Népújság, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-11 / 162. szám

NÉPÚJSÁG, 1987. július 11., szombat El PANORÁMA s. GYÖNGYÖSI SIKEREK Összhangban a divat és a piac igényeivel Ha egy nő a boltban ruhákat válogat, elsősorban a szint, a fazont nézi; azt, hogy elég divatos-e? De, mi­közben leemeli a fogasról, azon nyomban már a pénz­tárcájához is méri. Nemkülönben érdekli: a konfek­cióüzletben hány ugyanilyet talál, ami neki tetszik, hisz nem szeretne minden utcasarkon szembetalálkoz­ni vele... Ám: milyen szempontok vezetik egy ruhá­zati vállalat vezetőit, divattervezőit, kivitelezőit? Nos, nagyjából ugyanezek, még ha szélesebb távlatban is gondolkodnak, s más egyéb tényezőt is figyelembe kell venniük. Egy tény: arra törekednek, hogy a divat a piachoz igazodjék. Gyöngyösön, a Heves Me­gyei Ruházati Ipari Válla­latnál arról érdeklődtünk, hogyan tudják a kettőt összhangba hozni. Czakó Jánosné igazgató legelőbb az idei vállalati eredményekről, elképze­lésekről szól: — Ebben az esztendőben 200 millió forintos termelé­si értéket irányoztunk elő, s az első öt hónap elmúltá­val tartjuk is a szintet. Há­rom irányban értékesítünk: gyártunk hazai piacra, tő­kés és szocialista exportra. Mégis, a kivitel a legjelen­tősebb olyannyira, hogy termékeink nyolcvan száza­léka jut határainkon túlra. — Kik a legjobb vásárlók? — A Szovjetunió és az Egyesült Államok. Kapcso­latunk van több külkeres­kedelmi vállalattal, az ame­rikai Peabody és Nayko céggel. Szállítunk Közép- Európába, aztán az NSZK. ba és a francia Sarfati cég­nek is. Négyszázan dolgoz­nak a vállalatnál, s Gyöngyö­sön kívül három telephe­lyünk van: Bélapátfalván, Pétervásárán és Kiskörén. Az elmúlt időszakban bőví­tettük profilunkat, pillanat­nyilag a szabadidőruhától kezdve az átmeneti kabáto­kig szinte minden terméket gyártunk. — Milyen igényeik van­nak a szocialista és a tőkés megrendelőknek? — A Szovjetunióba mint­egy százmillió forintos ér­tékben szállítunk női ruhá­Erdélyi Anna: Az optimáli­sát kell megtalálnunk zánkban mind több az olyan közép- és kisüzem, amely rugalmasan tud alkalmaz­kodni a divat diktálta kö­vetelményekhez. A Heyes Megyei Ruházati Ipari Vál­lalat is ezt bizoyította, hi­szen már a tavalyi nyere­ségük is több volt az előző évieknél. — Tőkés kivitelünk azért is nő, mert elnyertünk egy exportbővítő pályázatot, amely 1990-ig szól — ma­gyarázza az igazgatónő. — A megrendelések, az árak ter­mészetesen befolyásolják termelésünket, ám vélemé­nyem szerint a jövő útja a butikszerű gyártás lesz. — Milyen értelemben? — Több egyedi darabot készítünk, annak figyelembe­vételével, hogy a legutolsó divatot kövessük. Saját ter­vezésű modelljeink vannak amelyek belföldi és szocialis­ta piacra készülnek. A tő­kés országok megrendelői maguk adják az elképzelé­seket: vagy teljes műszaki leírást vagy mintadarabot küldenek és az anyagot is maguk szállítják. Legutóbb például Olaszországból, Ma­laysiából kaptunk kelmét. zetés a nőiességet hangsú­lyozza: a vállak szűkülnek, a lezsert felváltja a testhez simuló fazon. A szűk és a bő azonban egyaránt diva­tos, az a fontos, hogy a kel­mének lágy esése legyen. — Mennyire engedheti sza­badon a divattervező a fan­táziáját? Hiszen alkalmaz- Ikodnia is kell a vállalat adottságaihoz, érdekeihez... — A képzelet szabadon szárnyalhat, de más szem­pontok is érvényesülnek, egyeztetni kell a különböző érdekeket. Egy tény: min­denképpen az optimálisát kell megtalálni. Tizenöt éve dolgozom itt, s kolléganőim­mel ismerjük a piacot, a megrendelőket. így az igé­nyekhez is tudunk igazod­ni. Vannak különleges kí­vánságok is, főként a tőkés partnerek részéről. Ám ha például homokszínt és tig­rismintát kér — ami egyéb­ként szintén a közeljövő divatja — szállítja