Népújság, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-08 / 159. szám
4. B VELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1987. július 8., szerda Mii is történt 300 éve? A Kiéheztetésről Páskándi Géza íróval Kínai és japán gyűjtemény Az újjáalakított Ráth Múzeumban A japán Utamaro II. metszete a 19. század elejéről .. Háromszáz esztendővel ezelőtt vették vissza a töröktől Eger várát. A jeles évforduló tiszteletére dráma született: Páskándi Géza író Kiéheztetés címmel írt művet a három évszázada történtekről. Látványos külsőségek között mutatják be ma este, s mivel az eredeti írást némileg megrövidítve állítják színre, Egriek, vitézek címmel kerül közönség elé. Az alkotót a bemutató előtt kerestük fel, hogy érdeklődjünk: hogyan ábrázolta történelmünk e lapját. Ismétlődő helyzetek — Közismert, hogy vonzódik a történelmi témákhoz, gyakran dolgoz fel egy-egy históriai eseményt. Honnan ez a vonzódás? — A történelmünk az egyik legbiztosabb támpont a jövőnket illetően. Valamiféle mintául szolgálhatnak a megtörtént események, mert módosultán megismétlődnek helyzetek. Mivel nagyon letisztultán igyekszem ábrázolni a szituációkat, köny- nyen „parabola-gyanússá" válnak drámáim. Pedig ez csak érzékcsalódás. Hozzá kell még tennem, hogy erdélyi származású vagyok: a história iránti személyes érdeklődésemet ez alapozza meg. — Hogyan találta meg a dráma alapját az egri vár visszavételekor történtekben? — Abból indultam ki, hogy tudvalévő: keresztények is voltak a várban. Régi források erről tanúskodnak. Néhány százan közülük végveszélybe kerültek, amikor Ca- raffa, az ostromlók fővezére úgy döntött, hogy kiéhezte, téssel kényszeríti a védőket az erőd feladására. Az egyik magyar hadvezér Ko- háry István volt, aki „mellesleg” barokk költő. Tulajdonképpen az ő szembenállásuk áll a középpontban: azon vitatkoznak, hogy így a keresztények is „odahalnak”. Caraffát elsősorban a siker érdekli. Az, hogy bármi áron bevegye a falakat. A drámai mag: fel lehet-e áldozni egy maroknyi kisebbséget nagyobb célokért. Erre a korabeli dokumen- ! tumokban, krónikákban nincs utalás, de valószínűségi alapon ötlöttem ki ezt az ellentétet. Nem történelemhamisítás ez, mivel természetes módon vezettek rá a tények. Két-három adatból következtettem egy negyedikre. Nem volt egyszerű dolgom. Majdnem puskalövés nélkül zajlott le a visz- szavétel, s így — ha nincs harc — nem egyszerű plasztikusan megjeleníteni az eseményeket. A valóság összetett — Gondolom, szembekerült egy másik nehézséggel is: Eger elsősorban az 1552- es. dicső török elleni győzelemről nevezetes. Most egy másik történelmi pillanatot kellett megragadnia. Milyen ellentmondásokkal találkozott? — Ez lényegesen összetettebb helyzet volt. Az ostrom idején, 1687-ben olasz zsoldos fővezér, gróf Antonio Caraffa irányításával vették vissza a töröktől a várat, öt labanc magyarok segítették, miközben Thököly vezetésével a törökökkel szövetkezett a magyarok színe-java. Tehát, itt sokfajta szembenállással kellett számolni. A kuruc—labanc ellenétet úgy ábrázoltam, hogy Koháry István szárnysegédjévé egy költött alakot, Sarkantyús Andrást tettem, ö menetközben átmegy a kuruc táborba azért, mert látja, hogy az általa nagyon nagyrabecsült Ko- háryval hogyan bánik Caraffa. Egyértelmű, hogy nem ünnepelhettem úgy ezt a vármegvételt, mintha mondjuk Thököly vezényletével szabadítottuk volna fel hazánkat. Saját nemzeti történelmi szemszögünket érvényesítenem kellett. Ehhez még hozzá tartozik, hogy a törököket is másképp kellett, hogy ábrázoljam, mint a köztudatban róluk élő kép. Rusztem pasa — aki a védelmet irányította —, talpig becsületes, jó harcos volt. Nem is szólva arról, amiről a krónikák tanúskodnak: sokan maradtak itt közülük a vár eleste után is. Nemzetünk életképességét, erejét mutatja, hogy nagyon sokszor sikeresen asszimilálta az idegeneket. A látvány ereje — Végül arról kérdezném: mi a benyomása a próbákról, s milyen a kapcsolata az egri színházzal? — A társulat arra törekedett, hogy