Népújság, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-11 / 162. szám
NÉPÚJSÁG, 1987. július 11., szombat 3, Bérek és adóreform Most azon gondolkodnak a szakemberek, hogy az adóreform esetleges elhatározásával és bevezetésével megszüntethető-e a létezése óta oly sok vitát kiváltó, az általános szabályozó- rendszertől lényegében elkülönített keresetszabályozás? Vannak olyan elképzelések — sokan és hevesen vitatják —, hogy esetleg bevezethető a munkáltatók és a munkavállalók közös megállapodásán alapuló keresetszabályozás. Ez esetben az egyik nagy kérdés, hogy kik képviselnék a munkáltatókat. Az ágazati minisztériumok? Ez aligha megy. lévén. hogy az államigazgatás nem léphet fel afféle érdek- képviseleti szervezetként. A Kereskedelmi Kamara szakmai tagozatai? Ez már járhatóbb útnak látszik, ám ehhez lényegesen át kell alakulnia a kamarai szervezetnek. És a legnagyobb gond, hogy vannak-e olyan' intézményesen is manifesztálódott érdekkülönbségek a munkáltatók és a munkavállalókat képviselő szakszervezetek között, hogy ezek alapján valóságos alkupozícióban egyezkedjenek a mindenkori béremelések mértékéről. És hogy nem fenyeget-e a veszélye annak, hogy minden ágazat, s lényegében minden munkahely, nagyjából azonos béremelésért harcolna, nem tűrve el az átlagnál alacsonyabb, de az átlagnál lényegesen magasabb mértéket sem. Ez esetben a megegyezésen alapuló szabályozás a már eddig is rendkívül káros nivelláció konzerválásához, megmerevedéséhez vezetne. A megegyezéses szabályozás támogatói viszont meggyőződéssel hangsúlyozzák, hogy a javasolt módszer már csak azért is megvalósítható, mert minden eddigi bérszabályozási konstrukció lényegében csődöt mondott. Vágy azért, mert alkalmatlannak bizonyult a teljesítménynövelés érdemleges ösztönzésére; vagy azért, mert nem szolgálta az emberi munkával való takarékos, racionális gazdálkodást; vagy azért, mert nem tartotta kellőképpen ertős kézben a vásárlóerő kiáramlást; vagy éppenséggel azért, mert egyik feladatának sem felelt meg. Most nincs hely annak boncolgatásával foglalkozni, hogy a mindenkori kereset- szabályozástól olyan funkciók ellátását várták el, amelyekre e szabályozási metódus, minden formájában eleve alkalmatlan. Legalábbis abban a jövedelemelvonási, árszabályozási és támogatási környezetben, amelyben működnie kellett és kell. Arról sem érdemes hosszasan meditálni, hogy minden bérszabályozási rendszerrel kapcsolatban elementáris erejű türelmetlenség nyilvánult meg, mihelyst kiderült, hogy valami hiba van, hogy az éppen aktuális szabályozás nem hozza, de azonnyomban, a várt ösztönzési és legfőképpen a vásárlóerő-korlátozási eredményeket. S ez a türelmetlenség rendre tapasztalható volt akkor is, amikor a keresetszabályozás elvi alapjait ásták alá a szinte szá- molatlanul osztogatott — mert a legkülönbözőbb informális csatornákon keresztül kiharcolt — állami, központi bérpreferenciák. De vissza az alapkérdéshez: milyen szabályozási rendszer várható a közeljövőben. az adóreform után? Aligha kétséges, hogy nálunk, a személyi jövedelem- adó bevezetésével sem szüntethető meg valamiféle központi keresetszabályozás. Azokban az országokban, ahol ezt mellőzik, nem azért mellőzhetik, mert adózási rendszerük része a személyi jövedelemadó, hanem azért, mert olyan piaci viszonyok között gazdálkodnak, hogy