az anya­got is hozzá. S végül: a vállalatnak négy boltja van. Itt a vevők már tapasztalhatják, hogy a hazai igényekhez is iga­zodnak. Egyre inkább ta­lálkozni egyedi modellek­kel, amelyek lépést tartanak a divattal. Mikes Márta kát, szoknyákat, kosztümö­ket. Az USA ezek mellett férfifelsőruhát is kért. Ér­dekes módon egyre inkább szűkül az olló a szocialista és a tőkés igények között. Míg a szovjet megrendelő ezelőtt ezerdarabos szériát várt, ma már kétszázas té­telre számít. Nekünk ugyan ez nagyobb munkaráfordí­tást jelent, de megéri a be­fektetés, hiszen a partner elismeri a változatosabb, színesebb kínálatot. Tény, hogy a nagyválla­latok a gazdaságosság mi­att a szériagyártásra áll­nak rá elsősorban, de ha­Két modell hazai és külföldi piacra Több hazai textilipari vál­lalattal tartjuk a kapcsola­tot, ezek állandó szállító­ink. Szokták mondani: a divat olyan, mint az időjárás: gyakran változik. Egy ruha­ipari vállalatnál viszont nem igaz az, hogy nincs új a nap alatt. Ezért állan­dóan figyelniük kell a szak­lapokat, a bel- és külföldi­eket egyaránt, szinte nap­rakész információval kell rendelkezniük. Szerződé­ses viszonyban állnak a Magyar Divat Intézettel: a divatbemutatókon kívül időről időre megküldik a legújabb trendeket. Nos, lássuk, milyen ru­hákat viseljenek a hölgyek az idén ősszel? Kérdezzük erről a szakembert, Erdélyi Annát, a vállalat divatter­vezőjét: — Továbbra is a termé­szetes anyagokból készült szövetek a jellemzőek. A puha, kényelmes viselet a cél. Az ősz színei a fekete és a barna kombinációja. Mikor először hallottuk, kissé meglepődtünk, de a bemutató arról győzött meg rendkívül elegáns. A bar­nának minden tónusa elő­fordul, a tojáshéjtól a ká­vén, az őzbarnán át egé­szen a négerig. A vonalve­Az üzemcsarnokban mosl NSZK megrendelésre kord­bársony nadrágokat varr­nak (Fotó: Perl Márton) Czakó Jánosné: Az elmúlt időszakban bővítettük ter­mékeink körét. MINDIG NYITVA A MŰHELY AJTAJA „Nem rí le rólam, hogy nem a táj szülötte vagyok.. ff Csilla szőni tanul... (Fotó: Perl Márton) Kanyargós út visz Bodony ba Kovács Jánosné Kis Juló népművész házához. Hogy a település még sincs távol a világtól, annak talán egyik tanújele az. hogy ő maga is megteszi ezt az utat visszafelé hetente több­ször is Recskre, Párádra, Verpelétre: mindenhová, ahol mesterségbeli tudásra áhí­tozó gyerekek várják. Ösz­tönös pedagógusként, a pa­lóc népművészet megszál­lott híveként a vidék egy­re több és több tanítványá­val igyekszik megismer­tetni hajdani tárgyalkotók hagyatékát. Pedig huszon­két esztendővel ezelőtt, ami­kor ifjú feleségként a fa­luba került, az ő számára is ismeretlen volt mindez. így hálálom meg, hogy befogadtak — Különös — meséli —. hogy amikor ide kerültem, úgy tapasztaltam itt zár- kózottabbak az emberek. Gondolataikban, talán szó- kimondásukban is megfon­toltabbak. Ahogy látták, hogy igyekszem, a munkám­ban sincs kivetnivaló, egy­re inkább befogadtak. Elő­ször az utcabeli öreg né­nikkel találtam meg a kap­csolatot. Jakab Mártonná, Kis Palkó Mártonná Ilon néni tanított meg hímezni, szőni. A néptánccsoport­ba is bevontak az itteniek. Az is nagy hatással volt rám, hogy hagyományos palóc lakodalmunk volt. Jó néhány évvel később, mi­kor itt tartották a palóc na­pot beöltöztem népviseletbe menyecskének. Mondták is rólam a bodonyiak, hogy nem rí le rólam, hogy nem a táj szülötte vagyok. Pe­dig Nyíregyháza mellett születtem Balkányban. Ra­gaszkodom máig a falum­hoz, rokonaimhoz, de ez a .második életem már jobban ideköt. Hogy őrizem és igyekszem továbbadni, azt, amit egykor kigondoltak? Erre csak egy indokom van: ezzel szeretném meg­hálálni. hogy befogadtak ... Aztán, hogy látták bennem a teremtő kedvet, sok se­gítséget kaptam a Hazafias Népfronttól: 1972-ben meg­szereztem a szakkörvezetői oklevelet. Tompa Béláné- nak Eiben Imrénének so­kat köszönhetek, de szin­te mindenkinek, aki része­se a mozgalomnak. Meg­kaptam a Népművészet Ifjú Mestere címet. 