagan-üzenet viszont alig­ha erre utal. Szegő Gábor SPLIT Tiltakozó menet A spliti „Technogradnja” építőipari kombinát mintegy 200 dolgozója kedden tiltako­zó menetben a városi képvi­selőtestület (tanács) elé vo­nult, miután határozatot hoz­tak a huzamosabb ideje vesz­teséges vállalat felszámolá­sáról. A „Technogradnja” dol­gozóinak különböző csoport­jai május óta ezúttal ne­gyedszer szerveztek nyilvá­nos tiltakozó megmozdulást. Havi keresetük ugyanis, a rá­fizetéses gazdálkodás követ­keztében, csak 25 000 és 75 000 dinár között mozgott. Az 1800 fős kollektíva ez év első felében, mintegy 2 milliárd dinár veszteséget „termelt”. A kombinát he­lyett most három, kisebb vállalatot szerveznek, s dol­gozóinak egy részét a jövő­ben nem alkalmazzák. Gyorslista Az 1987. augusztus 25-én, megtartott augusztusi Tele- lottó jutalomsorsolásáról, melyen az augusztusi Tele- lottószelvények és az augusz­tus havi előfizetéses szel­(30 000 Ft); 1E Vásárlási utalv. (10 000 Ft); F Vásár­lási utalv. (9000 Ft); G Vá­sárlási utalv. (7000 Ft); H Vásárlási1 utalv. (5000 Ft); I Vásárlási utalv. (4000 Ft). vények vettek részt. A nye­reményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: A Vásárlási utalv. (3000 Ft); B Lada 1200 S tip. személy- gépkocsira szóló utalvány; C Wartburg Standard tip. személygépkocsira szóló utal­A nyertes szelvényeket 1987. szeptember 16-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest V., Münnich vány; D 5 851 037 D 5 858 830 F 5 874 416 G 5 882 209 H 5 890 002 E 5 905 588 F 5 921 174 H 5 928 967 H 5 936 760 H 5 952 346 F 5 960 139 E 5 967 932 F 5 975 725 D 5 983 518 G 80 024 811 F 80 032 604 E 80 040 397 E 80 048 190 H Szerencseutalv 80 055 983 E 80 063 776 H 80 07il 569 E 80 079 362 D 80 087 155 E 80 094 948 F 80 102 741 F 80 126 120 G 80 141 706 F 80 149 499 D 80 157 292 G 80 165 085 F 80 172 878 H 80 180 671 H 80 196 257 I 80 204 055 I 80 219 636 E 80 227 429 G Ferenc u. 15.) 80 235 222 H 80 243 015 F 80 250 808 D 80 258 601 G 80 266 394 E 80 274 187 I 80 281 980 I 80 289 773 G 80 297 566 E 80 305 359 I 80 313 152 I 80 328 738 D 80 336 531 E 80 344 324 H 80 367 703 E 80 391 082 G 80 398 875 E 80 414 461 G eljuttatni. 80 42.2 254 G 80 430 047 H 80 445 633 H 80 453 426 I 80 461 219 E 80 469 012 I 80 476 805 H 80 484 598 E 80 492 391 G 80 507 977 H 80 515 770 E 80 523 563 F 80 531 356 G 80 546 942 E 80 562 528 H 80 570 321 F 80 585 907 I

Next

/
Thumbnails
Contents