Népújság, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-03 / 181. szám

RlBflUitaq 1987. augusztus 3., hétfő Százharminc évvel ezelőtt halt meg Eugéne Sue, eredeti ne­vén Marie-Joseph Sue <1804— 1857) francia regény- és drá­maíró, a tárcaregény műfajá­nak megteremtője. Eredetileg orvos volt a haditengerészet­nél. Amikor apja halálakor örökséghez jutott, megvált a tengerészettől, Párizsban, a fő­úri szalonok ismert alakja lett, az aranyifjak életét élte. Köz­ben azonban írogatni is kez­dett. Első műveiben tengeri élményeiből merített; történetei hajótörésekről, kalózokkal való találkozásokról szóltak. Az 1840-es évek elejétől figyelme a társadalmi egyenlőtlenség problémája felé fordult. Lel­kesen Üdvözölte a ’48-as for­radalmat, 1850-ben képviselő­vé választották meg. m. Napó­leon államcsínye után önkén­tes száműzetésben élt Savóié­ban. Legismertebb műve 1842— 43-ban jelent meg Párizsi ti­tok (magyar fordításban Pá­rizs mélységei) címmel, erede­tileg folytatásokban, óriási kö­zönségsikerrel. Naiv és fel­színes „szocialista hit” jellem­zi az 1850—51-ben publikált, ké­sőbb azután szintén magyarul is megjelent A nép rejtelmei cimü regényfolyamát. Ma már komikusán ható rémtörté­netei erősen befolyásolták még Victor Hugót is. A Nap kél: 5.23 órakor, nyugszik: 20.18 órakor. A Hold kél: 14.44 órakor, nyugszik: 23.31 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon HERMINA nevű kedves olvasóinkat! Hőse az ógermán „Hermene- gild” férfinév női megfelelője, az Irmin vagy „Ermin”, mely szavak jelentése: „a mindensé- get legyőző” lenne. r ^[időjárás Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: Időnként kis­sé felszakadozik a felhőzet, ki­sebb eső, zápor azonban több- felé várható. A legmagasabb nappali hőmér­séklet hétfőn 18 és 23 fok kö­zött alakul. A hét elején többfelé lehet számítani záporokra, de jelen­tős mennyiségű csapadék nem várható. A hét vközepén ismét sok lesz a napsütés. Melegszik az idő. A hőmérséklet csúcs­értéke a hét közepére eléri a 24, 29 fokot. Hozzáértés, óh...! Üj kocsit vásárolt a család. A férj és a feleség el­indul, hogy bejárassa a járművet. A motor egyszer csak leáll az út kellős közepén. — Jaj. azok az átkozott gyertyák — dohog a férj, miközben szemléli a mellettük elhaladók mutogatását. — Ez természetes szívem — vágja közbe a feleség — hiszen érzed? Erős szél fúj ... (mentusz) — eszperantó-vilAg­KONGRESSZUS. Befejező­dött Varsóban az eszperantó- világkongresszus, amelyen sok magyar — köztük me­gyénkben is — részt vett. Megvitatták a mozgalom és a nyelv kérdéseit, jelenét és jövőjét. Olyan közös nyelvet igyekeznek adni a világnak, melynek révén közelebb ke­rülhetnek egymáshoz az öt kontinens kis és nagy né­pet Tapasztalatot, véleményt cserélhetnek, meghallgathat­ják egymást és elmondhat­ják gondolataikat. — NEM VOLT ÖTTALÁLA­TOS. A Sportfogadási és Lot­tó Igazgatóság közlése sze­rint, a 31. játékhéten ötta-- lálatos szelvény nem volt. A lottónyeremények, a nyere­ményilleték levonása után, a következők: négytalálatos szelvénye 42 fogadónak volt, nyereményük egyenként 297 ezer 305 forint. Három talá­lata 5258 fogadónak volt, nyereményük egyenként 1187 forint. A kéttalálatos szel­vények száma 168 ezer 323, ezekre egyenként 37 forintot fizetnek. — KONCERT GYÖNGYÖ­SÖN. Augusztus 10-én, hét­főn, Gyöngyösön, a szabad­téri színpadon a Dolly Roll együttes lép fel. Az egy óra­kor kezdődő koncerten a régi és az új nagylemezük legsikeresebb dalait mutat­ják be. — BEZÁRTA KAPUIT. Vé­get ért a tokaji nyári kép­zőművészeti tábor. Július el­ső felében, az ország