Népújság, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-20 / 196. szám

NÉPÚJSÁG, 1987. augusztus 20., csütörtök

7.

OLDÁS ÉS KÖTÉS ...

%

Egri néptáncosok— két táborban

Szívvel-lélekkel

A tizenegy éves múltra visszatekintő Egri Néptáncegyüttes az év elején válságba jutott. Egy régóta együttdolgozó gárda oszlott 'ketté. Hogy mi volt az oka? Az érintettek így látják:

„Legyen végre verseny"

Németh Erzsébet az MMK Egri Néptáncegyüttesének egyik alapítótagja - volt. Az idén januárban megvált a csoporttól. Már ezt megelőzően a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán új társulatot alakított, amellyel 1987. április 29-én a nagy- közönség előtt is bemutatkozott szép sikerrel. A műsor címe ez volt: Néptánc,

egri lábakon, ő maga döntése indokait így összegzi:

— Az év elején Szegeden az országos minősítőversenyen megkaptam az örökös Aranygyöngyös címet, ami szólótáncos számára már rangot jelent. Ezután barátságosan elköszöntem az Egri Néptáncegyüttestől. Űj utakra készültem. Szerettem volna bemutatkozni a város előtt, s csoportvezetőként is letenni valamit az asztalra. Ogy találtam, a régi felállásban erre nincs igazi lehetőségem. Ezután kezdtem szervezni a műsorunkat. most már a főiskolásokkal, hiszen köztudott, egy-egy új közösséget a fellépés, a megméretés hoz ösz- sze.

— S ekkor jó néhányan követték...

— Először csak azoknak szóltam, akik egy időre katonaság, vagy gyermekszülés miatt felhagytak a tánccal. ök szívesen jöttek. Aztán az Egri Néptáncegyüttesből is a „régiek” átpártoltak hozzánk, öt fiú és két lány, s még néhányan, akik továbbra is mindkét helyen dolgoznak.

— Mi volt az oka. hogy ők is így határoztak?

— Meg akartuk mutatni, hogy mit tudunk, hogy képesek vagyunk a megújulásra.

— A meglévő keretek között erre nem volt lehetőség?

— Sok gondunk volt az utánpótlással — kapcsolódik a beszélgetésbe Gál Attila, aki hétesztendős táncos múlttal a háta mögött szintén a főiskolához szegődött. — Igaz, a művelődési ház együttese minden évben toborzott újoncokat a középiskolákból, de kevesen jöttek. A próbák nagy része azzal telt el, hogy az újakat állítottuk be a régi produkciókba. Ez persze fontos feladat, de egy idő után elfáradtunk. A gyakorlásokon sok volt az üresjárat, a közösség sem tartott össze, s hiányzott a szereplés is. Az áprilisi fellépés lelkesedést öntött mindnyájunkba. Vastapsot kaptunk. Visszaidéztük az egykori sikereket.

— Az az elképzelésünk —, vázolja a terveket Németh Erzsébet —, hogy a főiskolán amolyan módszertani bázist hozzunk létre. A leendő pedagógusoknak mi tapasztaltabbak. átadjuk amit tudunk, hogy ők majdan közvetítsék tanítványaiknak. S emellett a hat párból álló kamaraegyüttessel egyre több és színvonalasabb műsort állítsunk össze. Legyen végre verseny!

— S megvannak-e mindehhez a feltételek?

— Egyelőre csak ígéretet kaptunk anyagi támogatásra. Jelenleg én sem kapok tiszteletdíjat, de ezt nem is várom el, hiszen gyeden vagyok. Sajnos, zenekarunk még nincs, de már tárgyaltunk muzsikusokkal. Ami a jelmezeket illeti? Sok ötlettel. kevés pénzből is össze lehet hozni az alapruhatárunkat. A fő, hogy a folyamatos utánpótlásunk megoldott, s szabadabban gyakorolhatunk. A mi közösségünkben demokrácia van, mindenki megvalósíthatja saját ötleteit.