maga a környezet gátolja, sőt teszi lehetetlenné a teljesítményfedezet nélküli bér- kiáramlást. Mi pedig, fájdalom, ettől messze vagyunk. Az is nyilvánvaló, hogy a mai rendszer már csak technikailag sem tartható fenn, éppen az adózási rendszer változása miatt. Akkor mi lesz, mi legyen? Felmerült a javaslat, hogy mindenképpen meg kell szüntetni a teljesítményhez kötött szabályozást, és át kell térni a lehető legegyszerűbb központi bérszabályozásra, egyszersmind a nyereségrészesedésnek sakkal nagyobb ösztönző szerepet kell adni, éppen a munkateljesítmények növelése érdekében. Igen ám, csakhogy a nyereség, mint mérce, rendkívül megbízhatatlan. Néhány durvább, vagy akár finomabb áremelési akció, s máris megugrik a nyereség — a teljesítmények növekedése nélkül. S egyelőre aligha látszik elkerülhetőnek, hogy a vállalatok a nyereségnövelés e roppant egyszerű módszerét mellőzzék. Egy másik elképzelés szerint a mindenkori névleges bérnövekedésnek csak egy része függjön a teljesítményektől, másik részét pedig teljesítmény-feltételektől függetlenül is kifizethessék a vállalatok. Mindezek végiggondolása után alighanem mégis csak járható útnak látszik — nem a közeljövőben, csakis távlatilag — az érdekegyeztetésen alapuló bérszabályozás, akkor, ha ennek pontosan kidolgozott, kiérlelt mechanizmusa körvonalazódna és megfogalmazódna. És-addig? Nos, addig — tekintettel arra, hogy a közelebbi jövőben, s értendő ezalatt a következő néhány év — gazdaságunk nagyon szerény teljesítőképességét is figyelembe véve aligha képzelhető el más szabályozási módszer. mint hogy azt a kevéske pénzt, ami a bérek emelésére fordítható. központilag osszák el, s valamiképp megpróbálkozzanak a nyereségrészesedés ösztönző erejének növelésével. Nem a leglátványosabb és főleg nem a leghasznosabb megoldás: úgy is mondhatnánk. hogy kényszerszabályozás lenne ez. mindaddig, amíg a gazdálkodási feltételek, no és persze saját munkánk leredménvei nem tváltoznak, nem javulnak — de gyökeresen. V. Cs. Kényszer: a világ- színvonal A Mikroelektronikai Vállalat gyöngyösi gyárában évi 22,5 millió integrált áramkört készítenek. Egyre többet belőle az emberi felügyeletet alig igénylő automatákon. Az AB 300 berendezésen a képernyőn követheti a huzalozás munkáját a kezelő, akinek munkáját a gép „megtanulja”, és sokszorta gyorsabban ismétli (1. kép). A 8030-as gép ülteti be a. „morzsát”, a chipet a szerelőszalagba: Sipos Alajosné kezeli (2. kép). Csordás Ferenc a TFX szétvágó-hajlító automatát állítja be (3. kép). A 75 százalékos műszakpótlékkal az IC-üzem mikroszkópjai alatt dolgozó asszonyok havi 5—8000 forintot keresnek (4. kép). (Kőhidi Imre képriportja) ARCÉL A parancsnok... A többgyermekes szegényparaszt édesapa, de fia, Kóta Sándor sem álmodozott arról gyermekkorában, hogy egykoron tiszt lesz, mégpedig ezredes, sok ember parancsnoka. (Fotó: Perl Márton) Tizennégy évesen érte meg a felszabadulást a Hortobágy szélén, Tiszacsegén, ahol született. Hallotta azt a földet rázó morajt, robajt, látta az ég alját is tűzíbe- mártó vörösséget, amely a híres hortobágyi tankcsatát kísérte a háború során, amikor a szovjet hadsereg szétzúzta a hitleri hordákat és folytatta hazánk felszabadítását. Később földet 'kaptak és nagy ambícióval fogtak hozzá a gazdálkodáshoz. Ö is segédkezett a szülői, háznál, de amikor az állami