külön­böző részeiről, így Heves megyéből is érkezett rajz szakos tanárok táboroztak a szomszédos Borsod megye közkedvelt településén. A hónap közepétől pedig 80 amatőr képzőművész népe­sítette be a tábort. Ez idő alatt a tokaji művelődési ház nagytermében kiállítás nyílt az ott készült munkákból. — FELÚJÍTJÁK. Szűcsiben felújítják Bajza Józsefnek, a jeles írónak és kritikusnak valamikori szülőházát. A munkához a helyi tanács két és fél millió forintot bizto­sít. A jövő esztendőben hasz­nálhatóvá teszik a házban levő két szolgálati lakást, valamint újra látogathatják majd az érdeklődők a Baj­za József-emlékszoba kiállí­tását is. — DIÁKCENTRUM. Ma, hét­főn, este 9 órai kezdettel, Egerben, a Csebokszári-la- kótel-epen, a diákcentrum sámlimozija várja az érdek­lődő gyerekeket. — ALKOTÓTÁBOR. A he­vesi városi Móricz Zsigmond Művelődési Központ augusz­tus 6—14. között, Szilvásvá­radon szervez képzőmű- szeti alkotótábort. Erre a gyerekeket várják. EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére 18 órától holnap reggel 8 óráig. Napközi rendelés hétfőtől péntekig 11-töl 16.30 óráig. HE­LVE: az 1-es kórház területén, a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti portán. Te­lefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: a kórház gyermekosz­tályának földszintjén. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakos­sága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let Hatvan város és az ellátási területhez tartozó községek la­kossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet 19 órától holnap reggel 7 óráig az egészségházban. He­ves, Vörös Hadsereg u. 32. Te­lefon: 11-831. FÜZESABONY: központi or­vosi ügyelet működik Füzes­abony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezőtárkány. Szihalom, Mező- szemere és Egerfarmos lakóinak Füzesabonyban, a Rákóczi út 68. szám alatti rendelőben. Este 18 órától másnap reggel 6 óráig. KÖJAL-KESZENLET EGER­BEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. TEGNAPRÓL —MÁRA MÁTÓL: Nyári vásár A ruházati kereskedelmi vállalatok és szövetkezetek az idén augusztus 3-tól 15-ig rendezik meg a hagyomá­nyos nyári szezon végi en­gedményes vásárt. Az ak­cióhoz a korábbinál több magánkereskedő is csatlako­zik. A Belkereskedelmi Mi­nisztériumtól kapott infor­máció szerint a vállalatok — különösen a nagykereskede­lem — készletei erősen meg­csappantak, június—július­ban ugyanis igen élénk volt a kereslet a nyári holmik iránt. Ezért a vásári kínálat összességében a tavalyinál szűkösebb: eredeti áron 1,7 —2 milliárd forint értékű. Az engedmény az elmúlt évekéhez hasonló, átlagosan 30—40 százalék. Az olcsób­ban árusítható cikkek köre sem változott. tőkés im­portból származó holmikat ezúttal sem adhatnak a ke­reskedők engedményes áron. A Centrum Áruházaik Vál­lalatnál különösen nőj kon­fekcióból jó a választék, s ezeket a termékeket egysé­gesen 40 százalékos kedvez­ménnyel árusítják. Lesz ele­gendő gyermekruha. férfi­cipő, nyári férfiing, ágy­nemű és divatáru is a Cent­rum Áruházakban, ám gyer­mekcipőkből, kötöttárukból, valamint fehérneműkből ke­vesebbet ajánlanak, mint tavaly. A ruházati kereskedelmi vállalatok nyári vásárához ezúttal is csatlakozik a cipö- kereskedelem. A Cipöbolt Vállalat fővárosi üzleteiben mintegy 12—13 ezer pár férfi nyári lábbelit. 