Kiemelkedni a hullámvölgyből

— Végül is, a régi tagok kiválásának nem lett olyan megrázó a következménye, mint amire számítottunk — mondja. Kovács Tibor, aki hat éve felelős az Egri Néptáncegyüttesért. — Bár váratlanul ért bennünket — folytatja, — hiszen az „öregek” egy része szinte egyik napról a másikra minden indoklás nélkül elmaradt a próbákról.

— Nem érzi magát felelősnek a történtekért?

— A szakmai irányítást egy személyben sohasem vállaltam. Az idők során több művészeti vezetőnk volt. Varga Zoltán hat évig, az utóbbi két esztendőben pedig Énekes István, aki nálunk indult valamikor, s ma már országosan elismerik, Budapestre került. Az igazi megoldás az lenne, ha sikerülne őt vagy valaki mást megnyerni erre a feladatra. Nekem csak C-kategóriás minősítésem van, ezért nem vállalhatom.

— S mi az akadálya ennek?

— Míg Énekes járt le hozzánk, nem volt gond. ö

Feleleveníteni és megőrizni a múlt értékeit — a feladat napjainkban egyre nagyobb jelentőségű. Felismertük végre-va- lahára, hogy az a nemzedék, amely nem kapaszkodik az elődök hagyatékába, kevésbé ismerheti meg önmagát, gyökérte- lenné válik. Talán épp ezért kell egyre több figyelmet szentelnünk azoknak a művelődési formáknak, amelyek kialakítják, erősítik a fiatalokban a gazdag hagyományokhoz való kötődést, s tartalmas célokkal szolgálnak. A néptáncmozgalom ehhez megfelelő keretet ad. Ám. akik e szenvedély megszállottái, tudják, hogy szívvel-lélekkel végigjárni ezt az utat nem is olyan könnyű. Erőfeszítéseiket olykor anyagi, máskor szakmai konfliktusok nehezítik.

koreográfiákat hozott, segített a betanításban. Ma is eljön néha a fővárosból szaktanácsadóként, ha ideje engedi. Januárban került az Állami Népiegyüttesbe, Dunaújvárosiban Táncszínházát vezet. Ez lefoglalja. Érthető, ha odamegy, ahol megfizetik.

— Ezek szerint anyagiak miatt sincs most művészeti vezető?

— A nívós koreográfiák nagyon költségesek —, erősíti meg az előbbieket Nagy Éva, az együttes KISZ~tit- kára. — Évente 250 ezer forintból gazdálkodunk. Ez a tiszteletdíjakat, a kísérőzenekart, a nyári edzőtábort, a jelmezeket is alig fedezi. Egy A-kategóriás vezetőt pedig legalább havi négyezer forint illet.

— Ha jól tudom, más probléma is van. Kevés az újonc?

— Az igaz, hogy az utóbbi évben szinte nyolcvan százalékban kicserélődtünk, — veszi vissza a szót Kovács Tibor. — S az elvándorlók közül is a fiúk hiányoznak leginkább. Mégis, most bizakodunk. Május 29-én Szívvel-lélekkel címmel volt egy fellépésünk. Itt már az if- jabbakat is bedobtuk a mély vízbe. S'nem vallottunk szégyent! Jelenleg 30—35~en színpadképesek a gárdából.

— Véleményem szerint az „idősebbek” a könnyebb utat választották — értékeli Nagy Éva a történteket. — Nagyon számítottunk rájuk. Nekik kellett volna oktatni. beszoktatni a „kisebbeket”. Nem igaz, hogy nem volt lehetőségük a bizonyításra. hiszen az utánpótlást mindig is külön kezeltük. Szinte hihetetlen, hogy szilveszterkor még együtt voltunk. Nemcsak táncosként, barátként is sajnáljuk, hogy így alakult.

— Hogyan tovább?

— Nem vagyunk elkeseredve. A régiek közül hatan maradtak, tizennégyen pedig már négy éve táncolnak. Szerencse, hogy a legifjabbak sem külföldi útra várnak, dolgozni akarnak. Eddig három arany fokozatot szereztünk. Szeretnénk újra minősülni, ősszel a vállalatokat is megkeressük, hátha pénzzel segítenének. Minél többször szeretnénk fellépni a megyében vidéki művelődési házakban. S ragaszkodunk a tiszta forráshoz.