mező- gazdasági gépállomás megalakult, elszegődött traktorosnak. Vonzották a gépek, amelyekből addig csak hébe-hóba látott csak egyet- egyet. Itt kapcsolódott be az ifjúsági mozgalomba. Az országos nagy tennivágyás, lelkesedés őt is sodorta, röpítette előre. DISZ-tag, imajd DISZ-titkár lett. A pártba is ;itt lépett be, és 1951 októberében innét jelentkezett önként a Magyar Néphadseregbe. A Petőfi Politikai Tisztképző Intézet növendékeként avatták politikai tisztté. Sok helyen szolgált, majd 1982-ben a Heves Megyei Hadkiegészítő és Területvédelmi parancsnoki beosztást bízták rá. Azóta is ebben a beosztásban tevékenykedik. Szolgálati feladatainak ellátásáért, mozgalmi tevékenységéért 13 alkalommal részesült kitüntetésben. Közte a Munkás—Paraszt Hatalomért Emlékérem, a Kiváló Szolgálatáért Érdemrend tulajdonosa. Legutóbb a honvédelmi miniszter 55. születésnapja alkalmából díszkardot adományozott részére, az idén pedig pedagógusnap alkalmából a megyei úttörőelnökség és elöljárói javaslatára az úttörő- mozgalom segítése, a gyermekek nevelése elismeréséül 0 ttörő vezető Érdemérem kitüntetésben részesült. — Milyen munkát, eredményeket takar ez a legrria- gasabb úttörőkitüntetés? — Jómagam, de tiszttársaim is, a parancsnokság évek óta kiemelten foglalkozik a honvédelmi nevelőmunkával a gyermekek körében. Különösen az Egri 5-ös Számú Általános Iskolával kitűnő a kapcsolatunk hosszú évek óta. Segítjük az ifjúgárdistákat. Nagy gondot fordítunk a pályára irányításra, a tiszti, a tiszthelyettesi utánpótlás biztosítására. A megyék közötti rangsorban tartósan tartjuk második helyünket, ami azt jelenti, hogy fokozatosan javul a jelentkezők létszáma és minősége. Sok a jelölt, mint ahogy a honvédkollégiumba az idén is többen jelentkeztek, mint az adott keretlétszám. Persze. ez irányú tevékenységünk a katonai főiskolákra való jelentkezőkre, azaz a középiskolásokra is kiterjed. A KiISZ-szel új módszereket vezettünk be. Elbeszélgetéseink nyomán reményeink felett jelentkeztek erre a hivatásra. Egy gondunk van azonban: nem tudtunk még eljutni a falvakba, ahol a 7—8. osztályos gyerekek nem ismerik hogyan juthatnak el a katonai iskolákba. A jövőben őket is meg kell ismertetnünk a felvételi követelményekkel. — Ez irányú munkájában — gondolom — feltétlenül motiválja az is, hogy ön is faluról került erre a pályára? — így van. Ha nem jön létre a gépállomás, ki tudja merre sodort volna az élet. Az én gyermekkoromban a faluban csak a pap és a kovács tudott írni. Ezért is erőltette apánk a tanulást. Így is, már tisztként kemény szolgálat mellett kellett tovább tanulni, pótolni a szükséges és elmaradt középiskolát, Debrecenben, a nagy hírű Fazekas gimnáziumban. Mert a mi időnkben a katonai felvételi így zajlott: a bevonulás után orvosi ! vizsga következett. Ott megállapították, hogy jó csontozatú, jjól látó és halló, de sovány igyerek vagyok. Aztán egy sokcsillagos tgy asztallal odébb megkérdezte: na, fiam, értesz-e á politikához? Ki nyerte a háborút, melyik |a 'vezető /párt? Szereted-e az oroszokat, gyűlölöd-e a fasisztákat? Ki az a Sztálin? Helyes (válasz esetén — a ivizsgáztató ;is gyakran lapozta az előtte lévő füzetet imegnyíltak a katonai tantermek ajtajai. — Milyen volt a pályakezdés? — Boldog voltam, amikor tiszt lettem. Ez volt életem addigi legnagyobb öröme. Űj élet előtt