30 ezer pár női szandált és könnyű cipőt, valamint 30—35 ezer pár gyermekszandált és -ci­pőt kínálnak a vásár idején. A mennyiség és a választék valamivel több és jobb ugyan,, mint tavaly volt, ám az engedmény mértéke az előző évek gyakorlatától el­térően — amikor szinte minden nyárii cipőt 40 szá­zalékkal olcsóbban árusítot­tak —, csak néhány jöve­delemérdekeltségben működő üzletben haladja meg a 30 százalékot. A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ÉS A SOROS ALAPÍTVÁNY ÖSZTÖNDÍJA A MEGYEI MÚZEUMNAK Sárkányrepülő segíti a régészeket A nyári hónapok különö­sen alkalmasak arra, hogy a szabadtéri munkákat igénylő feltárások tovább folytatódjanak. Augusztus végéig aligha találni meg a Heves megyei múzeumok és az egri vármúzeum régészeit. Mindegyikük terepen dolgo­zik. Kállay Ágota Füzes­abonyban vert főhadiszállást, ahol egy rézkori kultikus hely feltárásán dolgoznak. Amint dr. Bodó Sándor me­gyei múzeumigazgatótól meg­tudtuk, munkájukat sár­kányrepülő is segíti, aki a magasból fényképfelvételeket készít. Szabó József régész a Mátraalján, a Benevár nyomait kutatja, míg a mú­zeum távlati tervei között szerepel új városunk. Heves régmúltjáról szóló kötet ki­adása is. Ezt segítik elő Fo­dor László ásatási munká­latai is. a fontosabb lelet- meghatározás érdekében elektronikai berendezést is alkalmaznak, nyomoznak ugyanis a hajdani ispánsági vár. illetve a török palánk- vár maradványai után. 'Dr. Gerő Győző török kori régész pedig a Valide Szvl- tána fürdő további feltárá­sát tűzte ki célul. A Magyar Tudományos Akadémia és a Soros Ala­pítvány 120 ezer forint ösz­töndíjat juttatott a Heves megyei palóckutatás tovább­folytatására. Az összeget tanulmányok megjelenteté­sére, illetve tudományos munkák finanszírozására fordítják, a gazdag anyagot három kötetben — 200 íven — kívánják majd megjelen­tetni. CB-rádiósok országos találkozója Rendezik a Tárná medrét Párádon Tíz év óta folyik a több hevesi falut összekötő Tárná pa­tak szabályozási munkája. Az elvadult, elgazosodott talaj- medert most Párádon csinosítják, kövezik ki. A nagyközsé­gi tanács és az Évizig egymillió 200 ezer forintot szánt a munkálatokra. Felvételünk a Sziget utcai szakaszon készült. (Fotó: Tóth Gizella) Országos CB~s találkozót szervez augusztus 13-tól 16~ ig a Megyei Művelődési Központ CB-rádiós-klubja. A táborhely a Bükki Nem­zeti Park egyik legkedvel­tebb kirándulóhelye, a He- regrét. Négy napon át itt sátoroznak majd a résztve­vők, a többnyire művelődé­si házakban működő cso­portok titkárai, tagjai, és a „magányos CB-sek”. A ta­pasztalatcserére bőven lesz alkalom! Az egri városné­zés mellett a Megyei Mű­velődési Központban videó- vetítést tartanak, s bemu­tatják a helyi rádióklubot is. Lesz több szellemi és ügyességi vetélkedő, por­tyázás. S egy találkozóra is sor kerül a Népújság, a Magyar Rádió, a Magyar Televízió képviselőivel, va­lamint a Ho Si Minh Ta­nárképző Főiskola Oktatás­technológiai tanszékének fil­mes forgatócsoportjával. A szemem láttára összeölel­kezett két faág. Egymáshoz érintette őket az enyhet adó nyári szellő. Szinte szégyell­tem magam, hogy véletle­nül kifigyeltem a meghitt pillanatot. A vihar előtti csendet idéző légmozgás cso­dálatos játékot űzött a fák­kal. Meglibbentette őket, le­veleiket kecses táncra kész­tette. S ekkor találkozott a nyúj­tózkodó ágak végén ringató­zó két levél. Zöldfülű volt mind a kettő, nemrég ser­kentek azzá, s az a pilla­natnyi randevú olyan volt, mint amire az emberek azt mondják egy világsláger cí­mével: „Love story ...”