Népújság, 1987. augusztus (38. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-14 / 191. szám
NÉPÚJSÁG. 1987. augusztus 14., péntek A VAGYONJEGY MEG A TÖBBIEK Értékpapírok a vállalatoknál „Ne csak ismételgessük, hogy a dolgozók érdekeltek a vállalati nyereség növelésében, hanem tegyük lehetővé, hogy valóban, közvetlenül érdekeltek legyenek!” Az utóbbi években akár a vállalatoknál, akár az irányítói szférában mind gyakrabban lehetett hallani így, vagy hasonló megfogalmazásban a korszerű követelményt. Egyre világosabbá vált ugyanis a felismerés, miszerint a leszűkítetten személyes — legjobban a darabbérrel jellemezhető — érdekeltség nem eléggé hatásos, ha mai, versenyképes produkcióval kíván egy-egy kisebb vagy nagyobb termelőszövetkezet előállni. Ehhez a kollektív teljesítményben való, mégis közvetlen érdekeltség lehet célravezető az új kihívásoknak kitett magyar gazdaságban is. A kellő hatás eléréséhez régi eredetű, de a mai követelményekhez igazított, finomított eszközök megvannak, alkalmazásukra a politikai elhatározás megszületett. Alkalmazkodó* ói kritika A szándék megerősödését két tényező is elősegítette: ez a párt Központi Bizottságának a társadalmi, gazdasági kibontakozásra vonatkozó állásfoglalásából jól kitűnik. Egyrészt kimondja a dokumentum, hogy a fejlesztési források bővítéséhez a vállalati eszközök mobilizálása mellett „a lakossági pénzösszegek hatékony, előnyös befektetésére” is lehetőséget kell teremteni. „Ezt szolgálja — így az állásfoglalás — az értékpapírok formáinak bővítése, forgalmuk szélesítése”. Azaz gazdasági nehézségeink közepette nem mondhatunk le azokról az erőtartalékokról, amelyek a lakosság körében halmozódtak fel. s ma még nem mindig a gazdaság épülését, fejlődését szolgálják. Ezeket is az előrevivő, fejlődéshozó kezdeményezésekre, célokra kell fordítanunk. A másik tényező, amely a lakossági pénzek fejlesztésbe való bevonását ma sietteti. épp az, amiről a bevezetőben szó esett. Az együttes. közös teljesítményben való közvetlen érdekeltség emberi igénye. Mint az állásfoglalás fogalmaz: „Meg kell teremteni a lehetőségeit. feltételeit, hogy az erre kész dolgozók saját anyagi eszközeikkel a vállalati vagyon gyarapításában és hozamának növelésében személyes érdekeltséget vállalhassanak.” Ehhez az alapvető tulajdonformák változatos kombinációjával kell megfelelő kereteket létrehozni: így a természetes gazdasági erők, mozgások, impulzusok összhatása egy, a mainál hatékonyabb értéktermelés lesz. A nálunk újnak számító ösztönzési forma elsősorban az új követelményekhez, a változó korhoz való alkalmazkodás. Ám észre kell vennünk benne a korábbi módszerek bizonyos fokú kritikáját is. A tudomány már régebben feltárta, hogy a tulajdonformák egyszínű alkalmazása egyrészt nem eléggé hatékony, másrészt az érdekek érvényesítését illetően is eltér a céloktól. Ez utóbbira a leginkább közkeletű példa, -hogy a termelőeszközök tulajdonosának: a társadalom egészének érdekei helyett sok döntésben inkább részérdekek — iparági, nagyvállalati, esetleg vállalatvezetőségi érdekek — érvényesülnek. Befektetett étek Úgy tűnik, hogy — mint a KB-állásfoglalás fogalmaz — „az alapvető tulajdonformák változatos kombinációja” — e korábbi gyengeségeket nagyrészt kiszűri. A társadalmi tulajdonforma meghatározó volta a biztosíték arra, hogy a helyi közösség ne tudjon elszakadni az összérdekektől. A termelőcsoportokban meglévő személyes és kollektív érdekeltség pedig — várhatóan — azt szavatolja, hogy ne történhessen egészségtelen mértékű jövedelemközpontosítás a gazdaságban. Azaz a megtermelt jövedelem ott szolgálhassa a fejlesztést, a megújulást, ahol e jövedelem létrejött (s ne a másutt keletkező veszteségeket „tömje be”, konzerválván a rossz struktúrát). A gyakorlati kísérletezés néhány hazai vállalatnál már a KB-állásfoglalás előtt kezdetét vette. Az értékpapír elnevezése — miként tartalma, gyakorlata is — igyekszik eltérni az ehhez hasonló nyugati változatokétól. Ott nagyrészt „alkalmazotti”, „elsőbbségi”, „érdekeltségi” részvényekről beszélnek a dolgozóknak — mennyiségi és jogi megszorításokkal — eladott értékpapírokkal kapcsolatban. Nálunk például a Taurusnál „érdekeltségi jegynek”, a Villanyszerelőipari Vállalatnál „vagyonjegynek” hívják a vállalati embereknek szánt értékpapírt. Az „eladott" vagy „embereknek szánt” kifejezések a sajátosságokra, ezek különbségére utalnak. A hazai kísérletek között ugyanis foglalkoznak olyannal is, amelyben a dolgozó nem fizet a neki juttatandó érdekeltségi jegyért. Ezt — az elképzelések szerint — a „vállalatba befektetett évekkel” érdemli ki. Azaz a hagyományos kifejezéssel nevezett törzsgárdát ezzel a formával becsülik meg, ezen értékpapírok alapján kap — az éves nyereség mértékének megfelelő — osztalékot. Ez utóbhi változat természetesen az említett két előny közül „csak” az egyiket kínálja: a kollektív teljesítményben való érdekeltséget. A másikat: a fejlesztési források növelését nem érinti. Kontroll isi A forrásokat — az állás- foglalás szavai szerint — „ az erre kész dolgozók saját anyagi eszközeikkel” gyarapíthatják. Vagyis a lehetőségeket kell megteremteni, s ha a dolgozók látnak jövőt a vállalatban, bíznak az ott összpontosuló technikában és szakértelemben, akkor ezt fejük, kezük munkája mellett financiálisán, pénzzel is kifejezésre juttathatják. A váltott érdekeltségi, vagy vagyonjegyek egyrészt igenlést jelentenek a vállalat jövőbeli céljaira, másrészt ezek elérésének személyes szándékát, ám ezzel együtt a végrehajtás folyamatos kontrollját is „ígérik"! Leányok, tűzoltóruhában Visznekiek tizennégy ország versenyén — Az idei vakáció legnagyobb eseményét jelentette mindannyiunk számára már az utazás is — újságolja visszatértünk után a községi tanácsnál rögtönzött beszélgetésünk alkalmával Vágó Irma rajparancsnok —, hiszen a helyi tsz mikrobu- szát, a megyei tűzoltóparancsnokság autóját Budapesten a Belügyminisztériumtól kölcsönkapott társas- gépkocsi váltotta. Ezzel a különjáratú járművel mentünk át a határon, s attól kezdve, hogy a sorompót magunk mögött hagytuk: igazi delegációként „kezeltek” bennünket, a kazincbarcikai fiúcsapattal együtt. Magas rangú tiszt köszöntött bennünket, s kellemes fogadtatásban volt részünk a nemzetközi találkozó színhelyén, Havlickuv Brodban is. A továbbiakban pedig vendéglátóink kényelmes elhelyezésről, jó ellátásról, feledhetetlen programról gondoskodtak. S amint mindezt, így egy szuszra elsorolja a fiatal „brigadéros”, a fruskák egymás szavába vágva részletezik a július végi külföldi „kirándulás” nevezetesebb epizódjait. A számításaik szerint legalább 600 kilométeres út állomásait, a cseh- városka szépségét — ódon hangulatú utcáit, tereit, házait. modern létesítményeit, ligeteit, parkjait, tavát, szö- kőkútját és nagy tisztaságát — a szálláshelyükül kijelölt kollégiumot, ahol népvisele- tes hajadonok várták őket virággal, s kenyérrel, sóval, miként a barátnak kijár. Percekig időznek még a szobáknál is, amelyekben hár- man-hárman aludtak, s minden hat személyre külön mosdó-fürdő helyiség járt. A tábornyitás ünnepélyes perceit emlegetik, majd a stadionban rendezett versenyt megelőző színpompás felvonulást a részt vevő országok zászlaival, tábláival. — A meghívottak közül csupán a svájciak maradtak távol — mondja Soós Hajnalka —, így a portugálok, a jugoszlávok, a franciák, a hollandok, a belgák, a finnek, a luxemburgiak, a szovjetek, lengyelek, a csehszlovákok, az olaszok, az osztrákok és az NSZK-beliek velünk együtt meglehetősen népes sereget alkottak a pályán. Annál is inkább, mivel a tartalékkal együtt tíztagúnk voltak a csapatok. Amikor pedig ez a társaság a szabad időre rendelkezésünkre bocsátott 14 helyi különbusszal az utolsó naesten tartott kultúrműsorban népdalainkkal elsőként kaptunk fergeteges tapsot. S — talán ez sem utolsó — mindvégig jobban tetszettünk a fiúknak, mint a másik leánycsapat, a lengyel! A „slusszpoénra” ismét derűssé válik minden arc, s így folytatják tovább a beszélgetést azzal, ami