minél látványosabb. ünnepibb legyen ez a bemutató. A dráma főbb mozzanatait megtartották, úgy állítják színre. Az egri Gárdonyi Géza Színházzal pedig szeretnék háziszerzői kapcsolatba kerülni, annál is inkább, mivel évtizedek óta ismerem Gáli László igazgatót, s Balog Tibor dramaturgot. Több sikeres vállalkozásunk volt már együtt. Most pedig izgalommal • tekintek a július 8-i premier elé, remélem a közönség tetszéssel fogadja vállalkozásunkat. Gábor László Európa-szerte kevés múzeum gyűjteményében van kelet-ázsiai iparművészeti, képzőművészeti kollekció. Magyarországon szerencsés adottságok — ilyen érdeklődésű műgyűjtők, mecénások, múzeumigazgatök — révén ritka gazdag és színvonalas kelet-ázsiai gyűjtemény alakult ki. Az anyag két épületben talált helyet; a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum a Népköztársaság útja 103- ban az indiai, hátsó-indiai, indonéz műtárgyakat a hosszú kényszerszünet után a közelmúltban megnyílt Gorkij fasori Ráth Múzeum pedig a kínai és japán gyűjteményt mutatja be. Ráth György jeles műgyűjtő, a Képzőművészeti Társulat és az Országos Magyar Iparművészeti Társulat alapítója, 1881-től 1896- ig. az Üllői úti palota megnyitásáig, az Iparművészeti Múzeum igazgatója volt. Sokat tett a képző- és iparművészetek pártolásáért. Páratlanul gazdag régi magyar könyvtárát még életében a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozta. 1905- ben özvegye az Iparművészeti Múzeumnak adományozta a Ráth-hagyatékot, Rubens", Rembrandt-, Tinto- retto-festményekből, metszett drága- és féldrágakövekből, görög, római és újabb kisplasztikákból és iparművészeti munkákból álló, elsőrangú gyűjteményt. Az anyag egyben tartása és a helyszínen való bemutatása érdekében vásárolta meg az állam a Ráth-villát. Az épület a II. világháború idején megsérült, a gyűjteményt a Szépművészeti és az Ipar- művészeti Múzeumba mentették, s csak 1955-ben nyílt meg újra a Gorkij fasori villában kiállítás, ekkor már a kelet-ázsiai gyűjteményből. Most, a tíz évig tartó rendbehozatal, födémcsere, belső átalakítás után a földszinti hat teremben, a kínai, az emeleti termekben a japán gyűjtemény kapott helyet. Nyolc-tízezer kínai és hétezer japán műtárgyból válogattak a kiállítás rendezői. Az Európa-szerte ritkaságnak számító 15. századi lakkozott faszobrok mellett a japán kollekcióban főleg az Edo-kor, a 17— 19. század van képviselve — fafaragásokkal, porcelánokkal, fegyverekkel. Miklós Pál, a Kelet-ázsiai Múzeum igazgatója, ismert sinológus, a kínai kiállítás rendezője mondja: — Anyagurtk olyan változatos, hogy ha nem is egyenletesen, de az egész kínai művészet fejlődéstörténetét bemutathatjuk. Az egykori pekingi magyar mű' kereskedő, Szabó Géza jó20. századi kínai festmény (A Kínai Népköztársaság 1955-ös ajándékából) voltából, az ókori kínai művészet emlékeivel is rendelkezünk. Már az 1929-es magángyűjtők kiállításán is szerepelt az a 13. századi fa szoborcsoport. amely a haldokló Buddhát négy tanítványa körében ábrázolta. A szoborcsoportnak nyoma veszett, a múzeumba már csak az egyik tanítvány alakja került be. A Ming~kori művészi kézművesség számos értékes, látványos darabja — faragott vöröslakk munkák, szobrok, kék-fehér porcelánok, rekesz-zománcok, bronztárgyak. Egy váza Ráth György gyűjteményéből való. egy 15. századi sárkánydíszes porcelánváza egykor Kossuth Lajos tulajdona volt. Mutatós kézműves tárgyakkal idézi a múzeum a Mandzsu kort, amelyben már európai exportra is készülnek a kínai porcelánok, rekesz-zománc és vöröslakk munkák. Szépök a világszerte divatos gyűjtési tárgyak a 18—19. századi tubákos flakonok üvegből, féldrágakőből, hegyikristályból. Bőséges a 19—20. századi gyűjtemény. S bár van a múzeumnak régi kínai festménye, kalligráfiája is, e korból különösen sok, színes, jó kvalitású képet állítottak ki. S a modern kínai piktúra legnagyobb egyéniségei is jelen vannak műveikkel. K. M. III/l. A kert, ahol Lázár alakja fölbukkant, dimbes-dom- bos terület volt, vadon nőtt