★

Végül is — úgy tűnik — a konfliktus rendeződött. Az érzelmi viharok is lecsende- sültek. A Megyei Művelődé-, si Központ vezetése mindkét társulatot fellépési lehetőséggel, jelmezzel segítette. S mint megtudtuk, saját együttesét maximálisan támogatja a talpraállásban. Csakhogy... Az eset mégis szolgál némi tanulsággal. Érdemes rajta eltöprengeni! Az egyik oldalon biztosított az utánpótlás és a szakmai tapasztalat, a másik oldalon, ha szűkösen is, de megvannak a tárgyi, anyagi feltételek a továbbhaladáshoz.

Jámbor Ildikó

Reich Károly köszöntése

65 évvel ezelőtt, 1922 augusztusában született Reich Károly Kossuth-díjas: kiváló művész Balatonszemesen. Meghatározó erőforrás életében a táj 'kellemes nagyvonalúsága, a falusi környezet szorgos békessége. Édesapja bognárműhelyében kézügyességre tett szert, így a rajz anyanyelvévé válhatott. Stílusművészetét tehetsége és gyermekkorának környezete határozza meg. — ízlése kifogástalan, az emberi mélység rajzírásának üde harmatosságában rejtőzik, a súlytalan vonalfutiamok boldogító magabiztosságában, mely Kosztolányi költészetének iis jellemzője. Reich törekvése és művészi lényege leginkább Kosztolányiéhoz hasonlítható.

Reich Károly 1948-ban végzett az Iparművészeti Főiskolán, mestere Konecsni György és Hincz Gyula volt. Európa számtalan országában ismerik és elismerik magas színvonalú grafikusi tevékenységét, 1965-ben Lipcsében a Nemzetközi Könyv- kiállítás aranyérmével tüntették ki. önálló tárlata volt több alkalommal Budapesten, továbbá Hatvanban, Miskolcon, Szekszárdon. Békéscsabán. az NDK-ban és Bulgáriában.

Hallatlanul találékony, ötletes. de a rajzi sziporkázás mindig belső megindultságot és áhítatot jelez. Hincz Gyula mellett Reich Károly a legnagyobb könyvillusztrátorunk, aki kiváló rajzokkal kedveskedik az ifjú korosztálynak. — rajzzal boldogítja őket, nyit távlatokat számukra. Az általa teremtett manók, állatok, meselények

■ a 11

/

...TI'

: 1; *

u

"... , ^

*>- i

\

1 v

V í- \

f

1

' * Msé

f

J ,

Reich Károly rajzai

fantáziadúsak, megnyitják a fiatal elméket az eszmé- lésnek. Magyar és külföldi népmese-illusztrációi mellett kiemelkedők Radnóti. Shakespeare, Zelk Zoltán illusztrációi, igazán megindító és tartalmas méltóságú a gyászóráiban készült emlékezése Csohány Kálmánra, Kondor Bélára, Kormos Istvánra. Kitűnően kapcsolja egybe felületein a tájat, a gondolatot a figurákkal.

Ars poeticáját tartalmazza vallomása: „A rajzokat a magam kedvére készítettem, azzal a reménnyel, hogy esetleg másoknak is örömet szerezhetek velük.” — írja a szerény jubiláns. Válaszunk: biztosan, mindig, s óhajunk is hasonló: termő évtizedeket kívánunk Reich Károly- nak a magyar tárlatlátoga- tók és olvasók örömére.

(L. M.)

Hatodik alkalommal rendezték meg Orfűn a fafaragók táborát a Malom Múzeum mellett. A tizenöt résztvevő a hagyományos közösségi munkaeszközök, bútorok készítése mellett idén egyéni művészeti elképzeléseit is megvalósíthatta, akár szobor formájában is a táborozás alatt. A képen: Haj- da György Zsigmond-szobrot farag (MTI-fotó, Kálmándy Ferenc felvétele — KS)

Mindennapi nyelvünk

Lapos kozhelyszerüségek csapdájában

Napjaink nyelvhasználatának egyik leggyakoribb sajátossága a lapos közhelyszerűségek, az elcsépelt frázisok, a sematikus és üresjáratú nyelvi formák nagymérvű elszaporodása szóban és írásban egyaránt. A nyelvi formálás elszürkülésének, elsivárosodásának riasztó példáival találkozhat az olvasó a sajtó hasábjain megjelent közleményekben is. Az egyre inkább megszaporodó divatszavak is ingerelnek bennünket, különösen akkor, amikor ugyanazon cikkben halmozva jelentkeznek.