. Ezután, ha volt egy kis szellő, mindig találkoztak. Arról beszélgettek — bár mindketten tudták, hogy ez Levél- nász... lehetetlen —, milyen jó len­ne egy fán, egymás mellett levélnek lenni. — A Nap felé fordítaná­lak eső után, hogy mielőbb megszáradj .. . — Én meg őrizném rajtad a vízcseppeket, hogy mindig üde zöld maradj ... A szerelmi történet min­dig úgy alakult, ahogyan a fák árnyékában megtelepedő turisták rádiója jelezte. A két levél megtanult időjárás­jelentést „hallgatni”, sőt: imádkozni is. — Add már, uram, a sze­let... ! Kívánták a szelet. Nekik ez volt az egyetlen, ami a napsütésben, az esőben, az éjszakában elhozta a nász ünnepét. Meg a gyászét is! Késő ősszel ugyanis valahol, vala­mivel megsérthették a fu­vallatot, amely ezután dü- höngeni kezdett. Az ágak tengeribetegek lettek az örökös imbolygástól, a leve­lek ijedten próbáltak fenn­maradni a vihartépte fákon. A két „zöldfülű" ekkorra már megsárgult. Először az egyik hullott le a földre, őt hűségesen követte a másik. Ám a szél, amely a szemem láttára összeölelkeztette a szomszédos ágakat, sóhajtott egy nagyot, s a levélkéket elröppentette a világ két égtája felé ... (szilvás) Terpesi hagyományőrzők Szentendrén A Nagy Sándorné vezette terpesi hagyományőrző cso­port augusztus másodikán a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum vendége volt. Az évek óta sikeresen dolgozó együttes ezúttal a skanzenben, a Szent Anna kápolna előtt lépett színre, hogy felelevenítse a palóc hagyományokat, érdekes látnivalót kínál a kö­zönségnek : egy terpesi bú­csút játszottak el énekszó­val, tánccal, ritmussal idéz­ve — hogy is volt régen. A szentendrei Petőfi Sán­dor Hagyományőrző Egye­sület meghívására Dedig a kisváros főterén szerepeltek még egyszer ugyanazon a napon. Augusztus húszadikán — más Heves megyei csopor­tokkal és alkotókkal együtt — a budai várban lépnek fel a mesterségek ünnepén. Itt summásruhába öltözöt­ten vonulnak majd fel, s erre az alkalomra készíte­nek egy eredeti aratási ko­szorút, s természetesen vi­dékük dalait adják elő. Pályázati felhívás A villamos- energia­gazdálkodásért A MTESZ Magyar Elekt­rotechnikai Egyesülete és az Ipari Minisztérium or­szágos pályázatot hirdet A villamosenergia-gazdálko- dás korszerűsítése, a fel- használás hatékonyságának növelésével címmel. Pályázni lehet olyan ta­nulmánnyal, műszaki leírás­sal, amely elősegíti a villa- mosenergia-gazdálkodás mű­szaki eszközeinek és irányí­tási módszereinek fejlesz­tését az ipari, me­zőgazdasági kommunális területeken, különös tekin­tettel az elektronikai ele­mek és berendezések fel- használására. A pályaművek beküldési határideje: 1987. november 16. A dolgozatokat a Magyar Elektrotechnikai Egyesület titkársága címére Budapest, V.. Kossuth tér 6—8. kell eljuttatni. A részletes pá­lyázati felhívás is ugyanitt szerezhető be, valamint a MTESZ megyei szervezetei­nél. A gyógyszer- ipar első fél éve Az ipari átlagot többszö­rösen meghaladó mérték­ben fejlődött az idei év el­ső felében is a gyógyszer- ipar: az iparág vállalatai 10,5 százalékkal bővítették termelésüket a múlt év ha­sonló időszakához képest. A nagyobb termelési feladato­kat kisebb létszámmal ol­dották meg. a gyógyszer- iparban jelenleg 1,2 száza­lékkal kevesebben dolgoznak, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor az egy foglal­koztatottra jutó termelési érték csaknem 12 százalék­kal nőtt. Az iparágon belül az átlagosnál is jobban bő­vítette termelését az *gis Gyógyszergyár, a Reanal Fi­nomvegyszergyár, az Al­kaloida Vegyészeti Gyár és a Biogal Gyógyszergyár. NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-360. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszám: 13-644. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 11-843 Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JŐZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.

Next

/
Thumbnails
Contents