fűvel, alacsony, göcsörtös törzsű fákkal. Kifehéredett kavicsokon lépdelt a takarásban álló melléképület felé. Nyárikonyha lehetett valamikor. Szőlőlugas vezetett hozzá, a csipkefüggönyön túl halvány világú lámpa égett. Belesett az ablakon: hetven év körüli öregember olvasott egy hintaszékben, csíkos frottírköntösben. Lábán zokni, utcai cipő. Keze ügyében borosüveg, pohár nélkül. Lázár az ajtóhoz lábalt, halkan kopogott. Kérdést várt, helyette néhány másodperc múlva kitárult az ajtó. Az öregember termetes volt, teste elnehezedett, mintha világéletében rántott húson és kaviáron élt volna. Vékonyszálú, ősz haját hátrafésülte, ami egyáltalán nem illett bozontos, álla alatt már-már összeérő barkójához. Tekintetével éppenhogy csak végigsimított a jövevény arcán, aztán megfordult, és visszaindult a hintaszékhez. A fürdőköpeny kötőjét a padlón húzta. Lázár becsukta az ajtót, és leült a fal mellett lévő vetetten ágyra. Figyelték egymást: az öregember egykedvűen, Lázár enyhe cso-j dálattal. — Várt engem, ugye? — szólalt meg végül Lázár. Az öregember nem válaszolt. csak szeme parázslóit úgy, mint egy rókának a tyúkketrec lépcsője előtt. Lázár a jóképű fiatalemberek fölényes mosolyával honorálta mindezt, majd a kétes színű ágyneműt kissé beljebb tolta maga alatt, miközben orra néhány millimétert feljebb emelkedett, s olyan pozitúrát vett föl, mintha egy kéthetes pál- pusztai papírjába szagolt volna. Aztán fölállt, az ablakhoz sétált, és kifújta a levegőt. — Hogy tud maga ilyen bűzben létezni? — kérdezte néhány kellemetlen borzongás kíséretében. — Ha arra gondol, amire én, megmondom magának előre: ostobaságot csinál — engedte el a füle mellett a kérdést az öreg. Hangja nyugodt volt és hideg. Lázár megfordult, félrehúzta a csipkefüggönyt. A gondozatlan kert némán és mozdulatlanul terült el az éjszakában. Aztán savószínű szemeit az öregbe fúrta. — Nocsak, nocsak . . . Nem is tudtam, hogy maga ilyen jó emberismerő lenne —- vigyorogta. — Hogy már a gondolataimat is kitalálja ... Az öreg legyintett: — Három nap alatt elkapnák ... Lázár szeme alatt néhányszor megrándult a bőr; kezét óvatosan zakójának a zsebe felé csúsztatta. — Mégha profi lenne, talán megúszná — folytatta rendíthetetlen nyugalommal az öreg. — De maga amatőr. Ráadásul akkora pan- cser, amekkorát még nem hordott hátán a föld. Lázár apró tárgyat húzott elő a zsebéből, miközben látszott, ahogy nyelve végigszalad a szájában. Aztán halk kattanás hallatszott: a rugó pillanatok alatt előrelökte a pengét. Az öreg nyugodtan nézte a torka előtt lévő kést. — Ihatok? — kérdezte végül, s mert nem kapott választ, az üveg felé nyúlt. Ügy ivott, mintha nem lenne nyelőcsöve. — És Vince? Az a kis pénzéhes zsoké barátja? — kérdezte eltorzult vigyorral a szája körül Lázár. Az öreg letette az üveget, és összeráncolta a homlokát. — A múlt héten találkoztam vele... Csak nem tiltották el? Lázár vigyorogva bólintott. — Méghozzá mindentől. Négy deszka, vagy egy urna azért még kijár neki.,. — Meghalt? — Eltalálta. Annyit tennék csak hozzá, hogy erőszakos halált halt. Mondhatnám úgy is, hogy leütötték, mint a lovakat a vágóhídon. Nem jut eszébe róla valami? (Folytatjuk) Fotós alkotótábor • Egerben A IV. országos amatőr fotószalon vasárnapi megnyitója egyben az idei fotós alkotótábor kezdetét is jelentette Egedben. Július 12-ig számos program segíti a továbbképzést, tájékozódást Kincses Károly a régi technikák mai lehetőségeiről beszélt, Bauer György esztéta a kortárs magyar fotográfiát elemezte. Ma délelőtt Markovics Ferenc fotóművésszel beszélgetnek a résztvevők könyvének születéséről. Holnap osztrák nemzeti estet rendeznek a táborban. A továbbiakban Tory Klára fotótörténész tart előadást a két világháború közötti szociófotóról, Tám László pedig diiaporáma-so- rozatait mutatja be. Szombaton kerül sor a MAFOSZ elnökségi ülésére. Az előadásokon, szakmai tanácskozásokon minden Heves megyei fotóst szívesen látnak a házigazdák, o Megyei Művelődési Központ munkatársai. (Fotó: Szántó György)