1976- tól kezdtem gyerekekkel is foglalkozni. Először itt Bo. donyban. Akkoriban 16-an voltak. Ma már sokan érett­ségiztek közülük. Nem hi­szem, hogy szégyell­nék, a két fiam — az egyik már egyetemista, a másik főiskolás — annak idején éppúgy megtanult varrni, gyöngyöt fűzni, mint a lányok. Most is a négy csoportomba — merthogy ma már annyi van — nem­csak kislányok jönnek. Ügy alakult, hogy hívtak Recsk­re a Bányász Művelődési Otthonba is szakkörveze­tőnek. Bányászfeleség va­gyok, a bodonyi rónaság mellé ezt is vállaltam. Ver- peléten, a tisztiklubban Szöszmöte klubot vezetek, bőrözéssel. nemezeléssel ott kísérletezhetek. A parádi óvodásokkal meg azért fog­lalkozom mert az az elkép­zelésem, hogy minél kisebb korban kezdjük, talán an­nál jobban fejlődik a kéz­ügyességük, díszítőkedvük. Huszonnégy kiló csokoládé Alighogy belemelegedünk a beszélgetésbe — máris megérkeznek a „műhelyla­kók”. Kovácsék tágas por­táján ugyanis egy kicsi, ám szinte mindenre alkalmas műhelyt is kialakítottak az alagsorban. — Ide bármikor jöhetnek, nyitva az ajtó — magyaráz­za vendéglátónk. — Ha be­lefognak egy munkába, ami­kor kedvük tartja folytat­hatják. Angyal Csilla most járta a negyediket. Kezdetben kicsit elfogódottan nyilat­kozik, de aztán készsége­sen igazít útba mi a „bor­sóka”. a „pók”, a „mester­ke”. Mindegyik hímzésmin­tát ismeri. S hogy szőni is tud, arról meggyőződhet­tünk. A szövőszéken épp az ő munkája van, megnézhet­jük, hogyan folytatja. Ko­vács Krisztián, aki egyéb­ként a szomszédban lakik, de gyakran itt van, mert itt mindig akad valami ér­dekes tennivaló, ismeri a körmönfonás, madzagszövés titkait, és természetesen varrni is tud. A kis műhely­ben, ha úgy adódik, tízen- tizenöten is elférnek. Erről árulkodik a sok színes apró gyöngy tégelyekben, a ken­der, gyapjúszálak és a szá­zad eleji két szövőalkalma­tosság. Megsokszorozódik a gye­rekek mesélőkedve, amikor a májusi kirándulásról szól­nak. Juló néni — ők így mondják — elvitte őket Sze­rencsre, együtt a recski és bodonyi szakkörösöket, ahol az Eszak-magyarországi Kalárison kiállították a munkadarabjaikat. A siker nemcsak elismerő szavak­ban volt mérhető, de mér­legen is, a díj ugyanis 24 kiló csokoládé volt! Meg az élmény, hogy felnőttekéhez mérhetően szépet, maradan­dót alkottak. Értékük nem mérhető forintban Afféle kincseskamra van még Kis Julóék házának végében, Egy parányi erede­ti palócszoba, régi bútorok­kal, gyűjtött, saját készíté­sű térítőkkel, viseletekkel, szőttesekkel. A vendégeknek, gyerekeknek természetesen ide is, mint a lakás vala­mennyi zugába szabad a be­járás. — Sokat köszönhetek a férjemnek, ő mindig megér­ti és segíti a törekvéseimet — jegyzi meg a háziasszony. Majd szép sorjában mu­togatja, valóban remek­munkák! — Nem eladásra dolgo­zunk. Inkább pályázatokra, kiállításokra szánjuk a leg­többet. Tanítványaimmal évről évre ott vagyunk Zánkán az úttörőtáborban, de nemrégen Recsken mu­tatkoztak be. Saját kiállítá­som is van évente többször, de szívesen vállalok TIT- előadásokat, játszónapo­kon is részt veszek. Szá­momra a közelmúlt nagy sikere, hogy nemrégiben jelent meg az Országos Nép- művészeti Baráti Kör ki­adványa a Művészeti Tárló, amelyben 33 képző- és iparművész és 22 népmű­vész között én is ott lehe­tek. Ez a közösség — hiszen jól ismerjük egymást — arra ösztönöz, hogy az ország különböző vidékén élők egyre tovább őrizzék és gazdagítsák, a még ma is gyarapodó magyar nép­művészetet. Jámbor Ildikó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents