Népújság, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-11 / 162. szám
8. NÉPÚJSÁG, 1987. július 11., szombat Palackba zárt üzenet Száz éve született, 1887. június 24-én vagy 25-én. Az egyik forrás ezt, a másik azt adja meg dátumul. A száz év azonban így is. úgy is megvan. S micsoda száz év. Benne két világháború, az emberiség robbanásszerű szaporodása és fejlődése. S benne Karinthy. Elsősorban nekünk magyaroknak az, aki. Meghatározó jelenség, de a világ irodalom- és filmművészetében is gyakorta fel-fel tűnik egy-egy téma, amire mi azt mondjuk: ezt ő. Karinthy Frigyes találta ki és írta meg. S mennyivel jobban! Igen. Szellemi létezése meghatározó erejű lett. Rányomta egyénisége, gondolkodásmódja bélyegét e száz évre, és formálta mindnyájunk gondolatvilágát. A humanista gondolkodásmód modern polihisztora volt. A lexikon szerint: „humorista, költő, író. kritikus, műfordító, a 20. század legegyetemesebb érdeklődésű és egyik legtermékenyebb, legnépszerűbb magyar alkotója.” ö volt Karinthy. S ráadásul egy másik Karinthy, a Ferenc apja. önmagában ez is elég érdem a halhatatlanságra. de „Gyermekkori rtapló”-jának írásától, tehát a századvég utolsó éveitől. 1938. augusztus 29-ig. halála napjáig mennyi emlékezetes, maradandó művet alkotott! Ötödik gyerekként jött a világra, hatéves korában elveszti anyját, és 14 éves, amikor első munkája, egy regény — Verne Gyula és H. S. Wells hatásában, modorában — folytatásban megjelenik a Magyar Képes Világ hasábjain. A mű címe — Nászutazás a föld középpontján keresztül — önmagában jelzi, hogy szerzője. a még csak három év múlva érettségiző fiatalember, fejlett fantáziával rendelkezik. Ez a fantázia- készség a továbbiakban páratlan ismeretanyaggal fonódik össze. A műveltségélmény egész életművének termékenyítő forrása. Hihetetlen szellemi vitalitásának. áradó alkotókedvének serkentője valószínűleg páratlan ismeretéhség volt. Megismerni, felfogni. feldolgozni a világ elénk kerülő jelenségeit, boncolni őket. s ha lehet, megfejteni titkukat, s leleplezni az ál-orcásat. és nevén nevezni a nevezhetőt. A szellem végtelen tengerén hajózni, kalandorként, kalózként — s józan halászmesterként. Aki újságokba ír. az újságíró. Állítólag! Az érettségi után egy évvel „Az Újság” munkatársa, Kosztolányival életre szóló barátsága itt kezdődik. S megindul karcolatainak, humoreszkjeinek áradata, rövidesen nincs olyan fontosabb korabeli újság, ahol írásait ne találnánk. A legnagyobb sikert — az ismertséget — azonban talán mindmáig legismertebb művének első még vékony kis kötetével aratta. Stílusparódiái, az „így írtok ti” 1912-ben jelent meg először. Babits Mihály írta róla: „Pályájának , természetes indulása volt az irodalmi karikatúra. Az irodalom lehetőségei érdekelték: hogyan írnak az írók, és hányféle módon lehet írni .. . Paródiasorozata voltaképpen az irodalom lehetséges formáinak végigpróbá- lása és leleplezése.” A baráti kör, a hírnév, az irodalomelemző és beleérző készség a Nyugathoz sodorja. és szükségképpen eredeti írói alkotásokra ösztönzi. Irodalomcentrikussá- gát emlegeti mindenki a pályaindulás első felívelő szakasza kapcsán. pedig kíváncsisága a világ dolgai iránt nagyobb erejű és hőfokú volt annál, hogy megmaradhasson az ezoterikus szépirodalom korlátái között. A világ, a társadalom, az élet nem olyan volt az első világháború előtt és alatt, hogy megmaradhatott volna az irodalom, mint téma az egyetlen alkotói vonulatnak egy ilyen egyetemes érdeklődésű és szenvedélyű írónál. Filozófiája, a matematikai fe- gyelmezettségű logika sem válik életidegenné egy pillanatra sem, hiszen . az életjelenségek groteszk vagy ironikus bemutatásának, ellenpontozásának. leleplezésének célját szolgálták. S természetesen háborúellenes. harcos pacifista, következik a humanizmusából, de elutasítja a nacionalizmus, sovinizmus minden formáját. Társadalom- történeti ítéleteit ekkor — ha a megfogalmazás kicsit paradox is. hiszen a Nyugat egyik vezető polgári írójáról van szó — a józan paraszti gondolkodásmód