A legkorszerűbb és legidőszerűbb mondanivalóra utal pl. a lapunk hasábjain megjelent cikk tömören megfogalmazott címe: „Nők — vezető beosztásban ..Az olvasó azonban csalódva veszi tudomásul, hogy a mondanivaló megfogalmazása a lapos közhelyszerűségek, az üresjáratú kifejezések és a divatszavakkal telített mondatsémák szomorú és bosz- szantó példatárát szolgáltatja. A mondanivaló lényegét ejti a szöveg csapdába, ha ilyen általánosságok és szak- szerűsködő nyelvi formák terhelik meg a szövegformálás folyamatát: A vezető beosztású nő ,,megjelenése is munkájának függvénye” (?). „A vezető beosztásban dolgozó nők nagy többsége felteszi a sok elvárást közvetítő élet kesztyűit (?).” A női vezető „megpróbál emberközelben maradni” még akkor is, amikor „sokasodnak a felgyorsult élet diktálta kihívások” (?). „A biztató visz- szajelzés lendületet ad a munkájához" stb. (Népújság, 1987. ápr. 30.).

A sajtóban megjelent szövegtípusok éppen napjainkban annak a szerzői szándéknak is példáit szolgáltatják, hogy a szürke szövegformálás, a sematikus megfogalmazás buktatóit hogyan próbálják a szerzők kikerülni. Frázisos és képszerű nyelvi formák szaporodnak el a szövegben, ugyanazzal a használati értékkel. Lapjaink vezércikkeiben meg különösen gyakoriak az elcsépelt nyelvi formák, szólásszerű divatkifejezések. „Az Ipar holnapjáért” című cikk mondanivalójának hatását inkább csak gyengítik az ilyen szövegrészietek: „A

Budapest Kongresszusi Központban tartott iparpolitikai konferencián is megfogalmazták —, hogy az egyes ágak ne a leszálló ágba kerüljenek, hanem kilábaljanak a gondokból” (Népújság. 1987. máj. 21.).

A nyelvhasználati divat- jelenségnek és gyakorlatnak éppen napjainkban a „legkedveltebb” szólásszerű formája kapott kulcsszerepet az idézett szövegrészletben. Az olvasó azonban nem örül neki: s inkább a nyelvi for. málás elszürkülésének módját látja benne. Annál is inkább, mert nap mint nap olvashat és hallhat olyan szövegrészieteket, amelyekben a „leszálló ágba kerül" nyelvi séma vállal közös szerepet: „Azokat is sikerült meggyőznünk játékunkkal, akik úgy vélik, leszálló ágba került a csapat” (Népsport, 1987. ápr. 13.). A televíziós adásokban is fel-fel- tűnik ez a nyelvi alakulat, s nem az egyértelműbb megfogalmazást vállalták a beszélgetés résztvevői, hanem az elvontabb, s képszerűségében a személyes felelősséget is a látvány síkjára emelő szólásszerű kifejezést; leszálló ágban vannak, azaz gyengült a munkafegyelem, és a munka intenzitása is alábbhagyott. (Televízió: Üj Reflektor. 1986. febr. 6.)

Az elszemélytelenített általánosságok tipikus példáját tárja elénk ez a szöveg- részlet is: „A gazdaság nem akaródzik (?) felpörögni a várt és kívánatos magasabb fordulatszámra” (Népszabadság, 1985. júl. 27.). Napjainkban is gyakran halljuk és olvassuk e szólásformán felhasznált kifejezést, s éppen divatozó gyakorisága miatt állít csapdát mind a szöveg megfogalmazójának, mind az olvasójának.

Dr. Bakos József

Néptánc egri lábakon

(Fotó: Szántó György)