álltam, túljutottam a pályaválasztáson. Ezt követően nehéz évek következtek, hosszú csapatszolgálat különböző helyőrségekben és különböző politikai tiszti beosztásokban. A fiatalság szép évei, a nagycsaláddal velejáró szegénység, gondokkal terhes emlékei mind inkább elhalványultak. Előtérbe került a mindennapi tennivaló: nappal dolgoztunk, éjszaka pedig tanultunk. Ezt elvárták tőlünk feletteseink, akik szigorú követelményeket és emberi magatartást * támasztottak felénk. Ezt most is követendő példának tekintem. ’ * — Milyen parancsnoknak tartja magát? — Megítélés dolga. Én mindenesetre igyekszem tudásom legjavát nyújtani a feladatok elvégzéséhez. A parancsnoknak sok intéznivalója van. Meghatározza a tennivalókat, s ehhez biztosítja az anyagi, technikai feltételeket. Időm nagy részét a harckészültségi és mozgósítási feladatok kötik le. Ismert, hogy a csapatok békében is jelentős szerepet vállalnak magukra. Időnként gyakorlatoznak is. ehhez olykor a tartalékosokat is mozgósítani kell. Nekünk is az a feladatunk, hogy a csapatok harckészültségi szintje, felkészültsége békében is állandó szinten maradjon. De nemcsak nagy problémákkal foglalkozik a parancsnok. Éppen a mai napon keresett fel egy édesanya. Azt szerette volna elérni, hogy 23 éves fia bevonuljon. Sokáig halasztották az ügyet, most pedig sürgős lett, mert nem szeretnék, hogy a katonai szolgálat letöltése előtt nősüljön meg a gyerekük. Eredményre tudtunk jutni. Törvényes lehetősége van e kérés teljesítésének, így augusztusban bevonul a fiú. Ugyancsak mai intéznivalóm volt: egyik tiszttársam saját erőből lakást épít, munkáltatói kölcsönt kért. Sikerült „kiharcolni". — Milyen emlékeket őriz 1956 őszéről? — Abban az időben Aszódon szolgáltam, onnét vezényeltek fel bennünket Budapestre. Katonáink becsülettel helytálltak ezekben a zavaros napokban, tették amit ebben a helyzetben tenniük kellett. Amikor a karhatalmi alegységek kezdtek megalakulni, magam is beléptem. Számos akcióban vettem részt, igyekeztem mindent megtenni a szocialista vívmányok védelméért. — ön Moszkvában is tanult . . . — Igen. 1962—66 között, elöljáróim tervei szerint... a Szovjetunióba katonai akadémiára javasoltak. Ezt feleségemmel megbeszélve, együttesen vállaltuk. Így került sor arra, hogy a Lenin Katonai-Politikai Akadémiára nyertem felvételt, és azt sikeresen el is végeztem. — Mozgalmas katonai élete van. Lassan közeledik a nyugdíjaztatása. A kérdés: hogyan tudta, bírta végigcsinálni mindezt? — Azért tudtam teljesíteni a katonai szolgálattal járó nehéz feladatokat, mert szilárd családi hátterem volt. és olyan feleség állt mellettem, aki rendelkezett álha- tatossággal, hűséggel és áldozatvállalással. Volt, amikor egyedül nevelte három leánygyermekünket. Osztozott örömömben és gondjaimban. És így van ez napjainkban is. Most három leányunoka is színesíti az életünket. Persze, nem bánnám, ha lenne egy fiú is közöttük. Szabadidőmben horgászom és kis hobbitelkemet gondozom. Nagyon jó kikapcsolódásnak. Egyébként annak örülök, hogy olyan munkatársakkal,. beosztottakkal vagyok körülvéve, akik a támasztott magas követelményeket teljesíteni tudják. Jó és elvtársi a kapcsolat közöttünk. Ezért most visszagondolva a megtett útra. mondhatom: nem bántam meg semmit, ha újból kezdeném ugyanezt tenném, talán még jobban is ... Fazekas István