jellemzi. Ontja az írásokat. A kis lélegzetű hírlapi tárca, karcolat. humoreszk — leginkább ezekből jelennek mea kötetei. Az ország eavik legnépszerűbb írója, még akkor is, ha sokan csak humoristának tartják. A háború alatt jelenik meg a „Tanár úr kérem” és az Utazás Faremidoba". S 1919-íbent mutatják be „Holnap reggel” című drámáját is. A háború még viharos eseményei, őszirózsás forradalöm. Tanács- köztársaság, fehérterror egyébként megriasztják, fél a politikától, távol tartja magát. Űjra házasodik. Mint minden nagy alkotónak neki is legendák kísérik életét, első felesége Judik Etel úgy szökik meg vele Berlinbe, második felesége Böhm Aranka, ő is férjét hagyja ott Karinthy kedvéért. Ez a házasság is viharos, mint ahogy tulajdonképpen az Karinthy Frigyes egész élete. Fantasztikus termelékenység, milliónyi megjelenés — és állandó anyagi gondok, A polgári lét bohémnyomorú- ságú pereme. Minden természetesen áradó iróniával és öniróniával — poénjei számtalan írásban, könyvben ma már közkézen forognak. A Horthy-korszak első éveire esik a „Hőköm színház” és a „Capillária" megjelenése — de szinte minden évben több gyűjteményes kötete jelenik meg ekkor, hiszen hírlapi írásainak gyűjteményére még a gazdasági válság éveiben is van piac. Űgyhogy 1928- ban az Atheneum Kiadó tíz kötetben kiadja munkáit. Ekkoriban jelenik meg „Kötéltánc” című regénye, a „Nevető dekameron” és a „Ki kérdezett?" című esszékötete is. Tulajdonképpen a harmincas évek eleje hozza azt a — megfigyelhető — végzetes változást, amely a legnagyobb magyar nevettetöt a legmeggondolkodtatóbbra változtatja. Nem mindenki tudatosítja: jó költő volt. Igazából kevés verset írt. De van köztük néhány maradandó: A „Vérmező 7 95 május”, az „Előszó", a „Méné, tekel...”. „A gyermek mostanában nyugtalan" — s mindenki folytathatja még a sort a maga kedvencével — egy filozofikus alkatú, kicsit depressziós, de mélyen megrendítő lírikust mutatnak. Olyat, amilyenné a harmincas évek elejétől az egész alkotó vált, fejlődött, alakult. Természetes ítélőerő. józan gondolkodásmód jellemezte, hatalmas műveltséganyag határozta beleélőelemző erő — hát hogyha látta volna, hogy a világ merre rohan. S mindehhez személyi bajok. Betegségek, j közeli barátok halála. 1936- \ ra bizonyosra válik: agydaganata van. Még abban az évben, május 5-én sor kerül — az azóta irodalmi világhírre vergődött — Oli- vecrona-műtétre. (Merthogy szeretjük azt hinni, hogy ami nekünk világra szól. abból azért valami keveset a világ is tudomást szerez!) Még az agyműtét előtt írta, de csak utána jelenik meg, 1937-ben a „Meny- nyei Riport" című regénye egy időben a betegség-operáció témavilágát feldolgozó „Utazás a koponyám körül" című munkával. Még egy évet élt. Siófokon halt meg, agyvérzésben. Szeptember 1-jén temették. A gyászbeszédet Móricz Zsigmond tartotta. Ennek a viharos 100 évnek, az ellentmondások korának volt ellentmondásos nagyja. Egész életében arra készült, hogy a kis rövid karcolatok, gondolatszilánkok után megírja a nagy összefoglalást, a kor nagy szellemi enciklopédiáját. E száz év — cím- - szavakba gyűjtött — filozófiai, etikai, esztétikai foglalatát. Ehelyett küldött nekünk még egy palackba zárt üzenetet; „Itt vagyok, az El- hagyatottság Harmincadik / Szélességi, a Szégyen Századik Hosszúsági S a fo- gatösszeszorító Dac / Végső Magassági Fokán, valahol messze vidéken És kíváncsi Vagyok, lehet-e még jutni előbbre” Szalontay Mihály /(anitítfLyJújy® mm PRíG ■•nemi !