csak eszükbe jut még. Havlickuv Brod tűzoltómúzeumával, a nagy verseny fényét fellépésével emelő 120 tagú zenekar szereplésével, a prágai sétákkal, a honvédelmi szövetség fővárosi vendégségével, s a szálláshelyen töltött idő vidámságaival. Kóczéán István önkéntes százados, viszneki tűzoltóparancsnok. s a leányokat vele együtt kísérő Tóth Józsefné helyi tanácselnök fordítják komolyabbra a szót. Mint összegzik: természetesen remek tapasztalatszerzés is volt a nemzetközi verseny, s bizonyos, hogy az ifiraj hasznára lesz a továbbiakban. Az úttörőkategóriában régebben kétszer is országos bajnokságot nyert gyerekek lényegében az említett helyezésükkel sem hoztak szégyent a szép hagyományokkal rendelkező, s számos rangos sikert elkönyvelt községi testületre. Csehszlovákiában kapott diplomájuk feltétlenül az értékes „trófeákat” szaporítja, s méltó köszöntője lesz a visznekiek közelgő százesztendős tűzoltó-jubileumának. Bódog Erika gyors- és gépírónak. Haviár Magdolna óvónőnek, Horváth Anikó cipőfelsőrész-készítőnek, Tori Éva kereskedőnek készül, s talán egyikükből sem lesz soha hivatásos tűzoltó, őszintén megvallják valamennyien; csupán a mozgás, a játék, a versenyek kedvéért vannak az önkéntesek között. Hasonló ehhez is a kedvük, mint a tánccsoporthoz. Ám, ha bárhol is felcsapnának a pusztító lángok — hívás nélkül mennének oltásukra. Számukra mi sem természetesebb ennél. Gyóni Gyula Balaton Andrea, Haviár Magdolna és Tari Eva a csapat- diplomával . (Fotó: Tóth <Sizella) den sportversenyen vagy akár a leginkább ehhez hasonlítható tűzoltővetélkedőn — igencsak különbözőek. Ráadásul, sajnos egy sor szubjektív bírót megítélés gátolta a jobb eredmények elérését. Nem beszélve arról, hogy a tartalékként bejelentett csapattagot a zsűri akkor is pihenőre kényszerítette, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá. — Különben a verseny stafétafutásból állt. teljes szerelésben, s vödör fecskendővel kellett célba találva átröpíteni egy másik edénybe a lehető legtöbb vizet — fűzi az inméntiekhez Tart Szilvia. — S ügyetlenek éppen egyikben sem voltunk. A stafétában történetesen két perc és egy másodperc alatt teljesítettük a 800 méteres távot, jóval az időszinten belül. Míg , összesített pontjaink alapján megelőztük a barcikai fiúkat! Aztán például az eredményhirdetést követő újabb versenynek is beillő összetett játékos vetélkedőn — ami legalább az előbbihez hasonló ügyességet kívánt — ötödikek lettünk a szovjetek, a nyugatnémetek. az olaszok, a csehszlovákok mögött. A búcsúElmény- b eszámoló — civilben pon elöl és hátul rendőrségi biztosítás mellett egyszerre kerekedett fel a prágai városnézésre — még nagyobbnak tűnt! Az emlékek idézgetése közben a leányok meglepően siklanak át a tulajdonképpen leglényegesebben. S hirtelenjében zavarba is jönnek, amikor eszükbe juttatom. Kicsit gondolkodnak: mit válaszoljanak erre? A helyezésükkel ugyanis —pironkodnak — sajnos nem dicsekedhetnek különösebben. Mert voltaképpen a 25 csapat küzdelméből a visznekiek huszonnegyedikként kerültek ki. Szabó Szilvia és Deme Natália azonban kisvártatva csak belevág a kényesnek ítélt témába. S egymást kiegészítve magyarázzák, hogy sajnos, a még oly aranyos rendezők is megfeledkeztek egy igen fontos dologról. Egyenjogúság ide, egyenjogúság oda: nem szabad közös kategóriába sorolni a leányokat és a fiúkat... Havlickuv Brodban egységes pontozást alkalmaztak, a gyengébb nem képviselőitől is ugyanazt várták, mint az erősebbtől, noha fizikai képességeik — s ez döntő minA viszneki leányoknak nem mindennapi megtiszteltetésben, élményben veit részük a közelmúltban: hazánk legjobb ifjúsági tűzoltói között képviselhették a magyar színeket 14 ország csehszlovákiai versenyén. Uborkaszezon a Szegedi Konzervgyárban Naponta bárom műszakban, műszakonként 18— Z0 ezer üveg uborkát dolgoznak fel a Szegedi Konzervgyárban főidényben NSZK, illetve szovjet exportra. A képen: Bikali Mihályné uborkát rak az üvegekbe (MTI-fotó: Stekovics János — KS) M. P.