>•/ m Perl Márton reprodukciói fápek a középiskolákéi Méné, tekel... Hallgasd meg, aztán mondd utánam ezt: Versben mondom, hogy jobban megjegyezd. Szívedbe vésem és füledbe rágom: Rossz volt embernek lenned a világon E korban, melynek mérlege hamis, S megcsal holnap, mert megcsalt tegnap is. Délben az ember megkísértetett, Az éjben sírtak a kísértetek. Siratták Krisztus gyötrelmes keresztjét, De a gyilkost megint hősnek nevezték. A férfi vért ivott s a nő velőt, Künt a költő bőgött a bolt előtt. Halottra adtak selymet és brokátot, Az élő rongyos volt lés vért okádott. Virággal hintették a síri vermet, Az élő künt a hó alatt didergett. Hangos szóval esküdtek a koporsón, Az élő halkan jajgatott a borsón. Bámult a gyermek, nagy szemét kinyitva, Az aggok hallgatták, gyáván sunyítva, De szembeköpte mesterét a hitvány Piszkos rüpők, a szemtelen tanítvány. Hajók rohantak égő tűzveszélyben, A ringyók cifra rongya szállt a szélben, De a legszebb és a legékesebb Szemétdombon rohadt el, mint az eb. Most hát kezem tördelve, sírva kérlek, Vigyázz, figyelj: készül a tiszta mérleg. Tedd most szívedbe és füledbe el — Az értelmét majd megtudod, ha kell. MÉNÉ TEKEL — ha érted, vagy nem érted, Jegyezd meg jól: tenéked szól s teérted. Egykor sötétben elmondott dalom Mint Iángírás, világít a falon. Jegyezd meg jól: ma szürke szók ezek, De élni fognak, hogyha én nem élek S lesznek, ha nem leszek. Találkozás egy fiatalemberrel Jókedvű voltam, mindent elfelejtettem, körülményesen meggyújtottam a szivarom és nékivágtunk az Andrássy útnak. Én szép és drága feleségem mosolygott rám a fátyol alól, én szép kedvesem, aki íme, szeretett és megengedte, hogy szeressem. A fiatalemberrel a Duna- parton találkoztam, hat óra felé. Elment mellettünk, már alkonyodott akkor, nem vettem észre. Már húsz lépésnyire lehetett, mikor hátulról megpillantottam. Egyszerre elhallgattam, és zavart nyugtalanság fogott el. A karcsú derék egy rakodóhajó hátteréből vált ki élesen, de mégis azt hiszem, a lépéseiről ismertem rá. Kicsit kopottak a ruhák. A kezében széles füzetet vitt. Tizennyolc vagy csak tizenhét éves talán ... még haboztam, nem mertem elhinni... el akartam fordulni, de egyszerre éles nyilallás vonaglott át a szívemen, és utána oly heves dobogás fogta el, hogy meg kellett álljak. Egy mozdulatát láttam meg, amint a kezét felemelte és maga elé tartotta; ó jaj, rettenetes, ez volt a kéz, még a vágást is megismertem rajta, amit a tornateremben ... A feleségem csodálkozva nézett rám és én hebegve mondtam: — Kérlek ,.. várj rám ... beszélnem kell ezzel a fiatalemberrel ... És otthagytam őt és előresiettem. Nemsokára aztán meglassítottam a lépteimet. Már alkonyodott. A fiatalember nem fordult meg. Tudta, hogy mögötte vagyok. Nyugodtan ment tovább, egy hajókötélkőnél nyugodtan megállt, és a csendes Duna felé fordult, s nézett át, messze a hegyek felé. Borzasztó zavarban voltam, a torkom köszörültem. Melléje álltam, hogy észrevétes- sem magam. Lopva a száját néztem, mely fiatalabb és keskenyebb volt még, mint az enyém. A szeme nagyobb és világosabb. Ó ő volt az. És a füzet a kezében, a régi füzet... amit a szekrényem fenekére tettem és elfelejtettem ... Nehéz, szorongó izgatom volt ez. — Hát... nem látsz? ... — mondtam végre halkan. — De igen, — mondta, de nem fordult felém. Zavartan hallgattam. Aztán elszégyelltem magam. Nevetséges. Egy tizennyolc éves fiatalember! A találkozás különös, de fel kell találjam magam. Elfogulatlan leszek. Örüljön, hogy alkalma volt meglátni engem. — Azonnal megismertelek — mondtam hangosan — amint elmentél mellettem. — Tudom, — mondta. — Hát miért nem jöttél oda? Nem vagy kíváncsi rám? Nem felelt. Ideges lettem. — Jó, tudom, milyen tartózkodó és gőgös vagy. De látod, ennek semmi értelme ... Hidd el, rájöttem, hogy semmi értelme. .. Majd elmagyarázom neked .. . Magad is belátod majd, hogy nem maradhattam tartózkodó és gőgös... De hát miért nem nézel rám?... Nézd, bajuszom van ... Huszonhat éves vagyok ... De furcsa vagy.. Haragszol rám? Nem felelt. A szája keserűen összehúzódott. — E'h!„.. — mondtam. — Ez a nagyszerű hallgatás! Jó, jó, emlékszem már ... Hát aztán? Örökké nem csinálhatja azt az ember. Né, még talán szemrehányásokat teszel. Ugyan kérlek, a nagy hallgatásod nem olyan nagydolog. .. Nem látom, hogy sokat használt neked ... A ruhád nagyon szánalmas, édes fiam. És sovány vagy. Már engedj meg, nem tudnék ilyen ruhát felvenni ... Na, mi az! Sírj egy kicsit, kapsz egy krajcárt! Most nézett rám először. Keményen rám nézett, a szemembe, aztán megint elfordult.
